Keresés ebben a blogban

2022. január 9., vasárnap

Lövey Varga Éva: Informatikai alapú hivatali jogi visszaélések 1.

Lövey Varga Éva

Botránykönyv részekben & Seuso Mindent Bele


Informatikai alapú hivatali jogi visszaélések 1.


Pár gondolatot már leírtam korábban. Sok már mennyiségre is. Mégis, korlátozottan látják mindenütt. Ez egy évtized alatt semmilyen szinten nem változott.

Egyre durvább, és nem csak helyi hivatali, de országos, nemzetközi szinten jelen van. Fel egészen a törvényhozó, igazságszolgáltató, végrehajtó, valamint a honvédelmi szervekig...

A jóból soha nem akart kimaradni az informatikai karok többsége, az egyetemi védelmi hivatalokkal sem, s mindössze csupán rajtam keresztül 9 egyetem érintett Magyarországon... Valamint minden olyan, ahol egykori szaktársam, tanárom előfordult.

Durva a helyzet, Záhonytól Sopronig, beleértve a kutatásokban érintett szomszédos országokat, egykori magyar területeket, a határon túl.

Elgondolkodtam azon, hogy egykor Zlinszky János, és mások tanítottak... Nem érdemes már név szerint sorolni, az emlékezetvesztéses jogászokat, bírákat, igazságügyi szakértőket vagy ezredeseket...

Azokat semmi esetre sem, akik velem együtt ültek az egyetemi vagy iskolai padokban, és minimálisan sem voltak képesek tisztességgel, ép elmével olvasni, értelmezni, eljárni. Egyre gyakoribb jelenség, a kezdetei pedig az egészségügyi szoftverek hibás működésével egészen a 2010 előtti időszakokra vezethető vissza.


Most rágódom a bírók visszaélésein, meg az egykori, ma egyetemen tanító, más munkájára kitüntetést kapó egykori szaktársak több rendbeli lopásain, hamisításain, s kezdem elveszíteni a megbocsátó, toleráns felemet. Jêzus szavai ellenére is. Az etika sok mindent felül ír, a fizikát csak ritkán tudja a természet felül írni... Bár, kétségtelen, léteznek földi viszonylatban elképzelhetetlen dolgok, mai kifejezéssel élve: csodák... De ahhoz alapból magasabb képzés kell, mint amivel bekerülnek az egyetemekre manapság...


Szeged, 2022. Január 09. 07:15

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!