Keresés ebben a blogban

2010. november 25., csütörtök

Szabó Lőrinc: A föld álma


Szabó Lőrinc A föld álma

 ........... 

 Álmodtam: test nélkül lebegtem,
mint az ég, mint a gondolat,
és egy sivatag volt alattam,
poros és sáros sivatag.

  A sivatag, a nagy, nehéz föld,
 aludt és talán álmodott:
 s egyszerre csak mozogni kezdett
 s azt mondta: - Én! - és hogy: - Vagyok!


  - Én! Vagyok! - kiáltott fel hozzám
 és feltérdelt a föld, a por,
 és kitépte magát a sírból
 és nőtt és nőtt és lett szobor.


  A por felbirkózta magát
 másfél vagy két méternyire:
 ahogy megindult, két méterrel
 a sír fölött volt a feje.


  Ment a szobor a sivatagban
 (figyeltem mozdulatlanul)
 s néha hátranézett a helyre,
 oda, ahonnan szabadult,


  irtózva nézett az üregre,
 s az összezárult nyomtalan,
 s ment a szobor, mint akin az
 álomkór részegsége van.


  Ment a szobor, ment, támolyogva,
 a szeme folyton rám tapadt;
 és nem fogyott soha körötte
 a föld, az örök sivatag.



  Valahová el akart jutni,
 s már félt és folyton szólitott:
 - Vagyok? - kérdezte gyanakodva,
 - mondd, Isten, csakugyan vagyok?


  Ment a szobor reggeltől estig
 s a sírját látta mindenütt;
 s este még egyszer fölnézett rám,
 aztán fáradtan lefeküdt.


  - Mi volt ez? - sóhajtotta végül;
 s a por megnyilt a por alatt.
 És végignyujtózott fölötte
 s már nem mozdult a sivatag. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!