Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. december 1., szerda

Csáth Géza: Régi levél

RÉGI LEVÉL

Vészi Margit asszonynak

Kedves bátyám uram!

Kelt levelem Visegrádon, 1330. április 21-én, Kedden. Kívánom, hogy ez a pár sor írásom a legjobb egészségben találjon valamennyieteket. Ámbátor legutóbbi levelemre még választ nem kaptam, sietve írok, mert hallom, holnap reggel indul Budára a kengyelfutó.

Ezt pedig azért teszem, mert rettentő dolgok estek itt a palotában tegnapelőtt, azaz húsvétvasárnap után való vasárnapon.

E napon délben ugyanis a Király úr, nemkülönben a Királyasszony és gyermekeik, Lajos és Endre hercegek benn étkeztek a kicsiny ebédlőben. (Engem felszolgálásra rendelt ki az asztalnokmester.) Alig hozzuk a második fogást, hát az ajtó előtt nagyot kiált ám Balázs Farkas fia, és ahogy odanézünk, Zách Felicián zászlós úr ront be az ajtón. Jól ismered őt, bátyám, Csák Máténak volt a nádora, és mióta urunkhoz, Róbert Károlyhoz szegődött, elég bajt okozott mindenkoron. Mondom, beront nagy kiáltással; hüvely nélküli egyenes kard a kezében, és borzasztó káromkodásokkal a Királyasszonyra rohan, és feléje vág a karddal. Rettentő erős ember hírében állott ez a Zách úr, hát mindenki igen megrémült. Nálam nem volt a szablyám, mert fölszolgálásnál azt levetjük, de a hercegecskék nevelői, Gyulafi és Miklós hamarosan kihúzott kardokkal nekitámadtak. Zách úr maga irtózatos erővel csapott rájuk, úgy, hogy Gyulafinak behasította a fejét, ki ott mindjárt meg is halt. (Tegnap temették.) Miklós pedig a nyakán kapott egy mély sebet, melynek következtében ő is kiszenvedett. (Temetése holnap délelőtt lészen.) Képzelhetni a nagy ijedelmet; a hercegecskék sírtak, és a Királyasszony sikoltozott. A szomszéd szobából berohant Cselényi úr, a testőrök parancsnoka; ő szúrta le hátulról Zách urat igen hirtelen. Hát akkor derült csak ki, hogy a Királyasszony keze erősen vérzik. Zách úr kardja elérte az ujjait, s közülük kettőt elvágott. Orvosokat híttak persze mindjárt, és Cornelius mester, akit a legtudósabbnak és legtapasztaltabbnak mondanak mindenfelé, úgy ítélt, hogy a Királyasszony két ujját le kell vágni. A többi orvos ugyanezt mondotta. A Király igen sápadt volt, és saját fülemmel hallottam, amikor Cselényi úrnak kiadta a parancsot, hogy Zách úr vejét, a leányát és a fiait lófarkon végezzék ki. És az egész rokonságot negyedízig irtsák ki, azontúl pedig börtönözzék be.

Úgy mondják, hogy Kázmér herceg úr, a Királyasszony öccse volt az oka mindennek. A királyasszony mégse haraguszik reá, mert nagyon szereti őtet. Őt nem ismered, bátyám; aranyos szőke haja van és gyönge, finom leányos arca. Beszélik, hogy Klárát becstelenségre ő taszította volna, és ezt akarta megbosszulni Felicián úr. Én ritkán láttam őket együtt, noha egyenként sűrűn láttam itt a palotában mindkettőjüket. Klára a hercegecskék körül volt. Őket mosdatta reggel, fésülte és öltöztette, Kázmér úr későn kelt, mert Cornelius mester úgy hagyta meg. Tudom, hogy a Királyasszony naponta hosszasan kérdezősködött Kázmér úr állapotáról, és őrködött, hogy az orvos rendeletei megtartassanak. Mindezt azért tette, mert - mint mondják - a herceg sorvadásban szenved. Ámbár, aki az ő ritka szép arcát látja, korántsem gondolna ilyet. Velem, ha olykor szóba ereszkedett, mindannyiszor igen kedves és szeretetreméltó volt. Csendes hangon beszélt mindenkivel és különösen lányokkal igen zavartan, mint ez a szűz fiúknál lenni szokott. Nem hiszem, hogy Zách Klára becstelenségét gonoszul okozta volna. Klára, akit legszebbnek tartottak az udvari kisasszonyok között, magasabb volt. És sokkal erősebb is lehetett a hercegnél. (Őt láthattad, bátyám, gyakorta.) Csodálatos szépségű leány volt, termete és finomsága mindenkinek föltűnt. Kár, hogy túlságosan vad természet szorult belé, akár az apjába. Én magam többször próbálkoztam vele hosszabb ideig beszélni, de nem sikerült, jóllehet sok időt áldoztam reá, hogy alkalmat találjak. Azt mondják itt némelyek - igen titokban -, hogy a Királyasszony kerítette meg őt az öccse számára. Én ezt azért nem hiszem, mert a Királyasszony sohase volt túlságosan bizalmas Klárához, hiszen az apja, Felicián úr, annyi bosszúságot okozott Királyunknak, amint ezt te is jól tudod.

Azt gondolom, hogy Klára igen nagyon szerette a herceget. Valóban a többi leányok is, ha Kázmér úr atlaszselyem nadrágjában és kék bársony zekéjében szemlesütve elment mellettök, mindannyian gyönyörködve néztek finom arcára, piros szájára és selymes hullámú aranyosszőke hajára. Mindannyian kívánhatták őt, és bizonyára szívesen megcsókolták volna százszor is.

Úgy kellett lenni, hogy Zách úr leánya maga adta oda magát a hercegnek.

Ennek a leánynak sokszor csodáltam a termetét és tökéletes szépségű arcát. Tudtam, hogy mint a többi udvari leányok, nagyon buzgó az imádságban és a hetenként való szent áldozásban. És mégis volt egy okom, ami miatt arra gondoltam, de többször is, hogy idővel szégyenbe fog kerülni. Ő ugyanis két varkocsba szokta fonni a haját, és ahogy hátul a nyakánál elválasztotta, sok látszott a meztelen, fehér bőréből, ahol már csak gyenge pihék maradtak meg a hajból. Ez a hely olyan szokatlanul ingerlő volt, és annyira különbözött minden más leányokétól (pedig az udvari leányok legnagyobb része ugyanígy fésülködik), hogy a Király rajta feledé a szemét; nemkülönben Franciscus atya, az udvari gyóntató.

Azóta már a fejével együtt levágták a nyakának ezt a részét is, és ha jól hallottam, a budai kapura akasztották ki.

Tegnap reggel szaggatták őt szerte lovakkal. Vincze Farkas fia, József ottan volt, amikor a leányt paripára kötözték. De én nem bírtam meghallgatni, hogy elmondja, amiket látott, mert keserves sírásra fakadtam, és kifutottam. Tegnap este, együtt ittunk vele késő éjfél utánig, hogy elfeledjük mindketten a Zách leány szörnyű halálát. (Cselényi úr most egész napon a Záchokat fogdossa össze, és ma is nyolc kivégzés volt a sáncokban. Emiatt este nem is igen mertünk kijárni a palotából, mert félő, hogy boldogtalan lelkekkel találkozunk.)

Szándékom különben a palotából a seregbe kéredzkedni (jóllehet itten nagyon jó dolgom van), mert a palotai szolgálat nem jár elég mozgással, és minthogy csak a fáradtság okozhatja az álmot - ha különben az ember gondolatai bosszantóak és nyugtalanok -, attól tartok, sűrűn fogok álmodni Zách úr leányával, minthogy ő tetszett nekem legjobban az összes leányok közül.

Meg azután Kázmér herceg urat se jó ám látni. Egyszer láttam csupán azóta. Sápadt volt, mint a mész, és szomorú, mint a halál. Most ágyban fekszik naphosszat. Cornelius mester és a Királyasszony vannak mellette éjjel-nappal, ezenkívül egy olasz orvos, bizonyos Benedetti nevű, aki csak ma érkezett meg, egyenesen Nápolyból. Azt állítják róla, hogy a sorvadást is tudja gyógyítani.

+++ Isten legyen irgalmas mindannyiunknak. +++

Kedves bátyám levelét a jövő heti visegrádi postával várom. Talán a sógorasszonykának nem jó lesz mindezeket elmondani, minthogy jó reménységben van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!