Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. november 30., kedd

Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi Jelenetek a falusi életből Fordította: Makai Imre

MÁSODIK FELVONÁS

Szerebrjakov ebédlője. Éjszaka. A kertben kerepel az őr

Szerebrjakov karosszékben ül a nyitott ablak előtt, szundikál; Jelena Andrejevna mellette ül és szintén szundikál

SZEREBRJAKOV
(felocsúdik) Ki van itt? Te vagy, Szonya?

JELENA ANDREJEVNA
Én vagyok.

SZEREBRJAKOV
Te vagy, Lenocska?... Tűrhetetlenül fáj!

JELENA ANDREJEVNA
Leesett a takaród a padlóra. (Bebugyolálja a férje lábát) Becsukom az ablakot, Alekszandr.

SZEREBRJAKOV
Ne! Fullaszt ez a levegő!... Az imént elszunnyadtam, és azt álmodtam, hogy a bal lábam nem az enyém. Felébredtem a gyötrő fájdalomtól... Nem, ez nem podagra, inkább reuma. Hány óra van most?

JELENA ANDREJEVNA
Negyed egy múlt öt perccel.

Szünet

SZEREBRJAKOV
Reggel keresd meg a könyvtárban Batyuskovot. Azt hiszem, megvan nekünk.

JELENA ANDREJEVNA
Tessék?

SZEREBRJAKOV
Keresd ki reggel Batyuskovot. Úgy emlékszem, megvolt nekünk. De miért ilyen nehéz lélegeznem?

JELENA ANDREJEVNA
Fáradt vagy. Második éjjel nem alszol.

SZEREBRJAKOV
Azt mondják, Turgenyev a köszvénytől kapott szívgörcsöt. Attól félek, én is úgy járok. Átkozott, undok öregség, az ördög vigye el. Amióta megvénültem, megutáltam magam. De bizonyára mindnyájan utáltok rám nézni.

JELENA ANDREJEVNA
Olyan hangon beszélsz az öregségedről, mintha mindnyájan bűnösök volnánk abban, hogy öreg vagy.

SZEREBRJAKOV
Éppen te utálsz leginkább.

Jelena Andrejevna arrább megy, és egy kissé távolabb leül

Természetesen igazad van. Nem vagyok buta és megértelek. Fiatal vagy, szép és egészséges, élni akarsz, én meg öreg vagyok, szinte hulla. Nos hát?! Azt hiszed, nem értem. Persze, ostobaság, hogy még mindig élek. De várjatok egy kicsit, nemsokára megszabadítalak mindnyájatokat. Úgyse sokáig húzom már.

JELENA ANDREJEVNA
Nem bírom tovább!... Hallgass az istenért!

SZEREBRJAKOV
Még az derül ki, hogy miattam nem bírjátok tovább, miattam unatkoztok, tékozoljátok a fiatalságotokat, és csak én élvezem az életet, én vagyok elégedett. Hát persze!

JELENA ANDREJEVNA
Hallgass! Agyongyötörtél!

SZEREBRJAKOV
Én mindenkit agyongyötörtem. Persze!

JELENA ANDREJEVNA
(sír) Kibírhatatlan! Mondd meg, mit akarsz tőlem?

SZEREBRJAKOV
Semmit.

JELENA ANDREJEVNA
Hát akkor hallgass, kérlek!

SZEREBRJAKOV
Mégiscsak furcsa: ha Ivan Petrovics vagy Marija Vasziljevna, az a hülye vénasszony mond valamit - az igen! Azt mindenki meghallgatja. De szóljak csak én egy szót is, mindenki szerencsétlennek érzi magát. Még a hangom is utálatos. Ám tegyük fel: utálatos vagyok, önző, zsarnok vagyok; de hát még vénségemben se legyen egy kis jogom az önzésre?! Hát nem érdemlem meg? Hát nincs jogom nyugodt öregségre, az emberek figyelmességére?! - kérdem én.

JELENA ANDREJEVNA
Senki sem vitatja el tőled a jogaidat.

A szél csapkodja az ablakot

Szél támadt, becsukom az ablakot. (Becsukja) Mindjárt esik. Senki sem vitatja el tőled a jogaidat.

Szünet; az éjjeliőr kerepel a kertben és énekel

SZEREBRJAKOV
Egész életemben a tudományért dolgoztam, megszoktam a tanszéket, az előadótermet, a tiszteletre méltó kollégákat - és most egyszerre csak itt találom magam ebben a kriptában, mindennap csak ostoba embereket látok, az ő fecsegésüket hallgatom... Én élni akarok, én szeretem a sikert, szeretem a hírnevet, a zajt - itt meg úgy élek, akár a száműzetésben. Minden percben visszavágyódni a múltba, figyelni a mások sikerét, félni a haláltól... Nem bírom! Nincs rá erőm! És a tetejébe - nem akarják megbocsátani, hogy öreg vagyok!

JELENA ANDREJEVNA
Várj! Légy türelemmel: öt-hat év múlva én is öreg leszek.

Bejön Szonya

SZONYA
Papa! Magad hívattad Asztrov doktort, és most, amikor megjött, nem vagy hajlandó fogadni. Ez tapintatlanság. Csak hiába zavartuk...

SZEREBRJAKOV
Mit törődöm én a te Asztrovoddal? Annyit ért az orvostudományhoz, mint én a csillagászathoz.

SZONYA
Nem rendelhetjük ide a köszvényed miatt az egész orvosi fakultást.

SZEREBRJAKOV
Ezzel a futóbolonddal szóba se állok.

SZONYA
Ahogy tetszik. (Leül) Nekem mindegy.

SZEREBRJAKOV
Hány óra van most?

JELENA ANDREJEVNA
Elmúlt éjfél.

SZEREBRJAKOV
Fojt a levegő... Szonya! Add ide az asztalról a cseppeket!

SZONYA
Mindjárt. (Cseppeket ad oda)

SZEREBRJAKOV
(bosszúsan) Jaj, hát nem ezt! Már semmit se kérhet az ember!

SZONYA
Kérlek, ne szeszélyeskedj. Lehet, hogy ez tetszik egyeseknek, de engem kímélj meg tőle, légy szíves. Ezt nem szeretem. Nem is érek rá, holnap korán kell kelnem, kaszálják a szénát.

Bejön Vojnyickij hálóköntösben, gyertyával

VOJNYICKIJ
Vihar készül.

Villámlik

No lám! Hélène, Szonya, menjetek aludni, azért jöttem, hogy leváltsam magukat.

SZEREBRJAKOV
(ijedten) Nem, nem! Ne hagyjatok vele! Nem! Lyukat beszél a hasamba!

VOJNYICKIJ
De hát adni kell nekik egy kis pihenőt! Már második éjszaka nem alusznak.

SZEREBRJAKOV
Hát menjenek aludni, de te is menj innen. Köszönöm. Nagyon kérlek. Egykori barátságunkra kérlek... ne is tiltakozz. Később majd beszélünk.

VOJNYICKIJ
(gúnyos mosollyal) Egykori barátságunkra... Egykori...

SZONYA
Hallgass, Ványa bácsi.

SZEREBRJAKOV
(feleségének) Ne hagyj vele, drágám! Agyonbeszél!

VOJNYICKIJ
Ez már nevetséges.

Bejön Marina egy gyertyával

SZONYA
Feküdj le, dada, későre jár.

MARINA
A szamovár még mindig ott az asztalon. Lehet is nekem lefeküdni...

SZEREBRJAKOV
Senki sem alszik, mindenki holtfáradt, csak én úszom a boldogságban.

MARINA
(odamegy Szerebrjakovhoz, gyengéden) Mi az, kedvesem? Fáj? Az én lábam zsibbad, jaj, de zsibbad. (Megigazítja a takarót) Ez már régi betegsége magának. Szegény megboldogult Vera Petrovna, a Szonyecska anyja, sokszor éjszakákon át nem aludt, csak kínlódott magával... Túlságosan is szerette magát... (Szünet) Az öregek olyanok, mint a gyermekek, azt szeretnék, ha megsajnálná őket valaki, de hát az öregeket nem sajnálja senki. (Megcsókolja Szerebrjakov vállát) Menj ágyba, kedves... Menjünk csillagom... Imádkozom érted...

SZEREBRJAKOV
(meghatottan) Menjünk, Marina.

MARINA
Nekem is úgy zsibbad a lábam, de úgy zsibbad! (Szonyával együtt vezeti) Vera Petrovna sokszor csak kínlódott veled, meg sírt szegény... Te, Szonyecska, akkor még kicsi voltál, kis buta...(Szerebrjakovnak) Gyere, kedves, gyere...Szerebrjakov, Szonya és Marina el

JELENA ANDREJEVNA
Egészen elgyötört. Alig állok a lábamon.

VOJNYICKIJ
Magát ő, engem meg saját magam. Én már harmadik éjszaka nem alszom.

JELENA ANDREJEVNA
De szerencsétlen ez a ház! Az anyja gyűlöl mindent, a füzetein meg a professzoron kívül; a professzor bosszús. Bennem nem bízik, magától meg fél; Szonya haragszik az apjára, haragszik rám, és már két hete nem beszél velem; maga gyűlöli a férjemet, és nyíltan lenézi az anyját; én bosszús vagyok, és ma már hússzor is sírva fakadtam... Szerencsétlen ez a ház.

VOJNYICKIJ
Hagyjuk a filozófiát!

JELENA ANDREJEVNA
Maga művelt és okos ember, Ivan Petrovics, és azt hiszem, meg kell értenie, hogy a világot nem a rablók, nem a tűzvészek pusztítják el, hanem a gyűlölet, az ellenségeskedés meg ez a sok sekélyes civakodás... A maga dolga nem az volna, hogy dörmögjön, hanem az, hogy kibékítsen mindenkit.

VOJNYICKIJ
Először magammal békítsen ki! Édesem!... (Hevesen meg akarja csókolni Jelena Andrejevna kezét)

JELENA ANDREJEVNA
Hagyjon! (Elveszi a kezét) Menjen!

VOJNYICKIJ
Mindjárt eláll az eső, felfrissül és megkönnyebbülten felsóhajt a természet. Csak engem nem frissít fel a vihar. Éjjel-nappal lidércként nyom az a gondolat, hogy elveszett az életem - visszavonhatatlanul! Múltam nincs, azt ostobán eltékozoltam - semmiségre; a jelenem szörnyű, mert buta. Itt van például az életem és a szerelmem; hová legyek, mit tegyek velük? Elvész az érzelmem, akár a napsugár, amely gödörbe esik, és elveszek én magam is.

JELENA ANDREJEVNA
Valahányszor a szerelméről beszél, valahogy eltompulok, és nem tudom, mit mondjak. Bocsásson meg, de semmit sem tudok mondani magának. (El akar menni) Jó éjszakát!

VOJNYICKIJ
(útját állja) Ha tudná, mennyire szenvedek attól a gondolattól, hogy itt mellettem, ebben a házban elpusztul egy élet - a magáé! Mire vár? Micsoda átkozott filozófia zavarja magát? Értse meg hát, értse meg...

JELENA ANDREJEVNA
(figyelmesen néz rá) Ivan Petrovics, maga részeg!

VOJNYICKIJ
Meglehet, meglehet...

JELENA ANDREJEVNA
Hol a doktor?

VOJNYICKIJ
Ott van... nálam hál. Meglehet, meglehet... Minden meglehet!

JELENA ANDREJEVNA
Ma is ivott? Mire való ez?

VOJNYICKIJ
Így mégis életnek látszik az élet... Ne zavarjon, Hélène.

JELENA ANDREJEVNA
Azelőtt sosem ivott, és sosem beszélt ilyen sokat... Menjen aludni! Untat.

VOJNYICKIJ
(meg akarja csókolni a kezét) Édesem... Maga csodálatos!

JELENA ANDREJEVNA (bosszúsan) Hagyjon. Ez végül is utálatos. (El).

VOJNYICKIJ
(egyedül) Elment... (Szünet) Tíz évvel ezelőtt a megboldogult húgomnál találkoztam vele. Akkor tizenhét éves volt, én meg harminchét. Miért nem szerettem bele akkor, miért nem kértem meg a kezét? Hisz módomban lett volna! És most a feleségem lenne... Igen... Most felébrednénk a viharra; megijedne a villámtól, én meg karomban tartanám, és azt suttognám: "Ne félj, hisz itt vagyok." Ó, csodálatos gondolat, olyan jó, hogy még nevetek is... De istenem, összekuszálódnak a fejemben a gondolatok... Miért is vagyok öreg? Miért nem ért meg? A retorikája, lusta morálja, zagyva, lusta gondolatai a világ pusztulásáról... Lelkem mélyéből gyűlölöm az egészet. (Szünet) Ó, hogy csalódtam! Istenítettem ezt a professzort, ezt a szánalmas köszvényes embert, úgy dolgoztam rá, mint egy ökör! Szonyával kifacsartuk ebből a birtokból az utolsó cseppet is, úgy árultuk az olajat, a borsót, meg a túrót, akár a kulák, mi magunk egy falatot sem ettünk, hogy a garasokból meg a kopejkákból ezreket gyűjtsünk össze, és elküldjük neki. Én büszke voltam rá, meg a tudományára, csakis érte éltem, érte lélegeztem! Mindent zseniálisnak tartottam, amit írt és kinyilatkoztatott... És most, istenem? Most, hogy nyugalomba vonult, most látszik meg életének egész eredménye: nem marad utána egy oldalnyi mű sem, teljesen ismeretlen - senki! Szappanbuborék! Hogy becsaptak... Látom, milyen ostobán becsaptak...

Bejön Asztrov hosszú kabátban, mellény és nyakkendő nélkül; virágos hangulatban van; mögötte Tyelegin gitárral

ASZTROV
Játssz!

TYELEGIN
De mindenki alszik!

ASZTROV
Játssz!

Tyelegin halkan játszani kezd

ASZTROV
(Vojnyickijnak) Egyedül vagy? A hölgyek? (Csípőre teszi a kezét, és csendesen énekel) "Gyere, ház, gyere, kemence, mert a gazdád lefekhetne..." Felébresztett a vihar. Takaros kis eső. Hány óra van most?

VOJNYICKIJ
A fene tudja.

ASZTROV
Mintha Jelena Andrejevna hangját hallottam volna.

VOJNYICKIJ
Itt volt az imént.

ASZTROV
Ragyogó asszony. (Nézegeti az orvosságos üveget az asztalon) Orvosság. Hány meg hány recept van itt? Harkovi, moszkvai, tulai... Minden várost halálra untatott a köszvényével. Beteg ez, vagy csak szimulál?

VOJNYICKIJ
Beteg.

Szünet

ASZTROV
Miért vagy olyan szomorú ma? A professzort sajnálod, vagy mi a szösz?

VOJNYICKIJ
Hagyj békében!

ASZTROV
Vagy tán szerelmes vagy a professzornéba?

VOJNYICKIJ
Jó barátok vagyunk.

ASZTROV
Máris?

VOJNYICKIJ
Mit jelent ez a "máris"?

ASZTROV
A nő mindig csak ebben a sorrendben lehet a férfi barátja: először pajtás, aztán szerető, és csak végül barát.

VOJNYICKIJ
Útszéli filozófia.

ASZTROV
Hogyan? Igen... Be kell vallanom - lassanként útszéli leszek. Látod, részeg is vagyok. Rendszerint egy hónapban egyszer iszom le így magam. Ilyen állapotban mindig pimasz és vakmerő vagyok, a végletekig. Ilyenkor minden gyerekjáték! Nekivágok a legnehezebb műtéteknek is, és remekül meg is csinálom; nagyszabású terveket szövök; ilyenkor nem érzem különcnek magam, és azt hiszem, hogy óriási hasznot hajtok az emberiségnek... óriásit! Ilyenkor saját filozófiai rendszerem van, és ti, komám, mind csak olyan kis bogarak vagytok a szememben... mikrobák. (Tyeleginnek) Játssz, te Ostyaképű!

TYELEGIN
Szíves örömest játszanék én a te kedvedért, cimborám, de értsd meg, már mindenki alszik a házban!

ASZTROV
Játssz!

Tyelegin halkan játszik

Inni kéne. Gyerünk, azt hiszem, maradt még egy kis konyakunk. Ha pedig megvirrad, megyünk énhozzám. Mögy az? Van egy felcserem, az sosem mondja, hogy "megy", hanem: "mögy". Szörnyű nagy lator. Szóval mögy az? (Meglátja a belépő Szonyát) Bocsánat, hogy nincs rajtam nyakkendő. (Kisiet, Tyelegin utána)

SZONYA
Már megint leittad magad a doktorral, Ványa bácsi. Jól összemelegedett a két jómadár. No jó, ő mindig ilyen, de te miért iszol? A te korodban ez egyáltalán nem illik.

VOJNYICKIJ
Mit számit a kor. Ha nincs igazi élet, akkor délibábon él az ember. Mégiscsak jobb, mint semmi.

SZONYA
A szénát mind lekaszálták, mindennap esik az eső, minden megrothad, te meg délibábokat kergetsz. Teljesen elhanyagolod a gazdaságot... Egyedül dolgozom, egészen kimerültem... (Rémülten) Ványa bácsi, könnyes a szemed?

VOJNYICKIJ
Hogyhogy könnyes? Szó sincs róla!... Szamárság... Most úgy néztél rám, mint megboldogult anyád. Édesem... (Mohón csókolja Szonya kezét és arcát) A húgom... a drága húgom... hol van most? Ha ő tudná! Ah, ha ő tudná!

SZONYA
Mit, Ványa bácsi? Mit tudna?

VOJNYICKIJ
Nehéz, nem jó... Semmi... Majd máskor... Semmi, semmi... Megyek... (El)

SZONYA
(kopog az ajtón) Mihail Lvovics! Nem alszik? Egy pillanatra.

ASZTROV
(bentről) Rögtön! (kisvártatva belép; már van rajta mellény és nyakkendő) Mit parancsol?

SZONYA
Maga csak igyék, ha nem utálja, de könyörgöm, a bácsit ne itassa. Árt neki.

ASZTROV
Jó. Nem iszunk többé. (Szünet) Mindjárt indulok haza. Elhatároztatott és megpecsételtetett. Mire befognak, megvirrad.

SZONYA
Esik. Várjon reggelig.

ASZTROV
A vihar elkerül bennünket, csak a szél kap el. Indulok. És kérem, ne hívjanak többet az apjához. Ha én azt mondom: köszvény, ő azt állítja: reuma; arra kérem, hogy feküdjön le, ő meg csak ül. Ma pedig egyáltalán szóba se állt velem.

SZONYA
El van kényeztetve. (Keres valamit a pohárszékben) Akar egypár falatot?

ASZTROV
Legyen szíves. Kérek.

SZONYA
Szeretek falatozni éjszakánként. Azt hiszem, akad a kredencben valami. Azt mondják, világéletében mindig nagy sikere volt a nőknél, és a hölgyek kényeztették el. Tessék, vegyen sajtot. (A pohárszéknél állnak és esznek)

ASZTROV
Ma semmit sem ettem, csak ittam. Az apjának nagyon nehéz természete van. (Palackot vesz elő a pohárszékből) Szabad? (Felhajt egy kupicával) Nincs itt senki, úgyhogy nyíltan beszélhetünk. Tudja, úgy érzem, hogy a maguk házában egy hónapig se bírnám ki. Megfulladnék ebben a levegőben... Az apja, aki teljesen belemerült a köszvényébe meg a könyveibe, Ványa bácsi a búskomorságával, a nagyanyja, végül a mostohája...

SZONYA
Mi van a mostohámmal?

ASZTROV
Az emberben legyen szép minden: az arca is, a ruhája is, a lelke is, a gondolatai is. Ő gyönyörű, ez kétségtelen, de... csak eszik, alszik, sétál, elbűvöl a szépségével mindnyájunkat, és ennyi az egész. Nincs semmi foglalatossága, mások dolgoznak rá... Nem igaz? Márpedig a tétlen élet nem lehet tiszta. (Szünet) Egyébként lehet, hogy túl szigorúan ítélem meg. De hát én nem vagyok megelégedve az élettel, akár a maga Ványa bácsija, és mind a ketten dörmögő medvévé vadulunk.

SZONYA
Hogyhogy nincs megelégedve az élettel?

ASZTROV
Általában szeretem az életet, de a mi vidéki, nyárspolgári orosz életünket ki nem állhatom, és lelkem minden erejével megvetem. Ami pedig az én személyes életemet érinti, hát abban bizony isten nincs semmi jó. Tudja, ha sötét éjjel az erdőben megy az ember, és ha a távolban egy kis fény pislákol, akkor észre se veszi a kimerültséget, az arcába csapó szúrós gallyakat... Amint tudja, én annyit dolgozom, amennyit senki mást az egész járásban, szakadatlanul üt-ver a sors, időnként kibírhatatlanul szenvedek - és nem látok a távolban reménysugarat... Már régóta nem szeretek senkit.

SZONYA
Senkit?

ASZTROV
Senkit. Csak a dadájuk iránt érzek egy kis gyengédséget - a régi emlékek miatt. A parasztok nagyon szürkék, fejletlenek, mocsokban élnek, az értelmiséggel meg nehéz összeférni. Csak kimerít. A mi jóismerőseink egytől-egyig sekélyesen gondolkoznak, sekélyesen éreznek, nem látnak távolabb az orruknál - kerek perec: ostobák. Az értelmesebbek és a jelentősebbek hisztérikusak, elemészti őket a sok analízis meg a reflex... Ezek folyton sápítoznak, gyűlölködnek, betegesen rágalmazzák egymást, oldalvást közelednek az emberhez, sandán néznek rá, és megállapítják: "Ó, ez pszichopata!", vagy "Ez szószátyár!" Ha pedig nem tudják, milyen címkét ragasszanak a homlokomra, akkor azt mondják: "Fura ember, nagyon fura!" Szeretem az erdőt - ez fura: nem eszem húst - ez is fura. Nincs már többé a természethez és az emberekhez való közvetlen, tiszta, szabad viszony... Nincs és nincs! (Inni akar)

SZONYA
(megakadályozza) Ne, ne, kérem! Könyörgök, ne igyék többet.

ASZTROV
Miért?

SZONYA
Ez nem illik magához! Maga nagyon csinos férfi, olyan gyengéd hangja van... Sőt, mi több: maga a legnagyszerűbb azok között, akiket ismerek. Miért akar hát a közönséges emberekhez hasonlítani, akik isznak és kártyáznak? Ó, ne tegye ezt, könyörgök! Éppen maga szokta azt mondani, hogy az emberek nem alkotnak, hanem tönkreteszik azt, amivel az ég megáldotta őket. Hát akkor miért teszi tönkre saját magát?! Nem szabad, nem szabad, könyörögve kérem, ne tegye!

ASZTROV
(kezet nyújt) Nem fogok inni többé.

SZONYA
Adja szavát.

ASZTROV
Becsületszavamra.

SZONYA
(erősen megszorítja a kezét) Köszönöm.

ASZTROV
Elég! Már ki is józanodtam. Látja, már teljesen józan vagyok, és ilyen is maradok életem végéig. (Órájára néz) Tehát folytassuk. Azt mondom: az én időm már lejárt, most már késő... Megöregedtem, agyondolgoztam magam, elsekélyesedtem, eltompultak az érzéseim, és bizonyára nem tudok bizalmas kapcsolatot teremteni senkivel. Nem szeretek... és már nem is fogok megszeretni senkit. Az egyetlen, ami megragad, az a szépség. Az iránt nem vagyok közömbös. Azt hiszem, ha Jelena Andrejevna akarná, egy nap alatt el tudná csavarni a fejemet... De hát ez nem szerelem, nem benső kapcsolat... (Egyik kezével eltakarja a szemét és megremeg)

SZONYA
Mi lelte?

ASZTROV
Semmi, csak... A nagyböjtben meghalt egy betegem a kloroform alatt.

SZONYA
Ideje volna már elfelejteni. (Szünet) Mondja csak, Mihail Lvovics... Ha volna egy barátnőm vagy egy húgom, és ha megtudná, hogy ő... mondjuk szereti magát, akkor hogy fogadná ezt?

ASZTROV
(vállat von) Nem tudom. Bizonyára sehogy. Értésére adnám, hogy nem tudok beleszeretni... de hát nem ezzel van most tele a fejem... Akárhogy is, legfőbb ideje, hogy induljak. Isten áldja, kedveském, mert különben reggelig se fejezzük be. (Kezet fog vele) A szalonon keresztül megyek, ha megengedi, mert attól tartok, hogy feltart a bácsikája. (El)

SZONYA
(egyedül) Nem mondott semmit... Lelke és szíve még mindig el van zárva előlem, de miért érzem mégis ilyen boldognak magam? (Boldogan nevet) Azt mondtam neki: maga nagyon csinos, nemeslelkű, olyan gyengéd a hangja... Vagy tán fonákul ütött ki? A hangja úgy remeg, simogat... most is itt érzem a levegőben. De amikor a húgomról beszéltem, nem értette meg... (A kezét tördeli) Ó, milyen szörnyű, hogy nem vagyok szép! Milyen szörnyű! Mert tudom, hogy nem vagyok szép, tudom, tudom... A múlt vasárnap, amikor kijöttünk a templomból, hallottam, hogy rólam beszélnek, és egy nő azt mondta: "Jó és nagylelkű lány, de kár, hogy olyan csúnya..." Csúnya...

Bejön Jelena Andrejevna

JELENA ANDREJEVNA
(kinyitja az ablakot) Elmúlt a vihar. De jó a levegő! (Szünet) Hol a doktor?

SZONYA
Elment.

Szünet

JELENA ANDREJEVNA
Sophie!

SZONYA
Tessék!

JELENA ANDREJEVNA
Meddig fog még duzzogni rám? Hisz nem tettünk mi egymásnak semmi rosszat. Hát miért legyünk ellenségek? Hagyjuk abba...

SZONYA
Én magam akartam... (Megöleli) Elég volt a haragból.

JELENA ANDREJEVNA
Nagyszerű. (Mind a ketten izgatottak)

SZONYA
A papa lefeküdt?

JELENA ANDREJEVNA
Nem, a szalonban ül... Heteken át nem beszéltünk egymással, és csak az isten tudja, miért... (Meglátja, hogy a pohárszék nyitva van) Mi ez?

SZONYA
Mihail Lvovics vacsorázott.

JELENA ANDREJEVNA
Ital is van itt... Igyunk pertut.

SZONYA
Igyunk.

JELENA ANDREJEVNA
Egy kupicából... (Tölt) Így jobb. Tehát szervusz?

SZONYA
Szervusz. (Isznak és megcsókolják egymást) Én már rég ki akartam békülni, de valahogy mindig restelltem... (Sír)

JELENA ANDREJEVNA
Miért sírsz?

SZONYA
Semmi, csak úgy.

JELENA ANDREJEVNA
No, elég, elég... (Sír) Te kis buta, még én is sírva fakadtam... (Szünet) Azért haragszol rám, mert állítólag számításból mentem feleségül apádhoz. Ha bízol az esküben, én megesküszöm neked: szerelemből mentem hozzá. Elragadott a híres ember, a tudós. Ez nem az igazi, hanem csak olyan mesterkélt szerelem volt, de akkor azt hittem, hogy ez az igazi. Nem tehetek róla. Te meg az esküvőnk óta állandóan csak büntetsz azzal az okos, gyanakvó szemeddel.

SZONYA
No jó, béke! Béke! Felejtsük el.

JELENA ANDREJEVNA
Nem kell így nézni, ez nem illik neked. Mindenképpen bízni kell, másképp nem lehet élni...

Szünet

SZONYA
Mondd meg igaz lelkedre, mint jó barát... Boldog vagy?

JELENA ANDREJEVNA
Nem.

SZONYA
Tudtam. Még egy kérdést. Mondd meg nyíltan - szeretnéd, ha fiatal férjed volna?

JELENA ANDREJEVNA
Milyen kislány vagy te még! Persze hogy szeretném. (Nevet) No, kérdezz még valamit, kérdezz...

SZONYA
Tetszik neked a doktor?

JELENA ANDREJEVNA
Igen, nagyon.

SZONYA
(nevet) Nekem olyan buta arcom van... Ugye? Lám, már elment, és én még mindig hallom a hangját meg a lépteit, és ha kinézek a sötét ablakon - az ő arca jelenik meg ott. Hadd mondjak el mindent... De nem tudok ilyen hangosan beszélni, szégyellem magam. Menjünk át az én szobámba, ott beszélgessünk. Te butának tartasz? Valld be... Mondj nekem róla valamit...

JELENA ANDREJEVNA
De mit?

SZONYA
Okos ember... Mindent tud, mindenhez ért... Gyógyít is, erdőt is telepít.

JELENA ANDREJEVNA
Nem az erdő a fontos, nem is az orvostudomány... értsd meg, kedvesem... hanem a tehetsége... Hát tudod te, mi a tehetség? Merészség, szabad fej, nagy lendület... Elültet egy csemetét, és már azt találgatja, mi lesz ennek nyomán ezer év múlva, máris az emberiség boldogsága dereng föl előtte. Az ilyen ember ritka. Szeretni kell őket... Iszik, néha goromba egy kicsit - de nem baj az. A tehetséges ember Oroszországban nem maradhat makulátlan. Csak gondold meg, milyen ennek a doktornak az élete! Végtelen sártenger az utakon, fagy, hóvihar, óriási távolságok, vad, durva nép, körös-körül csupa nyomor, betegség... Hát ilyen körülmények között nehéz makulátlannak és józannak megőriznie magát negyvenéves korára annak, aki napról napra küszködik és robotol... (Megcsókolja)Lelkemből kívánom neked, te megérdemled a boldogságot... (Feláll) De én csak unalmas epizódszereplő vagyok... A zenében is, a férjem házában is, minden regényben - egyszóval mindenütt csak epizódalak voltam. Tulajdonképpen, Szonya, ha meggondoljuk, én nagyon-nagyon boldogtalan vagyok! (Izgalmában fel-alá járkál a színen) Nekem nem jutott boldogság ezen a világon. Nem! De mit nevetsz?

SZONYA
(arcát eltakarva nevet) Én meg olyan boldog vagyok... boldog!

JELENA ANDREJEVNA
Úgy szeretnék játszani. Most úgy játszanék valamit.

SZONYA
Hát játssz. (Megöleli) Úgyse tudok aludni... Játssz!

JELENA ANDREJEVNA
Mindjárt. Apád sem alszik. De ha beteg, bosszantja a muzsika. Eredj, kérdezd meg tőle. Ha nem bánja, akkor játszom. Eredj.

SZONYA
Rögtön. (El)

A kertben kerepel az őr

JELENA ANDREJEVNA
Már rég nem játszottam. Játszani fogok és sírni, mint egy buta liba. (Kiszól az ablakon) Te kerepelsz, Jefim?

Az öreg hangja: "Én!"

Ne kerepelj, beteg az úr.

Az őr hangja: "Mindjárt elmegyek!" Füttyentget: "Hé, Bogár, Fickó! Bogár!"

Szünet

SZONYA
(visszajön) Nem szabad!

Függöny

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!