Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. június 27., vasárnap

Ady Endre: Muskétás tanár úr

MUSKÉTÁS TANÁR ÚR.

Hazajött augusztus vége táján a Balaton mellől s akik csak látták, megcsodálták: milyen új, más ember lett ime belőle, még mosolyogni is tud. Mosolygott, otthon mamuskának címezte szomorú, sovány, öreg kis feleségét s három nagy leányát ebéd vagy vacsora után megcirógatta néha. Ezek itthon ma nagyon nagy, váratlan dolgok voltak: Muskétás tanár úr, a vad, a bosszús Muskétás, ötvenéves korára meglágyult. Ő is érezte, hogy meglágyult, nem is szégyelte s elhatározta, hogy a régi emlékeket el fogja hessegetni maga körül. Hiszen-hiszen az élet galád, az emberek hitványak, a társadalom egy férges, éretlen fügerakás, értéktelen csoportosulás. De a Balaton fölséges és csinos, megdöbbentő és altató, a Balaton még háborgásában is megnyugodt, szent víz. S hány olyan tanár és másfajta ember van, aki ötvenéves korában se láthatta meg a Balatont és a maga boldogabb lelkét.

Muskétás hat álló hétig egyedül szabadon kóborolt a Balaton körül, életében először volt szabad. Szabad volt, aki megszabadult életében először egy kellemetlen, szegény úrtól, akit Muskétás tanár úrnak ismert a nebulók népe, a tanári szoba s a város. Ez a Muskétás tanár úr szörnyű, utálatos ember volt, holott ő maga is szomorúan tudta, hogy ő ilyen, szörnyű és utálatos. De minden mentsége megvolt, mindent látott magában, magából, életéből, multját, jövőjét ismerte s magyarázni tudta.

Először is az ember születik egy asztalos-famíliába, ahol az édes apja, mikor jó dolga van, segédet tart, egy egész segédet. Azután már szükséges és nyomoruságos diák-korában elkomolyodik, mert azt magyarázza neki mindenki, hogy így illik. Elhitetik vele, hogy ő köteles kiemelkedni a famíliából, őneki muszáj meghódítani az úri sorsot, az úri életet. És Muskétás tanár úr szilaj, majdnem mesebeli dühvel gondolt arra, hogy ő nem más, boldogabb gyermekek útján érkezett a férfikorba. Ő nem tarthatott mulatós pihenőket, ő nem játszhatott olykor egy-egy órát az útszélen, ő fékentartotta minden, minden fiatal vágyát.

Végigkoplalta, végigtanulta és végigvizsgázta a szükséges esztendőket s akkor már alaposan el is adósodott. S minden adósságnál jobban kinozta egy kisértés, mely félig polgári kötelesség, félig lelki-testi kielégitetlenség volt. Meg kell feleségesednie - ezt súgták a családjabeli s fajtájabeli emlékek s ezt súgta fiatal életének örömtelensége. Persze, hogy ilyen nagy elhibázások után nem jöhetett valami üdvös, megváltó, jó, életmentő elhatározás. Muskétás tanár úr, amikor még csak segédtanár volt s gyérülő hajszálainak legvégéig úszott az adósságban, megnősült. Szöktette a leányt, holott mindenképpen könnyebben megkaphatta volna, mert koldus kishivatalnok-leány volt, apró, kedves, de beteges. Egy kis senki, aki mindent nyerhetett, ha Muskétás tanár urral elmegy s nem nagyon várhatott valamit, ha nem megy el. Elment vele, boldogtalanitották egymást, vártak, kínlódtak, harcoltak a torlódó adósságok özönével. Meg is gyűlölték már-már egymást, de jöttek sorban a gyerekek s még szerencse, hogy három leány-gyermek meghalt s nem maradt életben csupán három.

Csak három gyermek maradt életben, három leány, csak három leány s a leányok anyja és az adósságok maradtak életben. És Muskétás tanár úr egyre jobban gyűlölő gyűlölete mindenki ellen, akinek nem kellett végigcsinálnia az ő savanyú élet-kálváriáját. Ez a gyűlölet is életben maradt, mindenki ellen s első sorban az élet legboldogabbjai, a fiatalok ellen. Muskétás tanár úr legjobban a saját diákjait gyűlölte, akiknek ragyogó a szemük s akik szinte mindannyian és mindig könnyebb sorsot cipeltek, mint ő viselt egykoron.

*

Mindenki akarta, hogy Muskétás tanár úr végre elmehessen igazi vakációra, igazi szabadságra. Hogy nem rossz ember, de sorsának ez a gonosz következetessége rosszá fogja tenni, ezt is minden jobb szemű ember látta. Próbálták megmenteni, könnyü, nem derékcsontig vágó kölcsönt eszközöltek ki neki és azután ráparancsoltak, hogy legyen ő ezennel gondatlan, pihenő ember, mintha csak most kezdené az életet. Mert ugyis lesz még több baja, ugyis szüksége lesz még sok-sok erőre: huszonötesztendős a legidősebb leánya s tizennyolc a legfiatalabb. Ezeket férjhez kell adnia, mert erre nevelte őket s kérdés, hogy akad-e a leányoknak csak félig is olyan bolondjuk, mint ő volt, Muskétás tanár úr, a leányok anyjának?

De a Balaton a maga mivoltával és legendáival kicserélte valóban Muskétás tanár urat: elböjtölt diák-érzései kezdtek itt fölágaskodni lelkében. Bizony még az is megtörtént, hogy Balatonfüreden egy kis tizenhatéves leányt, egy ismeretlent, követett száz lépésről, míg csak észre nem tért és el nem szégyelte magát. Földvárra egy kirándulást csinált, hol is vakációzó úri diákok társaságába került s kiadta magából mind azt a jókedvet, amelyet harminc és egynéhány év előtt illett és kellett volna kiadni. Szép az élet - vallotta be egy éjszakán, lázasan, önmagának - de az ember ne szülessen szegény asztalos fiának. Azután pedig ne éljen az ember, az élet és az élet gazdag adományai nélkül s ne legyen az ember babonás. És ha az embernek már nagyon sok az adóssága, legalább annyi esze legyen, ne vegyen el egy szál szoknyát. És ha végül mindez elhibázódott, legalább is tudjon az ember frissen emlékezni s tudja megfejelni a mult idők elromlott csizmáit.

Ilyen tapasztalatok és szépen formált gondolatok után jött haza, régi életébe, kis városába Muskétás tanár úr. Ilyen szerencsés lelki válság után csinált számadást multjával, jelenjével, önmagával és övéveivel. El kell feledni - vallotta, mint új hitvallást - el kell feledni, hogy ötven évig boldogtalanok voltunk, ha van remény egy évi fél-boldogtalanságra.

*

Augusztus végén már naponként régi, megszokott kötelességből, naponként kétszer is fölnézett az iskolába Muskétás tanár úr. Egy napon, szép, napos, pompás délelőttön, a tanári szobába beállított egy délceg siheder, aki Muskétás tanár urat kereste. Levelet hozott a legény a Muskétás tanár úr címére s bátor nagy csillogó szemekkel adta át a levelet.

- Édes apám azt is szeretné, - szólott, midőn Muskétás tanár úr szünetet tartott a levélolvasásban - ha én az ő régi, kedves barátja családjánál találhatnék otthont erre az évre.

- De miért jött öcsém éppen az érettségi vizsga előtt más iskolába? - kérdezte Muskétás tanár úr olyan rosszindulattal, mintha a Balatont nem látta volna.

- Mert hetedik osztályos koromban nagyon megjártam s egy év előtt két gimnáziumba kellett elvándorolnom. Székely-Szent-Mihályon beleszerettem az igazgató úr leányába, Nagy-Nádasban pedig sokat lumpoltam.

S olyan ártatlan arccal vallotta ezt a szép, nagy kölyök, hogy Muskétás tanár úr megilletődött. A fiú apja neki osztályos diáktársa volt, nagybirtokos, vig, léha, okos fiú. Őt, Muskétás tanár urat, mint diák-társát, nagyon szerette és tisztelte, hiszen Muskétás volt az első eminens. S Muskétás, a valamikori első eminens most meghatottan gondol az ő régi pajtására, a léha, de kedves fiura, Aváryra.

- Az édes apja Budapesten lakik, ugy-e? - kérdezi most már megfiatalodottan a diáktól. - Ugy-e, miniszteri tanácsos, ugy-e a maga édesanyja Iharossy-leány? - s Muskétás tanár úr tisztelettel gondol egy diákkori ideálra, akit gondolatban se mert soha megközelíteni.

- Édes apa már cimzetes államtitkár, sokat emlegeti szeretettel a tanár urat, mama meghalt már három évvel ezelőtt. Édes apa csak azt kivánná most már, hogy a tanár úr keze alól kerüljek ki az életbe.

A fiúnak csillogott az arca, amikor az "élet" szót kimondta s Muskétás tanár úr egészen új érzéseket érzett.

- Tudja az édes apja, hogy nekem gyermekeim vannak, három nagy leányom?

- Tudja, és azt mondta, hogy ilyen elvadított kölyöknek, mint én, legjobb javitó-intézet uri leányok társasága.

Muskétás tanár úr hallgatott egy kicsit, számadásokat csinált s igy szólt a fiúhoz:

- Nagyon jó barátom volt az édes apja, elfogadom tehát egy esztendőre saját fiamnak a fiát. De a leányaimat nem muszáj észrevennie - érti? - legalább öt-hat esztendeig.

A fiú, az elegáns, széparcú fiú, életvágyó, nagy szemével bátran nézett vissza, bele Muskétás tanár úr arcába. S Muskétás tanár úr mintha ifjuságának sohase hallott dalát hallgatta volna a fiú száján:

- Nem, nem, de ha mégis észrevenném, hiába volna érettségi vizsga, az apám, a tanár úr, a régi szerelmem. És különben is én azért jöttem, hogy a tanár úr javitsa, igazitsa ki az életemet.

S a valamikor még félelmes kegyetlenségü Muskétás tanár úr szeliden vitte haza a fiút. S úgy érezte, hogy a Balatonnál is van szelidebb, szentebb tó: az élet. Az élet ime az ő kezébe rendelte az egykori elérhetetlen ideál s a gazdag diák-társ fiát. Ha ő akarná, a fiút beleszerelmesíthetné valamelyik leányába, de nem fogja tenni. Őrizni fogja ezt a fiút, életkedvét, boldogság-útját nem szórja be akadály csomókkal. Milyen boldog ez a fiú - mormogta s világosan látta, hogy a boldogság éppen olyan szándéktalan, mint a boldogtalanság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!