Keresés ebben a blogban

2018. november 2., péntek

Polgár Ernő: Székely Dózsa György




SZÉKELY DÓZSA GYÖRGY: Ó, Uram! És Atyámfiai! És Ti, valamennyien, szerelmes Feleim! íme gyehenna trónjára ültetnek, székely nemest, a király lovagját: magyar urak és főurak! Hogy testemet általsütve húsomat magyarjaimmal etessék. És szerelmetes Atyámfia, nemes kisasszony pártában, ki mindig képzeletem küküllői asszonya valál: kézfogóra most már engem ne várj soha többé! A magyart vicsorgó ebként csaholtatják s vad kannibállá alázzák s az Úr színe előtt meghalatnak engem. Fáj, gyötrőén, kínzóan fáj és siralmas, amit ők mívelének énvelem! De, Feleim! Magyarok! Nem szólalok! Nem. Mert székely nemest, ki valék: vitéz katonáim szeme láttára veszejtik el! Székelyt a székely! Urat az úr! Izzított trónomat látjátok, Feleim? Ó, Uram, mi végre a harc?! Halljad könyörgésemet! És bocsásd meg a vétkeiket, mert nem tudják ők, hogy mit cselekedének! És bocsásd meg az én vétkeimet, Uram!...Mert én sem tudtam, mit cselekedék! Elvakította látásomat hazám óvó szeretete. A hívó szónak hittem és vitéz magyarjaimat igen nagyon szerettem. Uram! Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség! Kyrie eleison! Christie eleison!
(Székely Dózsa Györgyöt a hevített trónszékhez vasalják. A kínzásoktól és a fájdalomtól eltorzult arccal, gondolataiban elmerülve zokszó nélkül tűri a szenvedést.)” (Polgár Ernő:
Két egyfelvonásos)
#PolgarErno #DozsaGyorgy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!