Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2012. április 7., szombat

Babits Mihály: Istenek özvegye

Mint aki egy zordon,
    fantasztikus regényt él:
betegen szunnyadtál
    s száz év mulva ébredtél...

Óh szomjas borzadás,
    érthetetlen hatalmak!
Amíg te aludtál,
    isteneid meghaltak.

Ki jósolhatja meg,
    amit az Idő terem?
Más a nyelv, a szív,
    más talán a szerelem.

Nincs is tán szerelem
    - tömegek és masinák.
Párok helyett falkák vannak,
    nem is emberi világ.

Mégis a Regény fia
   büszke, remeg, kiváncsi,
mert ki másnak adatott
   százada holnapját látni

emberszemmel s ésszel
   századot századhoz mérve,
az Emberpálya ivét
   több nyomig elkisérve,

évek ákombákját
  mohón betűzve, lesve
s egy magnyi cél vagy értelem
  csillanását repesve,

s bár riadt és félszeg,
  mégis kissé gőgösen
hordva a Mult titkát
  az új nép közt idegen...

(Óh két kard, egy akol!
  védett, szabad életek!
Ezervirágu kert!
  ezerhangu koncertek!...)

Mint aki egy zordon
  fantasztikus regényt él:
iszonyút zuhantál,
  s nagy káoszban ébredtél.

Véres lábbal gázolsz
  az új idők gaza közt,
lépni is alig tudsz
  a sok fojtó inda közt.

De, mint szűz, új földre
  messze kertből jött kertész,
a veszélyes sürűbe
  szemed kandi gőggel néz.

Nincs itt virág, s ha van,
  elfojtva, lihegve küzd
maga se tudva tövét,
  s mit tehet a kertész, ha nem Isten?

De te látod, érzed
  burjánban is a nemes
csirát, elfajzást, csökevényt,
  s mohón ámulsz: mivé lesz?

Talán kivedlik a gazból,
  s gazdagabban újra kiszökken,
önnön pór trágyáján
  megedzve és százszor szebben.

Szeretnél meghúzódni
  egy kis szabad helyen, távol:
boldog, ki egy csöpp virágot
  kiválaszt, megment, fölápol.

Vagy szeretnél lángot
  vetni már e rengetegbe,
mint megromlott mezőt
  javítják, fölégetve,

hogy elporlott erején
  új, szeplőtlen flóra teremjen. -
Az Űr főniksze e föld
  - s tán így tesz a kertész, ha Isten.

1927-1928 eleje

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!