Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2011. január 11., kedd

Olvasásfejlesztés, könyvtárhasználat – kritikus gondolkodás

Olvasásfejlesztés,
könyvtárhasználat –
kritikus gondolkodás


Szócikkmásolástól a paródiaírásig



Írta és szerkesztette
Nagy Attila



A mű megjelent az Országos Széchényi Könyvtár és az Osiris Kiadó
Nemzeti Téka című sorozatában Budapesten, 2001-ben.


A kötet megjelenését a Soros Alapítvány támogatta

Lektorálta: Katsányi Sándor

A résztanulmányokkal egybeszerkesztette és az
összekötő szöveget írta: Nagy Attila


Olvasószerkesztő: Kovács Katalin




TARTALOM

Előszó

I. Helyzetkép és előzmények

II. Célok, módszerek
1. Könyvtárhasználat, könyvtárfejlesztés
2. Szövetségesünk a család
3. Az olvasásfejlesztés tantárgyközi feladat
4. Élményközpontú tanítás, vita és kritikus gondolkodás
5. Gyakorlati tennivalók
6. Kapcsolódás más programokhoz
III. Helyszíneink

IV. Történések, eredmények
1. Alsó tagozat
a) Gödöllő, 1. osztály
b) Tiszafüred, 2. osztály
c) Budapesti Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános iskola (Kiss J. altb. utca)
2. Felső tagozat
a) Ebes, 5. osztály (Arany János Általános Iskola)
A mérési eredményekről
b) Vásárosnamény, Eötvös József Általános Iskola 6. c
"Tükör által homályosan", avagy néhány adalék a kérdőívek eredményeiből
c) Budapesti Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskola 5. osztály
3. Középiskolák
a) Vásárosnamény, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 7. osztály
b) Damjanich János Ipari Szakképzési Intézet II. intenzív tagozat (12. évfolyam, Hatvan városában)
A számok nyelvén
c) Babits Mihály Gimnázium (Budapest, Káposztásmegyer)
Utoljára a számok nyelvén
Összegzésül

Summary

Felhasznált irodalom





Előszó

Csaknem három évtizede, hogy olvasáskutatással foglalkozva, felmérések, cikkek, konferenciák, írt, szerkesztett könyvek sora, sok éves főiskolai és egyetemi oktatói munka után, 1997 szeptemberétől – a Soros Alapítvány anyagi támogatásának köszönhetően – a közvetlen iskolai gyakorlatba próbáltuk átültetni mindazt, amit az olvasásfejlesztés témájáról eddig alapvető elvi és gyakorlati megfontolásnak, módszernek tudtunk. Kísérletet tettünk az elmélet és a gyakorlat közvetlen, 3 éven át tartó kapcsolatának megteremtésére. Lássuk végre, hogyan vizsgáznak a hétköznapi, falusi, kisvárosi iskolák osztálytermeiben azok az elméleti közelítésmódok és módszertani fogások, eljárások, amelyeket konferenciákon, publikációkban, szakmai eszmecserékben több, kevesebb egyetértéssel elfogadtunk!

Kiindulásként csak az alapvető célokat, elveket, módszereket fogalmaztuk meg s azok írásbeli változatát a kísérleti folyamatra vállalkozó pedagógusokkal, könyvtárostanárokkal megvitattuk, de a kivitelezés részleteit rájuk bíztuk. Együttgondolkodó munkatársakat s nem szófogadó beosztottakat kerestünk s találtunk a velünk szövetkező kollégákban. Köszönet ötleteikért, megjegyzéseikért s főként a három éven át kitartó hűségükért, tettre kész, egymástól is tanulni kívánó beállítódásukért! (A kötetben csaknem mindenkitől idézek néhány bekezdést, ezért itt most eltekintek az ábécébe rendezett teljes névsor – 45 fő – bemutatásáról.) Természetesen hálával tartozom azoknak is, akik valamilyen ok miatt (3 gyermek született az induló csapatban 1997 és 2000 között) nem tudtak végig munkatársaink maradni. Külön főhajtással, megrendülten emlékezünk egy fiatalon, végleg eltávozott, tehetséges kolleginára.

Kötetünk sajátos műfajt képvisel. A megszokottnál nagyobb teret adtunk a kísérletben részt vevő pedagógusok (olykor szubjektív hangvételű) beszámolóinak, hogy a lehető legpontosabban érzékeltessük az adott iskola, az osztály, (a tantestület) légkörét, a történések sorát, jellegét s egyúttal elkerülhessük a program vezetőjének, a könyv összeállítójának kivédhetetlenül működő, a saját látásmódját dominánsan érvényesítő fogalmazását. Természetesen ezzel együtt az olvashatóság megkönnyítése érdekében a szerkesztés során az eredeti beszámolókat jelentős mértékben rövidítenünk kellett. A fentiek miatt, a stiláris sokszínűség okán már most kérjük érdeklődő olvasóink megértő türelmét.

S amint azt már a címlap verzóján, illetve a bevezető első mondatában is nyilvánvalóvá tettük, sem a kísérlet, sem a kapcsolódó konferenciák, sem az eljárásokat, módszereket, eredményeket és reflexiókat tartalmazó kötet nem születhetett volna meg a Soros Alapítvány illetékes kuratóriuma megértő, nagylelkű anyagi támogatása nélkül. A kísérletben részt vevő diákok és pedagógusok nevében mond ismételten köszönetet a program kezdeményezője, a kötet szerkesztője.

Budán, 2000 novemberében

Nagy Attila


I. Helyzetkép és előzmények

"Kétely kelti a tudást"

(Weöres Sándor)

"Relatív javulás – abszolút romlással" jellemezhettük röviden az 1990-es évek első felében a hazai és nemzetközi összehasonlító olvasás-vizsgálatok eredményei nyomán a magyarországi helyzetet. Hiszen a 70-es években szervezett IEA (The International Association for the Evaluation of Educational Achievement) felmérések adatai szerint (Báthory Z. 1973.) a magyarországi teljesítmények mind az olvasás sebességét, mind a szövegértést illetően az európai mezőny legvégén helyezkedtek el. Két évtized elteltével (Elley, W. B. 1992.) a 14 évesek korcsoportjában már jelentősen változott az összkép, mert a 32 országra kiterjedő vizsgálatok nyomán Magyarország a mezőny első harmadának végén (a szövegtípustól függően a 8-10. helyen) állt, megelőzve többek között Norvégiát, Németországot, Írországot, Hollandiát, Belgiumot (Nagy A. 1994.). Tehát a nemzetközi mérce határozott javulást mutatott. Aminek elsődleges oka a gazdaságilag-technikailag fejlett országokban, a globalizálódó világ vezető államaiban tapasztalható visszaesés, a funkcionális analfabetizmus növekvő problémája. Ugyanakkor az Országos Közoktatási Intézetben az 1986 és 1995 között végzett kutatások az olvasást illetően, egyértelműen a romló teljesítményekről tudósítottak (Halász G. – Lannert J. 1996). Mégpedig nyilvánvalóan jelentős mértékű visszaesésről volt szó: a 8. Osztályosok teljesítménye 12%-kal romlott 1991 és 1995 között, de a 12. osztályba járók esetében 20%-os volt a csökkenés. Nem mi haladtunk előre, hanem ott romlottak erősebben az olvasás pozíciói, de ezt felismerve már nagy erőfeszítéseket tesznek a veszély elhárítására.

A fenti adatok ismeretében nyújtottunk be 1996, majd ismételten 1997 tavaszán a Soros Alapítvány Közoktatási Kuratóriumához pályázatot a későbbiekben részletezendő olvasásfejlesztési program érdekében.

A legutóbbi Monitor felmérés (Vári P. [etc.] 2000.) eredményei szerint az olvasást érintő destruktív tendenciákat sikerült lefékezni, az 1995 és 1999 közötti időszak talán a stagnálás kulcsszóval jellemezhető legtömörebben, legegyszerűbben.

Az olvasásteljesítmények összehasonlítása településtípusonként

Két ponton árnyalnunk kell a képet! Egyrészt némi javulást észleltek a kutatók a szövegtípustól függően – jobb a szépirodalmi és magyarázó szövegek megértési szintje, de romlott a dokumentumok szövegértése. Másrészt, amint azt az ábra egyértelműen mutatja, növekedett a lakóhely szerinti különbségek mértéke.

"Egyre mélyülő nyelvi szakadék választja el egymástól a városokban és községekben tanulókat, miközben a főváros, a megyeszékhelyek és az egyéb városok között is jelentős különbségek alakultak ki."(Vári P. [etc.] 2000. p. 17.)

Amint azt egy sor korábbi vizsgálatból is tudjuk, a tanulók olvasási kultúrája (szövegértése, olvasási szokásai) rendkívül erős összefüggést mutatnak a szülők iskolázottságának mértékével.

Más nézőpontból ugyancsak egy "lejtőre" látunk. Csaknem négy évtizedet átfogó, egymástól részben független felmérések, kutatások "pillanatfelvételeit" sorba rendezve nyilvánvaló, hogy míg az 1960-as években (Tóth B. 1969, Gazsó F. – Pataki F. – Várhegyi Gy. 1968.) a tizenévesek legkedveltebb szabadidős tevékenysége az olvasás, főként a szépirodalom olvasása volt, a 70-es években addig ugyanez már a 6. a rangsorban a 90-es évek második felében, a 25 tételt tartalmazó lista derekára, a 12. helyre csúszott le (Nagy A. 1999.).

Az olvasásértés (reading comprehension) gyengülése szükségképpen kihat szinte minden más tantárgyban elért eredményre is, hiszen a tudnivalók jelentős része írott formában kerül (tankönyv, kiegészítő olvasmányok, munkafüzetek, feladatlapok stb.) a diákok elé.

Az olvasásban elért teljesítmények romlása mellett a felnőttek társadalmát az olvasási szokások kommercializálódása ugyancsak jellemzi. Az 1996 tavaszán végzett országos felmérés adatai szerint az éppen olvasott könyvek harmada az észak-amerikai lektűr, s a top-lista 1. helyén még ugyan Lőrincz L. László (Leslie Lawrence) áll borzongató történeteivel, de a trónkövetelők (Robin Cook, Stephen King, Danielle Steel) legerősebb csapata az USA-ból érkezett. Vagyis kevesebbet, rosszabbul és silányabbat olvasunk, mint 2–3 évtizeddel korábban.

S amint azt a legújabb kutatásokból tudjuk (Horváth Zs. 1999.), hazánkban egy űrlap, nyomtatvány megértése, pályázat, kérvény megírása, jegyzetek készítése stb. jóval több gondot okoz, mint például Hollandiában.

Márpedig nyilvánvaló, hogy a demokrácia kiteljesítéséhez nem elegendő a piacgazdaság megteremtése, a parlamentáris demokrácia működtetése. Mindezek mellett az önállóan ítélni, gondolkodni, értékeit és érdekeit megfogalmazni és megvédeni tudó, az információkat megszerezni és megítélni képes, a kritikus attitűddel rendelkező polgárokra, kezdeményező, alkotó munkaerőre is szükség van. Mindezek egyik alapfeltétele a begyakorolt, jó olvasási készség.

Végül szeretnénk nagyon röviden szólni, részben a fentiek magyarázataként, részben egy új szempontot tudatosítandó, az olvasási szokások több generációt átfogó, az utánzáson, a modellkövetésen, a szeretett felnőtt viselkedésének önkéntelen másolásán alapozódó természetére utalni. Elegendő talán itt csupán a Pierre Bourdieu által használt kulturális tőkére, mely főként a családon belüli "hajszálcsöveken" keresztül adódik át, illetve a Francis Fukuyamától olvasott társadalmi tőkére utalnunk, melyet ő már kissé tágabban értelmez és a család mellett az iskolát, a kulturális intézményeket, a civil szervezeteket és az egyházakat is idesorolja.

Amint azt Andor Mihály tanulmányából megismerhetjük, a továbbtanulási esélyeket, tehát a sikeres munkavállalási, beilleszkedési lehetőségeket, a kulturális tőke meglétét, illetve mértékét még ma is a könyvekhez való viszony fejezi ki a legjobban. Szignifikáns különbségeket talált az 1998-ban érettségizettek körében mind a családi, mind a saját könyvgyűjtemény nagyságában a gimnáziumban vagy szakközépiskolában, mind a továbbtanulásra jelentkezők vagy nem jelentkezők, valamint a felvettek és a fel nem vettek között.

A gimnáziumban érettségizett

A családi könyvtár átlagos nagysága (db)

A saját könyvtár átlagos nagysága (db)

nem jelentkezett felsőfokra

675

132

jelentkezett felsőfokra

1037

195

nem vették föl

852

160

fölvették

1131

214

főiskolára vették föl

949

193

egyetemre vették föl

1251

227

Ráadásul a sikeres egyetemi felvételihez több könyv kell, mint a főiskolára (Andor M. 1999.). Igaz, a családi könyvtárak szerepe egy fokkal erősebb, mint a fiatalok saját könyveinek száma.

A fenti jelenségek hátterével itt most szándékosan nem kívánunk részletesen foglalkozni, de természetesen tudomásul vesszük a szabadidő "újrafelosztásáért" vívott küzdelem tényét, a mozgókép ellenállhatatlan vonzerejét, a tv előtt eltöltött percek folyamatos növekedését, a számítógépek gyarapodó használatát s a szépirodalom iránti kereslet csökkenését. Valljuk azonban, hogy a számítógép értelmes használatához szükséges az ott megjelent szavak, mondatok helyes olvasata s egyáltalán a rosszul vagy semmit nem olvasó világ gondolkodásmódja ugyancsak veszélyessé válhat.

Egy másik, hasonló témájú, de nem kutatási beszámoló jellegű, inkább a történeti nézőpontot érvényesítő írásban részletesen kellene szólnunk az utóbbi évtizedek hazai anyanyelvtanítási módszereinek gyökeres megújulásáról, s azon belül is az iskolai és könyvtári indíttatású kezdeményezésekről. A részletes méltatást más alkalomra halasztva, mégis kikerülhetetlen kötelességünk az e tekintetben előttünk járók névsorának részleges felidézése. Elsőként Vargha Balázst illeti a tisztelgő főhajtás, aki az 1960-as, 70-es években cikkek, előadások, tv műsorok sorával hívta fel az olvasás népszerűsítésére, a játékosság, az örömszerző műélvezet, az iskola és a könyvtár közötti kapcsolat fontosságára nem csupán a szakmai közvélemény figyelmét. Könyves-Tóth Lilla szinte már vele párhuzamosan, de egészen napjainkig a pedagógus- és könyvtárosképzés számára nyújtott ugyancsak túl nem becsülhető segítséget publikációinak garmadával (Könyves-Tóth Lilla 1973., 1976., 1998.), illetve gyakorló oktatói tevékenységével.

Korszakos jelentőségű tett volt az 1970-es évek legelején a Katsányi Sándor által szerkesztett "Órák a könyvtárban" (Katsányi S. 1974.) című kötet közreadása, majd hasonló témájú, a könyvtárosképzés kötelező olvasmányaiként megadott műveinek megjelentetése (Katsányi S. 1973., 1998.) is.

Egyetlen mondat erejéig ugyancsak emlékeztetnünk kell az olvasót az 1960-as évek végén, a 70-es évek elején arra a sok iskolára kiterjedő olvasáspedagógiai tevékenységre, melyet az OPKM akkori igazgatója, Arató Ferenc vezetett.

Zsolnai József kezdeményezései, kísérletei, tankönyvei a korabeli (1970–1980) magyar közoktatás egészét jótékonyan "fölrázták", időnként komoly vitákat is indukáltak, de a tanulói könyv- és könyvtárhasználatot nyomatékosító gondolatait, javaslatait, követelményeit máig ható osztatlan elismerés követte és övezi. Ebben a szűkebb témában újító tevékenységét aligha lehet túlbecsülni. Winkler Márta és Dán Krisztina alapjaiban más-más jellegű, de néhány ponton nagyon is rokon – a könyvhasználatot középpontba állító – tevékenységét, valamint publikációik sorát – már csak a több évtizede tartó szakmai kapcsolatok miatt is – ugyancsak saját kutatásaink, írásaink "rokonai és szövetségesei" körébe tartozónak ítéljük.

Az előzmények e vázlatos sorát, talán a szerénytelenség vádját is kiváltva, egy jó két évtizeddel korábbi, hasonló célkitűzésű, de mindössze egy budai, elit gimnázium egyetlen osztályában végzett kísérletünk említésével zárjuk. (Nagy A. 1978.) Itt most azonban gazdagabb eszköztárral a közoktatásban érintett valamennyi korosztállyal s ráadásul az állagot (a városi, kisvárosi, falusi szintet) jobban közelítő módon foglalkozunk.

A névsor nyilvánvalóan nem teljes s ez itt nem is lehetett feladatunk. A mérlegelést, a rangsorolást, az értékelést majd elvégzik az utókor könyvtári, pedagógiai szaktudósai, történészei.


II. Célok, módszerek

Az olvasás az egyik legegyetemesebb eszköz jellegű tudás, melynek szintje nyilvánvalóan hatással van a többi tantárgyban elért eredményekre. A mai magyar iskolarendszerben az alsó tagozatban befejeződik az olvasás megtanítása, fejlesztése s a felsősök már "csak" tantárgyakat, tudományokat tanulnak. Holott jól tudjuk, hogy Nyugat-Európa számos országában (Finnország, Norvégia, Egyesült Királyság stb.) a tanterv egészét átfogó program létezik az olvasási készség fejlesztése érdekében (reading through curriculum). Terepmunkánkban arra vállalkoztunk, hogy a közoktatás teljes spektrumában, a 6–18 évesek minden korosztályában 3 éven át, 1997 szeptemberétől 2000 júniusáig, tantárgyközi feladattá tegyük az olvasási készség módszeres fejlesztését, a szövegértés differenciálódását, az információkereső technikák, a könyv- és könyvtárhasználati (beleértve a számítógéppel kapcsolatos) ismeretek gyarapítását.

A kísérleti program célja: a világot és önmagukat "olvasni", megérteni akaró diákok "tömeges előállítása". Végső soron a kérdező, a kritikusan gondolkodó tanulók számának gyarapítására törekszünk. Ebben a folyamatban az olvasás csupán eszköz a kérdések és a válaszok jobb, helyesebb, összetettebb, igazabb megfogalmazásához. Jól tudjuk, hogy azok a gyerekek tudnak jól olvasni, akik sokat olvasnak, s azok olvasnak sokat, akik számára élvezetes, örömteli élményt jelent ez a tevékenység. Ez az állapot pedig akkor következik be a legnagyobb valószínűséggel, ha a szépirodalmi művek olvasásakor egyszer csak "átüt a szikra" és a tanuló közvetlen kapcsolatot fedezhet fel saját élete, vágyai, félelmei és az olvasottak között, létrejön a "mintha rólam szólna, magam is írhattam volna" élménye. Céljaink tehát, egyénre szabottan, olyan olvasással összefüggő feladatok sorát adni a kísérletben résztvevők (6–18 évesek) számára, amelyek megoldása segíti az olvasás technikájának csiszolását, a kritikus gondolkodás fejlesztését, illetve az iskolai és saját életében meglévő kérdések tisztázását, megoldását.

A kísérleti program hosszú távú és napi feladata az adott egyénhez és csoporthoz igazodó, értelmes feladatok "kitalálása", megfogalmazása, mégpedig a magyar közoktatási rendszer 6–18 éves korosztályát illető teljes vertikumában.


1. Könyvtárhasználat, könyvtárfejlesztés

Amint erre már utaltunk, a jól olvasás legdöntőbb mozzanata annak rendszeres gyakorlata, mely csak könyves környezetben válhat jellemzővé. Tehát könnyen elérhető, bőséges választékú gyűjteményekre (családi-, iskolai- és közművelődési könyvtárakra) van mindenekelőtt szükség. Vagyis a kísérleti helyszínek kiválasztásakor nagyon tudatosan kapcsolódunk a Soros Alapítvány által már korábbi döntések nyomán támogatott iskolai könyvtárfejlesztési programokhoz.

A fentiekben említett feladatok pedig rendszerint a tankönyvön kívüli információforrások (kézikönyvek szócikkei, folyóiratok, monográfiák részleteinek elolvastatását, jegyzetelést, beszámolást, megvitatást) használatát, vagyis idegen szövegek olvasását, valamint az ellentmondó adatok, vélekedések ütköztetését, megbeszélését jelentették.

Igaz, még 1998 júniusában, az első kísérleti év végén is volt olyan, a kísérleti programban részt vevő kolléga, aki akkor is csaknem kizárólag az otthoni könyvgyűjteményekre támaszkodott, döntően a családi könyvvásárlást szorgalmazta, s talán még ő maga sem fedezte fel elég mélyen saját iskolai könyvtárának "kincseit", annak használati értékét. Még saját kísérleti iskoláink mindegyikében sem lett általánossá a felismerés: az iskola lelke a könyvtár. S ez a megállapítás a telematikai eszközök gyarapodása révén mind hangsúlyosabbá válik. Már ezen a ponton világossá kell tennünk: kísérleti programunk egyúttal egyfajta menet közbeni pedagógustovábbképzés. Több esetben a kísérleti beavatkozások első "eredményei" között tartjuk számon, hogy a tantestület egy része intenzív könyvtárhasználóvá lett. Hiszen előbb a tanároknak kellett saját iskolai könyvtárukat alaposabban felderíteniük: milyen feladatokhoz, milyen forrásokat használhatnak az adott anyagrésszel kapcsolatban a tanulók?

Itt kell megemlítenünk a Katsányi S. – Könyves-Tóth L.: Információ, könyv, könyvtár című kitűnő kézikönyvet, melyet az érintett pedagógusok, könyvtárosok nagy örömmel segédeszközként használtak.


2. Szövetségesünk a család

Kutatási, megfigyelési adatok tömegével bizonyítható, hogy a szocializációs folyamat legerősebb láncszeme a család. Tehát az alapvető motívumokat, mintákat, normákat, értékeket döntően a családban építik be a gyerekek, illetve a nem olvasó tanuló mögött többnyire az olvasni alig tudó, az olvasást naplopásnak, értelmetlen tevékenységnek tekintő, vagyis a nem olvasó szülők állnak. Ebből következően programunk egyik sarokköve a szülőkkel való foglalkozás, a szülők együttműködési készségének kialakítása és fejlesztése volt (family literacy).

Alapelvünk az évek során a deklarációk után komoly gyakorlati munkává is alakulhatott, miután a Magyar Olvasástársaság "Szülők kérdezik az olvasásról" címmel egy önálló füzetet jelentetett meg és több száz példányban juttatott el minden érintett iskolába, ahol azt a pedagógusok és a szülők egyaránt hasznosnak ítéltek. Magunk között szólva, indirekt módon, de ez főként a pedagógusok továbbképzését szolgálta és szolgálja. Füzetünk a mindennapi életben, a szülők szintjén felmerülő kérdéseket fogalmaz meg (Miért jó olvasni? Ki tud olvasni? Mi fontosabb, az olvasás vagy az írás? Minden idejét a számítógép előtt tölti a gyermekem. Nem árt ez neki? Tiltsam el a tévétől, a videótól? Mit tegyek .... hol kezdjem? stb.), majd rövid, néhány mondatos válaszok sorjáznak. Végül a füzetet a szülőknek szóló célzott rövid bibliográfia zárja, illetve rögtön segítséget nyújtva a szülőnek, pedagógusnak az egyes korcsoportoknak is ajánlunk néhány tucat könyvet.

Illusztrációként és persze a kíváncsiság felébresztése érdekében csupán két részletet, hadd idézzünk az említett füzetből!

"Miért jó olvasni?" – hangzik az indító kérdés.

Az olvasás mindennapi feladat, ismeretek forrása és jó szórakozás. A szülő a gyermek első társa, példaképe, mintája, vezetője az írott beszéd világának a felfedezésében. Tőle függ, hogy a gyermeke szeret-e majd olvasni. A felolvasás és a beszélgetés gazdagítja a gyermek tudását. A mesék, versek írói ennél is többet adnak: megosztják az olvasóval élményeiket, és élni tanítanak.

"Én is vele olvassak?" – igen.

– Olvasson fel gyermekének néha akkor is, ha már tud olvasni.

– Lapozgassanak, nézegessenek együtt könyveket.

– Beszélgessenek az olvasottakról.

– Vigye el könyvtárba, könyvesboltba.

– Hallgassa meg a gyermek olvasását. Figyelje meg, miben hibázik, segítsen kijavítani a hibákat.

– Szánjon időt a család az együttes csendes olvasásra. Lássa a gyermek, hogy mások is olvasnak.

– Legyen a könyv megbecsült ajándék a családban.

"Mit tegyek .... hol kezdjem?" – szól a füzet záró kérdése

Sohasem késő elkezdeni. Minél kisebb a gyermek, annál könnyebb dolga van a szülőnek, mert a mese, a beszélgetés, az éneklés, a versmondás, a játék összemosódik. Később már nehezebb elkezdeni együtt olvasni a gyerekkel, ha kicsi korában nem tettük. De elkezdeni valami újat, kellemeset, ami tartalmassá teszi a szülő és a gyermek kapcsolatát, sohasem késő. Az olvasás vágyának felébresztése, ápolása és fejlesztése nincs életkorhoz, helyzethez, alkalomhoz kötve. Megeshet, hogy egy közösen nézett tévéfilm szolgáltat alkalmat a felolvasás, a közös olvasás megkezdéséhez, vagy egy kirándulás élményei nyomán vesznek kézbe természetről szóló könyvet. Az sem elképzelhetetlen, hogy a tanulási kudarc nyomán kezd érdeklődni egy gyerek a könyvek iránt, ahogy egy 15 éves lány elmesélte. Fontos, hogy a szülő tudja, mi érdekli a gyermekét, s olyan témájú könyveket adjon a kezébe.

Azt mondja a gyermekem ....

"Nem szeretek olvasni."

Lehet, hogy

– nem tud olvasni, bizonytalan a betűk felismerésében és összeolvasásában;

– szétszórt a figyelme, ezért nem tud a tartalomra figyelni;

– gyenge a memóriája, elfelejti közben, amit olvas;

– nem elég gazdag a szókincse, ezért nem érti, amit olvas;

– mások beszédét sem érti pontosan.

Ki kell deríteni az okot, és ha szükséges, szakemberhez kell fordulni.

"Unalmasak a könyvek, főleg a kötelező olvasmányok."

Lehet, hogy a könyvben van a "hiba": nehéz a gyereknek, nem köti le. Ne kívánja a szülő, hogy a gyermekének is az a könyv tetsszen, ami annak idején az ő kedvenc olvasmánya volt. De próbálja meg! Meséljen róla, adja a gyerek kezébe, olvasson belőle, talán megtetszik neki is. A nagyobb terjedelmű olvasnivalóhoz fokozatosan kell hozzászoktatni a gyereket. Erre jók a gyerekregények, amikből egy-egy fejezetet olvassunk fel esténként. Egy idő után a gyerek maga is folytatja.

A regények eleje sokszor unalmas. De nem kötelező az elején kezdeni!

"Hagyjatok olvasni."

Örüljünk, ha elmélyülten olvas a gyerek, ne rángassuk el minden egyéb fontosabbnak vélt teendő elvégzésére. (De azért tény, hogy az olvasás is lehet menekülés a kötelességek elől.)

Feltétlenül meg kell emlékeznünk az amerikai ötlet nyomán született füzetünk magyarításában jeleskedő Adamikné Jászó Anna, Bocsák Veronika, Rigó Béla és a grafikus, Takács Zoltán rendkívül értékes, egyedi alkotást eredményező munkájáról. Hálás köszönet érte!


3. Az olvasásfejlesztés tantárgyközi feladat

A hagyományos megközelítés legtöbbször az olvasás problémáját az alsó tagozat és/vagy az anyanyelvi tanárok kizárólagos hatáskörébe szokta utalni. A legutóbbi évtizedek kutatási eredményei viszont nyilvánvalóvá tették, hogy egyrészt az olvasásértés fejlettsége vagy gyenge színvonala szoros összefüggésben áll a tanulékonysággal, az egyes tárgyakban elért eredményekkel (csak az oldhatja meg jól a szöveges matematika, fizika példákat, aki jól megérti az írott, nyomtatott textust), másrészt pedig az olvasási készség fejlődése döntően a gyakorlattól, az idegen, ismeretlen szövegek rendszeres olvasásától, olvastatásától függ. Tehát a mozgókép, a videó, a tv, a számítógép csábításával csak akkor szállhatunk szembe sikerrel, ha a tantestület egésze, a tornatanártól a történelemtanárig, a fizikatanártól a földrajzos kollegáig egyaránt részt vállal ebben a munkában. Vagyis a maga tantárgya kapcsán ismételten tankönyvön kívüli szövegeket is használ az órákon, illetve rendszeresen egyéni és csoportos feladatokat ad diákjainak, melyeket csakis könyv- és könyvtárhasználattal (tehát eddig ismeretlen szöveg olvasása útján) lehet megoldani.

Az első pillanattól fogva nyilvánvalóvá kellett tenni, hogy nem csupán az egyes tárgyak tanításakor (irodalom, történelem, földrajz stb.) történik a beavatkozás, a fejlesztő akciók sora, hanem a tantestület egésze hordozza a felelősséget, minden egyes pedagógus utánzásra, követésre méltó (netán taszító) példa lehet a gyerekek számára, akinek előre elkészített tervvel kellett rendelkeznie (legalább fél évvel korábban) az elvégzendő, a kiadható kérdések és feladatok jellegéről, tartalmáról, valamint a felhasználható források hozzáférhetőségéről.

Ezen a ponton számoltunk leginkább ellenállással, itt kellett a legnagyobb erőfeszítéseket tenni. Az előzetes tárgyalások során volt pedagógus, akit éppen saját iskolai könyvtárának céltudatos felderítése (mi is az, amit diákjaim számára leginkább ajánlhatok?) riasztott el a programban való részvételtől. Vagyis nyilvánvalóvá kellett tenni, hogy az egyébként is olvasó, a világra, az új kérdésekre nyitott kollégák alkalmasak igazán a sikeres közreműködésre. Ebben a vonatkozásban a már említett Katsányi S. – Könyves-Tóth szerzőpáros kétkötetes műve mellett a kísérletvezető által szerkesztett könyv (A többkönyvű oktatás felé) szolgált gyakorlati ötletek, módszerek, példák sorával. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű őket a napi (sok esetben több évtizedes) rutinból kimozdítani. Pedig ez volt a fő cél!

Szinte csak lábjegyzetként említjük, hogy kísérleti tervünket már 1996 tavaszán pályázatként benyújtottuk, de támogatást csak egy évvel később kaptunk s időközben a NAT-ban is megjelent az itt jelzett felfogás. A kérdés mind többeket izgat: mikorra sikerül az immár általánossá tett célkitűzéseket országos szinten megvalósítani?


4. Élményközpontú tanítás, vita és kritikus gondolkodás

A fejlesztő célú feladatok (egyéni olvasás, kutatás, jegyzetelés, szerkesztés, összefoglalás, önálló esszék íratása) elvégzéséről a tanulók rendszeresen, élőszóban az osztályközösség előtt számolnak be. Vagyis egyéni és csoportban végzett megfigyeléseik, anyaggyűjtésük, gondolkodásuk eredményeit osztják meg társaikkal, s ez az állásfoglalás, vélemény sok esetben kiegészíti, illetve korrigálja, netán cáfolja a tankönyv idevágó részleteit. Ezzel a mozzanattal tudatosan vitára, az egyéni álláspontok megfogalmazására késztetjük a tanulókat. Az ellentmondásmentes közlések betanulása helyett az ellentmondó források mérlegelésére, értékelésére törekszünk.

Különösen nyilvánvaló ezen eljárás haszna az irodalomoktatásban (vesd össze a reading response módszerrel), amikor a tanulók újra meg újra átélhetik, hogy az ő értelmezésük, élményük is érvényes és figyelmet keltő s nem kötelező mindig az egyetlen, közös igazságot, mondanivalót, a pedagógus saját (olvasott vagy valóban átélt) élményét, interpretációját minden vita nélkül elfogadni. Jól ismert pedagógiai jelenség: ahol csak a tanárnak lehet igaza, ott apátia, csendes dac vagy nyílt szembenállás fejlődik ki, míg az egyéni álláspontoknak teret adó, a vitát engedő és/vagy ösztönző pedagógus óráján a pezsgő vita, az egymás gondolataira építő és reflektáló aktivitás, tehát a diskurzus, a megbeszélés lesz jellemző. Minden esetben jogos kételkedni és kérdéseket feltenni (de omnibus dubitandum) s bizony előfordul, hogy nincs egyetlen, végső, jó megoldás.

S ezzel végképp nyilvánvalóvá tettük, hogy az olvasásfejlesztő, könyv- és könyvtárhasználatra alapozó kísérletünkben az olvasás magasabb színvonala (jobb szövegértés, gazdagabb szókincs, gördülékenyebb tájékozódási készség, magabiztosabb könyvtárhasználat stb.) csupán eszköz, az önállóan reflexiókat megfogalmazó, az egyéni álláspontot védelmezni tudó, a kritikai gondolkodást eltűrő és gyakorló, a parlamentáris demokráciákban tömegesen jellemző, felelős állampolgári attitűd megerősítéséhez, kialakításához.

Be kellett látnunk, hogy ezen a téren részben az életkori sajátosságok (alsó tagozat), részben pedig a pedagógusok rátermettsége, ötletessége, felkészültsége, illetve ezek részleges megléte, netán hiánya szabja meg a sikeresség mértékét. Vagyis néhány helyen kitűnő, élénk vitát kiváltó, a tanulók egymás megnyilvánulásait is komolyan vevő, valódi diskurzusok alakultak ki, melyeket a tanároknak csak terelgetni kellett, míg kezdetben sok helyen valójában egy-egy referáló (jegyzetből felolvasott, netán fejből elmondott) produkcióját a többiek némán tudomásul vették, de nem mindig és nem könnyen állt össze a reflexiók láncolata, nem szükségképpen jött létre egy ellentétes nézeteket is ütköztető, sajátos feszültséget hordozó disputa.

Amint az megfigyeléseinkből és méréseinkből egyértelműen kitűnik, a tanulóknak alig van alkalmuk arra, hogy kérdéseket tegyenek fel (hetente 1 perc/fő), hiszen a szokványos helyzet totálisan fordított: pedagógus anyagot ad le vagy visszakérdez, tanuló hallgat vagy felidézi az előző órán hallottakat, otthoni lecketanulási emléknyomait.

A vitára, az ellentmondások felismerésére, a kérdezés bátorságára nevelni, szoktatni kell diákjainkat. Ez pedig alapvető szemléletmódosítást igényel már a pedagógusképzés szintjén is. (Fisher, R. 1999.)


5. Gyakorlati tennivalók

  1. Célzott témájú, módszereink, törekvéseink megismertetését, elfogadását erősítő szülői értekezletek szervezése. Lásd a "Szövetségünk a család" címszó alatt írottakat!

  2. Alsó tagozatban a tanítók havonta egy-egy alkalommal szervezzenek, a könyvtárostanárral együttműködve könyvtári órákat. Az első évben a bemutatás, a játék domináljon, de a második évtől kezdődően a bemutatás fokozatos háttérbe szorításával a játékos és munkáltató jelleg váljék mind jellemzőbbé.

  3. Felső tagozatban (értelemszerűen a 6- vagy 8-osztályos gimnáziumokban) már tantárgyanként és havonta kapjanak a tanulók olyan személyre szóló, részben maguk által is konstruált, módosított feladatokat, amelyeket csakis az egyéni vagy csoportos olvasási tevékenységgel, könyvtárban végezhető munkával lehet teljesíteni. (Egyéni keresés tanári útmutatás alapján, kiegészítve idegen szöveg olvasásával.)

  4. Tantestületi továbbképzések, előadások, tapasztalatcserék, viták, a célok és módszerek megismertetését, továbbfejlesztését szolgáló alkalmak szervezése.


6. Kapcsolódás más programokhoz

Programunk célkitűzései és módszerei több szálon is rokonságot mutattak a Szlovákiában (Orava Project) és Romániában (Reading for Understanding) tervezett, illetve már beindult olvasásfejlesztési tevékenységekhez. Kísérletünk legerősebb rokonságban a Magyarországon 1998 októberétől beindult "Reading and Writing for Critical Thinking" című pedagógus-továbbképző programmal van. Ennek tartalmáról, melynek kezdeményezésében a Magyar Olvasástársaságnak kitüntetett szerepe volt, bővebben lehet olvasni többek között a még csak kéziratos formában megjelent Steele, J. L. – Meredith, K. S .– Temple, C.: A teljes tantervre kiterjeszthető kritikai gondolkodás elméleti kerete (Reading and Writing for Critical Thinking című project segédanyaga), továbbá a fenti szöveggyűjtemény nyersfordítása nyomán Bocsák Veronika által szerkesztett Olvasás és írás a kritikai gondolkodásért (Bp. 2000.) című módszertani gyűjteményben, valamint Tóth Beatrixtanulmányában (Tóth B. 1999.). A jelzett programok tartalmának módszeres összevetése itt most nem lehet feladatunk, csupán 3 ponton jelezzük az eltéréseket.

Az általunk vezetett terepvizsgálat (field research) kísérlet 1997-ben kezdődött s döntő eleme a tankönyvön kívüli, idegen szöveg olvasása, olvastatása volt.

A könyv- és könyvtárhasználat központi szerepet játszott benne.

Az RWCT program tisztán tanártovábbképző kurzus és nem kísérlet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!