A Vajdaságban, 2016 ősz-utóján
KOCSORDI NAGY BÉLA
·2016. NOVEMBER 23., SZERDA
1. Van egy sarka a világnak, sokunknak még szivünk csücske,
... akkor is ha a sorsunkra... nem lehetünk mindig büszke...
Végzet kezén játékszerek? A legtöbbször ez a sorsunk...
Kérdés, hogy a szülőföldön van AKARAT... megmaradnunk?
2. Bárhol járok (a) Vajdaságban, olyan mintha hazajönnék.
Baráti kéz szíves szóval, s egyre több a kedves emlék.
Kicsit olyan mint Erdélyben, sz’ gondjaink is hasonlóak.
Rokon... öröm... rokon... bánat, és van értéke a szónak.
3. Most egy éve jártam erre, és úgy tűnik, nem hiába.
Mert azóta sok-sok ember nyújtja kezét parolára.
És én vallom, hogy minden kéz, amit nyújtunk tisztességgel,
... jöjjön bármi, nálam felér akármilyen szerződéssel!
4. S azt is hiszem, hogy az ember csak akkor tud jobbnak lenni,
Ha a kezek nem hazudnak, és egymásért tudnak tenni!
Mert kihívás igen sok van, s azt, hogy mit hoz ránk a holnap,
Nem könnyű ám megjósolni, akkor sem, ha Fő-fő-Jós vagy.
5. Egy valami viszont biztos: hogy ha egymást számon tarjuk,
S megkérdezzük: mi van véled, s tán...kilincsed is lenyomjuk,
Akkor talán kicsivel több az esélyünk megmaradni...
Ám de ehhez IGAZ SZÓ KELL, s magunknak se NEM HAZUDNI!
2016. november 24. kocsordi Nagy Béla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!