Keresés ebben a blogban

2019. október 23., szerda

Frady Endre: Por



Frady Endre:

Por

(dalmű)



Porvalómra van egy nagy ok:

Porból lettem, porrá vagyok.

Illetőleg porrá leszek

S percegnek majd holti neszek.



Ámde most még tart e porlét,

Búfelejtőn iszunk borlét,

Mint amatőr futball portás,

Ki lyukra vetődve port ás.



Por és homu vogymuk mi ma,

Égre belőlünk az ima

Transzcendensen teleportál,

S lelki könyűt nyel e por tál.



Ráncul rajtunk régi orca,

Porcelánul térdünk porca,

S szánkból kihullik a por fog…

Ezért felelni a kor fog?



Öregkori náthás orrlik

Össztüssztől erősen porlik.

Végül eldobban a por szív,

Ha a házmesterné porszív…



Így élünk mi, apró morzsák,

Mígnem benyakal a porzsák…



(versmegzenésítő: Dvořak)



„Port ugyan még sosem szívtam, csak füstszűrős Symphoniát, de az új világ farkastörvényei mégis arra kényszerítettek, hogy csehül állván, megzenésítsek bármit, ami szembe jön. A halott klasszikusok között viszonylag fiatal voltam, kellett a pénz…” /Antonin Dvořak (1841-1904), cseh zeneszerző/



„Súlyos anakronizmus, zeneszerző úr! Maga – némi képzavarral élve - már 68 éve fűbe harapva szagolta alulról az ibolyát, amikor először forgalomba került a füstszűrős Symphonia! Maga már rég por volt, amikor utóbbiból először hamu lett!” /Dr. Isa Vogymuk, őstörténeti hozzáértő/



„Ó, igen! A múlandóság örökzöld témája kőmosott vintidzs kiadásban, ajándék bérlettel a reinkarnáció tanfolyamra. Carpe diem, halandók, az élet egyre drágább, de egyszer élünk!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/



„Jaj, már megint egy pénzpazarló humánértelmiségi! A forint nem por, hogy csak úgy szórjuk! Bár, ha jobban belegondolok… Mindegy! A lényeg, hogy egy átlagember olyan ritkán karnálódik rein, hogy luxus erre bérletet ajándékozni! Bőven elég a zóna adagú gyűjtőjegy!” /Fösvény Fridolin, a Fölösleges Uniós Költekezést Annulláló Rendészet (FUKAR) költséghatékonysági főelőadója/



„Ahogy olvastam minden betű után elporlott egy agysejtem, ez egy idegméreg. Nem is vállalkozom arra, hogy kétszer nekifussak ennek a rettenetnek. Ássuk el ezt a "művet" mélyre nyomban... Béke poraira.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/



„Egérszájban sóhajt egy sajt:

Jaj, engem a balsors úgy sújt,

Porlok, mint egy reál agysejt.”

/Rokfort Rezsilla, a Kancsalrímeket Őrületig Aljasító Gyülevészhad (KŐAGY) szagbarbárja/



„Vegyes érzésekkel tudatjuk mindazokkal, akik megpróbálták elviselni, hogy egy hibásan beillesztett kancsalríme meglazulása következtében Rokfort Rezsillára ráomlott egy célt tévesztett csasztuskája és maga alá temette. A költőnő a helyszínen életét vesztette. A szándékosan késve érkező irodalombarát mentősök meg sem próbálták újraéleszteni. Emlékét igyekszünk minél hamarabb elfelejteni. Hamvait elszórakozzuk. Béka poraira!” /Pokol Pál, kegyszerdíler/



„Koszos ez az airport,

Zuhanó gép ver port.”

/Feketedoboz Friderika, a Légikatasztrofális Stewardess Dalárda (LSD) szövegírója/



„Halálos sportbaleset!!! Egy amatőr atlétikai versenyen rúdugrás közben életét vesztette a hétpróbás Feketedoboz Friderika, akinek fejét egy alacsonyan szálló repülőgép orrpropellere zúzta porrá. A gépet engedély nélkül vezető vak osztrák nyugdíjas segítségnyújtás helyett katapultálással próbált elmenekülni a helyszínről, ám balszerencséjére ejtőernyőjével pont a szomszéd telken zajló katonabál légvédelmi díszsortüzében landolt. Az áldozatokat laboratóriumi körülmények között próbálják rekonstruálni.” /MTI/



„Mi ez a demoralista önokádattal beporzott szellemi környezetgennyezés?! Főpolgármesteri kalandozásom után békésebb vizekre evezni vágyván vissza szándékoztam vonulni a kulturális térbe, erre rögtön a legelején mi böffent pofán, ki rottyant szembe?! Felebarátaim és felebarátnőim, fogjunk végre össze és verjük bele ennek a félnótás fűzfapoétának a tömpe orrát a saját tömegpusztító kultúrmocskába! Anyám, ha már megvédeni nem tudlak, legalább bosszút állok a Frady Endre miatt irreálisan magasra szökő vérnyomásodért!” /Puzsér Róbert, kritikus/



„Minden testépítő olyan izomport szeretne enni, amiből én vagyok összegyúrva, de a rossz hír a számukra az, hogy nincs már, mert mindet felhasználtam, amikor önmagamat teremtettem.” /Chuck Norris/



Jaj, Chuck, jaj, Chuck, jaj, Chuck,

Megjön az eszed maj’csak?”

/az Úr/



illusztrálva:

https://fradyendre.blogspot.com/2019/10/por.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!