Tóth Endre:
Már te is elhagytál
A szerelem miért múlik el?
Már gyülölsz s örökre
ellenség leszel.
Mely a Golgotára visz,
a gúnyos tömegben
ott tolongsz te is.
Ott rohansz, és nyelvedet
örvendő kacajjal
rám öltögeted.
Kinzó szomjúság gyötör
veszett szerelmedért,
s neked ez gyönyör.
Gyönyör, mert szenvedni látsz.
Szememben már lángol
a rőt pusztulás
Talán le is köpsz, lehet
vagy megkövezel, mint
egy eretneket.
Tükröt tartasz majd elém,
hogy saját arcomtól
undorodjak én.
Összetört és béna, csúf
testemről ízenként
rohad le a hús.
Ropogó csontjaimon
férgek futkároznak,
megfojt az iszony!
S mikor már csak váz leszek,
jönnek üvöltözve
éhes ebek,
és szétszedik csontomat
mardosva az éles,
állati fogak.
És te látod, s nem szánod.
Szagolsz mosolyogva
egy friss virágot,
Mely poromból feléledt,
de kegyetlenül
azt is letépted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!