Keresés ebben a blogban

2020. április 22., szerda

VÖRÖS PÁL: DOROTTYA (NAP, HOLD, CSILLAGOK 6. RÉSZ: AZ ÉLET ÍRTA...)

NAP, HOLD, CSILLAGOK 6. RÉSZ: 
AZ ÉLET ÍRTA...


VÖRÖS PÁL:

Dorottya




Dorottya csak dumált, dumált, nem mérlegelt, csak mesélt, ez történt, meg az történt, főként Oporral és vele, vagy higgyük úgy nem is történt semmi, csak majdnem kigyulladt alatta a mercedes ülése, mikor Karneválék után loholtak Kaposba a március végi napon, mert jó buli volt kilátásban, és főleg, mert Opor is ott lesz.

Vasárnap volt, farsang vasárnapja, a hamvazó szerdáig tartó háromnapos féktelen mulatozás kezdete. Dorottya is megragadta a „farsang farkát”, miután autóján Orsolyával Kaposnak vágtatott, mohón és esztelen, mint ahogy mézelő virágra repül a méh, úgy általában jól benyomni és bepasizni szokás szerint, de mégis, olyan dús, olyan erős vonzerő miatt, mint maga a képzelet. Hogy mi légyen ez az erő? Hát majd a háromnapnyi idő kibogozza, mert nekünk ez a csomó szerfelett kemény.


Dorottya, ezúttal, valójában csak színlelte a lelkesedést. Nem bízott Oporban, s ha szót váltottak, becsapottnak érezte magát. Úgy érezte, álmai sohasem valósulnak meg és az élete megvalósult álmok nélkül ér majd véget. Aki nézte őt, látta okát félelmeinek. Dorottya ugyanis teltebb volt útitársnőjénél, Orsolyánál, sőt nagyon sokaknál teltebb volt, még ha talán nem is mindenkinél. Valljuk meg: hordóformára nőtt, rettentő kebellel, rengő üleppel verve a Teremtő által. Na, és emésztő szerelemmel Opor iránt.



Szeretlek – és hiába büszkeségem,

Elveszett érted a lelkem egészen.

És hasztalan vagy ilyen eltökélt.

Szólnod sem kell – én szólok szívedért,

S ha mindenképpen okot kívánsz, elég ok:

Szerelmet kérni jó, de kapni még jobb!





Ó, Shakespeare…!


És útközben Dorottya fel-felröpített egy-egy rakétát, mely előre-hátra világot vetett. Így értek Kaposba, ahol már állt a bál. A föld ifjú királyai esküdtek össze az égiek ellen, hogy széttépjék földi láncaikat. Igen-igen, ezekben a napokban elfordultak a józanság világolásától, a torkosság, iszákosság és bujálkodás árnyékos, sőt sötét világa felé, hogy istenüknek válasszák az ördögöt, akit álarcos vigalommal, fajtalan játékkal dicsőítenek, megvetvén minden más híveket.

A szállodák megteltek és jöttek a zenészek. És eljött vasárnapra a hétfő, az pedig az asszonyfarsang, amikor a nők korlátlanul ihattak, zenére zajongtak, kedvükre mulattak. Ezen a napon sokan férjet találtak. Sikított a gitár, pufogott a dob. Karnevál párokat hozott össze, piros tintával füzetbe rótt neveket olvasott fel, jegyesekét is, kárörömmel, és fügét mutatott a magányra kárhozottaknak. Nemigen voltak már eszüknél. A terem olyan volt, mint a gőzhajó, mely azonnal elindul.

Dorottya táncolt volna, de kimaradt a névsorolvasáskor. Anyja ízlésével, apja pénzéből élvonalbeli varrónője készített számára olyan ruhát, mely enyhítette túlfejlett dimenziói látványát, de el nem fedhette egészen és most óceánként hullámzó keblekkel bulizni akart. A sokadik krampampulit emelte magasba, és az alkohol lángja elhomályosította látását. Tomboltak. Az asztalra szökkenve Opor mákonyos opciót hirdetett: örökre összeadja magát avval, akitől az első csókot kapja! Nosza Dorottya előre lendült kezét kinyújtva: az ember nem élhet úgy, hogy csak anyagtalan, képzelt szálak kötik a valósához. El kell érni, ami megfogható! De Opor félresiklott: - Hé, csúfság – kiáltott. - Nélküled akarok boldog lenni, nem veled boldogtalan!

Szentséges Isten! Nem látod, hogy a bánat az élet ellensége!? A természetben nincs semmi rút, csak a jellem. Rút, aki galád, aki rossz, és ha a szépség pocsék jellem köntöse, festett ördögpofa, busók álcája csupán. De itt csak az látszott napnál világosabban, hogy Opor a legédesebb, legszebb fiú, s a csókjára vágyók szomjas tülekedésében Dorottya messzire sodródott tőle. Azt gondolta: meghaltam én, de aki bennem éltél, te is halott vagy. Hangja felspírázott, mikor Orsolyához szólt. Határozottan állította, hogy nem szeretne idegen elem lenni valaki meghitt, meleg ágyában, és bár lenne társasága, bizalmas is, saját elhatározásából férfi nélkül tölti az estét.

Maradt a krampampuli és a fánk. Ja, a farsangi fánk, mely Kaposban, ahol azt mondják rá huppancs, több tejjel készül, mint a Dunán innen, és keletlenül, merőkanállal körbe-körbe csurgatják a forró zsírba. Némelyik fura alakúra sül, egyenesen krampuszpofát ölt magára, éppen alkalmasan, hogy Erisz belefészkelje magát. És Dorottyának ezt dobta a gép! Elfogyasztván lett is olyan haragvó, mérges fúria, akire semmi szükség nincsen egy jó buliban. Bosszút forralt a bolondozó fiúk, de különösen Opor ellen.

Lám, volt itt egy fiatal nő és egy ifjú férfi, akik első találkozásuk óta érezték, hogy közük van egymáshoz. Nem egyértelmű a minőség, nem egyértelmű a kölcsönösség, az egyikben vonzalom, a másikban taszító utálat. Egyenlőre! Vannak jó, de vannak rossz varázslatok is, és aki, ha abban él, nincs más menekvése, csak a felébredés. De jóval könnyebb az ember lelkét elvarázsolni, mint a varázslatból fölébreszteni. Szerencse, hogy nemcsak az álom, a valóság is lehet szép. Mert ekkor valami fény érkezett hirtelen, akár az ég komor felhőibe befűzött ezüst fonál.

Valahonnan három gyönyörű leány került elő: Ragyogó, Öröm és Virágzó, akik körbelengték Dorottyát, vállára aranyos köntöst terítettek, és amikor tovalebbentek tőle, ott állt a tündöklő hölgy, a bálban a legszebb. Különös nesz, ott legbelül, Dorottya hallotta csak és már mindent tudott. Opor hangja volt: - Akarlak, szerelmem!

- Engem?! - Dorottya mosolygott és hangtalanul zokogott. - Tényleg, engem?! S boldogan életre kelt.


Jaj, gyöngeségünk bűnös ebbe, nem mi!
Úgy alkottak, hogy így tudunk szeretni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!