Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. december 19., vasárnap

Shakespeare Téli rege

Shakespeare

Téli rege

Fordította Kosztolányi Dezső


ELSŐ FELVONÁS

MÁSODIK FELVONÁS

HARMADIK FELVONÁS

NEGYEDIK FELVONÁS

ÖTÖDIK FELVONÁS



SZEMÉLYEK

LEONTES, Szicília királya

MAMILLIUS, fia

CAMILLO,
ANTIGONUS,
CLEOMENES,
DION, szicíliai nemesurak

POLIXENES, Bohémia királya

FLORIZEL, fia

ARCHIDAMUS, bohémiai nemesúr

ÖREG PÁSZTOR, kit Perdita atyjának vélnek

BANGÓ, fia

Béres, az öreg pásztornál

AUTOLYCUS, csavargó

HAJÓS

TÖMLÖCŐR

HERMIONE, Leontes felesége

PERDITA, Leontes és Hermione leánya

PAULINA, Antigonus felesége

EMÍLIA, Hermione udvarhölgye

MOPSA,
DORCAS, parasztleányok

Főurak, nemesurak, hölgyek, tisztek, szolgák, pásztorok és pásztorlányok.
Az Idő mint Kar

Történik: részint Szicíliában, részint Bohémiában


Első felvonás

1. szín

Előszoba Leontes palotájában.
Camillo, Archidamus jön

ARCHIDAMUS
Ha majd egyszer ellátogatsz, Camillo, Bohémiába - abban a járatban, amiben most engem hívott ide ez a szolgálat -, meglátod azt, amit mondtam: hogy mekkora különbség van a mi Bohémiánk meg a ti Szicíliátok között.

CAMILLO
Szicília királya - azt hiszem - jövő nyáron óhajtja viszonozni Bohémia királyának a köteles látogatást.

ARCHIDAMUS
Amennyiben, pironkodnunk kell majd vendéglátásunk miatt, mentsen bennünket jó szándékunk, mert a lelkünk rajta -

CAMILLO
Ugyan, kérlek -

ARCHIDAMUS
Csak azt mondom, ami a szívemen: mi nem vagyunk képesek ekkora parádét - ilyen derék - lásd, nem is tudom, hogy ejtsem e szót. Valami álomszerző maszlagot kell majd adnunk nektek, hogy érzékeitek megtompuljanak gyarlóságunk iránt, s ha már nem emelhettek nekünk cégért, legalább ne kisebbítsetek.

CAMILLO
Nagyon is busásan fizetsz azért, amit mi tiszta szívünkből adtunk.

ARCHIDAMUS
Hidd meg, nem ok nélkül beszélek: a becsület bír rá, hogy ki is mondjam.

CAMILLO
Szicília királya nem tudja, hová tegye Bohémia, királyát. Gyermekségükben együtt növekedtek, s oly vonzódás gyökeresedett meg bennük, hogy az ágakat hajt mostan. Azóta főméltóságaik meg fejedelmi dolgaik elválasztották őket a társas életben, de azért találkoztak, ha nem is szemtől szembe: Ehelyett - királyi módon - ajándékokat, leveleket, nyájas izeneteket váltottak, mintha együtt lettek volna, noha távol egymástól; kezet ráztak, mintegy mély szakadék fölött; ölelkeztek, mintegy a világ két ellenkező pólusáról. Az Ég tartsa meg baráti hajlandóságukat.

ARCHIDAMUS
Úgy vélem, nincs a világon oly csalárdság, vagy egyéb, ami ezt megrendíthetné. Micsoda nagy örömötök telhet fiatal királyfitokban, Mamilliusban: soha életemben nem láttam ily sokat ígérő úrfit.

CAMILLO
Jómagam szintúgy reménykedem benne, pompás egy gyerek. Valóságos gyógyítója az alattvalóinak, frissítője az agg szíveknek. Akik mankón jártak, minekelőtte megszületett, most tovább kívánnak élni, hogy lássák őt férfiúvá cseperedni.

ARCHIDAMUS
Egyébként - ugye - szíves örömest meg is halnának?

CAMILLO
Meg ők. Amennyiben, nem lelnének más kifogást, hogy tovább kívánjanak élni.

ARCHIDAMUS
Ha nem volna fia a királynak, akkor alkalmasint addig szeretnének mankón bicegni, míg a királynak fia nem születik

Mindketten el

2. szín

Díszterem ugyanott.
Leontes, Hermione, Mamillius, Polixenes, Camillo és kíséret jön

POLIXENES
Kilencszer látta a vizes planétát
Változni a pásztor, mióta trónunk
Nem érzi terhünk: elrebegni hálánk
Idő is ennyi kellene, rokon,
De akkor is örök adóstokul
Mennénk tovább: hát mint az az öreg szám,
Mely sokszoroz, hadd sokszorozzam én is
E "köszönöm"-mel itt, ezerszeresen,
A többit is.

LEONTES
Ugyan, sosem köszönd még;
Köszönj, ha mégysz.

POLIXENES
Holnap megyek királyom.
A félelem bánt, hogy mi van, mi készül,
Míg messze jártam, s nem süvölt-e otthon
Vadul a szél, hogy fölkiáltsak aztán:
"Ezt vártam éppen." És különben is
Terhedre váltunk.

LEONTES
Bírjuk ezt a terhet,
Atyámfia.

POLIXENES
De nem maradhatok már.

LEONTES
No, egy hetet.

POLIXENES
Holnapra menni kell.

LEONTES
Hát jó, legyen; felezzük az időt meg,
S egy szót se szólj.

POLIXENES
Uram, király, ne unszolj.
Nincs nyelv a földön - egy sem a világon -,
Mely így hat énrám: s hatna mostan is,
Ha kellenék neked, bár kellene,
Hogy megtagadjam ezt. De visszaránt már
Országom dolga: így tehát ha itt fogsz,
Ostor nekem kegyed, a maradásom
Suly és kölönc neked. Ezért, rokon,
Isten veled.

LEONTES
Királynénk néma? Szólj te.

HERMIONE
Én nem kivántam szólni, amig esküt
Nem tesz, hogy elmegy. Ám, uram, te lanyhán
Ostromlod őt. Mondd, hogy Bohémiában
Nincs semmi baj, hogy tegnap érkezett
Erről a hír - hát mondj neki ilyesmit
S kiverted a sáncból.

LEONTES
Helyes beszéd.

HERMIONE
Vagy mondja, hogy fiát akarja látni.
Ez már nyomósabb, mondja és mehet,
De esküvel fogadja és szaladhat,
Mi majd guzsallyal pöndörítjük őt ki.
Király, szabad-e kérni hát tetőled
Még egy hetet? Ha majd Bohémiába
Megy az uram, egy hóval is tovább
Időzhet ott, amint a terve volt:
Pedig egy óra-percenésnyivel sem
Szeretlek én, Leontesem, kevésbé,
Mint hitves a férjét. Maradsz-e hát?

POLIXENES
Nem.

HERMIONE
Ugyan maradj!

POLIXENES
De nem tudok. Valóban.

HERMIONE
"Valóban!"
Lustán fogadkozol e semmi szóval;
De bár leesküdd a napot az égről,
Azt mondom én: "Ne menj, király." Valóban,
Ne menj: a nő száján e szó: "Valóban"
Pont annyi, mint a férfién. No, mégysz még?
Hát arra kényszerítsz, hogy a rabom légy
S ne a vendégem? Akkor elmenőben
Majd csak fizetsz és nem köszönsz Felelj hát!
Rab: vagy vendég? Mert csúf "Valóban"-odra:
Egyik leszel.

POLIXENES
A vendéged leszek.
Megsértenélek, hogy rabul tekints,
S ez fájna nékem is, amint tenéked
A büntetés.

HERMIONE
Vendégelőd leszek hát,
Nem tömlöcőröd. Most pedig mesélj te:
Dévajkodott ifjúságtokba férjem?
Mert víg fiúk lehettetek.

POLIXENES
Azok.
Két kislegény, ki hátra sose nézett
S azt vélte, hogy a holnap, mint a ma,
Örök-gyerek.

HERMIONE
De persze az uram volt
Közöttetek a huncutabb?

POLIXENES
Mint két iker-bárány, mely a napon
Egymásra béget: éppúgy hancuroztunk
Ártatlanul, nem tudta egyikünk sem,
Mi a gonoszság praktikája és
Eszünkbe sem jutott. Ha élhetünk így,
És gyönge lelkünk nem kapatja rosszra
A lüktetőbb vér, bátran azt feleljük
Az Égnek egykor: "Semmi bűn se nyom,
Csupán az eredendő".

HERMIONE
Eszerint
Azóta estetek meg?

POLIXENES
Ó, nemes hölgy!
Azóta sok kisértés környezett ám!
Mert zöldkorunkba nőm piciny leány volt,
S becses magad se látta még meg akkor
A pajtikám.

HERMIONE
Irgalmas Ég, ne hagyj el!
Ha így haladsz, végtére ránk sütöd,
Hogy nőd meg én az ördög: ámde folytasd.
Mi álljuk azt, hogy bűnre csábitottunk -
Ha ti velünk vétkeztetek először
S később is - és sosem botoltatok
Más nőkkel.

LEONTES
Engedett-e hát?

HERMIONE
Marad.

LEONTES
Én kértem az előbb, de nem maradt.
Lásd, Hermioném, még sosem beszéltél
Ily édesen.

HERMIONE
Sosem?

LEONTES
Sosem. Csak egyszer.

HERMIONE
Mit? Kétszer is! Mi az, ami előbb volt?
Szólj: mint baromfit tömj dicséretekkel,
Hizlalj: ha szótlanul hal el a jótett,
Ezret megöl, mely még nyomába jönne
Dicséret a dijunk s egy enyhe csókod
Száz ölre hajthat engem, ámde a
Sarkantyu csak egy rőfre. Nos, beszélj hát,
Utóbbi jótettem, hogy a barátod
Itt tartom? S az első? A nénje ennek?
Mondd: jót műveltem akkor is, ugye?
De hát mikor beszéltem édesen még?
Szólj és ne várass.

LEONTES
Akkor, amikor
Három sanyargó, lassu hó után
Fehér kezedbe csattintottam a
Szerelmemet s te így szóltál: "Örökre
Tiéd vagyok."

HERMIONE
Ó, jót műveltem akkor.
Kétszer beszéltem hát ily édesen:
Hogy férjemet itt fogtam én, örökre,
S barátodat, pár napra.

LEONTES (félre)
Áj, de forró!
Barátságot keverni - vért kavarni.
A tremor cordis ez: szivem kalimpál,
Nem örömébe - nem! Az ily szivesség.
Orcája nyilt lehet s - elösmerem -
Nagylelküséget, jóságot mutathat
S jól illik annak is, ki mímeli;
De ezt a kézfogást, ujj-csipdelést -
Mint most teszik - ezt a tükör-mosolyt -
Ezt a halódó-őzike-sohajt -
Jaj, e szivességet nem bírja el
A szívem - s homlokom. Mamillius
Az én fiam vagy?

MAMILLIUS
Az, apám.

LEONTES
Bizisten!
Az vagy, kölyök. Hű, piszkos a kis orrod?
Mondják: a képmásom. No, hadnagy úr, gyer -
Mindig csinos légy - vagy ne, hadnagy úr, ne -
Légy tiszta, mert a szarvas ökröt is
Csinos-nak hivják. Egyre ott bibirkál,
Cimbalmoz a kezén! No, drága borjam,
Borjam vagy-e?

MAMILLIUS
Az, az vagyok, apám.

LEONTES
Kis homlokán nincs ily görcs és dudor.
Másképp reám hasonlit: azt beszélik,
Mint két tojás: az asszonyok, akik
Mindent kotyognak és ha csalfa is mind,
Mint cafra kelme, mint a szél, a víz,
Vagy kocka, mit csaló kiván, ki nem tud
Határt "övé" s "enyém" közt - szentül áll;
Hogy rám üt e fiú. No, gyer, kis apród,
Nyisd rám azúr szemed: édes gazember!
Te gyöngy! Te rongy, Mit, megteszi anyuskád?
Ó, képzelés, szivem tövét döföd:
Azt képzeled te, ami képtelen,
Álmokban élsz: - de hát hogy is lehet?
Azzal feleskedsz, ami Semmi csak,
Párzol a Nincs-csel: így való lehet,
Hogy elvegyülsz a Van-nal s ezt teszed most -
De mennyire, hisz látva-látom itt -
És ez keményiti az agyvelőm -
S a homlokom.

POLIXENES
Mi bántja a királyt?

HERMIONE
Egy kissé nyugtalan.

POLIXENES
Atyámfia,
Hogy vagy? Mi lelt? Beszélj!

HERMIONE
Uram, olyan vagy,
Mint hogyha gond ülné a homlokod:
Mi a bajod, szólj?

LEONTES
Semmi, hogyha mondom.
Ni, mint kitárja néha gyöngeségét
A természet, hogy gúnyolódjanak
Rideg szivek! Fiam vonásain
Elandalodva, huszonhárom évre
Szédültem vissza, s láttam önmagam
Pendelybe, zöld zekébe, tőrömet
Szorítva tokjában, hogy meg ne szúrjon
A cifra és - mint annyiszor - ne ártson.
Milyen hasonló voltam e csipiszhez,
E tökmaghoz. Ha pénz helyett babot
Adnék, öcsém, mi lenne?

MAMILLIUS
Hát szorulnál.

LEONTES
Tyühaj! No, nagyra nőjj! Atyámfia,
Mondd, így imádod a fiad te is,
Mint ezt mi?

POLIXENES
Otthon ő a mindenem
Játékom és vigasságom, a dolgom,
Kebelbarátom, majd az ellenem -
Tányérnyalóm, hopmesterem, vitézem:
A júliusi nap is kurta véle,
S pajkos csinyével megkurálja vérem,
Mit vastagít a gond.

LEONTES
Ez tisztje ennek
A csöpp kisúrnak is: gyerünk, fiacskám,
Ti csak beszéljétek meg, Hermione,
Hogy mint szeretsz: barátomon mutasd meg
Olcsó legyen most itt, mi drága máskor:
Utánad és e kis zsivány után -
Övé szivem.

HERMIONE
Ha bennünket keressz,
A kertbe mentünk: lenn a kertbe várjunk?

LEONTES
Amint akartok: majd csak megtalállak
Az ég alatt. (Félre) Horgászom én reátok
S nem láttok engemet, se a zsinórom.
No, pedzed-e?
Hápog s reája tátogatja száját:
És úgy karol belé, mint az az asszony,
Ki gyönge férjtől bátor.

Polixenes, Hermione, kíséret el

Máris elment!
Térdig szutyok! Szarv! Itt! Fülem körül! Szarv!
Menj, játssz, fiam! Anyuska játszik s én is,
Oly rút komédiát, hogy majd a sírba
Fütyülnek engem s pisszegés, röhej lesz
Lélekharangom. Játssz, fiam. Hiszen
Mindenha csalták urukat a nők;
Megannyi férj karolja hitvesét -
Most, míg beszélek, nem alítva, hogy
Míg messzejárt, a nője megnyitotta
Halastavát, s szomszéd uram halászta,
Vigyori úr: vigasz tehát az is,
Hogy másnak is úgy tárva kapuja,
Mint az enyém. Ha minden céda férje
Kétségbeesne, minden tizedik férj
Akassza föl magát. Nincs patikája.
Lator planéta elkeríti nőink -
Amerre fénylik és uralja ezt
Kelet, Nyugot, Észak, Dél: ennyi biztos,
Nincs zár hasukra. Így van ez, bizony.
Az ellenünket ki- s beengedik
Szőröstől és bőröstől. Áj, de sok férj
Ily nyavalyás s nem érzi. Mit, fiacskám?

MAMILLIUS
Terád hasonlitok.

LEONTES
No lásd, szerencse
Te vagy, Camillo?

CAMILLO
Én, fölséges úr!

LEONTES
Menj, játssz, Mamillius, derék fiú vagy.

Mamillius el

Camillo, itt maradt a nagy király.

CAMILLO
Nagyon nehéz volt őt lehorgonyozni:
Horgonyt vetettél s meg nem állt.

LEONTES
Te láttad?

CAMILLO
Akárhogy is biztattad őt, szabódott,
Hogy mennyi dolga várja.

LEONTES
Észrevetted?
(Félre)
Ni, már figyelnek, sugdolóznak is:
"Leontes így-úgy." Ennyire jutottunk.
S csak most tudom meg. És mikor maradt itt?

CAMILLO
Hát hogy beszélt neki a jó királyné.

LEONTES
Igen, "királyné" s jó, megengedem -
De nincsen így, ha igy van. És szemet szúrt
Ez másnak is, ki nem ilyen agyas?
Mert koponyád mindent magába szürcsöl,
Nem mint a tuskók - úgye, csak ily elme,
Pár fönti fő érthette, s a fajankó
Nem látta meg e miskulanciát?

CAMILLO
Mily miskulanciát? Mindenki tudja,
Hogy itt maradt -

LEONTES
Ahá!

CAMILLO
Hogy itt maradt.

LEONTES
Ahá, de mért?

CAMILLO
Fölségedért s azért, hogy a királyné
Kedvét betöltse.

LEONTES
Betöltse, ah betöltse.
És a királyné kedvét? Ah, betöltse!
Hát ez elég. Rád bíztam én, Camillo,
A szívem és országom dolgait.
A lelkemet te papként tisztogattad,
S úgy mentem el tőled mindenkoron, mint
Föloldozott bűnös - de hát csalódtam
A tisztességedben, vagy abban inkább,
Mit tisztességnek véltem.

CAMILLO
Isten őrizz!

LEONTES
Tőled! Mivel nem vagy becsületes - vagy
A becsületre vágysz, de gyáva vagy,
Ki rátör orvul és lerántja őt
A rendes útról - vagy olyan cseléd vagy,
Kit hű bizalmasomnak vettelek föl,
S hanyag vagy és hegyébe még bolond vagy,
Ki látja, hogy a nagy tét, játszma elvész,
S tréfája nézi csak.

CAMILLO
Kegyes uram,
Hanyag, bolond, félős lehettem én,
Teremtett ember nem ment az ilyentől,
Hisz a világ megannyi dolga közben
Gyakran terem hanyagság és bolondság
És félelem. Ha hát a dolgaidban
Szándékosan hanyag lettem - bolondság
Volt tőlem - és ha készakarva játsztam
Tán a bolondot - az a célt-se-mérő
Hanyagság volt - s ha néha tenni féltem
Olyasmit, ami kétes a sikerre,
Utóbb pedig vádolta a cselekvés
A késkedést - afféle félelem volt,
Mi bölcset is kikezd: - ezek, uram.
Oly jó hibák, miktől a becsület
Sosem szabad. Felséges úr, könyörgök,
Világosabban szólj, mutasd a bűnöm
Ábrázatát, s ha akkor is tagadnám -
Nincsen bünöm.

LEONTES
Nem láttad-é, Camillo?
Láttad! különben ez a pápaszem
Oly durva rajtad, mint a férji szarv -
S hallottad-é? Hisz ily tudott dologra
Zörög a pletyka, s észrevetted-é?
Mert esztelen, ki ezt se vette észre!
Hogy asszonyom dibdáb? Ha ezt bevallod -
S ha nem teszed: orcátlanul hazudj:
Hogy nincs szemed, füled és esztelen vagy!
Mondd, hogy a nőm mindenkinek cafája,
Rossz nőcseléd, aki az ágyba fekszik
A kézfogó előtt: mondd ezt s okold meg.

CAMILLO
Csáválná más csak így a szent királynét,
Nem állnék ott, hanem reája törnék
És megbosszúlnám: vesszek el: de te
Méltatlanabbul még sosem beszéltél,
Oly csúnya bűn kimondani ilyent, mint
Megtenni.

LEONTES
Úgy, hát sugdolózni semmi?
Orcájuk egybetenni? s orrukat?
Szájába nyalni nyelvvel? a kacajt
Sóhajba ölni? mind derék bizonyság
A hitszegésre. Nyomigálni lábát?
Sarokba bújni? azt kivánni, hogy dél,
Éj, óra, perc fusson? hályog vakítson
Minden szemet, s ők lássanak tovább is
Vétkezni, látatlanba? semmi az?
Hát akkor a föld s minden rajta semmi,
Az ég födője semmi, s a cseh semmi,
Nőm semmi szintén s e sok semmi semmi,
Ha semmi ez!

CAMILLO
Lábolj ki, jó uram,
E rossz gyanúból, mégpedig hamar.
Ártalmas ez.

LEONTES
No valld be, hogy igaz.

CAMILLO
De nem igaz.

LEONTES
De az: hazudsz, hazudsz.
Igen: hazudsz, Camillo, és utállak.
Mondd: bamba golyhó, bárgyu szolga vagy,
Kétkulacsos leső, ki jóra-rosszra
Egyszerre bandzsít s erre-arra illeg;
Ha asszonyomnak mája is olyan
Poklos, miként a lelke, ő, egy órát
Sem élne.

CAMILLO
És ki poklosítja meg?

LEONTES
Hát az, ki most mint cifrát hordja őt
Nyakán: a cseh. Az, és ha volna szolgám
Szemes-füles - ki a becsületem
Csak úgy becsülné, mint a bért, a koncat,
Megtenné bizton, és a lelkem aztán
Letenne róla. És - igen - te is
Az ő pohár-öntője - kit a mélyből
Urrá emeltelek e polcra s látod -
Mint ég a földet és eget a föld -
Hogy rág a kín: te is beöntheted
A serlegébe azt a hosszu álmot,
Mi frissitő lesz nékem.

CAMILLO
Megtehetnem
De nem hamar-itallal: étetővel,
Amely emészti lassan és nem oly gyors,
Mint az ölő maszlag. De nem hiszem,
Hogy ez a vétek nyomja a királyném,
Ki oly királyi-tiszta és igaz.
Szerettelek -

LEONTES
Agyaskodj hát s rohadj meg!
Azt gondolod, oly tökfejű vagyok
Magam gyötörni? esztelen-bolondul
Bemocskosítani a nyoszolyám,
Amely fehéren álom, ám ha piszkos,
Tű és tövis, csalán, darázsfulánk?
S herceg-fiam vérét gyalázni egyben,
Kit gyermekemnek vélek és imádok -
Ha erre semmi ok? Ki tesz ilyesmit?
Ki ily futóbolond?

CAMILLO
No, elhiszem már.
Jó: elteszem a láb alól a cseht!
De ha nem él ő, vissza kell fogadnod
Majd a királynét, úgy, amint előbb,
Már fiad miatt is. Ezzel aztán
Fölpeckeled a rágalom szavát is
A többi udvarnál.

LEONTES
Amit tanácsolsz
Most énnekem, magam is azt akartam,
Hírét-nevét nem szennyezem be, nem.

CAMILLO
Uram, menj
És oly víg orcával, milyent barátság
Hord ünnepen, beszélj az asszonyodhoz
S a csehhez. Én, pohárnok-mester,
Ha jó italt töltök neki, csak egyszer
Többé ne tarts a szolgádnak.

LEONTES
Helyes.
Tedd meg s tiéd lesz a szivem fele,
Ne tedd s szivedbe szúrsz.

CAMILLO
De megteszem, meg.

LEONTES
Amint tanácsoltad, vidám leszek hát. (El)

CAMILLO
Ó jaj, boldogtalan nő! S én is, én is.
Mi lett belőlem? Ímhol meg kell ölnöm
A jó Polixenest: csupán azért,
Hogy engedelmeskedjem a királynak
Ki enmagára zendül s azt akarja,
Hogy mind kövessük. Tettemért bizonnyal
Nagy rangba jutnék. Hogyha lenne példa
Száz és ezer, hogy boldogult, aki
Fölkent királyt ölt, nem tenném meg. És mert
Mást mond az érc, a kő, a pergament,
Megtorpan ettől a galád is. El kell
Hagynom az udvart: Megteszem, avagy nem:
Nyakam szegem. Jó csillagom, vezérkedj.
Itt jő a cseh.

POLIXENES
De furcsa: a kegyéből,
Kipottyanhattam, úgy látszik. Nem is szól.
Camillo, jó napot.

CAMILLO
Király, köszöntlek.

POLIXENES
Mi hír van az udvarnál?

CAMILLO
Semmi, felség.

POLIXENES
Olyan sötéten jár-kel a király,
Mint hogyha legdicsőbb provinciáját
Vesztette volna el. Épp az imént
Üdvözlöm őt, amint szokás; de ő
Csak félrepillant, elbiggyeszti száját,
Továbbsiet és otthagy a faképnél,
Tünődnie egymagamban, hogy mi gond
Másolta így meg a viselkedését.

CAMILLO
Még elgondolni sem merem, uram.

POLIXENES
Mit? Nem mered? Tehát: tudod - igen!
Csak nem mered közölni vélem. Így van.
Hisz jól tudod - belül, magadban -, mit tudsz,
S nem mondhatod, hogy nem mered.
Camillóm,
Megváltozott orcád tükör nekem,
Mely változottan tükröz engem is,
S így én okoztam ezt a változást,
Mert benne én is változom.

CAMILLO
Betegség
Ez, mely sokunkra ráragadt, de hogy mi,
Nem mondhatom, bár tőled kaptuk el,
Ki jól vagy.

POLIXENES
Éntőlem? Mi e betegség?
Szemem olyan hát, mint a baziliszké?
Ezrekre néztem és azok virultak,
Még egyikük se halt szörnyet. Camillo -
Minthogy te biztosan nemes vagy és
Tudós-tapasztalt - ami nem kisebb dísz
Nemes fajunknak, mint az ősi név,
Melyet atyánk hagyott reánk -, könyörgök:
Ha tudsz olyast, amit nekem gyümölcsös
Megtudni, azt ne tömlöcöld kopár,
Meddő titokba.

CAMILLO
Nem beszélhetek.

POLIXENES
Betegség? - tőlem? - és én jól vagyok?
Kell, hogy felelj rá. Hallod-e, Camillo?
Istenre kérlek és a becsületre,
Mindarra, mit szentnek nevez a férfi -
S ez óhajom is az! közöld velem,
Milyen csapást sajdítsz, mily ártalom
Csusszan felém - és távol-e, közel -,
Hogyan előzzem ezt, ha még lehet -
S ha nem, hogy álljam?

CAMILLO
Elmondom neked;
Mert becsület kér erre, az, akit
Becsületesnek tartok. Itt tanácsom -
És oly hamar kövesd, amint kiejtem,
Másképp te s én is így sikolthatunk majd:
"Végünk van" és - jó éjszakát!

POLIXENES
Beszélj hát!

CAMILLO
Parancsot adtak, hogy megöljelek.

POLIXENES
De ki, Camillo?

CAMILLO
A király.

POLIXENES
S miért?

CAMILLO
Hát azt hiszi - s nagyon bizonykodik -
Úgy mintha látta volna - mintha eszköz
Lett volna ebben ő -, hogy a királynét
Te bűnnel illetéd.

POLIXENES
Úgy tiszta vérem
Legyen büdös kocsonya, s nevemet
Hozzák föl azzal, ki eladta Krisztust!
Friss hírnevem legyen csömörletes szag,
Facsarja el a tompa orrot is,
Szaladjanak, amikor érkezem,
Utáljanak, mint rusnya kelevényt,
Melyről beszéltek és írtak!

CAMILLO
Hiába
Hivod az ég megannyi csillagát
S titkos varázsát tengerek dagályát
Előbb kivonhatod a hold alól,
Mint hogy megingasd - esküvel, vagy ésszel -
A tébolya tornyát, amelyet ő
Hitére épitett - s ez áll, ameddig
A teste áll.

POLIXENES
De hogy keletkezett?

CAMILLO
Tudom is én: de megkerülni jobb,
Mint tépelődni, hogy keletkezett ez.
Ezért, ha bízni mersz becsületemben,
Melyet magába zár e törzs - s te ezt is
Majd elviszed zálogba -, fuss ma éjjel!
Kiséretednek megsugom a járást:
Kettesbe és hármasba szökjenek ki
Városkapuinkon. Egész szerencsém
Szolgálatodra áll, hisz ezzel úgyis
Megsemmisült minden. Ne tétovázz.
Apám, anyám áldott nevére mondom,
Az igazat vallom. Ha firtatod,
Én nem segítek és te sem leszel
Itt biztosabb, mint az, kit a király
Halálra ítélt.

POLIXENES
Hát hiszek neked.
Orcádba láttam a szived - kezed! -,
Légy kalauzom s mindig oldalamnál
Van a helyed. Már készek a hajóim,
Kiséretem is indulásra vár
Két napja. - Félti a király,
Mert drága kincs - s mert ritka asszony is,
Féltése roppant - s mert hatalmas úr,
Roppant szilaj - s mert azt hiszi, hogy az
Gyalázta őt, ki régi, jó hive -
Miatta szörnyü bosszut állana,
Kegyetlenül. A félelem beárnyal:
Járjon velem szerencse s az deritse
A szép királynét, aki szenved értem,
Botor gyanú miatt. Siess, Camillo;
Atyám gyanánt tisztellek én, ha most
Kimented innen életem: no, szökjünk.

CAMILLO
Tisztemnél fogva minden kapu kulcsa
Kezembe van. Felséges úr, parancsolj,
Az óra sürget. Jöjj velem, király.

Mindketten el

Második felvonás

1. szín

Terem Leontes palotájában
Hermione, Mamillius és az udvarhölgyek jönnek

HERMIONE
Vigyétek a fiút: nagyon zavar,
Már nem birom tovább.

ELSŐ UDVARHÖLGY
Gyer, kedves úrfi.
Akarsz-e vélem játszani?

MAMILLIUS
Veled nem.

ELSŐ UDVARHÖLGY
Mért, édes úrfi?

MAMILLIUS
Mert oly vadul csókolsz te s kisfiúsan
Beszélsz velem. Téged szeretlek inkább.

MÁSODIK UDVARHÖLGY
Mért, kedves úrfi?

MAMILLIUS
Nem azért, mivel
Sötétebb a szemöldököd, pedig
Ez illik a nőknek, ha nem busa,
Csak mint a félkör vagy a vékony újhold,
Mit tollal írnak.

MÁSODIK UDVARHÖLGY
Hol tanultad ezt?

MAMILLIUS
Az asszonyok orcájáról. De mondsza,
Milyen szinű a te szemöldököd?

ELSŐ UDVARHÖLGY
Kék.

MAMILLIUS
Ugyan, ne tréfálj. Láttam egyszer egy nőt,
De csak az orra volt kék annak.

ELSŐ UDVARHÖLGY
Ejnye;
Anyuska nemsokára kisbabát kap:
S mi majd az új kis princet udvaroljuk.
Akkor szeretnél majd mulatni vélünk,
De nem jövünk.

MÁSODIK UDVARHÖLGY
Szépen kigömbölyült már
A királyné. Csak jó szülése lenne.

HERMIONE
Mit süttök-főztök? Itt vagyok, fiacskám
Megint veled leszek. Csücsülj le mellém,
S mondj egy regét.

MAMILLIUS
Vigat, vagy szomorút?

HERMIONE
Nagyon-nagyon vigat.

MAMILLIUS
De télre inkább bús rege való.
Tudok egyet manókról és lidércről.

HERMIONE
Mondd hát, szivem, azt. Ülj le, gyer: ijesztgess
Lidérceiddel. Ehhez úgyis értesz.

MAMILLIUS
Volt egyszer egy ember -

HERMIONE
Csak ülj le s folytasd.

MAMILLIUS
A temető mellett lakott; de halkan:
Meghallja a tücsök.

HERMIONE
No, gyer közel hát,
Sugd a fülembe szépen...

Leontes Antigonusszal, az urakkal és másokkal jön

LEONTES
Itt lelted őt, kiséretét s Camillót?

ELSŐ ÚR
A fenyveserdőnél találtam őket;
Roppant siettek, lóhalálba, néztem,
Hogy érnek a hajójukig.

LEONTES
Szerencse,
Bárcsak ne tudnék ennyit. Balszerencse
Az ily szerencse! Hogyha a kupánkba
Pók pottyan és megisszuk, elmegyünk,
Nem bánt a méreg, minthogy a tudásunk
Nem fertezett: de ha valaki látja
És tudja, hogy megitta ezt a férget,
Kaparja torkát és repeszti véknyát.
Hát én megittam s láttam is a pókot.
Camillo volt csatlósa, a kerítő:
Az életemre, koronámra törnek.
Gyanúm való hát: e hamis lator,
Ennen-cselédem őhozzá szegődött,
Fölfedte néki tervemet, mig én
Hoppon maradtam, az, csunyán kijátsztak.
S ily könnyü szerrel hogy jutottak át
A kapukon?

ELSŐ ÚR
Az ő hatalma által,
Mit sokszor a nevedbe gyakorolt.

LEONTES
Tudom. (Hermionéhoz)
No, add ide a kisfiam!
Hogy nem te szoptattad, ezer szerencse.
Hozzám hasonlit ebbe-abba, ámbár
Sok benne a te véred is.

HERMIONE
Mi? Tréfálsz?

LEONTES
El a gyerekkel. Meg ne lássam itten.
Vigyétek. Ő meg játszadozzon azzal,
Kit most visel. Hiszen Polixenestől
Híztál meg ennyire.

HERMIONE
Ez nem igaz,
És esküszöm, hogy elhiszed nekem,
Akárhogy is tagadd.

LEONTES
Ugyan, urak,
Tekintsetek rá. Már a szátokon van:
"Szép nő", de szívetekben az igazság
Megdobban és hozzáteszi sietve:
"Kár érte, hogy nem jó és tisztességes."
Külső szinét dicséritek neki -
Amit lehet is -, ám a vállatok
Vonjátok, ümmögtök, oly kétesen,
Mint rágalom szokott - vagyis nem az! -,
Mint szánalom - hiszen a rágalom
Csak jót szapul. Vonjátok vállatok hát,
Ümmögtök és kiejtve ezt a szót: "szép",
Már rá se mondhatjátok: "tisztességes".
De közlöm én, kit a porig lesújtott:
Megcsalt e nő!

HERMIONE
Ha ezt lator beszélné,
Egy címeres gazember, általa
Még latrabb lenne. Ámde te, uram, csak
Tévedsz.

LEONTES
Te tévedsz, mert Polixenes
Nem volt Leontes. Ó, te senki-semmi!
Nem mondhatom többé neked, királyné,
Másképp a durvaság - példámmal élve -
Így titulálna mindenféle némbert,
És elfeledné, hogy mi a különbség
Koldus, király közt. Én tehát közöltem:
Megcsalt e nő, s azt is, kivel esett meg.
De áruló is, cinkosa Camillo,
Ki tudja azt - mit szégyen tudni nékik:
Rongy csábitójának meg őneki -,
Hogy szennyezi ágyam. Olyan utolsó,
Kit utca piszkol. S értesült előbb is,
Hogy szöknek innen.

HERMIONE
Életemre: nem.
Semmit se tudtam. Mint sopánkodol majd,
Mikor világosabb tudásra ébredsz,
Hogy így gyaláztál. Édes hitvesem
Akkor hiába mondod énnékem, hogy
Tévedtél.

LEONTES
Nem. Ha ebbe tévedek,
Ugy az, mire felépítettem ezt,
A föld se bírja el a kisdiák
Pörgettyüjét. Tömlöcbe, el vele!
Ki szót emelne érdekébe, bűnös,
Mihelyt beszél.

HERMIONE
Rossz csillag ég fölöttem:
Hát tűrni kell, míg nyájasabb mosollyal
Nem néz reám az Ég. Ti, jó urak,
Én nem sírok úgy, mint a többi nők,
Nincsen hiú harmat szemembe, s tán
Kiszárad a szánalmatok: de oly szent
Bú pörzsöl itt benn, hogy nem oldja meg
Azt semmi könny: urak, könyörgök, itt
Oly gondolattal ítélkezzetek mind,
Mit irgalom sugall. De hát legyen meg,
Mit a király akart.

LEONTES
No, mégysz-e már?

HERMIONE
Ki jön velem? Felséges úr, könyörgök.
Add hölgyeim, állapotom kivánja,
Te is tudod. Ne sírjatok, ti balgák,
Nincs ok: ha úrnőtökről azt beszélik,
Hogy börtönt érdemel, de szabadon már,
Akkor sirassatok. E próba nékem
Üdvömre szolgál. Ég veled, uram:
Nem vágytam arra, hogy busúlj, de most majd
Busúlni fogsz. Hölgyek, megyek: jöhettek.

LEONTES
Menj, tedd parancsom, el!

Királyné, hölgyek, őrök el

ELSŐ ÚR
Kérlek, király, hívd vissza a királynét.

ANTIGONUS
Fontold meg és lázongva ne itélj.
Három hatalmas adja meg az árát:
Te, a királyné és fiad.

ELSŐ ÚR
A nődre
Az életem teszem föl - és fogadd el -
Állom, hogy a királyné makulátlan
Az Ég előtt s előtted, és a vádad
Nem sújtja.

ANTIGONUS
Hogyha bűnös ő is, akkor
Strázsálom a tulajdon asszonyom
Ágyasházát, nyomába kullogok,
Csak úgy hiszek, ha látom őt, tapintom,
Mivelhogy a nő minden íze, minden
Kis porcikája csalfa, hogyha úrnőnk
Az.

LEONTES
Csönd legyen már.

ELSŐ ÚR
Jó király uram -

ANTIGONUS
Érted beszélünk most mi, nem magunkért.
Megmaszlagolt egy hírharang bizonnyal.
Kárhozzon el, s nyakára hágok én, csak
Tudjam, ki az? Hogy céda a királyné?
Három lányom van - a nagy tizenegy -
Kilenc a másik - a piciny ötéves -
Hát hogyha így van, jaj nekik. Hitemre,
Méhük szakasztom, hogy ne szüljenek majd
Fattyat nekem, pedig a véreim.
Inkább herélt is lettem volna, semmint
Kakukfiúkat adjanak.

LEONTES
Elég már.
Te úgy szagolsz ilyesmihez, akár
A hulla orra. Ám én látom, érzem,
Amint te érzed azt, amit teszek most,
És látod is, mivel teszem.

ANTIGONUS
Ha így van,
Még sír se kell a tisztaságnak itten,
Irmagja sincs megédesítni ezt a
Ganéj világot.

LEONTES
Nem hiszel nekem hát?

ANTIGONUS
Bár nem neked, de nékem kéne hinni,
S bár asszonyodnak tisztasága volna,
Nem a gyanúd, az igazi valóság,
Bármint pirulsz is majd.

LEONTES
Eh, mit beszélünk
Tivéletek, parancsos ösztönünket
Kell most követni. A királyi felség
Nem kér tanácsot, jó szivünk közölte
Ezt is. Hát hogyha együgyű a főtők -
Vagy oly csavart, hogy azt, mi az igazság,
Nem értitek, vegyétek észbe, hogy
Nem kell a ti istápotok: e pör,
Hogy mit nyerünk-vesztünk, határozunk,
Csak minket illet.

ANTIGONUS
Vajha én uram,
Ezt csak magadba dobtad volna latra,
Nem verve dobra.

LEONTES
Ámde, mondd, hogyan?
Vagy gyors öregség vékonyítja elméd,
Vagy sült bolond vagy. Elszökött Camillo,
Az asszonyom ővéle cimborált,
Nyilvánosan, úgyhogy nem is gyanú ez!
Csak látni kellett volna - nem bizonyság!
Csak látni - hisz egyéb jel is az ő
Tettére vall - ez inditott a pörre:
De a nagyobb világosság okáért -
Mert ily nyomós dologba szörnyü volna
A hirtelenség - elküldtem követnek
Apollo templomába, Delphibe,
Cleomenest s Diont, kik érdemesek
E tisztre. Ők hozzák nekem a döntést,
S az égi jósszó vagy magállit engem,
Vagy fölloval. No, szóljatok, helyes volt?

ELSŐ ÚR
Az volt, király.

LEONTES
Biztos vagyok és tudni sem kivánok
Mást, mint amit tudok, de majd a jóslat
Megcsillapít nem egy hamar-hivő
Agyaskodót, ki - mint te - az igaznak
Se hisz. Ezért mi üdvösnek itéltük
Ellökni és tömlöcbe vetni nőnket,
Nehogy a cselt, mit a két szökevény szőtt,
Ő hajtsa végre. Hát kövessetek.
Szólok a néphez: mert alig lehet
Már visszatartani -

ANTIGONUS (félre)
A nevetést,
Ha majd kitetszik az igazság!

Mind el

2. szín

Tömlöc.
Paulina egy úrral és a kísérettel jön

PAULINA
A tömlöc őrét hívd ki és jelentsd,
Ki várja őt.

Úr el

Jóságos asszonyom
Méltó tehozzád nincs királyi udvar,
Hát mért vagy a tömlöcbe?

Úr visszajön a tömlöcőrrel

Mondd, barátom,
Ösmérsz-e engem?

TÖMLÖCŐR
Hogyne, érdemes hölgy,
S tisztellek is.

PAULINA
Kérlek tehát, vezess a
Királynéhoz.

TÖMLÖCŐR
De nem szabad, ha mondom.
Kemény parancs tilalma tiltja meg.

PAULINA
Ez kell nekik:
Elzárni a virtust, a tisztaságot,
Attól, ki hozzá jön. - Lehet-e kérnem
A hölgyeit? Egyet? Emíliát tán?

ANTIGONUS
Légy szíves akkor
Elküldeni a kísérőidet
S hozom Emíliát.

PAULINA
Hivasd ki, kérlek.
Ti most mehettek.

Urak kísérettel el

ANTIGONUS
Ám amíg beszéltek,
Énnékem is jelen kell lenni ottan.

PAULINA
Jó, menj, sebaj.
Ez kell nekik: beföstik a fehéret,
Jó vastagon.

Tömlöcőr jön Emíliával

No, kedves úrhölgy,
Hogy-mint van a királyné?

EMÍLIA
Úgy, mint a nagyság és a balszerencse
Együtt: a gond s a rettegés miatt -
Mit gyönge nő ily hősien nem állt még
Kissé idő előtt szült gyermeket.

PAULINA
Fiút?

EMÍLIA
Leányka, szép erős baba,
Csupa élet, imádja a királyné.
Ezt mondogatja: "Árva kis rabocskám,
Mint én, oly ártatlanka."

PAULINA
Esküszöm rá -
Holdas bolondságot hisz a király.
Közölni kell vele. Az ily követség
Nőnek való, magamra vállalom.
Ha mézesen szól, gyűljön meg a nyelvem
S többé sosem legyen vörös dühömnek
A trombitája. Hát Emília,
Szolgálatom ajánld urasszonyomnak,
Ha kisdedét rám bízza, elviszem
Őt a királyhoz s dolgát hangosan
Istápolom. Ki tudja, majd talán
Ellágyul ő a kisleánya láttán:
A néma jámborság gyakorta célt ér,
Hol a beszéd hiába.

EMÍLIA
Érdemes hölgy,
Hívséged és jóvoltod oly kitetsző,
Hogy vakmerő próbád egész bizonnyal
Sikert arat: nincs nő, ki ily dologra
Alkalmatosabb. Hát vonulj a belsőbb
Terembe, én meg nyomban értesítem
Nemes ajánlatodról a királynét,
Aki ma is ilyen tervet kovácsolt,
De kérni rá senkit se mert, mivel félt,
Hogy nem teszik meg.

PAULINA
Nos, Emíliám, én
Majd pörgetem a nyelvem, és ha oly
Élces lesz, amilyen merész a szívem,
Jót végezek.

EMÍLIA
Légy érte százszor áldott.
Most a királynéhoz megyek: de lépj be.

TÖMLÖCŐR
Ha a királyné a babát kiküldi,
Én meg kiengedem, nagy bajba jutnék,
Mivel irás kell ehhez is.

PAULINA
Ne félj:
Rab volt a kisded anyja méhiben,
De a nagy természet törvénye folytán
Ma már szabad; fölmentették, nem éri
Őt a király haragja s a királyné
Bűne - ha bűn érhetné tiszta lelkét.

TÖMLÖCŐR
Hát ez való.

PAULINA
Ne félj: hitemre mondom, én közéd
S a baj közé lépek, ha kell.

Elmennek

3. szín

Terem a palotában.
Leontes, Antigonus, urak és szolgák jönnek

LEONTES
Se éjszakám, se nappalom: pedig
Ez gyöngeség - az, puszta gyöngeség. Ha
Nem lenne már az ok - egyik fele:
A céda nő - mert a buja király
Lőtávolon túl - nincs kezem ügyében. -
Hiába célzok rá - de Hermione,
Markomba: - szóval hogyha ő nem élne -
S már tűzbe dobtam volna, fél nyugalmam
Megtérne tán hozzám. - Ki az?

ELSŐ SZOLGA
Királyom.

LEONTES
Hogy van fiacskám?

ELSŐ SZOLGA
Jól aludt az éjjel.
Majd csak lebírja ezt a nyavalyát.

LEONTES
Milyen nemes fiúcska!
Megtudva, hogy az édesanyja céda,
Szemlátomást sorvadt, alélt, hanyatlott,
A szégyenét piciny szivére vette,
A kedve, éte, álma elveszett,
Aztán lerokkant. Hagyj magamra, nézd meg,
Hogy mint van.

Szolga el

Pfuj, nem gondolok a csehre;
A bosszu terve nyomba visszapattan
Reám. A cseh magában is hatalmas,
S barát, szövetség támogatja, várjunk,
Míg nem jön az idő: ma hát a nőn
Állok bosszút. Polixenes s Camillo
Rajtam nevet, búbánatom kacagja.
Majd nem nevetnek ők s e nő se, ha
Kezembe lesz.

Paulina jön csecsemővel

ELSŐ ÚR
De nem szabad bejönnöd.

PAULINA
Sőt, jó urak, ti gyámolítsatok:
Zsarnok haragját jobban félitek, mint
Urnőtök életét, ki jámborabb, mint
Amily gyanakvó ő?

ANTIGONUS
Elég legyen már.

MÁSODIK ÚR
Ma nem tudott aludni: a parancsa,
Hogy senki sem jöhet.

PAULINA
Sosem tüzeskedj:
Álmot hozok neki. Ti mint az árnyak
Settengtek a nyomába, hogyha sóhajt,
Ti nyögtök és álmatlan éjszakáit
Csupán ti tápláljátok: én azonban
Igaz, erős szókkal megorvosolnám,
Kihajtanám belőle azt a nedvet,
Mitől nem alszik.

LEONTES
Ej, mi lárma ez?

PAULINA
Nem lárma ez: derék tanácskozás,
Keresztelőkomát keresgetünk.

LEONTES
Mi?
El e pimasz nővel. Antigonus,
Nem hagytam-é meg, hogy ne lássam őt?
Tudom, miben jár.

ANTIGONUS
Mondtam őneki,
Hogy megharagszol s én is, hogyha így
Beront.

LEONTES
Mi, nem birod őt visszatartani?

PAULINA
A rossztól visszatarthat: ámde ettől -
Ha nem csukat be ő - példád követve
Mivelhogy én is jót követtem el,
Nem tarthat vissza.

ANTIGONUS
Hallod-e, milyen?
Megbokrosul, én meg hagyom, rohanjon
S fut, nem bukik föl.

PAULINA
Eljöttem, királyom,
S esdek, ügyelj rám, mert alázatos
Szolgád vagyok, igaz tanácsadód,
A doktorod, ki a bajod kurálja
S nem fél, hogy őt nem tartod oly igaznak,
Mint őket itt: - eljöttem én tehozzád.
A jó királyné küld.

LEONTES
A jó királyné!

PAULINA
A jó királyné, az: a jó királyné,
S karddal kivínám ezt, ha férfi volnék,
A legsilányabb itt.

LEONTES
Dobjátok őt ki.

PAULINA
Kinek nem drága a szemevilága,
Fogjon meg az: majd elmegyek magamtól,
Csak végezek. Tehát: a jó királyné,
Mert jó - igen! - lányt szült neked, uram,
Ihol van és kér, áldd meg őt!

LEONTES
Ki véle!
Te kan-boszorka! Usgyi, ki az ajtón:
Ravasz kerítő és okos!

PAULINA
Ugyan:
Ilyeshez oly buta vagyok, akár te,
Hogy engem így hívsz s éppoly tisztességes,
Amily bolond te, bár aki bolond, az
Manapság "tisztességes".

LEONTES
Árulók!
Nem űzitek ki hát? Add vissza fattyát!
(Antigonushoz)
Asszony-bolond! Vén kerge! Tyúkanyó
Ugyancsak elbubolt. No, fogd a fattyát:
Fogd s add banyádnak.

PAULINA
Nem, bemocskolod
Örökre a kezed, ha illeted
A hercegnőt, kit elvakult cudarság
Így káromolt!

LEONTES
Ni, fél az asszonyától.

PAULINA
Bárcsak te félnél: mert akkor belátnád,
Hogy tiéd a gyermek.

LEONTES
Árulók mind!

ANTIGONUS
Én nem vagyok, bizisten.

PAULINA
Én se, sem más,
Csak egy, ki itt van s az te vagy, mivel
Te árulod el tenmagad, királynéd,
Lányod, fiad hitét a rágalomnak -
Mely mint a kard szúr - és nem akarod -
Mert így van ez most: egy átok nem enged -
Kitépni a gyanúnak gyökerét,
Mely oly rohadt, oly avatag, amint
Szilárd a kő s a tölgy.

LEONTES
Te nyelvelő,
Szájas cafat, előbb uradba kötsz,
Most meg felém köpsz! Hát nem az enyém,
Ez a kölyök itt Polixenesé,
Vigyék, hajítsák nyomba tűzbe őt
S kedves mamussát is.

PAULINA
De a tiéd
És úgy hasonlít hozzád - régi példa -,
Mint egyik tikmony a másikhoz. Imhol
Kisebb nyomat, de apja másolatja
S matériája: a szem, orr, a száj,
Morc duzzogása, homloka, gödörkés
Csöpp álla is s orcája mosolya,
Kéz, ujj, köröm alakja, jelleme: -
Természet, édes, isteni anyánk,
Ki másolod a testben őt, ki nemzé,
Ha lelkét adsz e lánynak, csak ne sárgát,
Mert nem hiszi majd el, hogy az urától
Van gyermeke, kit ő szült meg.

LEONTES
Szipirtyó! -
Kófic, bitóra küldelek, ha nem
Némítod el.

ANTIGONUS
Ha a bitóra küldesz
Minden férjet, ki nem bir asszonyával,
Nem lesz alattvalód.

LEONTES
Ki véle hát!

PAULINA
A leggazabb, legkőszivűbb király sem
Tesz így.

LEONTES
Megégettetlek.

PAULINA
Bánom is.
Az lesz eretnek majd, aki tüzet gyújt,
S nem az, ki ég. Még zsarnoknak se hívlak -
De az, hogy így hóhérolod az úrnőnk,
Kit senki sem vádol, csupán a te
Hibbant agyad, ezt tanusítja még:
Zsarnok vagy, aljas, átkozott tirannus,
S utál egész világ.

LEONTES
Hűbéresek,
Rúgjátok ezt ki! Volnék csak tirannus,
Élhetne-e még ő? Azért beszél így,
Mert tudja, nem vagyok. No hát ki véle!

PAULINA
Ne ráncigáljatok: ugyis megyek már.
Tekintsd e lányt, uram: tiéd: az Ég
Világosítson meg! El a kezekkel!
Ti, kik bolondságát kimélitek,
Nem üdvöset cselekszetek vele.
No Isten áldjon, elmegyek már. (El)

LEONTES
Te bujtogattad erre asszonyod, gaz -
Lányom? Ki véle! És te - épp te - vidd ki -
Mert annyira bálványozod, s azonnal
Égesd meg őt, vettesd a máglyatűzre
Igen, te, épp te. Fogd meg őt, de tüstént,
Egy óra múlva meghozod a hírét
S igaz bizonyságát, különben elvész
Az életed s minden. Hahát szabódol,
És szembeszállsz dühömmel, ám beszélj most;
Ennen-kezemmel loccsantom ki akkor
E lány velőjét. Menj, te vesd a tűzre,
Mivel te küldted asszonyod.

ANTIGONUS
Dehogy.
Itt e nemesurak mind a tanúim,
Tisztázzanak.

URAK
Tanúskodunk, királyunk,
Nem ő bünös, hogy idejött a párja.

LEONTES
Mind, mind hazudtok.

ELSŐ ÚR
Felség, könyörgünk, adj hitelt szavunknak:
Mindenkoron a híveid, könyörgünk,
Tekints reánk, így, térdenállva kérünk -
Elmúlt s jövő szolgálatunk fejében,
Bérünk gyanánt -, hogy tégy le szándokodról.
Oly véres ez, olyan iszonytató, hogy
Csak rosszra hajt. Mind térdelünk előtted.

LEONTES
A szélben ingok, mint a tollpihe,
De majd a fattyu térdel itt előttem
S apjának hív, piha! Égjen meg inkább,
Mint ez a szégyen. Jó, maradjon élve. -
De mégse jó. - Egyik se. - Jőjj ide.
Te meg a bába, Margaréta néne,
Nagyon vigyáztatok, hogy meg ne haljon
E fattyú - mert hogy fattyu, oly való,
Amint szakállad ősz -, hát mit mivelnél,
Hogy e porontyot megmentsd?

ANTIGONUS
Bármit is,
Mindazt, ami tőlem telik s amit
Javall a jóság. Ennyit legalább is:
Kiontanám kevéske vérem ez
Ártatlanért. Mindent, amit lehet.

LEONTES
No ezt lehet, igen. Kardodra esküdj,
Hogy megteszed parancsom.

ANTIGONUS
Esküszöm.

LEONTES
Halld s tedd meg ezt. - De hogyha bármiben
Hibát követsz el, meghalsz, s nem csupán te,
De lepcsesszáju asszonyod is, ő is,
Ki most bocsánatot kap. - Az parancsunk,
Hogy vidd el innen, mint hűbéresünk,
E fattyulányt egy messze és kietlen
Vidékre, túl provinciánk határán,
S hagyd ott bitangul, minden irgalom,
Gyámol hiján, magára s az idő
Kényére bízva. E leányt szeszély
Vetette hozzánk, hát - okkal kivánjuk -
De lelked és a tested rajta! - hogy
Vesd el te is, szeszélyesen, s szeszély
Dajkálja föl, avagy veszítse el. Vidd.

ANTIGONUS
Megesküszöm. Viszem. Bár a halál
Jobb volna néki. Gyer, szegény babuska.
Tán istenes lesz majd a héja, holló,
S dajkálni fog! Mondják, a medve, farkas,
Levetve vadságát gyakorta ekképp
Jámborkodik. Több jót, mint ez a bűn hoz
Neked, uram! S pöröljön a nagy Isten
E szörnyü tettel, a te oldaladnál,
Kis árva. (El a csecsemővel)

LEONTES
Nem, csak nem nevelhetem föl
Más gyermekét?

Szolga jön

SZOLGA
Felség, egy óra óta
Itt már a hírnök jós követjeidtől:
Cleomenes s Dion ma Delphiből
Megérkezett, már partraszállt s tehozzád
Iparkodik.

ELSŐ ÚR
No lám, jobban siettek,
Mint vártad.

LEONTES
Épp huszonhárom napig
Maradtak el. Helyes. Ez arra vall, hogy
A nagy Apollo is hamar jelenti
Igaz szavát. Készüljetek, urak,
Hívjátok a tanácsot széket ülni
Rossz hitvesünkön, mert amint a vád is
Nyílt volt, azonképp látunk rajta törvényt,
A köz előtt. Amíg ez asszony él,
Teher nekem szivem. Eredjetek,
S tegyétek a parancsom.

Mind el

Harmadik felvonás

1. szín

Tengeri kikötő Szicíliában. Cleomenes és Dion jön

CLEOMENES.
Az ég kies, a szél lágy, a sziget
Termő, s a templom is különb, miként
A híre.

DION
Én legjobban azt csudálom,
Mily ékes a sok köntös - hogyha így
Szabad nevezni - s büszke hordozóik
Mily komolyak. Aztán az áldozat!
Mily ceremóniás, mily földfölötti,
Mily ünnepi.

CLEOMENES
Főképp a fülrepesztő
Jós-szó zugása, amely összerázta -
Mint Jupiter dörgése - minden ízem
És semmivé tett.

DION
Hogyha az utunk
Úgy kedves a királynénak - s kivánom -,
Amint nekünk gyors, ritka s kellemes volt,
Nem lesz hiába.

CLEOMENES
Hát a nagy Apollo
Fordítsa jóra! Nincs sehogy inyemre
A vád, mi Hermionét mindenáron
Bűnben marasztja.

DION
És ez a mohóság
Deríti föl, vagy végzi be pörét:
Ha majd a jós-szó - mit lezárt Apollo
Főpapja itt - délszínre jön, mi furcsa
Dolgot tudunk meg. Menj te, friss lovat hozz!
S minket siker fogadjon!

Mindketten el


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!