Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2016. augusztus 8., hétfő

Móricz Zsigmond: LEVÉL A DAJKÁHOZ

LEVÉL A DAJKÁHOZ
"Adassék Katus asszonynak, Hodásziné porkolábnénak, nekem szerelmes leányomnak."
Így kezdődött az írás, ami be volt kötve a főlevélbe, amit a nádorispánné a lányának írott. Míg a fiatalasszonyka remegő boldogsággal betűzte anyja levelét, a másik teremben éktelenül sivalkodott a méltóságos gróf, a vármegye örökös főispánja, az ő három hónapos kisfia.
Borzasztó, mennyi baj a gyerekkel! És ha már Isten adta, hogy megjöjjön az örökös, akire születése percében már a legfőbb zászlósúri hivatalok és dicsőségek és roppant domíniumok vártak, hát s nem akar fejlődni! Hiába lesi kész örömmel az anyácskája, nem és nem nő a drága kis testecske. Ezer szerencse, hogy az édesanyja, maga a nádorispánné őnagysága és kegyelmessége, húsvétkor meglátogatta az újszülöttel dicsekedő anyát, s bölcs paranccsal jelentette ki, hogy ez így nem mehet, a gyerekhez dajka kell. Mindjárt ki is utalványozott egyet, mondván: "Van nekem Körmenden egy fiatal porkolábném, Hodásziné, az lesz neked jó. Gyermeke alig egy vagy két héttel öregebb, a nőszemély egészséges, bő tejű és jókedvű." S már lovas postát küldött érte, s még megvárta, hogy az asszony megérkezzék, csak akkor utazott Bécsbe, őfelsége a királyné udvarlására.
"Köszönetemet írom, minth szerelmes leányomnak - olvasta a levelet tovább az anya: - Értettem az embertűl, ki a levelet hozta, hogy gonosz kedvű vagy, igen bánkódol, sírsz is a te ott-maradásod miatt..."
- Megkeseredik a teje! - kiáltott fel bánatában az édes kis méltóságos asszonyka, s hálával volt eltelve, hogy az ő anyja még Bécsben is csak rajta s az unokán gondolkodik.
Most bejött a szobába az ura, a méltóságos és nagyságos gróf és várkapitány és egészben véve huszonnégy éves úr. Aki felől ülhet török, ahol akar, most csak egy fő gondja van: a gyerek. Akármit csinálnak, a dajka sír, a teje megkeseredik, s a kis gróf bőg.
- Jöszte csak - mondta felé repesve a felesége -, anyám ír, és levelet tett bé a dajkának is.
Sírva borult az ura vállára, mert nem bírja hallgatni a kicsi visítását. Hascsikarása van, csak attól tud ennyire éktelenül sivalkodni a szegény lélek. Keserű tej hascsikarást csinál.
Újra nekifeküdtek a levélolvasásnak, s némely szón el is vitatkoztak. Olvasni nem könnyű volt a levelet ez időkben.
"Azt is mondottad, hogy inkább akartad volna az porkolábné nevet viselned, hogysem, mint a dajka nevet."
A két szülő felcsillanó szemmel nézett össze. Igen, azt mondta a gaz dajka. Hiába látják el minden jóval, mégis nem akarja elfelejteni urát és otthon maradt kisgyermekét.
"Az porkolábné neven ne bánkódjál, jó leányom, mert most is ugyan porkoláb a te urad. Az dajka neven se bánkóggyál, hanem inkább hálát aggy az Úristennek, hogy ilyen fejedelem gyermekének kívánták szolgálatodat..."
- Híjjátok he Katus asszonyt - mondta a méltóságos asszonyka, mert már nem bírta kivárni a levél hatását. Már be akarta adni a dajkának a gyógyszert, hogy gyógyuljon meg, és legyen jókedvű, mert az lehetetlen, hogy egy ilyen egyszerű teremtés minden báját és bánatát el ne felejtse, ha a kegyelmes nádorispánnétól ily levelet kap, ily szép levelet és ily vigasztalást, hogy gondol rá, mikor oly sok dolga vagyon ott fel Bécsben, a királné oldalán...
Mikor a teletőgyű, morcos kis asszonyka bejött, nem bírta a fiatal úrnő, csak az első sort elolvasni neki, elöntötte a szemét a könny, s a levelet a keményebb szívű férfi vette át, s az olvasta. Mikor végig elolvasta, amit már ismertek benne, ránézett a dajkára, hát legnagyobb csodálkozására nem örvendett, és nem nevetett a dajka, hanem összehúzott szemmel és morózus pofával hallgatta. Még az ajkát is felduzzasztotta. Nem szólt rá semmit, csak olvasott tovább.
"Az nagyságos úr és az kegyelmes asszony a te szolgálatodat hiába nem hagyják, csak kérlek, jó leányom, ne sírj, és ne bánkóggyál, gonosz kedvű ne légy, hanem nagy jókedvvel, szerelemmel, vígan szolgálj a nagyság gyermeke körül..."
- Hallod? - mondta felzokogva a fiatal kegyelmes asszony. Ily fiatalon hogy tud valaki kegyelmes lenni, még alig tizennégy éveske múlt a drága.
De a dajkán még mindig nem látszott semmi megindulás. Közben az úr elolvasta a következő sort, s most már hangosan, könnyebben közölte, ami előtte volt:
"Én is hamarnak oda elmegyek, és az uradat is felviszem. . ."
Erre, mintha a nap kisüt, felragyog a dajka arca! Kis, kerek gömbölyűsége egész kicsillog, a két kezét összecsapja, és most már áhítattal fülel.
"...és ott minden jót megbeszélünk az kegyelmes asszonnyal, mert nektek mind uraddal együtt csak azt kell mívelnetek, amit én akarok..."
De a dajka csak avval az egy sorral maradt el, hogy "uradat is felviszem", s most azt kiáltotta el nagy örömében:
- Hodászit? Uramot?
- Igen, igen, te buta, hacsak nincs még egy urad.
De erre a Katus már a többire nem volt kíváncsi, elkezdett csapkodni két tenyerével, ahogy a kis madár veri szárnyával a kalitka falát, és csak kiabálja:
- Hodászit, uramot megkapom! És fiamot nem írja az öregasszony?
- Micsoda öregasszony, te ostoba! A főkegyelmes asszony!
- Fiamot nem írja, kis pujámat, a főkegyelmes öregasszony?
- Azt nem írja, de uradat írja. Uradat hozza. Pünkösdre elhozza uradat, ez nem elég? Olyan kis gyereket nem is lehet, az még nem is bírná ki a rázást az úton.
- Küldjenek érte engemet. Az én mejjemen...
- Te együgyű, és addig mi lenne a méltóságos kis gróffal?
- Igen, mi lenne?
Újra szomorú lett Katus asszony.
"...azért szerelemmel légy az úrfiú körül, hogy ezért én is mindenkoron jóval legyek tenektek. Isten minden jóval megtartson. Bétsben kelt, Szent Mihály-nap után májusban, 1556."
- Még most is gonosz kedvű vagy? - szólt rá keményen a méltóságos asszonyka, durcásan, hogy ilyen nagy jóságot nem siet meghálálni nevetésével és boldogságával.
De a dajka csak szemökbe pöki:
- Méltóságos asszonyka, maga nem is szoptatja a fiját, de azért nem sírna-e, ha elvennék magától, és elvinnék Körmendre?
A kis férj és a kis feleség megdöbbentek ezen a paraszt orcátlanságon, hogy a porkolábné hozzájuk meri tenni magát.
- Pedig lássa, jobb lett volna, ha inkább odahozzák a kis méltóságosat, és én mind a kettejüket örömest elszoptatgálom, mert van ám nekem tejem a kettejeknek is. Egyikre a kis kegyelmest, másikra a kis ejdest.
S rácsapott egy tenyerével egyik mellére, másikkal a másikra.
De a fiatal méltóságos nem nevetett vele, mert most a másik levelet olvasta, amit nekik küldött az anyósa, s abban azt, hogy: "Vigyázzatok, nem kelletik Katus asszonynak megmondani, hogy az ő fia már Istennél vagyon, mert ha megtudja, csak még jobban megkeseredik a teje, mitől Isten őrözzön. Csak legalább jókedvűen maradna az árva. Ha megyek, viszem urát csakugyan, hogy gondoskodhassanak új bimbózásrúl."
1937


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!