Keresés ebben a blogban

2009. október 30., péntek

Nagy Tamás felhívása

Tom Cruise munkatársa, Bernard Percy novemberben Budapesten is, és Szekszárdon is tart Életcél szemináriumot!!!

Tom Cruise ezt írja:
„Vannak más megoldások is, mint a frusztráció, a düh, vagy az, hogy vegyél be valami tablettát. A kulcs az oktatás. A gyerekeinknek segítségre van szüksége, a világnak segítségre van szüksége, méghozzá olyan fajta segítségre, hogy az emberek képessé váljanak segíteni másoknak is. Továbbra is annak szentelem az életemet, hogy ezt a célt megvalósítsam. Rendkívül hálás vagyok L. Ron Hubbardnak a tanulási technológiáért, amelyet kidolgozott – mert anélkül én ma nem lennék itt. Megtiszteltetés számomra, hogy részese lehetek az Alkalmazott Oktatástan mozgalomnak. Mert most már tudom, hogy valóban tudok segíteni. Ahogyan Önök is tudnak.”

Tom Cruise és Bernard Percy mindketten a Nemzetközi Alkalmazott Oktatástan Tanácsadó Testületének tagjai. Tom munkatársát, Bernard Percy-t, a világhírű előadót, aki több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik az oktatás területén, azért hívtuk meg ismét Magyarországra, mert mindkét alkalommal, amikor Magyarországon tartott előadásokat, óriási sikere volt a magyar közönség előtt.

Bernard Percy elkötelezetten segít abban, hogy minden ember megtalálja a saját, egyéni tehetsége területeit, amelynek kibontakoztatásával alkotó és sikeres emberré válhat. Létezik egy kérdés, ami oly sok embert gyötör:
„Mi az, amit IGAZÁN csinálni akarok az életben?"
Bernard rájött, ahhoz, hogy egy személy ezt VALÓBAN meg tudja válaszolni, teljesen meg kell értenie a siker három kulcs összetevőjét: tehetség, személyiség és célok, NEM elegendő csak a céljait tisztáznia.
Ez egy nagyon intenzív időszakot indított el számára, amikor partnerével, Lee Eichenbaum-mal közösen kidolgozott egy programot, hogy segítsenek másoknak olyan sikeres és elhivatott személyekké válni, akik kihasználják a bennük rejlő képességeket, hogy szenvedéllyel követhessék álmaikat.
Bővebb információ: http://www.bernard-percy.fw.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!