1. Verus nagyatyám a nemes jellem és higgadtság példája volt.
2. Atyám,[1] hallomásom és emlékeim szerint, maga volt a szerénység és férfiasság.
3. Anyámtól[2] tanultam az istenfélelmet, a jótékonyságot, a tartózkodást nemcsak a rossz elkövetésétől, hanem még a gondolatától is, továbbá a pazarló életmódtól olyannyira elütő egyszerű életet.
4. Dédatyámnak[3] köszönhetem, hogy nem kellett nyilvános iskolákba járnom, hanem otthon élvezhettem kitűnő mesterek tanítását; és hogy megtanultam: ilyen dolgokban nem szabad garasoskodni.
5. Nevelőmtől tanultam, hogy a cirkuszban[4] sem a zöldek, sem a kékek, sem a kerekpajzsúak, sem a hosszúpajzsúak pártjához ne csatlakozzam; hogy kitartó és kevéssel beérő legyek; hogy magam végezzem el a munkámat, és ne markoljak egyszerre sokat; hogy a besúgással szemben tartózkodóan viselkedjek.
6. Diognétos[5] óvott a hiú törtetéstől, a varázslók és szemfényvesztők - ráolvasókról, szelleműzésről szóló - fecsegéseinek hitelétől, fürjek hízlalásától,[6] és minden ilyen kedvteléstől. Ő tanított az őszinte beszéd eltűrésére, ő szoktatott bölcselkedésre, ő hallgattatta velem először Bakkheios, majd Tandasis és Marcianus leckéit, ő íratott velem már gyermekkoromban filozófiai párbeszédeket, ő keltett bennem vágyat a tábori ágy, az állatbőr takaró, általában a görög bölcs életmódjához tartozó tárgyak után.
7. Rusticus[7] gyökereztette meg bennem a meggyőződést, hogy jellememet javítanom, gondoznom kell; ő óvott attól, hogy eltévelyedve a szofisztika felé hajoljak; hogy hiú elméletekről firkáljak; hogy erkölcsi prédikációkat tartsak; hogy szemkápráztatóan páváskodjam mint mindennel törődő vagy tetterős férfiú. Ő idegenített el a szónokias, költőien felcicomázott, finomkodó írásmódtól. Ő figyelmeztetett, hogy otthon ne sétálgassak stólában,[8] általában, hogy minden ilyesmit kerüljek. Ő intett, hogy leveleimet keresetlenül írjam - mint ahogyan ő írt anyámnak Sinuessából;[9] hogy bántalmazóimmal és az ellenem vétőkkel, mihelyt közeledni akarnak hozzám, békülékenyen, engesztelékenyen viselkedjem; hogy figyelmesen olvassak, s ne érjem be a felületes megértéssel; hogy a nagyhangúak ne vegyenek le egykönnyen a lábamról. Ő hívta fel figyelmemet Epiktétos[10] értekezéseire, melyeket saját könyvei közül adott kölcsön.
8. Apollóniostól[11] tanultam, hogy gondolkodásom szabad, körültekintő, de azért határozott legyen; hogy egy pillanatig se nézzek más vezércsillagra, mint az észre; hogy lelkem egyensúlyát mindig megtartsam: heves fájdalmak közepette, gyermekem elvesztésekor, hosszú betegségben. Rajta, mint élő példán világosan megfigyeltem, hogy ugyanaz az ember lehet nagyon erős akaratú és mégis elnéző. Tanítás közben sem volt türelmetlen. Olyan embert ismertem meg benne, aki szép tulajdonságai közül szemmel láthatóan a legkevesebbre értékelte azt a tapasztalatát és jártasságát, amellyel elméleti tudását másoknak közvetítette. Tőle tanultam meg, hogyan kell barátainktól az úgynevezett szívességeket elfogadnunk anélkül, hogy akár megalázkodnánk, akár semmibevevésünkkel figyelmetlenek volnánk.
9. Sextus[12] jóindulatot csöpögtetett belém; példát mutatott, hogyan kell a háznépet atyai jóindulattal kormányoznom, fogalmat adott róla, miként kell a természetnek megfelelően élnem. Tőle tanultam, hogyan legyek mesterkéletlenül méltóságteljes, hogyan szorgoskodjam barátaim szükségleteinek kitalálásában.
Példát adott a bogaras és hebehurgya emberek iránti türelmességre, a mindenkihez való nyájasságra, olyannyira, hogy amit mondott, minden hízelgésnél kellemesebb, mégis a legnagyobb mértékben tiszteletet parancsoló volt. Ezenkívül megértette az életre szükséges alapelveket, módszeresen kikutatta és rendszerbe foglalta őket.
Soha sem harag, sem más szenvedély fellobbanását nem észleltem nála: egyszerre tudott tökéletesen szenvedélytelen és gyengéden barátságos lenni. A dicséretet nem vetette meg, ha nem volt lármás. Nagy tudományát nem fitogtatta.
10. Alexandros[13] grammatikus maga volt a kíméletesség. Sohasem kifogásolta, ha valaki előadásában idegenszerű, nyelvi fonák vagy hibás fordulatot használt, hanem ügyesen szóba hozta a megfelelő kifejezést válasz, kiegészítő magyarázat vagy a tárgyra, de nem a kifejezésre vonatkozó közös megfontolás ürügyén, vagy valami más alkalmas módon, közvetve sugalmazta.
11. Fronto[14] magyarázataiból értettem meg, hogy az önkényuralomnak velejárója az irigység, a ravaszság, a színlelés, továbbá, hogy a mi úgynevezett előkelő embereink általában mennyire szeretetlenek.
12. Alexandros,[15] a platonista filozófus tanította, hogy kényszerűség nélkül senkinek ne mondjam, levélben se írjam: "Nincs időm." Bokros teendőimet se hozzam fel ürügyül, hogy ezzel a módszerrel következetesen elhárítsam magamtól az emberi együttélés szülte kötelességeket.
13. Catulus[16] buzdított, hogy barátom szemrehányó panaszát, még ha történetesen alaptalan volna is, ne vegyem közönyösen, hanem inkább kíséreljem meg a régi bizalmas viszony helyreállítását. Intett, hogy tanítóimat melegen dicsérjem - mint ahogy ezt Domitiustól[17] és Athénodotosról feljegyezték -, és hogy gyermekeimet igaz szívvel szeressem.
14. Severus[18] testvérem példát adott, hogy szeressem hozzátartozóimat, szeressem az igazságot, szeressem az igazságosságot. Általa ismertem meg Thraseát, Helvidiust, Catót, Diónt és Brutust.[19] Ő adott fogalmat arról, mi a jogegyenlőségre felépített állam, amelyet az egyenlő elbánás és a szólásszabadság elve alapján kormányoznak, mit jelent az az uralom, amely az alattvalók szabadságát mindenek fölé helyezi. Ugyancsak ő buzdított, hogy tartsak ki a filozófia mellett változatlan megbecsüléssel, hogy jótékony és a lehetőség szerint bőkezű legyek, hogy ne adjam fel a barátok szeretetébe vetett jó reményemet és bizalmamat. Ő maga nem titkolta, ha barátai szemrehányást érdemeltek tőle, viszont nekik sem kellett találgatniuk, mit akar, mit nem akar, hiszen nyilvánvaló volt.
15. Maximusnál[20] megfigyeltem az önuralmat, a feltétlen állhatatosságot, a jó kedélyt betegségben és más nehéz viszonyok közt, hogy jellemében szerencsésen keveredik a szelídség és a nemesség, hogy a rászabott munkát zúgolódás nélkül elvégzi.
Mindenki megbízott benne, hogy amit mond, azt úgy is gondolja, és amit tesz, azt nem teszi rossz szándékkal. Semmin nem csodálkozott, semmi nem hozta zavarba, nem sietett, de nem is késlekedett, nem volt tanácstalan és levert, de erőltetetten nyájas sem, hogy azután ismét haragos és bizalmatlankodó legyen.
Jótékony, megbocsátó, őszinte volt, s természet adta egyenesség sugárzott róla, nem pedig kényszeredett önfegyelmezés. Senkinek nem támadt az a gondolata, hogy lenézi, viszont senki sem merte magát derekabbnak tartani nála. A tréfálkozásban mindig eltalálta a helyes mértéket.
16. Atyámnál[21] megfigyeltem szelídségét és érett megfontolással formált ítéletéhez való állhatatos ragaszkodását. Az úgynevezett kitüntetések iránt érzéketlen volt, szerette a munkát, mégpedig kitartással, a köz javát szolgálni tudók véleményét készséggel meghallgatta, mindenkivel következetesen érdeme szerint bánt el, s nagy tapasztalata volt annak elbírálásában, hol van szükség nekifeszülésre, hol a gyeplő lazítására.
Lemondott a fiúkkal való szerelmeskedésről, egyenlőnek tartotta magát embertársaival, nem vette rossz néven, ha barátai nem jelentek meg asztalánál, vagy ha útjain esetleg nem kísérték el. Akik ügyes-bajos dolgaik miatt elmaradtak társaságából, később ugyanazt a régi jó barátot látták benne viszont. Megbeszélésein mindent pontosan és állhatatosan számba vett, és nem elégedett meg a látszatigazsággal, hanem következetesen végére járt az igazságnak. Barátait magához kívánta bilincselni: nem váltogatta őket szeszélyesen, de nem is csüngött rajtuk oktalanul. Minden körülmények között derűs kedéllyel megállt a maga lábán. Szeretett jó előre gondoskodni, s még a legcsekélyebb dolgokról is eleve intézkedett, fontoskodás nélkül.
Zajos helyeslés vagy hízelgés egyáltalán nem ért fel hozzá. Az állam fontos érdekein gonddal őrködött, a közjavakkal takarékosan sáfárkodott, s e tekintetben türelemmel nézett szembe a kifogásokkal. Az isteneket babona nélkül tisztelte, és az emberek kegyét sem kereste népszerűség hajhászásával, tetszelgéssel, vagy a tömeg legyezgetésével, hanem mindenben józan, elvhű volt - sohasem ízléstelen, vagy új után kapkodó.
Az élet kényelmét szolgáló javakkal, amikkel a sors bőségesen ellátta, fennhéjázás nélkül, de nyíltan élt; keresetlenül élvezte a rendelkezésre állót, de azért a hiányzót sem nélkülözte. Senki sem mondhatta róla, hogy csavart eszű, rabszolgalélek, szőrszálhasogató volna, hanem inkább be kellett vallani, hogy érett, talpig férfi, fölötte áll a hízelgésnek, s a maga és a mások ügyeinek irányítására termett.
Ezenkívül megbecsülte az igazi filozófusokat, a többit sem ócsárolta ugyan, de távol tartotta magát befolyásuktól. Kellemes társalgó volt, szerette a tréfát, de módjával. Testét mértékkel gondozta, nem, mint aki az életéért remeg, vagy szemrevaló akar lenni, de nem is hanyagul: így különleges gondossága eredményeként a legritkább esetben szorult rá az orvostudományra, a gyógyszerekre vagy a külső kezelésre.
Különösen dicséretére válik, hogy féltékenység nélkül elismerte azoknak a fölényét, akik ékesszólásban, jogtudományban, erkölcstanban vagy valami más tárgykörben tekintélyre tettek szert, sőt segítségükre volt, hogy mindegyikük képességének megfelelő elismerést arasson. Noha minden tettében az ősök nyomdokán járt, azért nem fitogtatta úton-útfélen az ősi példákhoz való hűségét.
Nem volt állhatatlan, sem nyugtalan szellemű, inkább szívesen időzött egyazon helyen vagy egyazon dolognál. Fejfájási rohamai után tüstént felfrissült fürgeséggel tért vissza megszokott munkájához. Nem volt sok titka, csak elvétve egy-egy, az is kizárólag államügyre vonatkozott. Látványosságok rendezésében, építkezéseiben, a népnek szánt ajándékok osztogatásában, s más ilyen dolgokban belátás és mérséklet jellemezte, mint olyan embert, aki tekintetét a kötelességre függesztette, nem a tetteiből ráháramló dicsőségre.
A maga idején fürdött, nem volt bolondja az építkezésnek, nem törte a fejét új ínyencfalatokon, nem törődött ruháinak szövetével és színeivel, sem rabszolgáinak szépségével. Loriumban,[22] mezei lakásán igen egyszerű, többnyire laniviumi szövésű stólát hordott. Tusculumban viselt felső ruhája miatt bocsánatot szokott kérni: ez volt jellemző gondolkodásmódjára.
Nem volt benne érdesség, sem arcátlanság, sem féktelenség, sem olyasmi, amire azt szokták mondani: "verejtékszagú", hanem mindent részeire tagolva megfontolt, mégpedig alaposan, zavartalanul, sorjában, rendíthetetlenül, összehangoltan. Rá igazán illett volna, amit Sókratéstől szoktak idézgetni: egyformán tudta mellőzni és élvezni azokat a dolgokat, melyeknek nélkülözésében az emberek többsége gyengének, élvezésében mértéktelennek bizonyul. Mindkét esetben csak olyan kiegyensúlyozott, hajlíthatatlan jellemű férfi tud erős, rendíthetetlen, józan maradni, amilyennek bizonyult Maximus betegsége alatt.
17. Az isteneknek köszönöm, hogy jó nagyatyáim, jó szüleim, jó nőtestvérem, jó tanítóim, jó háznépem, rokonaim s szinte kizárólag jó barátaim voltak. Övék a hála, hogy közülük senki ellen nem vétkeztem, bár a hajlandóságom megvolt rá hogy alkalomadtán ilyesfélét elkövessek.
Az istenek jóindulatából a körülmények sohasem alakultak úgy, hogy zavarba hozzanak. Az isteneknek köszönöm, hogy nem nevelkedtem hosszabb ideig nagyatyám[23] ágyasának környezetében, hogy ifjúi ártatlanságom érintetlen maradt, hogy nem lettem túl korán férfivá, sőt a szokásos időnél tovább kihúztam.
Ők rendeltek olyan fejedelmi atya irányítása alá, aki a gőg csíráját is ki akarta belőlem irtani, és rávezetett arra a meggyőződésre, hogy császári udvarban is lehet lándzsás testőrök, ragyogó ruhák, fáklyák, szobrok és más hiúság nélkül élnem, hogy lehetséges majdnem magánember életét élnem anélkül, hogy azért az államügyek legfőbb intézésében a kelleténél kevesebb méltóságot, vagy tetterőt tanúsítanék.
Az istenek ajándéka volt fivérem,[24] aki jellemével egyrészt képes volt belső világom gondozására serkenteni, másrészt megörvendeztetett becsülésével és szeretetével.
Hála az isteneknek, hogy gyermekeim nem tehetségtelenek és testileg sem rendellenesek, hogy a szónoki, költői és más hasonló tanulmányokban nem vittem az átlagnál többre, mert esetleg fogva tartottak volna, ha könnyű előmenetelt tapasztalok bennük.
Az ő jóságuk műve, hogy nevelőimet, kívánságukat megelőzve, olyan megtisztelő állásokba helyeztem, melyek után észrevehetően vágyakoztak, és nem halogattam a reménységet, hogy ezt, mivel még fiatalok voltak, csak később fogom megtenni. Nekik köszönöm, hogy megismertem Apollóniost, Rusticust és Maximust. Nekik azt is, hogy világosan és gyakran gondoltam rá, milyen is az a természet szerint való élet, úgy, hogy amennyiben az isteneken, az ő adományaikon, segítségükön, sugalmazásukon múlt, mi sem akadályozott a természet szerint való életben, s amennyiben mégsem értem el ezt a célt, annak én voltam az oka, mert nem ügyeltem az istenek intésére, hogy úgy mondjam, ujjmutatásaira.
Övék a hála, hogy bírja még testem az én életmódommal járó sok fáradságot; hogy egy ujjal sem nyúltam sem Benedictához, sem Theodotoshoz; hogy később szerelmi fellángolásaimból is kigyógyultam; hogy Rusticusszal szemben, bár gyakran összekoccantunk, nem léptem túl a határt, amit később megbántam volna; hogy anyám, noha korai vég várta, élete utolsó éveit legalább velem tölthette.
Övék az érdem, hogy valahányszor szegényen vagy más tekintetben szűkölködőn segíteni akartam, sohasem kellett hallanom: "Nincs rá pénz, nincs miből"; hogy én magam sohasem jutottam hasonló szükségbe, s nem kellett más segítségét elfogadnom.
Az istenek adománya feleségem,[25] ez az annyira engedelmes, odaadó, egyszerű asszony, az ő művük, hogy szinte válogathatok a gyermekeim számára alkalmas nevelőkben.
Még álmomban is megajándékoztak orvosságokkal, különösen vérköpés és szédülés ellen Caietában is, Chrésében is. Nekik köszönöm, hogy filozófiai hajlamom miatt nem botlottam bele valami szofistába, hogy nem pazaroltam az időt írók tanulmányozásával, szillogizmusok kibogozásával, és nem merültem el az ég csodáiba. Mert mindehhez az istenek segítsége és szerencse szükséges.
Írtam a quádok földjén,[26] a Garam mentén.
1. Reggel előre beszéld meg magaddal: ma izgága, hálátlan, dölyfös, ármányos, ravasz, összeférhetetlen emberrel lesz dolgom. Azért esnek az emberek ezekbe a hibákba, mert nem tudják, mi a jó, mi a rossz. Mivel azonban én tisztáztam, hogy a jó természete szerint szép, a rossz pedig rút, hogy félrelépő embertársam rokon velem, nem e megegyező vérség és származás alapján, hanem mint az értelem és az istenségtől eredő rész osztályosa, ezért nekem senki sem árthat, mert nem mocskolhat be; nem is neheztelhetek testvéremre, s gyűlölni sem gyűlölhetem. Hiszen együttműködésre születtünk, mint a lábak, a kezek, a szempillák, vagy mint a felső és a alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni természetellenes: márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól.
2. Bármi legyek is, nem vagyok más, mint test, pára, és vezérlő értelem. - Hagyd a könyveket! Szedd össze magad! Nincs tovább! Mintha már halálos ágyadon feküdnél, vedd semmibe a testet, hisz az csak vér, csont, idegek, visszerek, ütőerek esendő szövedéke. Vedd szemügyre az éltető leheletet! Ugyan mi az? Pára! még csak nem is mindig állandó, hanem pillanatonként kilökött, újra beszívott pára. Harmadik pedig a vezérlő értelem; gondolj arra, hogy öreg vagy, s ne hagyd tovább szolgaságban, ne rángassa tovább dróton az önző ösztön, ne zúgolódjék a sors, sem a jelen ellen, s ne rettentse a jövő.
3. Ami az istenek hatalmában van, azt a megfontolás hatja át, de még a véletlen műve sincs a természet nélkül, az is a megfontolásból irányított összehatás és láncolat eredője. Minden innen folyik. Ehhez járul a szükségszerű és az, ami hasznos az egész mindenségnek, melynek te is része vagy. Ami az össztermészet velejárója, ami annak fenntartására szolgál, az a természet minden egyes részének javára van. A világrendet pedig egyrészt az ősanyag, másrészt a belőle összeállt testek változásai tartják fenn.
Ezzel elégedj meg, ez legyen az alapelved. Távoztasd el a könyvek szomjúságát, hogy ne zúgolódva nézz szembe a halállal, hanem inkább lelki békességben, őszinte, szívbéli hálával az istenek iránt.
4. Gondold meg, mióta tétovázol már, hányszor kaptál az istenektől haladékot, s nem használod ki! Egyszer már rá kell eszmélned, hogy milyen az a világrend, amelynek része, vagy milyen az a világot kormányzó elv, amelynek kisugárzása vagy, s hogy kimért az időd, és ha kedélyed derítésére nem használod fel, elszalad, s nincs több lehetőség.
5. Minden órában szigorúan tedd fel, hogy mindenkori ügyeidben római és férfi módjára pontosságra törekvő, mesterkéletlen méltósággal jársz el, s hogy minden más elfogultságtól megszabadítod magad. Ezt eléred, ha minden tettedet úgy intézed, mintha az volna az életben az utolsó: minden léhaság, józan megfontolástól elvonatkozott szenvedélyesség, képmutatás, önzés, sors elleni zúgolódás nélkül. Látod-e, milyen kevés kell ahhoz, hogy boldog, szinte az istenekéhez méltó életet élhessünk! Mert aki ezt betartja, attól az istenek sem kívánnak többet.
6. Csak piszkold magad, piszkold magad, lelkem! Nem sokáig lesz már módod önmagad tiszteletére. Mindenkinek csak egy élete van. A tiéd már-már a végét járja, s mégsem tiszteled magad, hanem a saját boldogságodat a mások lelkében keresed.
7. Hánynak-vetnek a külső események? Találj már rá időt, hogy valami jót tanulj, s szüntesd be az ide-oda kapkodást. De vigyázz, nehogy valami más tévelygésbe bonyolódj! Mert balgák azok, kik sürögve-forogva belefáradnak az életbe, s nincs határozott céljuk, ami felé minden törekvésüket és egész eszmevilágukat irányítanák.
8. Még aligha láttál valakit azért boldogtalannak, mert nem törődött vele, mi megy végbe mások lelkében. Akik viszont a saját lelkük rezdüléseit nem kísérik figyelemmel, azok szükségképpen szerencsétlenek.
9. Mindig szemed előtt lebegjen: mi a mindenség természete és mi az enyém, milyen vonatkozásban áll ez azzal, milyen vonatkozásban áll ez azzal, milyen egésznek milyen része? Továbbá: senki meg nem akadályozhatja, hogy tetted és szavad mindig összhangban legyen a természettel, amelynek része vagy.
10. Filozófushoz méltó módon állapítja meg Theophrastos[27] az emberi gyarlóságok összehasonlítása kapcsán - ahogyan az ilyeneket köznapi észjárással is össze szokták hasonlítani -, hogy súlyosabban nyomnak a mérlegen a vágy miatt elkövetett botlások a haragból fakadóknál. Mert a haragos ember láthatólag bizonyos kedvetlenséggel, titkolt szorongással fordít hátat a józan észnek, míg a vágy miatt vétkező a gyönyör rabjának, valahogyan zabolátlanabbnak, bűneiben nőiesebbnek tűnik szemünkben. Helyesen és filozófushoz illő szellemben állította tehát, hogy a gyönyörrel járó vétek súlyosabban esik a latba, mint az, aminek bosszúság a kísérője. Egészben véve az egyik inkább olyan embernek látszik, akivel előbb sérelem történt, és a keserűség hatására valósággal belekényszerült az indulatba, a másik viszont csak úgy magától hajlik az igazságtalanságra, szinte ragadja a tettre a vágyakozás.
11. Minden tetted, szavad, gondolatod olyan legyen, mint azé, aki akár rögtön távozhatnék az életből. Csak nem rettenetes távozni az emberek közül, ha vannak istenek? Tőlük semmi rossz nem érhet! Ha pedig nincsenek, vagy nem törődnek az emberi dolgokkal, mit ér az élet egy istenektől vagy megfontolástól üres világban? De vannak, törődnek az emberi dolgokkal, s teljesen magának az embernek a hatalmába adták, hogy semmi valódi baj ne érje. Ha a többi dologban valami rossz volna, előre gondoltak rá, hogy csak rajta múljék az elhárítása. Ami pedig az embert nem teheti szerencsétlenebbé, hogyan tehetné szerencsétlenebbé az emberi életet? A mindenség természete sem tudatlanságból, sem tudva, de elővigyázatosságra vagy kiigazításra képtelenül, el nem véthette - hiszen annyira sem erőtlenségből, sem ügyetlenségből nem is hibázhatott volna -, hogy a jó és rossz egyformán, válogatás nélkül érje a jó és rossz embereket. Csakhogy élet és halál, hírnév és névtelen szürkeség, fájdalom és gyönyör, gazdagság és szegénység egyformán éri a jó és rossz embert, mert ezek a dolgok nem szépek és nem rútak, tehát nem jók, és nem is rosszak.
12. Milyen gyorsan eltűnik minden! A testeket elnyeli a világűr, emléküket az idők méhe, és ilyenek mind az érzékelhető jelenségek, főleg az élvezettel kecsegtető, fájdalommal rettentő, hiúságtól felfújt dolgok. A gondolkodó elme ítélőszéke előtt, micsoda ócska, megvetendő, mocskos, esendő, holt dolgok ezek! Kik azok, akiknek véleménye és szava a hírnevet osztogatja? Mi a halál? Ha önmagában véve nézzük, s a fogalom elemzésével lerántjuk róla mindazt, amit a képzelődés rákent, végül is kiderül, hogy semmi más, mint a természet műve. Aki pedig a természet művétől fél, olyan, mint a gyermek. A halál azonban nemcsak, hogy műve a természetnek, hanem hasznos is számára. Gondolj végül arra, hogy lényének melyik része útján, milyen kapcsolatban van az ember az istennel, s milyen állapotban van az embernek éppen ez a része.
13. Nincs szánalmasabb annál az embernél, aki mindent sorban körülvizsgál, a "föld gyomrának"[28] - mint mondják - titkait akarja feltárni, embertársa lelkivilágába próbál találgatással behatolni, s nem veszi észre, hogy elég, ha a benne lakó géniuszt figyeli, s azt tiszteli őszintén. Azt tisztelni pedig annyit jelent, mint tisztán megőrizni a szenvedélytől, léhaságtól, a zúgolódástól amiatt, amit az istenek és emberek velünk tehetnek. Mert ami az istenektől jön, az tiszteletre méltó az ő erényben való felsőbbrendűségük miatt, s kedves a rokoni kapcsolat miatt, ami az emberektől; persze előfordul, hogy ez néha valamiképpen részvétet ébreszt bennünk, mert az emberek nem tudják, mi a jó, mi a rossz. Pedig ez nem kisebb gyarlóság, mint ha valaki nem tudná megkülönböztetni a fehéret a feketétől.
14. Még ha háromezer vagy harmincezer évig élnél is, mégis gondold meg, hogy senki nem veszíthet el más életet, csak amit él, és nem élhet mást, csak amit elveszít. Egyre megy hát a leghosszabb és a legrövidebb élet. Mert a jelen mindenki számára egyre megy, tehát az is egyre megy, amit elveszíthetünk; így az elmúlt élet csak röpke pillanatnak bizonyul. Hiszen sem a múltat, sem a jövőt el nem veszíthetjük. Hogyan is vehetné el valaki tőlünk azt, ami nem is a mienk? Tehát két körülményt vegyünk mindig figyelembe: először, hogy minden öröktől fogva azonos formában ismétlődik, s nem számít, hogy valaki száz, kétszáz évig, vagy beláthatatlan ideig szemléli ugyanazokat a jelenségeket; másodszor, hogy a leghosszabb és legrövidebb életre rendelt is ugyanannyit veszít. Mert csak a jelen pillanattól fosztható meg, csak ez az övé, s amije az embernek nincs, azt el nem veszítheti.
15. "Minden csak vélemény": a Monimos[29] kynikos bölcshöz intézett szavak értelme világos. Nyilvánvalóan hasznos is a kijelentés, ha valaki a benne figyelemre méltót az igazság határain belül magáévá teszi.
16. Különösen bemocskolja magát az emberi lélek, ha saját hibájából valósággal kelevénye vagy fekélye mindenségnek. Mert zúgolódni - bármi miatt is, ami velünk történik - elrugaszkodás a természettől, amelynek csak egy parányi része is magában foglalja valamennyi más lény természetét. Ugyanez az eset, ha valaki elfordul embertársától, vagy ártó szándékkal ellene tör, mint ahogyan a haragvók szokták. Harmadszor úgy mocskolja be magát a lélek, ha az élvezet vagy a fájdalom legyűri. Negyedszer, ha alakoskodik, ha tetteiben és szavaiban mesterkélt és őszinteség nélkül való. Ötödször, ha tette és vágyakozása elé nem tűz határozott célt, hanem mindent ötletszerűen, következetlenül csinál, holott még a legcsekélyebb tevékenységnek is valami célra kell törnie. Az értelmes lények célja pedig az, hogy a legősibb közösség alkotmánya elvének és törvényének engedelmeskedjenek.
17. Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés. Mi hát a biztos vezető?
Egy, csak egyetlenegy: a filozófia. Ez pedig annyit jelent, hogy figyeljünk belső géniuszunkra, és ne botránkoztassuk meg, ne sértsük meg, segítsük győzelemre az élvezet és a fájdalom fölött, ne hagyjuk ötletszerűen, csalárdul, álnok módra cselekedni, ne függjön attól, megtesz-e más valamit, vagy sem. Továbbá ami a sorstól jött, azt fogadja úgy, mint honnan valahonnan eredőt, ahonnan ő maga is jött. Főleg pedig várja lelki békességgel a halált, hiszen az nem egyéb, mint az őselemek bomlása, melyekből minden élőlény összeállt. Ha pedig az őselemeknek éppen nem rettenetes, hogy mindegyikük folyton mássá és mássá változik, miért néznénk mi szorongó szívvel mindenek változását és bomlását? Hiszen ez a természet szerint van. Márpedig semmi sem rossz, ami a természet szerint való.
Írtam Carnuntumban.[30]
HARMADIK KÖNYV
1. Nemcsak arra kell gondolnunk, hogy minden nappal fogy az élet, s mindinkább összezsugorodik a hátralévő rész, hanem azt is meg kell fontolnunk, hogy ha valaki magas kort ér el, akkor is bizonytalan, vajon csorbítatlanul elegendő lesz-e elmeereje a körülmények mérlegelésére, az isteni és emberi dolgok megértését célzó szemlélődésre. Mert, ha valaki másodszor kezd gyermekké lenni, azt a lélegzés, táplálkozás, képzelődés, ösztönélet, s más ilyesmik elkísérik ugyan, de idő előtt elhagyja mindaz, amihez föltétlenül gyakorlott belátás szükséges: az önrendelkezés, a kötelességgel való pontos számot vetés, a jelenségek elemzése, az a képessége, hogy meg tudja állapítani az élettől való távozás kellő pillanatát. Sietnünk kell hát nemcsak azért, mert mindinkább közelebb jutunk a halálhoz, hanem azért is, mert a dolgok megértése és helyes megfigyelése már előbb elmarad tőlünk.
2. Az olyan dolgokat sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a természet alkotásainak még a ráadásaiban is van valami vonzó báj. Így a kenyér egyes részei sütés közben megrepedeznek, s az ilyen repedések, bár bizonyos módon a pékmester szándéka nélkül valók, valahogyan jól festenek ott, sőt az étvágyat is ingerlik. Így a füge is meghasad, ha érett. A fán rajta hagyott érett olajbogyónak valami különös szépséget ad, hogy közel van az erjedéshez. A fejjel földre húzó kalász, az oroszlán haragos pillantása, a vadkan szájából ömlő hab, s más effélék, ha önmagukban nézzük, messze vannak a széptől, de mint a természet alkotásainak járulékai, vonzóak, szépek.
Ha valakinek van érzéke, mélyebb fogékonysága a mindenség eseményei iránt, az még a járulékos jelenségekben is alig-alig talál olyant, ami így vagy úgy, kedvesen ne kelletné magát. Az ilyen ember a vadállatok tátongó torkát a valóságban nem kisebb élvezettel szemléli, mint a festők és szobrászok ábrázolásában, és tisztult tekintetével éppúgy meg tudja látni az öreg nő és férfi tökéletességét, korához illő szépségét, mint a fiatalság ingerlő báját. Van még sok olyan dolog, ami nem mindenki ízléséhez vág, csak azéhoz, aki a természettel és a természet műveivel őszintén összebarátkozott.
3. Hippokratés,[31] miután sok betegséget meggyógyított, végül maga is betegségbe esett, és meghalt. A khaldeusok sok ember halálát megjósolták, aztán őket is elérte végzetük. Nagy Sándor, Pompeius, Caesar, akik gyakran egész városokat elsöpörtek a föld színéről, és csatáikon sok-sok ezer lovast és gyalogost elpusztítottak, egyszer csak maguk is távoztak az életből. Hérakleitos, a ki a végső világégésről annyi tudományos tételt állított fel, marhatrágyába burkolt testtel vízibetegségben halt meg. Démokritost elpusztították a férgek. Sókratést másfajta férgek ölték meg.
Mit akarok mindezzel? Beszálltál, áthajóztál, megérkeztél: szállj ki! Ha másik életre kötsz ki, ott is bizonyosan vannak istenek, ha pedig teljes érzéketlenségre, legalábbis nem lesz sem fájdalmad, sem élvezeted, s nem szolgálsz egy olyan edénynek, amely annál hitványabb, minél magasabb rendű a szolgálója. Mert ez az értelem és a te géniuszod, az pedig csak föld és rothadás.
4. Ne fecséreld el életed hátralévő részét másokról való képzelgésekben, hacsak valami közhasznú célra nem vonatkoztatod gondolataidat. Bizony mondom, más kötelességed látja kárát. Mert, ha azon töröd a fejed, mit is csinál a másik ember, miért csinálja, mit beszél, mit kíván, min mesterkedik - minden ilyen megzavar és elvon téged saját vezérlő értelmed figyelmes szolgálatától. Zárj ki tehát gondolataid köréből minden ötletszerűt, minden hiábavalóságot, még inkább minden hiúságot és rosszindulatot.
Szoktasd magad hozzá, hogy csak olyant forgass eszedben, amire, ha valaki hirtelen kérdezne: "Mire gondolsz most?", tüstént, kertelés nélkül rávághatnád: erre és erre. Ebből a vak is azonnal látná, hogy benned minden egyszerű, jó szándékú, közösségi életre született lényhez méltó, aki nem legelteti képzeletét érzéki, vagy általában élvezetes gondolatokon, akiben nincs versengés, irigység, gyanakvás, vagy más olyasmi, amiről csak pirulva vallanád be, hogy eszedben forgattad. Az ilyen ember, aki nem halogatja tovább, hogy a legjobbak sorába tartozzék, valóban mintegy papja és segédje az isteneknek, és követi géniusza szavát, aki benne templomot emelt magának, és aki megóvja ezt az embert minden élvezet mocskától, minden fájdalom sebétől, biztosítja minden túlkapás ellen, érzéketlenné teszi minden gazsággal szemben, őt, a legnagyobb, a minden szenvedéllyel szembeni sebezhetetlenségért vívott küzdelem bajvívóját, őt, aki átitatódott az igazságosság szellemével, aki lelkének lelkéből örül mindannak, ami csak éri, ami az ő osztályrésze. Az ilyen ember csak ritkán gondol - s akkor sem nagy és közérdekű kényszerítő körülmény nélkül - arra, hogy mit mond, mit csinál, mit forgat a fejében más. Tevékenységének egyetlen célja a maga dolga, gondolatának szüntelen tárgya a mindenség rokkáján számára font sors: amazt becsülettel végzi, emezt meggyőződése szerint jónak tartja.
Mert a kinek-kinek osztályrészül jutott sors kényszerű, és kényszerít. Nem felejti el, hogy minden értelmes lény rokona; rajta van, hogy az emberi természet törvénye szerint minden embertársa ügyét szívén viselje, hogy ne arra a hírnévre törekedjék, amit akárkitől megkaphat, hanem csak arra, amit a természettel összhangban élők osztogatnak. Azokról pedig, akik nem így élnek, mindig számon tartja, milyenek otthon, házon kívül, éjjel, nappal, s milyen emberek között forgolódnak. Az ilyenek helyeslése, akik önmagukkal sincsenek kibékülve, semmit nem nyom előtte a latban.
5. Cselekedeteidben ne légy kedvetlen, önző, elfogult vagy szórakozott, ne öltöztesd gondolatodat megtévesztő ékes szavakba, ne beszélj sokat, ne fogj bele száz dologba. A benned lakozó istenség igazi, érett, közügyek iránt fogékony férfit irányítson, aki római, aki császár, aki mindent elrendezett magában, s így nyugodt lélekkel, minden megkötöttségtől szabadon várja az életből visszahívó kürt szavát, nincs szüksége sem esküre, sem más ember bizonykodására. Ezenfelül derült lelkű, nem szorul külső segítségre, a mások kénye-kedvétől függő lelki békességre. Egyenesnek kell lenni, nem pedig kiegyengetettnek!
6. Ha az emberi életben találsz valami nagyszerűbbet, mint az igazságosság, igazság, mérséklet, férfiasság, egyszóval mint értelmed elégséges voltának tudata ott, ahol módodban áll józan belátásod szerint cselekedned, és a sorssal való elégedettség ott, ahol nélküled rólad döntöttek, ha, mondom, ennél valami jobbat lelsz, egész emberként erre vesd magad, és aknázd ki ezt a megtalált legjobbat. Ha azonban semmit sem látsz jobbnak a benned uralkodó szellemnél, amely az ösztönöket féken tartja, a képzeteket szorgosan megvizsgálja, az érzéki szenvedélyek hatalmából - Sókratés szavával szólva[32] - magát kiragadta, az isteneknek magát alávetette, és embertársa javát gondozza - ha ezzel szemben minden mást kisebbnek, silányabbnak találsz, akkor semmi más javára ne tágíts ettől!
Mert, ha egyszer elhatározásod mérlegének nyelve oda billent, nem leszel képes a te sajátos, külön javadat súlyos erőfeszítés nélkül mindenek fölé helyezni. Nem méltányos, hogy az elméleti és közösségi jóval bármit szembeszegezz, ami idegen tőle, mint a tömeg dicséretét, magas állást, gazdagságot, érzéki élvezeteket. Mindezek a dolgok, ha rövid időre, látszólag, összhangban állnak is természetünkkel, hamarosan fölénk kerekednek, és elsodornak. Válaszd tehát, azt mondom, egyszerűen, szabad emberhez méltón, a jobbat, és tarts ki mellette.
Ami hasznos, az a jobb!
Ha mint eszes lénynek az, ám őrizd meg, ha azonban állati mivoltodnak az, mondj le róla, s tartsd meg tisztán, de dölyf nélkül ítélőképességedet. Csak azután alapos legyen a vizsgálódásod!
7. Ne gondold, hogy hasznodra van az, ami egyszer valamikor talán arra késztet, hogy megszegd a szavadat, hogy szemérmetlen légy, hogy valakit gyűlölj, gyanúsíts, megátkozz, hogy valaki előtt alakoskodj, hogy olyat kívánj, amihez fal és takaró kell. Mert aki első helyre teszi az értelmet, a benne lakó géniuszt és az ebből fakadó erény szent szolgálatát, az nem csinál semmiből tragédiát, nem sóhajtozik, nem keresi sem a magányt, sem az embersűrűt. Élni fog - s ez a legfontosabb! - anélkül, hogy az élethez ragaszkodnék, vagy eltaszítaná magától. A legcsekélyebb aggodalmat sem okozza neki, hogy lelke hosszabb vagy rövidebb időre van-e összekötve porhüvelyével. S ha már most mennie kell, olyan könnyű lélekkel távozik, mintha valami más dolga akadna, amit tisztesen, sőt méltósággal lehet elintézni. Csak attól az egytől óvakodik egész életen át, hogy értelme valami olyan ügybe bonyolódjék, ami méltatlan volna egy eszes, közösségi életre született lényhez.
8. A fegyelmezett, tiszta lelkű ember gondolatában nem találhatsz semmi rothadást, semmi mocskot, semmi kétszínűséget. A színészről még el lehet mondani, hogy előbb távozik, mintsem befejezné és végigjátszaná szerepét, az ilyen ember életét azonban a végzet nem vághatja félbe befejezetlenül. Nincs benne semmi szolgai, semmi hívságos, semmi önállótlan, semmi különcködő, semmi megrovásra méltó, semmi titkolni való.
9. Tiszteld véleményalkotó képességedet! Teljesen ettől függ, hogy vezérlő értelmed ment maradjon minden olyan ítélettől, amely nincs összhangban a természettel és az eszes lény alkatával. Ez biztosítja, hogy mások felfogásának ne hódoljunk be egykönnyen, hogy az embertársainkkal szemben jóindulatot, az istenekkel szemben pedig engedelmességet tanúsítsunk.
10. Tehát mindent félretéve, ehhez a néhány szabályhoz tartsd magad! Ezen felül el ne felejtsd, hogy mindenki csak a jelenben él, ez pedig röpke pillanat: a többi idő vagy már elmúlt, vagy bizonytalan. Arasznyi az ember élete, arasznyi az a földzug, ahol él, de arasznyi a legtovább fennmaradó hírnév is. Hiszen ezt a hírnevet gyorsan pusztuló emberférgek egymást felváltó nemzedékei hordozzák, ezek pedig még önmagukat sem ismerik, nemhogy arról tudnának, aki már régen meghalt.
11. A már kifejtett életszabályokhoz még egyet csatol: minden dolgot, ami eszedbe jut, határozz meg, és írd le pontosan, hogy világosan lásd, milyen az lényegében, a maga mezítelen valóságában, egészében, minden szempontból, hogy beszámolj magadnak róla, mi a neve, hogy hívják alkatrészeit, melyekből összeállt, melyekre majdan széthullik. Mert semmi nem teszi nemesebbé a lelket, mint ha valaki az élet jelenségeit módszeresen és tárgyilagosan tudja vizsgálni, és mindig úgy tudja szemügyre venni őket, hogy világosan látja: a dolgok melyik rendjéhez tartoznak, mire használhatók, mi az értékük az összesség, mi az egyes ember szempontjából, ki a polgára annak a legmagasabbrendű államnak, amelynek a többi államok mintegy csak házai.
Továbbá: micsoda, miből áll, mennyi ideig marad meg természete szerint az, ami most bennem ezt a képzetet kelti?
Továbbá: milyen erényre van vele kapcsolatban szükségem, szelídségre, függetlenségre? Éppen ezért, minden egyes jelenséggel kapcsolatban mondd el: ez az istenségtől jön; ez a dolgok összességének, a végzet szövedékének, az események sajátos találkozásának, sajátos véletlennek a következménye; ez viszont velem egy törzsből sarjadt, rokon társam cselekedete, aki, sajnos, nem tudja, hogy a természet szerint mi való számára. Én azonban tudom: éppen ezért a közösség természettől szentesített törvénye szerint jóindulattal, igazságosan járok el vele szemben. Az úgynevezett közömbös dolgokat mégis sajátos értékük szerint igyekszem számba venni.
12. Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban - megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Már pedig ebben senki meg nem akadályozhat.
13. Mint ahogyan az orvosok eszközeiket, késeiket hirtelen műtétre felkészülve mindig kezük ügyében tartják, úgy tartsd mindig készen alapelveidet az isteni és emberi dolgok helyes megismerésére. Mindenben, a legcsekélyebb dolgodban is úgy járj el, hogy ne felejtsd el: e kettő kapcsolatban van egymással. Mert semmi emberi dolgot nem intézhetsz el az isteni való vonatkoztatás nélkül. Ugyanez áll megfordítva is.
14. Hagyd abba az ide-oda csapongást, hiszen már arra sem lesz időd, hogy újra elolvasd feljegyzéseidet, vagy a régi rómaiak és görögök tetteit, továbbá azokat az olvasmányaidból csinált szemelvényeket, melyeket öregségedre félretettél magadnak. Siess hát a cél felé, hagyd a hiú reményeket és addig segíts magadon, míg lehet, ha érdekeidet valóban szíveden viseled.
15. Az emberek nem is tudják, milyen sokfélét jelentenek e szavak: lopni, vetni, vásárolni, nyugton lenni, látni a tennivalókat, nem is testi szemekkel, hanem valami más látószervvel.
16. Test, lélek, értelem: a testnek vannak érzetei, a léleknek ösztönei, az értelemnek alapelvei. Érzéki benyomásokat felfogni az állatok is tudnak; a vágyaknak ösztönösen engedni a vadállatok is képesek, a hermafroditák is, egy Phalaris[33] is, Nero is. Az értelmet a külső illendőség dolgaiban az is elfogadják vezérül, akik az istenekben nem hisznek, akik hazájukat elárulták, és akik zárt ajtók mögött bármire képesek.
Az eddig mondottak, s még sok más is, mindenkire jellemzők, de a jó embernek van még egy különös sajátossága: szíves örömmel fogadja, ami a sors rendeltetéséből történik vele, a keblében levő géniuszt nem mocskolja be, a képzetek zavaros tömegével sem nyugtalanítja, hanem derültnek őrzi meg, és az istenségnek illendő módon alárendelve magát mindig igazmondó, cselekedetében mindig igazságos. S még ha az egész világ kétségbe vonná is, hogy egyszerűen, erényesen, derűsen él, akkor sem neheztel senkire, és nem tér le arról az ösvényről, mely az élet céljához vezet, ahová kinek-kinek tisztán, nyugodtan, minden földi béklyótól mentesen, sorsával kényszeredettség nélkül megbékélten kell elérkeznie.
NEGYEDIK KÖNYV
1. Ha belső parancsolód a természetet követi, akkor úgy viselkedik az eseményekkel szemben, hogy mindig könnyen igazodik ahhoz, ami lehetséges és adott. Nem kedvel különösebben egyetlen meghatározott anyagot sem, hanem a fontosabb dolgokhoz vonzódik, de azokhoz is csak bizonyos fenntartással, s ha helyettük valami mással kerül szembe, azt is saját cselekvése anyagaként tekinti, mint ahogyan a lobogó tűz is így csinálja, mikor megemészti a belédobott anyagot, amely a kis mécset kioltaná. A lobogó láng viszont hamar hatalmába keríti és felemészti a rádobott tárgyakat, sőt még magasabbra csap tőlük.
2. Semmit se tégy találomra, semmit se tégy másként, mint az élet igaz művészetét tökéletesen betöltő elv szerint.
3. Az emberek búvóhelyeket keresnek maguknak: falun, tengerparton, hegyeken. Te magad is szoktál effélére vágyni. Micsoda korlátoltság! Hiszen megteheted, amikor csak akarod, hogy önmagadba visszavonulj. Mert az ember sehová nyugodtabban, zavartalanabbul vissza nem vonulhat, mint saját lelkébe, különösen ha olyan a belső világa, hogy beletekintve azonnal teljes békesség tölti el. A békesség pedig azonos a lélek harmóniájával. Ne vond tehát meg önmagadtól egyetlen esetben sem ezt a visszavonulást, s újhodj meg lélekben.
Életelveid legyenek alapvetők és a lényegre szorítkozók: puszta fölidézésük is űzze el minden udvari gondodat, és biztosítson róla, hogy ha visszatérsz, ne bosszankodj azon, amire visszakerülsz.
Mert min is bosszankodnál? Az emberi gonoszságon? Vedd fontolóra a tételt, hogy az eszes lények egymásért vannak, hogy türelem az igazságosság egy része, hogy az emberek akaratuk ellenére hibáznak, hogy hányan már, kik féktelenül gyűlölködtek, gyanakodtak, egymásnak estek, ím, kiteríttettek és elhamvadtak - s akkor hagyj fel a bosszúsággal.
Vagy talán a mindenség végzése ellen zúgolódol? Idézd csak emlékezetedbe ezt a két lehetőséget: vagy van gondviselés, vagy csak atomok vannak; továbbá mindazt, amiből bebizonyosodik, hogy a világ olyan, mint egy állam.
Vagy talán testi dolgok bántanak? Gondolj arra, hogy az értelem, ha egyszer önmagára eszmélt, és megismerte saját erejét, függetleníti magát az állati lélek kellemes vagy kellemetlen izgalmaitól; továbbá gondolj mindarra, amit a fájdalomról és az élvezetről hallottál, s magadévá tettél.
Vagy talán a hiú hírvágy játékszere vagy? Nézd csak, minden milyen gyorsan feledésbe megy, tekintsd a mindkét irányban végtelen idő feneketlen mélységét, a hír visszhangjának hiábavalóságát, a téged látszólag magasztalók állhatatlanságát, kritikátlanságát, s végül, hogy milyen szűk a tér, melyre hírneved korlátozódik. Mert az egész föld csak egy pontja a mindenségnek, s annak is micsoda kis zuga a te lakhelyed. S itt is hányan, micsoda emberek dicsőítenek téged? Szánd hát végre rá magad, hogy visszavonulj a saját kis területedre. Mindenekelőtt: ne kapkodj ide-oda, ne erőlködj, hanem szabad lélekkel, mint férfi, mint ember, mint polgár, mint halandó lény tekintsd a világ dolgait.
S az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.
4. Ha gondolkodási képességünk közös, akkor az az értelem is közös, mely eszes lényekké avat. Ha ez így van, akkor általános érvényű az a meggondolás, mely megszabja, hogy mit tegyünk. Ha ez így van, akkor közös törvény alatt állunk, és ekként valamennyien polgárok vagyunk. Ha ez igaz, akkor valami kormányzatnak vagyunk alattvalói. Ha ez is áll, akkor a világ olyan, mint egy állam. Mert milyen más közös kormányzat részesének mondhatnád az egész emberi nemet? Innen, ebből a közös államból ered számunkra a gondolkodási képesség, az értelem, a törvényalkotás képessége. Vagy honnan máshonnan? Mint ahogyan azt, ami bennem földszerű, valami földből kaptam, ami nedves, azt más ősanyagból, ami pára, azt ismét más forrásból, ami meleg és tűzszerű, annak is megvan a maga eredete - mert semmi nem lesz semmiből, mint ahogyan semmi sem tér a semmibe vissza -, így a gondolkodási képesség is belénk szállt valahonnan.
5. A halál olyan, mint a születés: a természet titokzatos műve. Ugyanazoknak az ősanyagoknak az egyesülése ugyanazokká. Egyáltalán nem olyasmi, ami miatt valakinek szégyenkeznie kellene. Nincs ellentétben az értelmes lény mivoltával, sem alkatának tervszerűségével.
6. Ez a végzet rendelése: ilyen emberek ilyen dolgokat cselekszenek. Aki ezt nem akarja, mintha azt kívánná, hogy a fügefának ne legyen nedve. Általában gondold meg, hogy rövid időn belül te is, embertársad is meghaltok, és nemsokára még a neveteket is elfelejtik.
7. Ha nem gondolod azt, hogy bántalom ért, akkor nem is ért bántalom, s ha nem ért bántalom, akkor kárt sem szenvedtél.
8. Ami az embert nem teszi rosszabbá, mint amilyen, az életét sem teszi rosszabbá, és sem kívülről, sem belülről nem árt neki.
9. A hasznos természete kénytelen ezt tenni: hasznot hajtani.
10. Minden, ami történik, igazságosan történik. Ha pontosan megfigyeled, rájössz. Nem csak azt mondom, hogy bizonyos rend szerint, hanem hogy igazságosan, sőt, mintha valaki érdem szerint rendelkezne. Továbbra is erre figyelj tehát, s bármit csinálsz, azzal a szándékkal csináld: légy jó; jó a szó valódi értelmében. Erre vigyázz minden cselekedetedben.
11. Ne vedd úgy a dolgokat, mint ahogyan rosszakaród felfogja őket, se úgy, ahogyan ő szeretné, hogy felfogd! Vedd inkább őket úgy, ahogy a valóságban vannak.
12. Két alapelvet tarts mindig készenlétben: először, csak azt tedd, amit a királyi és törvényalkotó értelem az emberek javára tenned sugalmaz; másodszor, változtasd meg véleményedet, ha olyan valakire akadsz, aki a helyes útra terel és eltántorít balhiedelmedtől. Ennek a nézetváltozásnak az oka azonban mindig az igazságosnak, a közhasznúnak bizonyos valószínűsége legyen, s egyedül ez vezessen, nem pedig az, hogy valami kellemesnek vagy dicsőségszerzőnek látszott.
13. Van-e világos értelmed? - Igen! - Miért nem élsz vele? Mert, ha ez betölti feladatát, mi másra van még szükséged?
14. Részévé lettél egy egésznek. Egyszer majd visszaenyészel alkotódba; jobban mondva: valami változás következtében felszívódol annak teremtő erejébe.
15. Ugyanarra az oltárra sok tömjénszem hull: egyik előbb, másik később! Nem számít!
16. Tíz napon belül istennek látnak azok, kiknek szemében most vadállat és majom vagy, ha visszatérsz az értelem alapelveihez és szolgálatához.
17. Ne úgy élj, mintha még tízezer évig akarnál lenni. A kikerülhetetlen ott lebeg fejed fölött. Míg élsz, míg módodban áll, légy jó emberré.
18. Mekkora zavartalanságot biztosít magának, aki nem nézi, mit mondott, tett, vagy gondolt embertársa, hanem csak arra ügyel, hogy saját cselekedete igazságos és feddhetetlen legyen! "Ne nézd - mondja Agathón[34] - a mások rossz erkölcsét, hanem tétovázás nélkül, egyenes úton törj a cél felé."
19. Akit az utókor adta hírnév elkábít, nem veszi észre, hogy a róla megemlékezők mindegyike hamarosan meghal; ugyanoda jut a következő nemzedék is, mígnem minden emlékezet megszűnik, melyet alig kigyúlt, máris elhamvadt emberek hordoztak. De tegyük fel, hogy a rád emlékezők halhatatlanok és emlékezeted is örök. Van-e ennek a te szempontodból értéke? Számít-e valamit a dicséret? Nem mondom, hogy haló porodban nem számít. De számít-e még életedben? Csak akkor, ha valami közcélú célt szolgál! Helytelenül hanyagolod el a természet ajándékát, ha másba veted horgonyodat, mint az értelembe.
20. Mindaz, ami szép, bármi módon is az, önmagában szép, önmagában teljes: a dicséret nem alkotó része. A dicsérettől semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is: anyagokra, műalkotásokra. Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire? Éppoly kevéssé, mint a törvény, az igazság, a jóakarat vagy a szemérem. Vajon melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják? Vajon a smaragd hitványabb lesz-e, mint volt, ha nem dicsérik? Vagy az arany, az elefántcsont, a bíbor, a kard, a virág, vagy a zsenge fa?
21. Ha a lelkek tovább élnek, hogyan képes befogadni őket a levegőég időtlen-időtől fogva? - Hát a föld hogyan tudja befogadni ugyanannyi időtől fogva az eltemetettek porhüvelyeit? Amint itt az egy ideig még ellenálló porhüvelyek változása és felbomlása helyet ad más holttesteknek, úgy a levegőégbe átszellemült lelkek is egy ideig még együtt maradnak, azután szintén változnak, szétszóródnak, ellobognak, felszívódnak a mindenség alkotó szellemébe, így engedve helyet az utánuk következőknek.
Íme, ez a megoldás, ha felteszed, hogy a lelkek fennmaradnak. De nemcsak azt a tömérdek eltemetett testet kell figyelembe venni, hanem az általunk és más élők által napról napra elfogyasztott lényekét is. Hány meg hány emésztődik fel, s hogy úgy mondjam, temetődik el a táplálkozók testében? S mégis befogadja őket a tér, mert vérré válnak, mert párává, életadó meleggé változnak.
Hogyan lehet ebben a kérdésben felderíteni az igazságot? Ha az ember elkülöníti az anyagot a formáló erőtől.
22. Ne kalandozz ide-oda! Bármibe kezdesz, ne térj el az igazságtól, és bárhová visz képzeleted, őrizd meg tisztánlátásodat.
23. Világrend! Minden, ami neked megfelel, nekem is megfelel. Semmi nincs nekem korán vagy későn, ami neked idejében van. Természet! Mindaz kedves termés számomra, amit évszakaid hoznak: minden tőled ered, benned él, hozzád tér vissza. Van, aki azt mondja: "Kekrops kedves városa",[35] és te ne mondanád, "Zeus kedves városa"?
24. "Ne fogj sokfélébe, ha lelki nyugalmat akarsz!"[36] Vajon nem jobb-e csak azt cselekedni, ami szükséges, mégpedig annyit, amennyit a természettől közösségi életre rendelt lény belátása kíván, és úgy, ahogy kívánja? Mert ez nemcsak a jól, hanem a mértékkel kiválasztott munka lelki elégtételével is jár. Hiszen legtöbb beszédünk és tettünk nem szükségszerű, tehát aki elvesz belőlük, több nyugalomra, kevesebb izgalomra számíthat. Éppen ezért minden dolgodban emlékeztesd magad, hogy nem a feleslegesek közül való-e. De nemcsak a felesleges tetteket kell kiküszöbölnöd, hanem az ilyen gondolatokat is, mert így a belőlük fakadó cselekedetek sem következnek be.
25. Próbáld meg, sikerül-e talpig derék ember módjára élned, aki nem zúgolódik a mindenségtől neki osztott sors ellen, s beéri azzal, hogy ő maga igazságosan cselekszik, és lelke mindig jóra kész.
26. Megvizsgáltad-e ezeket? Most ide figyelj! Ne izgasd magad! Légy egyszerű! Vétkezik valaki? Maga ellen vétkezik! Történt veled valami? Nem baj! Minden, ami ér, a mindenség törvénye szerint kezdettől fogva elvégeztetett, elhatároztatott számodra! Minek a sok szó? Rövid az élet. Használd ki a jelentokosan, igazsággal. Szórakozásodban is maradj józan.
27. A világrend vagy tervszerű, vagy pedig keverék összevisszaság, amit mégis világrendnek hívnak. Hogyan? Benned lehet rend, és a mindenségben csupa tervszerűtlenség volna? Különösen akkor, mikor minden, bár elválasztva és szétszórva, mégis egybevág?
28. Van sötét jellem, asszonyos jellem, makacs jellem, vad, bestiális, gyerekes, lágy, csalfa, alantas, hamis, zsarnoki jellem.
29. Ha idegen a világban az, aki nem tudja, mi van benne, nem kevésbé idegen az is, aki nem tudja, mi történik benne. Szökevény az, aki a közösségi élet rendje elől megfutamodik; vak, aki látó szemmel szemet huny; koldus, aki másra szorul, és nem tud megteremteni a maga erejéből mindent, ami az élethez szükséges. Kelevény a világ testén az, aki a közös természet szellemétől eltávolodik, szakít vele, ha az élet esetlegességei miatt kedvét veszti. Hiszen e bajok onnan valók, ahonnan te is jöttél! Pártot üt a világ alkotmánya ellen az, aki saját lelkét az eszes lények egy és oszthatatlan közösségéből kiszakítja.
30. Az egyik köpeny nélkül bölcselkedik, a másik könyv nélkül, a harmadik szinte félmeztelenül. "Kenyerem ugyan nincs - mondja -, de azért kitartok az értelem mellett." Nekem nem a tudomány adja a kenyeret, mégis hű maradok hozzá.
31. Szeresd a magad kis mesterségét, amibe beletanultál, és találd benne kedvedet. Ami még hátra van életedből, úgy éld le, hogy minden dolgodat teljes lelkedből az istenekre bízod, és az emberek közül egynek sem vagy sem zsarnoka, sem szolgája.
32. Képzeld magad elé például Vespasianus korát, s mindenben a mai állapotokat látod: az emberek házasodnak, gyermekeket nevelnek, betegeskednek, meghalnak, harcolnak, ünnepelnek, kereskednek, gazdálkodnak, hízelegnek, gőgösködnek, gyanakszanak, acsarkodnak, mások halálát kívánják, zúgolódnak a jelen miatt, szeretkeznek, takarékoskodnak, consulság, uralkodás után sóvárognak. S egész világuk - csak volt.
Azután térj át Traianus korára: mindenben ugyanazt találod. S ez a nemzedék is - csak volt. Hasonló módon elmélkedj az elmúlt idők korszakairól, egész népeknek sorsáról, s figyeld meg, hogy rövid küszködés után mind elestek, és feloldódtak az őselemekbe. Főleg azokat vonultasd el lelki szemeid előtt, akikről magad is tudtad, hogy hiú dolgokért tülekedtek, és elhanyagolták a saját alkatuknak megfelelő cselekvést, ahelyett, hogy görcsösen ragaszkodtak volna hozzá, és kedvüket lelték volna benne. Feltétlenül arra is gondolj, hogy az egyes cselekedetekre fordított figyelemnek megvan a maga értéke és mértéke. Mert, ha silány dolgokra nem pazarolsz több figyelmet, mint amennyi illeti őket, nem lesz okod bátorságod elvesztésére.
33. Régebben közhasználatú szavak ma már szógyűjteményekbe szorultak. Éppígy régen sokat emlegetett emberek neve - mint pl. Camillusé, Caesóé, Volesusé, Leonnatusé[37] - ma már magyarázatot igényel. Nemsokára erre a sorsra jut Spicio,[38] Cato,[39] azután Augustus, majd Hadrianus és Antoninus. Mert minden az enyészet zsákmánya, és hamarosan mesévé lesz; majd a teljes feledésbe merül. Pedig ezt csak a csodálatosan ragyogó embersorsokról mondom. A többi? Amint kilehelte lelkét: "eltűnt nyomtalanul, hírevesztve."[40] Elvégre, mi az örök hír? Kongó üresség! Mi legyen tehát erőfeszítésünk tárgya? Íme csak ez: igazságos gondolkozásmód, közhasznú tevékenység, állandó igazmondás és olyan lelki alkat, mely derűsen fogad mindent, ami éri, hiszen szükségszerű, természetes, és velünk egyazon kútfőből és forrásból fakad.
34. Bízd rá magad saját elhatározásodból Klóthóra,[41] hadd szője éltedet tetszése szerinte eseményekből.
35. Minden csak egy napig tart: a magasztalás éppúgy, mint a magasztalás tárgya.
36. Szüntelenül elmélkedj azon, hogy minden változás folytán jött létre. Szoktasd magad ahhoz a gondolathoz, hogy a mindenség természete semmit nem szeret annyira, mint változtatni azon, ami van, és hasonló új dolgokat alkotni.
Mert minden, ami van, valahogyan csírája annak, ami belőle lesz. Te pedig úgy képzeled, hogy csak az a mag, amit a földbe vagy az anyaméhbe vetnek? Micsoda fonák felfogás!
37. Már-már a sír szélén állsz, s még mindig nem vagy sem keresetlen, sem nyugodt, s abban sem vagy bizonyos, hogy külső erő nem árthat neked. Még mindig nem vagy szelíd mindenkihez, még mindig nem szolgálja összes gondolatod kizárólag az igazságos cselekvést!
38. Kutatva vizsgáld az emberek vezérlő értelmét és azt, hogy mit kerülnek, mit keresnek az okosak.
39. A te bajod kútfeje nem másnak a vezérlő értelmében van, sem a téged környező világ valami módosulásában vagy változásában. Hát hol? Abban, hogy a rosszról gondolkodol. Ne gondolkodj így, és minden rendbe jön. Az értelem, ha a vele annyira összeforrt hitvány testet akár darabokra vágják vagy égetik, ha rothadásra vagy senyvedésre kárhoztatják, akkor is maradjon nyugodt a véleményalkotásban. Más szóval: ítéljen úgy, hogy ami rossz és jó emberrel egyformán megeshetik, az sem nem rossz, sem nem jó. Mert ami a természet ellen és a természet szerint élő embert egyaránt éri, az nincs a természet szerint, de a természet ellenére sincs.
40. Mindig gondolj rá, hogy a világ szinte egyetlen élőlény, egyetlen anyag, egyetlen lélek; hogy minden összefügg ennek egyetlen érzéklésével; hogy ez mindent egyetlen belső lendületből csinál; hogy mindennek, ami csak történik, együttesen az oka; hogy mennyire összekapcsolódott és összefonódott minden!
41. Nyomorult pára vagy - hullát hurcoló -, mint Epiktétos mondta.[42]
42. Nem jelent semmi rosszat a lényeknek, ha éppen elváltoznak, mint ahogyan az sem jelent jót, ha valami változás következményeként éppen formálódnak.
43. Az idő a történések folyama és sodró árja. Minden, mihelyt feltűnt, már el is sodródott. Majd másutt bukkan fel, de az is csakhamar elsodródik.
44. Ami csak történik, annyira megszokott és magától értetődő, mint tavasszal a rózsa és nyáron a gyümölcs. Ilyen a betegség, a halál, a rágalom, a cselvetés: mindaz, ami az ostobákat gyönyörködteti vagy búsítja.
45. Ami bizonyos rend szerint történik, az mindig szervesen összefügg az előzményekkel. Nem olyasmi ez, mint mikor külön-külön számok puszta kényszerűségből egymás után vetődnek, hanem inkább ésszerű összekapcsoltság. S miként mindaz, ami van, összhangzó rendben csoportosul, úgy abban is, ami történik, nemcsak a puszta egymásután, hanem szembeötlő módon valami csodálatos összefüggés is észlelhető.
46. Mindig tartsd emlékezetedben Hérakleitos mondását: a föld halála, ha vízzé lesz, a víz halála, ha levegővé lesz, a levegő halála a tűz és viszont. Gondolj arra az emberre is, aki elfelejtette, hová visz az útja! Gondolj azokra, akik a mindenséget átfogó szellemmel - pedig a lehető legállandóbban érintkeznek vele - ellenkezésbe jutottak, és napról napra előforduló dolgokon megütköznek. Gondolj továbbá arra is, hogy nem szabad úgy cselekednünk és beszélnünk, mintha álomban volnánk - mert úgy tetszik, mintha akkor is cselekednénk és beszélnénk -, sem úgy, ahogyan a gyermekek engedelmeskednek szüleiknek, tisztán csak azzal a megokolással: így kaptuk a parancsot.
47. Ha valamelyik isten azt mondaná neked, hogy holnap vagy legfeljebb holnapután meghalsz, ugye, nem csinálsz belőle nagy esetet - hacsak nem vagy egészen hitvány -, hogy holnapután-e inkább, vagy holnap. Mert ez csak nem különbség? Éppen így azt se vedd valami nagy dolognak: hosszú évek múlva-e, vagy holnap.
48. Állandóan gondolj arra, hány orvos halt már meg, akik betegek felett annyiszor ráncolták szemöldöküket, hány asztrológus, akik mások halálát - mint valami nagy dolgot! - megjósolták, hány filozófus, akik a halálról és halhatatlanságról vég nélkül tusakodtak, hány hős, akik annyi embert leterítettek, hány zsarnok, akik, mintha halhatatlanok lettek volna, életről, halálról valami szörnyű gőggel rendelkeztek! Hány egész város volt, amely - hogy úgy mondjam - meghalt, mint Heliké,[43] Pompeii, Herculanum,[44] és más számtalan? Vedd sorba, akiket ismertél, egyiket a másik után: az egyik ennek, a másik annak a végtisztességéről gondoskodott, azután őt is kiterítették - s mindez rövid idő alatt. Általában az emberi életet mindig egy napig tartó, esendő dolognak tekintsd: tegnap még embercsíra, holnap már bebalzsamozott tetem vagy hamu. Az időnek ezt a kis részét éld le tehát a természet szava szerint és távozz békében, mint ahogyan az érett olajbogyó leesik, áldva életre fakasztóját, hálatelten termőfája iránt.
49. Légy, mint a szirtfok, melyet a hullámok folyton csapkodnak; az pedig rendületlenül áll, s körülötte elcsöndesül a habzó forgatag.
"Milyen szerencsétlen vagyok, hogy ez történt velem!" Ne így! Hanem így: Boldog vagyok, mert bár ez történt velem, továbbra is derűs az életem: a jelen nem tört meg, a jövőtől nem félek. Ilyesmi bárkivel megeshetik, de nem mindenki őrizte volna meg közben lelki békéjét. Miért inkább szerencsétlenség az, mint amennyire szerencse ez? Egyáltalán szerencsétlenné teheti-e az embert az, ami nem kudarca az emberi természetnek? Vagy talán az emberi természet kudarcának tartod-e azt, ami nincs természetének szándéka ellenére? Hát akkor? Ezt a szándékot jól ismered. Vajon, ami veled történt, meggátol-e téged abban, hogy igazságos, nagylelkű, józan, belátó, megfontolt, igazmondó, szemérmes, szabad légy és más olyan tulajdonságokkal ékes, melyeknek birtokában az emberi természet teljesnek mondható? Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse.
50. Közismert, mégis célravezető segítség a halál megvetésére, ha emlékezetünkbe idézzük azokat, akik görcsösen ragaszkodtak az élethez. Mert többet nyertek-e ezek, mint az idő előtt elköltözöttek? Végre mégiscsak elpihentek: Cadicianus, Fabius, Julianus, Lepidus,[45] és a hozzájuk hasonlók, kik sok embert kikísértek, azután őket is kikísérték, általában nem sok idő múlva, és azt is mennyi baj, milyen emberek között, milyen testben küszködték át! Ne tartsd hát olyan fontosnak! Tekints vissza az idő feneketlen szakadékába a múltban, és másfelől a jövő végtelenségébe! Ha ezt nézed, különbség-e a három nap, vagy a három hosszú emberöltő?
51. Járj mindig a legrövidebb úton. A legrövidebb út pedig a természet útja. Minden szavunk és tettünk legyen ezért teljesen romlatlan. Az ilyen elhatározás eltávoztatja tőlünk a kellemetlenséget, küszködést, alakoskodást és hányavetiséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!