Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. február 20., szombat

Lázár Ervin - Bab Berci jót tesz

Bab Berci jót tesz

Bab Berci hallja ám, hogy dörög. És csörög meg morog. De égzengésnek valahogy gyengécske. Ahhoz meg, hogy a Vidróczki híres nyája legyen, túl erősen csörög-morog. És mi a szösz?! Ebben a dörgésben, morgásban érzelem is bujkál. Fájdalom és harag. Tehetetlen düh. Nofene! Egy érzelmes természeti jelenség!

Bab Berci megindult a sűrűség felé, hogy meglesse, mi a kánya csörög-morog ott. Hát mit lát a sűrűség legközepén? Egy akkorka emberkét, mint a két öklöm. Ez az icurka-picurka ember morog, dörög, csörög, vicsorog, kaffog és sziszeg meg szuszog a sűrűség közepén. Az is nyilvánvaló, hogy miért. Mert az icurka-picurka ember lillafüredi vízesés nagyságú szakálla beszorult egy tenyeres-talpas tölgyfa jó magasan lévő ágának hasítékába. Bizonyára séta közben fölkapta a szél a szakálla végét, és - sitty-sutty - a legrosszabb helyre tekerintette.

Azt gondolná az ember, hogy az icurka-picurka megörült Bab Berci láttán. Pedig dehogy!

- Mit bámulsz, te gülüszemű - recsegte-ropogta -, állsz, mint a sóbálvány, ahelyett hogy segítenél!

Bab Berci megszeppent. Nem elég, hogy egy ilyen öklömnyi embernek égzengéshez hasonlatos hangja van, ráadásul még mérges is! Gondolom, maga Vitéz János sem úszta volna meg egy kis nyakbehúzás nélkül.

- ...ii... aa... azonnal szaladok egy ollóért - makogta Bab Berci, de szaladás helyett földbe gyökerezett a lába, mert akkorát sistergett a kis ember, mint egy nagyobbacska villám.

- Még hogy olló! - sisteregte. - Eszedbe ne jusson ilyen ostobaság! Tudod te, ki vagyok én?

- Jelentem tisztelettel - jelentette tisztelettel Bab Berci -, nem.

- Tupakka vagyok!

- Aha - kapott észbe Bab Berci -, neked van a szakálladban az erőd.

- Na látod, te balgatag - mondta méltóságteljesen Tupakka. - Eszedbe ne jusson se olló, se más vágószerszám. De ha kiszabadítasz, azt kívánhatsz, amit akarsz, bármiféle kívánságod teljesítem.

- Akkora a hatalmad? - tátotta a száját Bab Berci.

- Akkora.

- Akkor nem értem, miért nem tudod kiszabadítani a szakálladat.

Tupakka nyakán megjelent egy parányi rózsaszín, az orra tövében néhány piros pötty, a vak is láthatta, nagyon környékezi a guta.

- Minden más a hatalmamban van - mondta nagy erőfeszítéssel uralkodva magán -, csak ez az egy nem. Ha valahová beszorul a szakállam, nem tudom kiszabadítani.

- Na jó, akkor majd én - mondta Bab Berci, és már mászott is a tölgyfára, a beszorult szakállvég felé. És közben oktatta Tupakkát: - Ha fúj a szél, jobban vigyázhatnál a szakállad végére!

- Szél, szél - morogta Tupakka -, nem szél volt ez, hanem az a gazember Rutoldó. De csak kerüljön a kezem közé! Azt megemlegeti!

- Kicsoda? - kérdezte föntről Bab Berci, de Tupakka nem felelt neki, amit mi is csak helyeselhetünk, hiszen Tupakka és Rutoldó története egy egészen más mese, nem tartozik ide.

Közben Bab Berci ügyesen tekergette, kunkorgatta, csavargatta, huzigálta, bontogatta Tupakka szakállát, nagyon ügyelt, el ne szakadjon egy szál se. Addig-addig, amíg egyszer csak Tupakka újra szabad volt. Lebegtette nagy boldogan a vízesésnyi szakállát. Vihorászott. Bab Berci meg lekászálódott a fáról.

- Na, pajtikám - mondta neki Tupakka -, most aztán kívánj, amit akarsz! A jótettedért megjutalmazlak.

Várta a kívánságot, de Bab Berci kívánás helyett tétován tekergette a nyakát.

- Na, kívánj már valamit! - türelmetlenkedett Tupakka.

- De mit? - szerencsétlenkedett Bab Berci.

- Hej de élhetetlen alak vagy! Kívánj, mondjuk, egy véka aranyat.

- Mit csinálnék én egy véka arannyal?

- Mindenfélét vehetsz rajta.

- Az a baj - sóhajtott Bab Berci -, hogy mindenem megvan.

Tupakka elfintorította az orrát.

- Nem te laksz a Széljárta Fák terén, abban a háncsházban?

- De igen.

- Na látod, kívánd, hogy a háncsházad helyén teremjen ott egy kacsalábon forgó palota.

Ám ekkor Bab Berci már alig figyelt Tupakkára, földerült a homloka.

- Dehogy kell nekem kacsalábon forgó palota, megvan már, mit kívánok.

- Na végre! - mondta Tupakka.

- Azt kívánom, hogy ezentúl tudd magad kiszabadítani, ha beszorul a szakállad!

- Pfü! - fújtatott egyet lemondóan Tupakka. - Nem érted, hogy erre az egyre nincs hatalmam? De ha már ennyire a mások megsegítésén jár az eszed, akkor csiribi-csiribá, azzal jutalmazlak - mondta Tupakka dörgő hangon, és közben lengette a szakállát -, hogy akivel holnap reggel nyolc óra és este hat óra között találkozol, mindnek legyen szerencséje.

Ezzel, ukmukfukk, eltűnt, még csak el se köszönt. Bab Berci meg ugrott egyet örömében, ez lesz aztán a világrengető szerencsesorozat, az emberek szerencsében fognak lubickolni, megtalálják az öt éve elveszett zsebórájukat, a lóversenyen minden futamot eltalálnak, aki már lemondott róla, hogy nagyobbra tudja cserélni a lakását, az rálel a cseretársára, akinek aznap véletlenül egy tégla esett volna a fejére, csak annyit hall, hogy valami messze a háta mögött a járdára zuhan, és aki meg régóta szeretne megismerkedni egy lánnyal, nézd csak, hát nem éppen őtőle kérdezi meg a lány, hogy merre kell menni a Vámház tér felé; szóval szerencse szerencse hátán... Ajaj!... Kivel is fog találkozni holnap reggel nyolc és este hat között? Senkivel! Hacsak be nem zörget Rimapénteki Rimai Péntekh házába, aki azonban (azonkívül, hogy meg sem érdemli a szerencsét), amilyen mogorva, be sem engedi... Lembozó Lengubozóval meg tilos találkozni... ajaj... Kárba vész Tupakka adománya, mert bizony itt közel és távol nem lakik senki, akivel találkozhatna... Azt nem, azt már nem - csapott a levegőbe nagy elhatározással -, nem hagyom a szerencseözönt kárba veszni! Ha most nekiindulok, és megállás nélkül megyek hegyen át, völgyön át egész éjjel, éppen idejében érkezem Atubiába. Ott aztán van elég ember, nincs más dolgom, csak sétálgatok föl és alá az országban, és estére annyi lesz ott a szerencsés ember, mint a nyű.

A gondolatot tett követte, szedte a lábát Bab Berci, völgybe le, hegyre föl, erdőn keresztül, réten át, s még csak a hajnali hatot ütötte Atubia fővárosának a toronyórája, amikor Bab Berci átslisszant a határon.

- Na, itt, ezen a padon megvárom a nyolc órát, aztán kezdődhet a nagy mutatvány - huppant le fáradtan egy parkban, és leste a toronyórát, gyorsan múlik-e az idő.

Dehogy múlt gyorsan. Cammogott az idő, totojázott, tiblábolt, ténfergett, szöszmötölt, toporgott. Húzta az időt.

- Gyerünk már, gyorsabban! - biztatta Bab Berci, de bár ne tette volna, mert ettől a perctől kezdve úgy meglódult az idő, hogy mindig csak a háta közepét mutatta, azt is messziről.

Egy poroszló lódította meg őkelmét, aki pálcájával a csizmaszárát csapkodva Bab Berci padja fölé tornyosult.

- Hé, te jöttment, van padra ülési engedélyed? - kérdezte, és csitt-csatt a vessző a csizmaszáron.

- Micsodám? - pattant fel ijedten Bab Berci.

- És padról felállási engedélyed? - firtatta még vészjóslóbban a poroszló.

- Há... hát nekem aztán... ki gondolta? - habogta Bab Berci.

A poroszló virult, na, ez jó fogás, ennek se padra ülési, se padról felállási engedélye nincs.

- Kérem a személyi iratokat - mondta kéjesen.

- Én Bab Berci vagyok, és... - kezdett bele Bab Berci hadarva, de a poroszló felbődült:

- Az iratokat!

Na de bődülhetett akármekkorát, a Széljárta Fák terén nem volt szokásban az igazolvány. Nyakon csípte hát a poroszló Bab Bercit, lódított rajta kettőt-hármat, belódította a dutyiba. Durr! - dörrent mögötte a vasajtó, nyikeri-nyekeri, nyikorgott a félméteres kulcs a zárban. S alighogy ezek a zajok elültek, bimm-bamm, elütötte a toronyóra a nyolcat. Megkezdődött a szerencsehozás ideje. Bab Berci körülnézett a félhomályos cellában, legalább a rabtársainak hadd hozzon szerencsét. De a szerencsehozónak nem volt szerencséje, rajta kívül egy teremtett lélek sem volt a cellában.

Most mit csináljon? Az idő száguldva múlik, üti a toronyóra a kilencet, tízet, köddé válik a tömérdek szerencse, hej, a nemjóját, hát hiába szabadítottam ki Tupakka szakállát!

Bab Berci ordítani kezdett.

- Szerencsét hozok mindenkire, hé, mindenkire szerencsét hozok, engedjetek ki!

Ordított torkaszakadtából.

Na, döngtek odaki a poroszló léptei. Megállt a vasajtó előtt, és bekiáltott.

- Ide figyelj, te kelekótya félnótás! Ha még egy pisszenést hallok, bemegyek, és pozdorjává zúzlak! Érted?! - S nehogy Bab Berci félreértse, így folytatta: - Törekké törlek, darává darállak, korpává őröllek, miszlikbe szecskázlak, polyvát csinálok belőled, porrá morzsollak!

Ezzel, mint aki jól végezte dolgát, távozott.

Bab Bercit meg egyszerre markolászta a félelem, és feszegette a düh. Itt ez a féleszű, ez a padra ülési és padról felállási, miszlikbe törő vadszamár, ez a víziló, ez a főtulok, emberek ezreinek a szerencséjét engedi szélnek... Addig-addig dühösködött, addig-addig heccelte magát, hogy miszlikbe szecskázás ide, pozdorjává zúzás oda, megint csak elkezdett torkaszakadtából kiabálni.

Na, döngtek a léptek.

De most nemcsak az ajtóig; csörrent, nyikordult a félméteres kulcs, kitárult a vasajtó, ott állt a behemót poroszló, szikrázott a szeme.

- Te féreg! - sziszegte, és magyarázhatott Bab Berci, amit akart, előkapta a somfa pálcáját, és dirr-durr, jól elnáspángolta, csak úgy porzott a háta szegény szerencsehozónak.

- Ez csak előleg volt - mondta a poroszló -, ha még egyszer ordítozni mersz, szíjat hasítok a hátadból!

Durr a vasajtó. Durr neked, Bab Berci! Durr neked, szerencse!

- Soha többé semmilyen embernek nem akarok szerencsét hozni - morgott Bab Berci. - Fene az öt éve elveszett zsebórájukba, ménkű a lóversenyre hordott pénzükbe, istennyila a cserelakásukba, a süly az egész emberiségbe, ha hagyják, hogy ilyen vaddisznó poroszlók kútba ejtsék a szerencséjüket! Jaj, de sajog a hátam! - Mert bizony az sajgott alaposan.

És ebben a pillanatban mit hall a sajgó hátú Bab Berci? Egy örömrikoltást.

- Ide nézz - szűrődött át a vasajtón -, megtaláltam az öt éve elvesztett zsebórámat!

Mondjam, hogy ki örömujjongott? Hát persze hogy a poroszló!

Bab Berci a fejéhez kapott. Hát persze! Hiszen reggel nyolc óta senki mással nem találkozott, csak ezzel az ördögadta, félküllős poroszlóval, hogy vinné el a kánya!

A poroszló meg tovább ordítozott:

- Haha, elmúlt a fogfájásom, kiállt a csúz a vállamból, összeforrt az eltörött mogyorófa pálcám!

Így rikogatott boldogan.

Aztán hozták neki a hírt, hogy a lánya első lett a fővárosi szépségversenyen, a fia megnyerte Atubia birkózóbajnokságát, a feleségének sikerült tíz kilót fogynia, s azt a hírt már maga a karcsú feleség hozta, hogy ötösük van a lottón.

Zuhogott a szerencse a randa poroszlajára.

Olyannyira, hogy jókedvében - nyikeri-nyekeri - kitárta a dutyiajtót, és így szólt:

- Na, lódulj! Annyi szerencse ért ma, hogy szélnek eresztlek. Még valami rosszat hozol rám a savanyú pofáddal - és búcsúzóul egy utolsót ráhúzott Bab Berci sajgó hátára.

Bab Berci kilépett a tömlöcajtón, s azon szent pillanatban elütötte a toronyóra az este hatot. Lejárt a varázserő. Bab Berci behúzott nyakkal sietett hazafelé, s a szeme sarkából az utcán sürgő emberekre pillantott. Na, azokon aztán látszott, hogy nem lelik az öt éve elvesztett zsebórájukat, hogy elúszott a pénzük a lóversenyen, hogy égen-földön nem tudják elcserélni a lakásukat, és hogy puff, mindjárt egy tégla esik a fejükre, és már eszükbe sem jut, hogy egy lánnyal is találkozhatnának. Úgy kell nektek - gondolta Bab Berci -, ha ilyen vaddisznó poroszlót tartotok. Megérdemlitek - tette hozzá szomorúan -, hogy a szerencsehozótok ilyen kétbalkezes legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!