Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. december 1., szerda

Vergilius: Első Ecloga

Vergilius


ELSŐ ECLOGA

MELIBOEUS

Títyrusom, ki a sátras bükk hüvösén heverészel,
Erdei múzsádat leheled lágyhangu sipodba,
Míg mi hazánk édes mezeit s e határt odahagyjuk.
Hontalanul bolygunk: de te, Títyrusom, zugod árnyán,
Szép Amaryllisedért a vadont epekedni tanítod.


TÍTYRUS

Ó, Meliboeus, egy isten adott nekem ily nyugodalmat,
(Mert bizony istenem ő s az lesz mindig, kinek aklunk
Kis barit áldozatul küld oltárára gyakorta):
Néki köszönhetem én, hogy - lásd - ez a csorda csatangol
És hogy e réti sipon dalaim kedvemre buzognak.


MELIBOEUS

Sorsod ugyan nem irigylem, bár bámullak - a bajtól
Messzi határunk oly hangos! Magam is rogyadozva
Hajtom a kecskéket. Nézd, Títyrus, ezt: alig ődöng;
Két gödölyét az imént ellett a sürű mogyorósban,
S hagynia kell a kemény kövön ott, ah, a nyáj e reményét!
Tölgyfáinkba pedig hányszor vágott bele mennykő,
Emlékszem, de eszünk buta volt olvasni a jelből!
Csakhogy, Títyrusom, szólj már, ki tehát az az isten?


TÍTYRUS

Eddig a Róma nevű városról én, Meliboeus,
Azt hittem botorul, csak ilyen, mint ez, hova nyájunk
Zsengéjével olyan gyakran bemegyünk, mi juhászok.
Mint a kutyához csöpp kölykét, gödölyéhez az anyját:
Hozzámérni kicsit már én így szoktam a nagyhoz.
Ámde az ott minden város közül úgy kimagaslik,
Mint ahogyan ciprusfa kökény-bokrok sürüjéből.


MELIBOEUS

S fontos okod vajjon Rómát meglátni mi támadt?


TÍTYRUS

Óh, a szabadság! mely rám nézett végre, riadtra,
Bárha szakállam már szürkén hullik le, ha nyírom;
Évek után mégis jött és néz rám, amióta,
Hogy Galatéa magamra hagyott, Amaryllis ölelget.
Mert megvallom, amíg Galatéa szerelme hevített,
Élni szabadságban nem volt, se vagyonra reményem,
Jóllehet áldozatul hányat küldött ürüt aklom
S hordtam a hálátlan városnak a sajtot is egyre!
Mégse tudott markom soha pénzt eleget hazavinni.


MELIBOEUS

S én bámultam még, búsan mért hívtad a mennyet
S almáid kinek őrizted meg a fán, Amaryllis:
Títyrus, ő ment el! Rád vártak, Títyrus, ottan
Fenyvesek és patakok, teutánad epednek a bokrok.


TÍTYRUS

Tennem mást lehetett? se ledobnom igámat egyébként,
Sem velem-érzőbbet nem tudtam lelni, oly istent.
Ott láttam meg az ifjút én, akinek, Meliboeus,
Kétszer hat napon át ég majd évente az oltár.
És ő volt, ki először szólt panaszomra, eképen:
"Hajtsd ki gulyád, fiu, mint azelőtt, ébreszd a bikákat!"


MELIBOEUS

Így hát, boldog öreg, mégis megtartod a földet.
Úntig elég neked az, noha pőre kövek fedik egyrészt,
Szittyós káka, mocsár másrészt minden legelődet.
Ártó fű vemhes tehened sose rontja meg erre,
Rossz nyavalyát se kap itt nyájad szomszédi gulyáktól.
Boldog öreg, hát jól-ismert folyamok fövenyágyán,
Szent forrás-habnál így hűs lomb-árnynak örülhetsz.
Hol, zümmögve szelíd susogással, a hyblai méhek,
Kik szívják a virágszirmot, tetejében a szomszéd
Fűzfasövényének, szórnak szendert szemeidbe;
Ott meg a szirtfok alól egy vincellér dala csendül,
Míg kedvenced, a vad-tuba pár turbékol eközben,
És nem szűnik a gerlice sem fenn búgni a szilfán.


TÍTYRUS

Hát a hamar gímszarvas előbb legelészik a légben
És a homokban a hab halakat hamarébb hagy el árván
S inni előbb fog a Tigrisből germán, az Ararból
Párthus, hontalan egymásnak bebolyongva határát,
Hogysem az ő képét keblemből én kitöröljem.


MELIBOEUS

Ránk pedig Afrika vár szomjas földjével, esetleg
Kréta Oaxés gyors folyamával, avagy scytha tájak,
Mást a világtól elszigetelt nép hív, a britannus.
Annyi sok év multán, ó hon, valahára határod
S csöpp hajlék te, füves fedeled meglátom-e vajjon?
S hajdani birtokomon fogom-é bámulni a búzát?...
Hát amit úgy gondoztam, a föld, ádáz katonáké?
Barbáré a vetés? Ime, testvérharc, a gyümölcsöd!
S ó, nyomorult polgárok, ezek számára vetettünk!
Körtéd így kösd, így sorban venyigéd, Meliboeus!
Menj tova, hajdan olyan víg nyáj, gödölyék, fel, utunkra!
Már lepihenve, mohos barlangomból sose látom,
Messzi tetőknek mint függtök tövises meredélyén;
Nem dudolom dalaim se; legelni lucerna virágát
S friss fűzet, gida-nyáj, más pásztor hajt ki ezentúl.


TÍTYRUS

Ámde az éjszaka még heveredj üde lomb-nyoszolyámra:
Adhatok érett almát én, puha gesztenye szintén
Jut neked, és van elég odabenn túróm is a tejből;
Ím a tanyák tetején távol füst száll fel azonban,
És a magas bérceknek már hosszabbodik árnya.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!