KORAI KIKELET
Goethe
Kikelet, itt vagy?
Ilyen korán?
Újra vidíthat
fény, sürü árny?
Völgy, liget? Ó, hogy
csörg a patak!
Ezek a dombok?
Ez az a pad?
Ég tüze! friss kék!
Bérc, ragyogó!
Hal nyüzsög ismét:
arany a tó.
Lomb köze tarka
szárnysuhogás:
mennyei kardal
zeng, fuvoláz.
Nyílik a bimbó
a nap elé,
zümmög a ringó
szirmon a méh.
Mozdulat, illat
kél, remegő,
izgat és altat
a levegő.
Újra - mi lobban?
Rezzen a szél,
s bár a bokorban
máris alél,
láng üti, boldog
tűz a szivem:
Oszd meg e sok jót,
Múzsa, velem!
Tegnap még sírtam,
s ma nevetek?
Húgaim, itt van,
akit szeretek!
(Szabó Lőrinc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!