Tomasekné Györgyi: MEGPERZSELVE

Tomasekné Györgyi:

MEGPERZSELVE

Oly gyönyörű volt az a szombat este,
mikor szám a szádat lázasan kereste,
vágyunk szállt a szeptemberi széllel,
miénk volt e csodálatos éjjel.
Repültem,
szálltam, már alig vártam,
teljesüljön mit rég óta vágytam,
megmutattad nekem az éjszakai fényt,
elhoztad szívemnek az utolsó reményt.
Hűvös volt az éjjel, én egy kicsit fáztam,
forró csókjaidra oly régóta vártam,
gyengéd ölelésed felmelegített,
felizzó vágyaink egymásnak feszültek.
Valóság ez most vagy csak édes álom,
újra láthassalak, máris nagyon várom,
pedig édes csókod meg sem száradt számon,
minden perc egy óra, őrűlten hiányzol.
Emlékezz a vörös rózsaszálra
és a csöndes, meghitt kis szobára,
mely lángra gyújtott két szerető szívet
és a vágyra ami lemeztelenített.
Kerestük a boldogságot, szőttünk szép terveket,
élveztük az együtt töltött csodás perceket,
amikor az óra búcsúzásra intett,
az elválás szemünkbe fájó könnyet hintett.
Választottunk magunknak egy fénylő csillagot,
mi éppen szobánk ablakánál ragyogott,
elmondhatunk neki bút és bánatot,
tanúja volt amint két szív találkozott.