Lelkes Miklós:
Levél a mából gróf Károlyi Mihályhoz
Neved a mában olykor említik még,
de bizonyos, hogy meg nem értenek.
Igaz magyart e nép oly ritkán értett!
Jobb volna ezt kimondani, de nyíltan
nem beszél itt maholnap senkisem:
fent hazugok hazudnak régi-újat,
s lent az ismerős butaság terem.
Miért szeretne, Grófom, fent a tolvaj?
S elfelejt lent a tudatlan szegény.
A mocsok ott békében, háborúban,
ha nem is úgy, mint Utad elején...
Miért szeretné a földosztó grófot
fakult rózsaszín?! S háromszín-mese,
melynek - valljuk be! - kétszínű a vége,
s rejtetten bár, szintúgy az eleje?
Saját földed osztottad a szegénynek...
Nagylelkűségeden titkon nevet
az a csőcselék, amely a zsebéhez
Ítélni tudtál, s mertél szólni akkor,
amikor népek bőrébe a szót:
"HÁBORÚ" égették be itt is, ott is
hataloméhes úri passziók.
harapott lábbal futott a magyar,
s elvesztett földön vér csíkja jelezte:
mily öntelt volt az a kezdeti dal!
Ma hol tartunk? Az igazságtól messze.
A józan észtől még messzebb, lehet.
Elbohóckodik Hebehurgya Jancsi,
s Média csókol hatalom-kezet.
A nép kell: olykor ágyútölteléknek,
máskor meg szavazógép-töltelék, -
de el sem jut a "mit?"-től a "miért?"-ig,
amíg éljenzi hamis ünnepét.
Grófom, ki méltó Példakép lehetnél
igaz magyarnak, - jönnek szebb napok
egyszer, talán? Most csüggedten legyintek,
s ez örök-vesztes tájon hallgatok, -
ha versben is. Könyved ott a kezemben:
fel-fellobban zászlós, gyönyörű hit,
hited, mely elért piros hit-csodáig,
s egyszer talán elér a szívekig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!