Roman Győző: Hazafelé

Hazafelé



A hátunk mögötti tűzkörből kitörve,

elöttünk a lég lágy szurok éjje,

felettünk hömpölyög a csillagok özöne,

alattunk fénytelen a hullámok sötétje.



Kúszunk előre homályba fogódzva

vakon, de érezve, az otthon hívogat.

Altatót morog a motor álmot hozva,

s velünk mocorog a bágyadt gondolat.



Hirtelen gyémánt robban vörös foltosan,

ezernyi szikrát szór a föld felé,

fényt terít végig bársonyos pirosan,

a szorgosan igyekvő repülő elé.



Lent a reményzöld rengeteg között

öreg városok, falvak és emberek.

Mintha minden ünneplőbe öltözött

vagy csak én látom így, mert hazamegyek.



Fentről tenyérnyi földdarab a hazám,

a legszebb, amit láthattam valaha én.

Ezernyi érzelmi mágnest sugároz reám,

a legszorosabb vonzalmat a földtekén.



Álmot fakasztó, s bús könyeket ejtő

a messze tájakról is érkező szenvedély,

hiszen ez a fentről aligrögnek sejlő



szülőföld, a festői világ, a meseszép Erdély.