Wass Albert: Karácsonyi versek I.

 Wass Albert:

                          Karácsonyi versek I.


  I. 


  Bajorerdő. Zimánkós fenyvesekből 
  előoson a téli szürkület. 
  Gunnyasztó házak ködrongyokba bújva 
  koldus szatyorban gondot gyűjtenek. 


  Egy vonat sípol messze valahol. 
  Fulladtan vész el fák között a hang. 
  Sóhajt az erdő. Csönd. Valahol messze 
  kísértethangon fölsír egy harang. 

  Olyan este ez is csak, mint a többi: 
  olyan a színe, nyirkos ködszaga. 
  Pedig valahol szent titokpalástban 
  csodát takargat ez az éjszaka...! 


  Angyalok húznak a világ fölött. 
  Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke! 
  Megszületett az Igazság, a Jóság, 
  akit úgy vártunk: megszületett végre! 


  Keresik régen bölcsek és királyok, 
  papok, költők és koldusok. 
  Világmegváltó konferenciák 
  várják jöttét és fényes trónusok! 


  Megérkezett. Bámulják bamba szemmel 
  barmok, cselédek, pásztorok. 
  Talán van olyan is, aki letérdel 
  s valami együgyű imát motyog. 


  A jászol fölött fölragyog egy csillag, 
  néhány angyal és gyermek énekel... 
  Szelíden száll az ének és a pára 
  szurtos ólból a fényes égre fel... 

  Aztán a barmokat itatni hajtják. 
  A hajnal megnyergeli rőt lovát 
  és robotos nyomán a szürke élet 
  megy úgy, mind eddig, megy tovább. 


  Mintha nem történt volna semmi sem. 
  Meresztgetik szemeiket a kandik: 
  királyok, bölcsek, költők, hadvezérek... 
  amíg lassan a csillag is kialszik. 


  A zord-sötét zimankós fenyvesekből 
  előoson a téli virradat. 
  Ködrongyokban gunnyasztanak a házak 
  s vacognak vedlő gondjaik alatt... 


  Plarnhof, 1945. Karácsony