Nemcsak kutyáimra emlékszem vissza szívesen, hanem nagyszerű, pompás litván lovamra is. Ez a paripa többet ért pénznél, aranynál is. Mondhatnám, a szerencsés véletlen juttatott hozzá.
Barátom, Przobowsky gróf pompás litvániai kastélyában vendégeskedtem. Szívesen időztem a grófnál, mert remek vadászterülete s még remekebb lovai voltak.
Egy délután pihenésképpen a dámák körében üldögéltem a nagy szalonban. Teázás közben kellemes csevegéssel töltöttük az időt. Az urak mind az udvarra mentek, ahol éppen egy fiatal telivér csődört vezettek elő. A gróf nagy reményeket fűzött ehhez a ménhez. Magam is szívesen lettem volna a férfiakkal, de a hölgyeket nem hagyhattam magukra.
Hirtelen segélykiáltásokat hallottunk. Felpattantam, és bocsánatot sem kérve a dámáktól, kirohantam az udvarra.
A csődör vad volt, féktelen, rúgott és harapott. Senki sem merészkedett a közelébe, senki sem mert a hátára ülni. Még a legbátrabb lovasok is csak távolról szemlélték döbbenten és tanácstalanul a zabolátlan csődör viharos táncát, tüzes tekintetét és habzó száját. Mindnyájan felkiáltottak, amikor váratlanul a hátára pattantam. Cselekedetem meglepte a lovat, de aztán, mintha hét ördög bújt volna bele, hányta-vette magát. Két hátsó lábán táncolt, ágaskodott, majd tüstént farát vágta a magasba. Mindent megkísérelt, mégsem tudott levetni. Lovaglótudományom és hidegvérem csakhamar lecsillapította és kezessé tette.
A megrémült hölgyek ott szorongtak a szalon ablakában, egyszerre sóhajtoztak az ijedtségtől s az ámulattól. Hogy meggyőzzem s egyben megnyugtassam őket a ló kezességéről s arról, hogy immár nem kell tartaniuk tőle, az ablakon át beugrattam a szalonba. Itt hol lépésben, hol ügetve, hol pedig vágtában néhányszor körbejárattam a lovat, majd felugrattam a gyönyörűen megtérített asztalra, s ott a csészék és tányérok között mutattam be a dámáknak a lovaglás magasiskoláját. Lovam olyan ügyesen engedelmeskedett parancsaimnak, hogy egyetlenegy leheletvékony csészét, teáskannát vagy tányért sem tört össze.
Huszárbravúrommal leírhatatlan lelkesedést váltottam ki. A hölgyek, de a ház ura előtt is toronymagasra nőtt a tekintélyem. Végül Przobowsky gróf a tőle megszokott udvariassággal megkérdezte, vajon elfogadnám-e ajándékba a megszelídített lovat. Ő ugyanis nagyon szeretné, ha ezzel a lóval győzelmes háborúba mennék a török ellen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!