Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2011. január 31., hétfő

Bistey András olasz műfordításai

2011-01-24 10:11:19

Bistey András olasz műfordításai

A líra nem logika, de hagyomány
A versfordítás pedig főhajtás
Bistey András
Negyvennégy olasz vers
Ez a kis kötet, amelyet kezében tart az Olvasó, szubjektív válogatás eredménye. A költemények szerzői, Franco Fresi és Giorgio Virgolino kivételével, a Forlíban megjelenő L’Ortica című folyóirat köréhez tartoznak, verseik is zömmel annak lapjain jelennek meg. A fordításokat két évtized terméséből válogattam. E két évtized alatt Virgolino és Fresi egy-egy kis kötetben (Követlek…elhagylak, A víz és a földek dalai), a L’Ortica költői közül pedig többen a Találkozás című antológiában már bemutatkoztak a magyar olvasóknak.
A kötetbe eltérő korú, eltérő élethelyzetben lévő, a kulturálisan és néprajzilag nagyon változatos Olaszország különböző részein élő lírikusok költeményei kerültek be, Jean Pastureau pedig kétnyelvű költő, francia anyanyelve mellett ír olaszul is. Igazi költők valamennyien, de közülük többen a kultúra más területein is keresik önkifejezésük lehetőségeit: például Franco Fresi néprajzi, helytörténeti köteteket, pedagógiai tanulmányokat is megjelentetett, Claudia Bartolotti képzőművészeti munkásságot is folytat, Davide Argnani szerkesztő és színházi ember, a nemrég elhunyt Novella Casadei pedig elbeszéléseket, kritikákat és útirajzokat is publikált.
Közös tulajdonságuk, hogy többé-kevésbé túlléptek az olasz költészetben évtizedeken át szinte egyeduralkodó hermetizmuson. Nem jellemző rájuk a személyiségbe zárkózás, az elvontság, a homály. Nem várják, hogy az olvasó a saját olvasatával mintegy velük együtt alkossa meg a verset, közölnek vele valamit, ami lehet személyes, de mindig jelentése és jelentősége van. Virgolino néhány verse szinte az epika határát súrolja, mások elvontabban szólnak a világról, de mindig arról van mondanivalójuk. (Bistey András)
Bistey András versfordításait olvasni olyan élvezet, mint szeretkezni a sienai székesegyházzal, hisz fordításai nem egyszerű szellemi műveletek gépies ismétlésén alapuló tevékenységei, hanem olyan teljes értékű alkotó munkák, melyek a fordítót mindenkoron gondolati-nyelvi választások elé állítják. Éppen azért, mert mesterin él a magyar nyelv hajlékonyságával, melyről még Bernard Shaw is azt mondta, hogy többre vitte volna, ha életművét magyarul írja. S az már magától értetődik, hogy a műfordítókkal szembeni esztétikai elvárásokat maradéktalanul teljesíti. Mesterien alkalmazkodik a rímtelen közlés szóképhiányához (Éjszaka a kórházban), de él a rímes próza eszközeivel is(Cassandra), mely már-már a költészet algoritmusa. A fordítónak volt dolga elég. Hisz néha a szövegvilág semmilyen magyarázatot nem igényel, de annál óvatosabbnak kellett lennie, a Cassandra szájába adott szavakkal, melyeknek a közös történelem miatt egész más akusztikájuk is lehet, hisz megtanulta, hogy a faxon, vagy e-mail levélben kért Kossuth-levél akár hamis is lehet, még a vízjel hasonlósága ellenére is, A választóvíz pedig a közléstartalom. S már nem is csodálkozunk, hogy az itáliai tél ajándék, gyászba borul a színház: „ki tán a legjobb volt, az öngyilkosságot furcsán kiötölte: elvágott minden zsinórt, mely a bábjátékos kezéhez kötötte” -egy példa a nyelvi bravúrokból, már ami a nyelvi jelek rugalmasságát illeti
Bábszínház)
Jóllehet a Cassandra című versben lehet néhány véletlen rímszerű sorvégi összecsengés, de nem törekedett a fordító rímekre, mert az eredetiben sincsenek. Rímek csupán két versben vannak, az egyik az idézett Bábszínház, a másik pedig Fresi Egy öreg pap című versében az utolsó négy sor, a keresztvetés mozdulataira utalva.-egészítette ki írásom a műfordító.
„Mint már több alkalommal említettem, a magyar olvasók és az olasz irodalom rendszerváltozás utáni kapcsolata meglehetősen „szerteágazó”. Olyan évtizedek után, amelyekben az olvasmányokat a kommunista párt kultúrpolitikai szervei határozták meg, s amelyekben az állami kiadók válogatásainak pontos körülhatároltsága volt jellemző, a piac törvényei olyan „rendszert” kezdtek módosítani, amely bizonyos ellenállást tanúsított, mert mélyen gyökerezett a népesség néhány intellektuálisan aktív rétegében. Az eltelt másfél évtizedben a „rendelkezésre álló” írók száma is jócskán megnövekedett, mert a könyvkiadás nemcsak az újdonságok felé vette az irányt (nemcsak kortárs szerzőket jelentetett meg), hanem eladdig kevésbé ismert „klasszikusokat” is újra felfedezett. Létrehozott továbbá legalább egy jelentős, kétnyelvű sorozatot is (a Norannál a Leonardo Könyvek), amelyhez más, főképp gimnáziumi és egyetemi tanulmányokat elősegítő kiadványokat is csatlakoztatott (Eötvös József Kiadó), és ha e könyvek nincsenek is a forgalmazás középpontjában, meg kell jegyeznünk, hogy jelenlétük egy olyan sajátos szektor fejlődését jelzi, amely nem merül ki a polcok színes fedelű kiadványaiban (nyelvkönyvek, gyakorlófüzetek, ezerféle kisszótár és szógyűjtemény, melyek mindegyike más-más diákrétegnek készült), hanem olyan olvasók között is erősen terjeszti az eredeti nyelven olvasást, akik az adott idegen nyelvnek nincsenek teljes birtokában.
Az olasz irodalmi kiadványok változatosabb színképéhez a rendszerváltozás előttihez képest sokkal gazdagabb kritikai munkásság is társul: valósággal burjánzanak az új italianisztikai folyóiratok, melyek a különféle székhelyeken dolgozó italianistáknak (magyarországiaknak és külföldieknek is) több és jobb eszmecserére teremtettek alapot, csaknem valamennyi oktatót és kutatót összefogták, akik az italianisztikához közvetlenül vagy közvetve kötődő témákkal foglalkoznak. Elméleti fejtegetéseiket e szerzők most olyan periodikák hasábjain láthatják viszont, mint a Nuova Corvina (kiadója a Magyarországi Olasz Kultúrintézet), az Italianistica Debreceniensis (Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen, olasz tanszék), az Ambra (Berzsenyi Dániel Főiskola, Szombathely, romanisztika tanszék), a Verbum (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba, Neolatin Nyelvek és Irodalmak Intézete) s legújabban az Annuario (2005-től L’Ape – Annuario, Szegedi Tudományegyetem, Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar, olasz nyelv és irodalom tanszék), s ezeken kívül az általánosabb tárgykörű folyóiratok (Helikon, Világosság) tematikus számaiban és egyes ide vonatkozó közleményeiben is.
A jelenlegi helyzet mérlege kétségkívül pozitív; ha ugyanis belelapozunk a Vig István által néhány éve publikált Bibliografia dell’italianistica in Ungheria (1945–1995) című kiadványba, azt látjuk, hogy a legáltalánosabb értelemben vett italianisztika terén – a magyar tudós-szerző kötete teljesebb szemléletű – a kiadványok és a publikációk fokozatos számbeli növekedése nem lassul, sőt, az új periodikáknak köszönhetően valóságos exponenciális növekedés van kialakulóban, amely a fogadókészségben ez idáig nem jeleskedő sajtótermékeket is képes bevonni a folyamatba. Főképp azoknak az irodalomtörténeti és komparatisztikai közleményeknek a nagy száma lenyűgöző, amelyek nemcsak magyar tudósoknak és egyetemistáknak szólnak, hanem nemzetközi olvasóközönségnek is (minthogy ezen írások közül nagyon sok olasz nyelven íródott). „(Sciacovelli)
JEAN PASTUREAU
A víz és földek dalai című, szárd-olasz Franco Fresi kötetének legtöbb versét Körmendi Lajos fordította, magyarította és Bistey András
Az anarchista
Nincs tetoválás a homlokomon,
nem csatlakoztam a Többséghez,
a napilapokat undorral olvasom,
alig használok amerikai kifejezéseket,
a sport nekem nem égi manna.
Néha egy szép táj elõtt állva
Petrarcára és a sienai festõkre gondolok,
ha rikoltoz a kereskedelem istennõje,
bemenekülök egy templom homályába.
Veszélyes vagyok a társadalomra.
A mesterek
Sokat tanulhatnánk
a magabiztos és előkelő
vén kóbor macskáktól -
mi, akik a Szent Fogyasztás Birodalmának
jövőbeni kifosztottjaiként
a csirkefogóságig sem vinnénk.
Szent Ferenc örökösei
Frázisok, dumák, kis semmi könyvek:
hányan hiszik, hogy õk írják meg
az új Tízparancsolatot...
Mi szemléljünk inkább derûsen
egy kis szigetet a Tirrén-tengeren,
egy ciprusfát Umbriában.
A világon már ki vannak rakva
a pontok és a vesszők.
BISTEY ANDRÁS FORDÍTÁSAI
Kerekes Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!