Keresés ebben a blogban

2010. január 29., péntek

ELTE Pályázati Elektronikus Rendszer

Fontos változás az ELTE pályázatkezelésében

A pályázati szabályzat értelmében pályázati folyamatot a minél teljesebb átláthatóság érdekében elektronikus rendszer támogatja. Az ELTE Pályázati Elektronikus Rendszer (EPER) bevezetésre kész változata elkészült, 2008. november 15-óta minden dolgozói EHA kóddal rendelkező témavezető/pályázó számára elérhető.
Feladata, hogy elektronikusan támogassa a mindenkori hatályos pályázati szabályozást, informatikai eszközökkel segítse – és lehetőség szerint egyszerűsítse – a pályázati folyamatban résztvevők (témavezetők, szervezeti egységek vezetői, központi és kari pályázati adminisztráció ügyintézői és vezetői) feladatainak elvégzését.
Az EPER jelenlegi verziója a pályázati és szerződéskötési szakaszt támogatja , képes ellátni a pályázati szabályzat által meghatározott valamennyi nyilvántartó funkciót. A rendszer jelenleg az Egyetem 2006-2008 közötti pályázatainak és szerződéseinek alapadatait tartalmazza a PIK nyilvántartása alapján. A témavezetők áttekinthetik pályázataikat, emellett a karok és szervezeti egységeik, illetve az egyéb, kari szervezetbe nem tartozó egységek vezetői számára lehetőség nyílik saját pályázataik megtekintésére és különböző szempontok alapján listák lekérdezésére.
Az ELTE Pályázati Elektronikus Rendszer bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 27/2008. (XII. 22.) számú rektori utasítás értelmében 2009. január 15-től az Egyetem, illetve szervezeti egységei nevében benyújtott, valamint az Egyetem által kezelt pályázatok és pályázati támogatási szerződések befogadásának feltétele az adott pályázat/projekt adatainak EPER-ben való pontos rögzítése. A pályázáshoz és szerződéskötéshez szükséges ELTE adatlapot a bevitt adatok alapján a rendszer hozza létre. Január 15. után csak az EPER-ből nyomtatott adatlap fogadható el.
A rendszer működésével, használatával kapcsolatban felmerülő esetleges technikai problémák jelzését az eper@rekthiv.elte.hu címre várjuk.
Az ELTE Pályázati Elektronikus Rendszer, valamint a használatát ismertető további tájékoztató anyagok elérhetők az ETR felületén, a https://to.etr.elte.hu címen, az EPER főmenüpont alatt. (Az ETR felület honlapunkról is elérhető, az EPER menüpontra kattintva.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!