Szabó Lőrinc Shakespeare: CXXXIV. szonett
Most hát bevallottam, hogy ő tied,
És én önkényed záloga vagyok;
Én veszhetek, de másik énemet
Vigaszomra, ugye, visszaadod?
Nem, nem adod; s ő nem vágyik reá,
Te, mohó, és ő, jósággal teli:
Csak kezesként s értem írta alá
A kötvényt, mely ily erősen köti.
Szépséged biztos rabját akarod,
Uzsorás vagy, ki csak haszonra ád;
Értem járt közben s te lefoglalod:
Saját hibámból vész el a barát.
Elveszett máris: mindkettőnk rabod;
S teljes túsz ő, s szabad mégsem vagyok.
/fordította: Szabó Lőrinc/
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!