Radnai István:
SZÓASZÁLYOS AUGUSZTUS
"Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát."
Rainer Maria Rilke: A párduc
(Szabó Lőrinc fordítása)
álomvilág kókadt virágok napkelte tejében
szinte várjuk vagy kerüljük ha felhág
a zenitre s eljő a létünk megsemmisülése
asszony kezéből fakanalat pennát
kezemből erővel kiolvasztja tenyerünk izzad
magvas szellő ingatja a kórók fejét
rimánkodnak nem kérünk nem kérünk többet belőle
tehén bőg kérődzni nem mer elég elég
fáradt harang szólít néma ajakkal delelőre
mi nekivágunk át a városon
makacsul pedig senyved erdő és puszta
lessük a szellőmókust átoson
szenvedés rosszéltű költők gazdag jussa
aztán versek vizébe tisza partján
liget botladozó sárga fűcsomók kába tigris
csörög a szó a mester szikkadt ajkán
lapul a test a gondolat fuldoklik ahogy illik
éber szemén villan a sárarany hályog
lefolyik a víz a partján égve állok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!