ARATÓMUNKÁSOK
MÍLÓN
Búkaiosz, béreskoma, mit búsulsz, mi bajod van?
Nem vágsz már egyenes rendet, nem vágsz egy ütemre
szomszédoddal, mint azelőtt - úgy elmaradozgatsz,
mint juh a nyájtól, hogyha tövis sértette a lábát!
Hát estére mi lesz veled és mire mégy te ma délig?
Hisz csak alig kezdted s már most sem győzöd a részed!
BÚKAIOSZ
Mílón, kőből vagy! Te akár éjfélig aratnál!
Még sose vágyódtál azután, aki nincs a közelben?
MÍLÓN
Még soha. Távoli vágy - munkásnak ugyan mire jó az?
BÚKAIOSZ
Hát virrasztani sem szoktál? Szerelem sose kínoz?
MÍLÓN
Ments isten! Nem jó, ha az eb belekóstól a hájba!
BÚKAIOSZ
Én szeretek, Mílón, s hány napja, talán tizenegy is!
MÍLÓN
Hordóból iszogatsz nyilván - nálam meg ecet sincs!
BÚKAIOSZ
Hogyne, a házam előtt is azért minden csupa gizgaz!
MÍLÓN
Mondd meg már a komisz kislány apját!
BÚKAIOSZ
Múltkor a Hippokión aratóinak ő furulyázott!
MÍLÓN
Megver az ég, bűnös! Nesze, itt van hát, ami kellett!
Van már kis sáskád, aki éjszaka cirpel a nádon!
BÚKAIOSZ
Gúnyt űzöl te velem. Node nemcsak Plútosz a vaksi:
bajkeverő, csalafinta Erósz is! Hát te se hencegj!
MÍLÓN
Nem szoktam hencegni. Te meg tedd félre a sarlót
s mondj a leánykádról egy kedves dalt, hisz a munka
is könnyebb lesz így és régi poéta vagy úgyis!
BÚKAIOSZ
Karcsu leánykámról ti daloljatok énvelem, édes
múzsák, mert amit illettek, minden gyönyörű lesz!
Bombűká, szívem, szír lánynak mondhat akárki,
vézna, sötétbőrű, de nekem csak mézszinü vagy te!
Nézd a sötét ibolyát, feketével cifra a jácint:
azt keresik mégis koszorúba a legszivesebben!
Kecske lucerna után fut, a kecske után fut a farkas:
fönn az ekét daru űzi - bolondulok én teutánad!
Volna csak annyim, mint Krőzusnak, ahogy hire járja,
tiszta arany szobrunkat ajánlnám Aphroditének!
Ott állnál, a kezedben a síp, vagy rózsa, vagy alma,
én meg a lábaimon gyönyörűszép új saruimmal!
Bombűká, drágám, kicsiszolt márvány a te lábod,
hangod olyan puha - nincs is szó a te mozdulatodra!
MÍLÓN
Nézd, ez a Búkosz, nézd hogy elámított a dalával!
Mily jól illett össze a mondókával a dallam!
Jaj, te szakáll, minek is nőttél, de hiábavaló vagy!
Nos hát, süss ide: szent Litüerszészé ez a nóta:
Démétér, te gyümölcssokasító, megsokasító,
ezt a vetést áldd meg csoda-könnyű, bő aratással!
Kévekötők, szaporán szedjétek! Senkise mondja:
"semmirekellők, munkátok fizetése mivé lesz?"
Úgy rakjátok a kazlat, nézzen az északi szélnek,
attól hízik a szem, meg hogyha nyugat szele éri!
Délben csépléskor ne aludjatok el, ti legények!
Lám a törekről akkor száll legszebben a pelyva!
Kezdj el aratni, mihelyt elsőt füttyent a pacsirta. -
Hadd, mikor elpihen és tűrd el, ha a nap heve éget!
Látjátok, gyerekek: csak a békák élete boldog:
nincsen gondjuk rá, ki ad inniuk, annyi vizük van!
És te fukar kasznár! Főzzél lencsét, ahogy illik,
és ne metéld a köményt is félbe: bevágod az ujjad!
Így illik nótázni a napszámosnak a réten.
Azt a te nyafka szerelmed meg mondd el csak anyádnak,
néki való, ha korán reggel még ágyba találod!
Meller Péter fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!