Shakespeare: CXII. szonett

Shakespeare: CXII. szonett

Szerelmed és szánalmad leveszi
Homlokomról a botrány bélyegét;
Mit nekem mások ítéletei?
Csak född te hibám, lásd te, ami szép!

Te vagy mindenkim, s küzdök: te ítélj.
Dicséretet s kifogást te ossz;
Nem élek másnak, más nekem nem él
Érc-lelkemre hatni, ha jó, ha rossz.

Idegen szavak gondját én olyan
Örvénybe dobtam, hogy kígyófülem
Hízelgésre és gáncsra csukva van.
Nézd, közönyöm hogy terjed, végtelen:

Lelkem úgy fog, úgy őriz odabenn,
Hogy mindenki holtnak hisz kívülem.

/fordította: Szabó Lőrinc/