Jaj, hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani,
mennyire boldog vagyok!
éjjel volt, hirtelen elállt az eső,
kacagtak a friss illatok,
kettesben mentünk a fák közt az uton:
percekre boldogok.
Aludni sem hagyott örömem éjjel,
nevetve gondoltam rád,
megszünt a rettegés, gyanu és vágyódás,
megszünt a rabszolgaság!
szeretlek, mégis a magamé vagyok, most
szabadon gondolok rád.
Bizhatok magamban, biztosan ringanak
napjaim felém megint,
haragod nem halál s üdvözülhetek a
magam törvénye szerint:
Hajnalok, nappalok vágytalan derüje
s csillagok nyugalma int.
Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból
sohasem, sohasem elég,
örvénylő keringés, kábulás, zuhanás,
nem bánnám hogyha az ég
naprendszerei bomolva keringnek
és itt a fekete vég.
S a nyujtózó fák közt megéreztem hirtelen:
szabad, szabad vagyok!
énekeltek a csendben a cseppek
s a bolondul friss illatok -
sohsem szerettelek annyira még,
mint most, hogy szabad vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!