Keresés ebben a blogban

2011. január 7., péntek

Miguel de Cervantes Saavedra - Don Quijote

Miguel de Cervantes Saavedra
Don Quijote

Győri Vilmos fordítását átdolgozta Benyhe János

A verseket Somlyó György fordította

[A kimaradt részek tartalmi összefoglalását szögletes zárójelbe tettük. (A szerk.)]


TARTALOM

ELSŐ RÉSZ

BÉJAR HERCEGÉNEK
Gibraleón márkijának, Benalcázar és Bañares grófjának, Alcocer község vicegrófjának, Capilla Curiel és Burguillos város urának

BEVEZETŐ

ELSŐ FEJEZET
A híres-nemes Don Quijote de la Mancha állapotját és életmódját tárgyalja

MÁSODIK FEJEZET
Az elmés Don Quijote első kirándulása hazulról

HARMADIK FEJEZET
Mily különös módon ütötték lovaggá Don Quijotét

NEGYEDIK FEJEZET
Mi történt lovagunkkal, amikor eltávozott a fogadóból?

ÖTÖDIK FEJEZET
Lovagunk szerencsétlenségének elbeszélése folytatódik

HATODIK FEJEZET
Amaz ünnepélyes és mulatságos vizsgálatról, melyet a pap és a borbély tartott elmés lovagunk könyvtárában

HETEDIK FEJEZET
A mi jó lovagunknak, Don Quijote de la Manchának második kirándulásáról

NYOLCADIK FEJEZET
Arról a fényes sikerről, melyet a hős Don Quijote aratott a szélmalmok ellen vívott rettenetes és minden képzeletet felülmúló kalandban, és több, hűséges feljegyzésre méltó, szerencsés esemény

KILENCEDIK FEJEZET
A bátor bizcayai s a hős manchai rettenetes párbaja véget ér és befejeződik

TIZEDIK FEJEZET
A kedélyes párbeszédről, melyet Don Quijote és fegyverhordozója, Sancho Panza folytatott

TIZENEGYEDIK - TIZENKETTEDIK - TIZENHARMADIK - TIZENNEGYEDIK FEJEZET

TIZENÖTÖDIK FEJEZET
Don Quijote gyászos kimenetelű kalandjáról néhány istentelen yanguasi hajcsárral

TIZENHATODIK - TIZENHETEDIK FEJEZET
Mi történt az elmés lovaggal a fogadóban, melyet ő várkastélynak képzelt?

TIZENNYOLCADIK FEJEZET
Sancho Panza beszélgetése urával, Don Quijotéval, és egyéb elmondásra méltó kalandok

TIZENKILENCEDIK FEJEZET
Az elmés beszélgetésről, melyet Sancho folytatott urával, s a kalandról, midőn egy holttesttel találkoztak, valamint egyéb nevezetes eseményekről

HUSZADIK FEJEZET
A soha nem látott, se nem hallott kalandról, melyet a hős Don Quijote de la Mancha szerencsésebben vészelt át, mint a világ akármelyik híres lovagja

HUSZONEGYEDIK FEJEZET
A nevezetes kalandról, melyben Mambrín sisakja esett drága zsákmányul, s más egyebekről, amik győzhetetlen lovagunkkal történtek

HUSZONKETTEDIK FEJEZET
Hogyan adta vissza Don Quijote számos szerencsétlen szabadságát, akiket erőnek erejével oda vittek, ahová nem akartak menni

HUSZONHARMADIK - NEGYVENKETTEDIK FEJEZET

NEGYVENHARMADIK FEJEZET
Az öszvérhajcsár mulattató története, egyéb különös eseményekkel, melyek a fogadóban történtek

NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET
A fogadóban történt hallatlan események folytatása

NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET
Egészen híven elmondja, hogyan történt a Mambrín sisakja s a szamárnyereg vitás kérdésének eldöntése, más nevezetes kalandokkal együtt

NEGYVENHATODIK FEJEZET
A poroszlókkal történt emlékezetes kalandról, s a mi jó lovagunknak, Don Quijoténak rettentő haragjáról

NEGYVENHETEDIK - ÖTVENEGYEDIK FEJEZET

ÖTVENKETTEDIK FEJEZET
Ama tusakodásról, melybe Don Quijote a kecskepásztorral keveredett, valamint a vezeklőkkel történt rendkívüli kalandról, melynek véres verejtékkel vetett szerencsés véget


MÁSODIK RÉSZ

AJÁNLÁS
Lemos grófjának

ELŐSZÓ
az olvasóhoz

ELSŐ FEJEZET
Milyen beszélgetést folytatott a plébános meg a borbély Don Quijotéval a betegségéről?

MÁSODIK FEJEZET - HATODIK FEJEZET

HETEDIK FEJEZET
Mi történt Don Quijote és fegyverhordozója közt, és több rendkívüli esemény

NYOLCADIK FEJEZET
Azt mondja el, mi történt Don Quijotéval, amidőn szíve hölgyének, Dulcinea del Tobosónak látogatására odajárt

KILENCEDIK FEJEZET
Majd meglátjuk, miről szól

TIZEDIK FEJEZET
Azt mondja el, hogyan iparkodott Sancho elbűvölni Dulcinea kisasszonyt, és más, éppoly nevetséges, mint valóságos események

TIZENEGYEDIK FEJEZET
A bátor Don Quijote különös kalandjáról "A halál udvara" kocsijával vagy szekerével

TIZENKETTEDIK FEJEZET
Ama rendkívüli kalandról, mely a hős Don Quijote s a vitéz Tükrös lovag között esett meg

TIZENHARMADIK FEJEZET
Az Erdő lovagjával történt kaland folytatása, a két fegyverhordozó okos, új és barátságos párbeszédével együtt

TIZENNEGYEDIK FEJEZET
Az Erdő lovagjával történt kaland folytatása

TIZENÖTÖDIK FEJEZET
Elmondja és beszámol, ki volt a Tükrök lovagja meg a fegyverhordozója

TIZENHATODIK FEJEZET - HUSZONKETTEDIK FEJEZET

HUSZONHARMADIK FEJEZET
Bámulatra méltó dolgok, melyeket az elragadott Don Quijote látott Montesinos mélységes barlangjában, azonban oly rendkívüliek és lehetetlenek, hogy ezt a kalandot betoldottnak kell tartani

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
Ezer olyan apróságot mond el, amelyek éppoly bohók, mint amily szükségesek e nagyszerű történet megértéséhez

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET
A szamárordításról szól, s a bábjátékossal történt mulatságos kalandot adja elő, meg a jós majom emlékezetre méltó jóslatait

HUSZONHATODIK FEJEZET - HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

HARMINCADIK FEJEZET
Don Quijote találkozása egy szép vadászhölggyel

HARMINCEGYEDIK FEJEZET - NEGYVENEDIK FEJEZET

NEGYVENEGYEDIK FEJEZET
Clavileño megérkezése és a terjedelmes kaland vége

NEGYVENKETTEDIK FEJEZET - HATVANADIK FEJEZET

HATVANEGYEDIK FEJEZET
Mi történt Don Quijotéval, amikor bevonult Barcelonába, és egyéb dolgok, melyekben több az igazság, mint az okosság

HATVANKETTEDIK - HATVANHARMADIK FEJEZET

HATVANNEGYEDIK FEJEZET
Arról a kalandról, melynél az eddigiek közül egy sem okozott nagyobb szomorúságot Don Quijoténak

HATVANÖTÖDIK FEJEZET
Ki volt a Fehér Hold lovagja, hogyan szabadult meg Don Gregorio, s egyéb események

HATVANHATODIK FEJEZET
Arról szól, amit majd meglát, aki elolvassa, vagy meghall, akinek felolvassák

HATVANHETEDIK FEJEZET
Don Quijote elhatározásáról, hogy pásztor lesz, s fogadalma évét mezőn fogja tölteni, és más, jó és mulattató eseményekről

HATVANNYOLCADIK FEJEZET
Don Quijote sertéskalandja

HATVANKILENCEDIK FEJEZET
A legrendkívülibb s legkülönösebb eseményről: furcsább nem esett meg Don Quijotéval az egész nagy történet során

HETVENEDIK FEJEZET
A hatvankilencedik után következik, s olyasmiről szól, ami múlhatatlanul szükséges ennek a történetnek megértéséhez

HETVENEGYEDIK FEJEZET
Mi történt Don Quijotéval s fegyverhordozójával, Sanchóval, hazafelé utaztokban

HETVENKETTEDIK FEJEZET
Don Quijote és Sancho hazatéréséről

HETVENHARMADIK FEJEZET
Milyen jeleket látott Don Quijote a falujába érkeztekor, meg egyéb események, melyek e nagy történet díszére és hitelesítésére szolgálnak

HETVENNEGYEDIK FEJEZET
Don Quijote megbetegedéséről, végrendeletéről és haláláról





ELSŐ RÉSZ




BÉJAR HERCEGÉNEK
Gibraleón márkijának, Benalcázar és Bañares grófjának,
Alcocer község vicegrófjának, Capilla Curiel és Burguillos város urának

Felbátorítva attól a szíves fogadtatástól és magas kegytől, melyben nagyméltóságod mint a szépművészetnek oly hő pártolója minden könyvet részesít, s főleg azokat, melyek nemességöknél fogva nem alacsonyodnak le, hogy értetlen tömeg kedvét keressék s neki szolgáljanak: arra határoztam el magamat, hogy Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha nagyméltóságod magas nevének védelme alatt lásson napvilágot, s azzal a hódoló tisztelettel, mellyel ily nagyságnak tartozom, esedezve kérem nagyméltóságodat, vegye kegyes pártfogásába e könyvet, pártfogása árnyékában - bárha művem nélkülözi is a választékosság és tudományosság becses díszeit, mikkel a kiváló tehetségek művei ékesednek - bátor lehessen megjelenni azok ítélőszéke előtt, kik nem képesek tudatlanságuk korlátain belül maradni, és mások műveit sokkal nagyobb szigorral, semmint jogosultsággal szokták elítélni; s ha nagyméltóságod mély bölcsessége jó szándékomat szíves figyelmére méltatja, azzal a reménnyel kecsegtetem magamat, hogy alázatos szolgálatomat, bármily csekély is, nem fogja megvetni.

Miguel de Cervantes Saavedra



BEVEZETŐ

Dologtalan olvasó! Elhiheted, ha nem esküszöm is, azt szeretném, ha ez a könyv, mint elmémnek szülötte, oly szép, oly kitűnő s oly mulattató lenne, hogy tökéletesebb már elképzelhető se legyen. Azonban nem tehettem a természet törvénye ellen, mely szerint mindenek magokhoz hasonlókat nemzenek. Mi egyéb születhetett volna hát az én terméketlen és gyarlón művelt elmémből, mint egy elszáradt, elsatnyult, szeszélyes és soha még el nem képzelt különc gondolatokkal telt magzatnak története, annál is inkább, mert históriám börtönben fogamzott, ahol csak kényelmetlenség tanyázik, és minden siralmas zaj otthonos. A nyugalom, a csendes hely, a nyájas mező, a derült ég, a források mormolása, a lélek nyugodtsága igen nagy befolyással van arra, hogy még a legmeddőbb múzsák is termékennyé legyenek, s szülötteik bámulattal és elragadtatással töltsék el a világot. Megesik ugyan, hogy egyik-másik atyának rút és egészen dísztelen fia van; apai szeretete mégis fátyolt von szemére, gyermeke hibáit észre sem veszi, sőt gyakran kedves és vonzó tulajdonoknak tartja, s barátainak úgy mesél róluk, mintha elmések, bájosak volnának. Azonban én, habár atyának látszom, Don Quijoténak csupán mostohaatyja vagyok; nem úszom a szokás árjával, s nem rimánkodom előtted, nyájas olvasó, talán majdnem könnybe is lábadt szemmel, mint egyesek szoktak, hogy bocsásd meg vagy nézd el a hibákat, melyeket a fiamon tapasztalsz, hiszen sem rokona, sem barátja nem vagy, s a magad lábán jársz, saját ízlésed szerint, mint akárki fia, otthon vagy a magad házában, olyan úr, mint a király az adófizetői között, s tudod, hogy a példabeszéd azt tartja: "A magam köpenye alatt még a királynak is fittyet hányok." Mindez pedig teljesen fölment téged bármely kötelezettség és tekintet alól, s így erről a történetről egészen szabadon úgy ítélhetsz, amint kedved tartja, s nem kell félned attól, hogy majd korholnak, ha gáncsolod, vagy jutalmaznak, ha dicséred.

A maga teljes meztelenségében szerettem volna átadni előszó ékessége, ama megszámlálhatatlan szonett, epigramma s dicsőítő költemény egész lajstroma nélkül, melyeket rendesen a könyvek elé szoktak illeszteni. Mert annyit mondhatok, bárha művem maga is fáradságomba került, semmi sem volt nehezebb, mint a bevezető, melynek olvasásával éppen most foglalkozol.

Sokszor megragadtam a tollat, de újra le is tettem mindannyiszor, mert nem tudtam, mit írjak. Mikor egyszer így töprenkedem, előttem a papír, fülem mögött a toll, könyököm az íróasztalon, állam pedig a tenyerembe hajtva, s eszemet szüntelen azon járatom, mit írjak: betoppan hozzám egy értelmes elmés barátom, aki látván, mennyire elmélyedtem gondolataimban, okát kérdezi; én, nem akarván előtte eltitkolni, bevallom, hogy a Don Quijote történetéhez szánt bevezetőről töprenkedem, de annyi bajom van vele, hogy már-már nemcsak a bevezetőről akarok lemondani, hanem még a nemes lovag hőstetteit sem szándékozom napvilágra hozni.

"Mert mondd csak, hogy is ne lennék zavarban, ha elgondolom, mit fog szólni az a régi törvényhozó, akit közönségnek neveznek, ha látja, hogy annyi meg annyi, feledés némaságában töltött esztendő után most egyszerre hajlott koromban állok elő ezzel az olvasmánnyal, mely száraz, mint a gyékénykáka, leleményességben szűkölködő, stílusában fogyatékos, élcekben szegény, minden tudományosságot nélkülöz, a margón nincs oldaljegyzet, a végén nincsenek utólagos megjegyzések, minők pedig minden egyéb könyvben találhatók; s legyenek azok bár költött vagy profán művek: annyira meg vannak tömve Arisztotelész, Platón s a többi bölcsész gyülekezetének aranymondásaival, hogy az olvasó csak ámul-bámul, és szerzőiket kénytelen olvasott, tanult és ékesszóló férfiaknak tartani. Hát, ha még a Szentírásból idéznek! Megannyi Szent Tamásnak vagy más egyházatyának lehetne gondolni valamennyit. Oly ravasz ügyességgel képesek megóvni a külső méltóságot, hogy ha az egyik sorban valami kicsapongó szerelmest festettek, a másikban mindjárt olyan keresztény tanítást toldanak hozzá, hogy épületes öröm és gyönyörűség hallani vagy olvasni.

Az én könyvemből mindez hiányozni fog, mert nekem nincs, amit oldalt vagy a végén odajegyezhetnék; éppoly kevéssé tudom azt is, milyen szerzőket követtem, hogy legalább ezeket tűzném oda művem elejére, mint mások szokták, végighaladva az ábécé minden betűjén, kezdvén Arisztotelészen s végezve Xenophónon és Zoiloszon vagy Zeuxiszen, habár az egyik rágalmazó, a másik pedig festő volt.

Én tehát, kedves barátom - folytattam -, elhatároztam magamban, hogy Don Quijote uram maradjon eltemetve a La Mancha-i levéltárban, míg az ég nem küld olyasvalakit, aki mindazzal felékesíti, aminek most híjával vagyon, mert jómagam, szerény képességeim és hiányos tanultságom folytán, csakugyan képtelennek érzem magam erre, s természetemnél fogva hanyag és renyhe vagyok, hogy olyan szerzőket keressek és kutassak, akik csak azt mondják, amit én magam nélkülük is el tudok mondani. Ezért találtál határozatlan töprengésben; láthatod, bőséges okom van rá."

Mikor a barátom végighallgatott, tenyerével a homlokára ütött, s harsány kacajban törve ki, ekképp szólott:

"Istenemre mondom, barátom, be kell vallanom, most döbbenek rá, hogy mióta csak ismerlek, csalódásban éltem: minden cselekedetedben okos és eszes embernek tartottalak. Most látom, távol vagy ettől, mint az ég a földtől.

Lehetséges-e, hogy ilyen aprólékos dolgok zavarba és töprenkedésbe ejthessenek oly érett elmét, mint a tiéd, mely képes volna még sokkal nagyobb nehézségeken is keresztültörni és diadalmaskodni? Ez bizonyára nem az értelmi tehetség hiányából származik, hanem a túlságos renyheségből vagy ötlettelenségből. Szeretnéd látni, csakugyan igaz-e, amit mondok? Figyelj hát, s meg fogsz győződni, hogy egy szempillantás alatt megcáfolom minden nehézségedet, s eloszlatom minden aggodalmadat, melyekről azt állítod, hogy gátolnak s visszariasztanak attól, hogy a világ elé bocsássad híres Don Quijotéd történetét, ki fénye és tükre a lovagi rendnek."

"Mondd hát - feleltem szavaira - mit gondolsz, hogyan töltheted be az aggodalmam okozta űrt, s miként derítheted föl a homály zűrzavarát?" Ő erre így felelt:

"Ami a könyvek és szerzők lapszéli idézését illeti, ahonnan és akiktől az elbeszélésedben alkalmazott velős mondásokat és példabeszédeket vetted: arra legyen gondod, hogy hellyel-közzel olyan latin mondatok jussanak eszedbe, melyeket könyv nélkül is tudsz, vagy amelyeknek felkutatása igen kevés fáradságba kerül; mint például, ha a szabadságról szólanál:

Non bene pro toto libertas venditur auro.

Nyomban azután odajegyzed a margóra Horatius nevét, vagy azét, aki mondta. Ha a halál hatalmáról emlékeznél, rántsd elő ezt:

Pallida mors aequo pulsat pede pauperum tabernas
Regumque turres.

Ha a barátságról s szeretetről van szó, mivel Isten azt parancsolja, hogy még ellenségeinktől se vonjuk meg: nyúlj azonnal a Szentíráshoz (amit némi óvatossággal meg is tehetsz), s idézd legalábbis magának Istennek szavait: Ego autem dico vobis; diligite inimicos vestros.

Ha a gonosz kívánságokról beszélsz, ott van az Evangélium, mely azt mondja: De corde exeunt cogitationes malae.

Ha a barátok állhatatlanságáról, itt van Cato, ezzel a disztichonjával:

Donec eris felix, multos numerabis amicos,
Tempora si fuerint nubila, solus eris.

Az ilyen latin morzsákkal legalábbis azt nyered, hogy jeles nyelvésznek fognak tartani, ami pedig manapság nem csekély hasznára és dicsőségére válik az embernek.

Ami mármost a könyv végére tett jegyzeteket illeti, a leghelyesebb így eljárnod: ha könyvedben valami óriást említesz, az óriás Góliás legyen, s ezzel - ami valóban semmidbe se kerül - egy hatalmas jegyzetet nyertél, mert odateheted: Az óriás Góliás vagy Góliáth filiszteus vala, Dávid, a pásztor a Terebintus-völgyben egy kőcsapással terítette le, mint a Királyok könyve elbeszéli ebben meg ebben a fejezetben, melyet nem lesz nehéz megtalálnod.

Továbbá, bebizonyítandó, hogy a humaniorákban és a földrajzban is jártas vagy, intézd úgy a dolgot, hogy elbeszélésedben forduljon elő valamiképp a Tajo folyam, s rögtön alkalmad nyílik egy másik pompás jegyzetre, nevezetesen: A Tajo folyam Spanyolország egyik királyától kapta nevét; itt meg itt ered, s az óceánba ömlik - minekutána a híres Lisszabon város falait nyaldosta -, s az a vélemény róla, hogy arany homokja van stb.

Ha rablókról szólasz: elmondhatom neked Cacus történetét, melyet könyv nélkül tudok; ha csapodár asszonyokról: itt van Mondoñedo püspöke, aki Lamiát, Laiszt és Flórát említi, s ha őt idézed, bizonyára sokat nyersz hitelesség dolgában; ha kegyetlen asszonyokról: Ovidius kezedre adja Médeiát; ha bűbájosokról és boszorkányokról: ott van Homérosznál Kalüpszo és Vergiliusnál Circe; ha jeles hadvezérekről: Julius Caesar maga mutatja be magát Kommentár-jaiban, Plutarkhosz pedig ad ezer meg ezer Nagy Sándort.

Ha szerelmeskedéseket rajzolsz: két uncia olasz nyelvtudással bőven ellát León Hebreo, ki teli marékkal szórja; ha pedig egyáltalán nem akarsz a külföldre szorulni, megvan idehaza Fonseca műve:Istennek szeretése, melyben mindaz benne foglaltatik, mit e tárgyról te vagy akár a legelmésebb ember tudni kíván.

Egyszóval, semmi mást nem kell tenned, csak sorold elő az említett neveket és történeteket, a jegyzeteket és széljegyzeteket pedig bízd énreám, s fogadom Istenemre, teleírok minden margót, s betöltök négy ívet a könyv végén.

Térjünk át most már a szerzők idézésére, ami más könyvekben feltalálható, a tiédből pedig hiányzik. Ezen is nagyon könnyű segíteni, és nem kell semmi egyebet tenned, mint hogy előkeress egy olyan könyvet, mely - amint említetted - idézi valamennyit a-tól z-ig. Te éppen ezt a betűsort teszed be könyvedbe, s még ha ez a napnál világosabb csalfaság is: mit se tesz, hiszen az egészre úgyse volt semmi szükség. Sőt akadhat olyan együgyű, aki csakugyan elhiszi, hogy egyszerű és keresetlen elbeszélésedben mindezeket használtad. Ha azonban egyébre nem is, arra mindenesetre igen jó szolgálatot tesz a szerzők terjedelmes lajstroma, hogy könyved tekintélyét meglepően növeli. Annyival is inkább, mert senki sem adja rá a fejét, hogy utánanézzen, vajon követted-e valóban vagy nem követted-e szerzőidet, minthogy velük egyáltalán senki sem törődik. S mi több, ha jól értesültem, könyvednek nincs is semmi szüksége mindazokra, amiket hiányokul említettél, minthogy e mű csupán a lovagregények ostorozása; Arisztotelész pedig sohasem emlékezik meg, Szent Baziliusz egy szót se szólt, Cicero pedig mit se tudott lovag-regényekről. Költött eseményeknél nem lehet kérdéses: vajon pontról pontra igazak-e, mint a csillagász vizsgálódásai; itt nem mértani mérések alaposságáról van szó, nem is a retorika érveinek megcáfolásáról, de még arról sem, hogy valakinek prédikálj, úgy egybezavarva az istenit az emberivel, hogy ez a kotyvalék semmiféle keresztény értelem ismereteit nem gyarapítja.

Neked egyes-egyedül a helyes utánzásra kell ügyelned, mert mennél tökéletesebb ez, munkád annál sikerültebb. S minthogy műved semmi mást nem akar elérni, mint megtörni a magasabb körökben és a nagyközönségnél a lovagregények tekintélyét és közkedveltségét, semmi szükség rá, hogy a filozófusoktól koldulj velős mondásokat, a Szentírástól jeligéket, a költőktől meséket, a rétoroktól szónoklatokat, a szentektől csodákat; hanem arra kell törekedned, hogy találó, ildomos és jól rendezett szavakban fejezd ki magad, körmondataid pedig hangzatosak és díszesek legyenek, hogy minden, mit megrajzolsz, amennyire csak lehetséges, világosan fejezze ki szándékodat; gondolataid legyenek értelmesek, minden kuszáltság és homályosság nélkül. Törekedjél arra is, hogy történetednek olvasásánál a búskomor mosolyra fakadjon, a derűs még jobban felviduljon, a gyarlóbb elméjű ne unatkozzék, az elmés bámulja találékonyságodat, a komoly ne becsmérelje, a tanult kénytelen legyen magasztalni. Egyszóval, fordítsd figyelmedet arra, hogy aláássad ama lovagregények silány alapon nyugvó épületét, melyeket oly sokan megvetnek, de még sokkal többen dicsőítenek; s ha ezt elérted, bizonyára nem keveset értél el."

Néma csendben figyeltem arra, amit barátom mondott, és szavai oly erősen hatottak lelkemre, hogy mindent feleselés nélkül helyesnek ítéltem, s eszerint kívántam összeállítani ezt a bevezetőt; így nyilvánvaló lesz előtted, nyájas olvasó, mily okos volt az én barátom, s mily szerencsés én, hogy oly nagy szükségben jó tanácsadót találhattam, de egyben eloszlik minden aggodalmad, mert tisztán s hamisítatlanul veheted kezedbe a hírneves Don Quijote de la Mancha történetét, akiről a montieli síkság minden lakójának az a véleménye, hogy ennél tisztább szerelmű s hősibb bátorságú lovag régidőktől fogva nem volt azon a környéken. Nem akarom túlbecsülni szolgálatomat, melyet azzal teszek néked, hogy a nevezetes és nagy tekintélyű lovaggal megismertetlek; de kívánom, hogy köszönetet mondj nekem az ismeretségért, melyet fegyverhordozójával, a híres Sancho Panzával köthetsz, akiben egymagában - legalább az én véleményem szerint - egyesítve nyújtom a fegyverhordozók minden jeles tulajdonságát, melyek a hiú lovagregények egész hadában csupán elszórtan találhatók Isten megáldjon téged, s rólam se feledkezzék meg.

Vale!


1 megjegyzés:

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!