Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. február 14., vasárnap

Mindentudás Egyeteme : Eszterházy Péter

A szavak csodálatos életéből



Prímszámok? Lásd Lovász László előadását!Tekintsük A halmazt. Ez legyen a prímszámok halmaza. Egy pozitív egész számot prímszámnak nevezünk, ha 1-en és önmagán kívül más egész számmal nem osztható. Az 1-et nem tekintjük annak (noha!), de ilyen a 2, 3, 5, 7... és így tovább. B halmaz legyen a valaha élt magyar írók halmaza, tehát ha valaki magyar író, akkor benne van, és ha benne van (most az mindegy, hogy nyakig vagy bokáig), az magyar író. Írónak azt nevezzük... hát lényegében, amit prímnek, hogy az egyen és önmagán kívül ne legyen más osztója (lásd még: a mindenséggel mérd magad!), ha pedig valaki író és magyarul ír, az magyar író. (Ez a felfogás tehát nem tud értelmet tulajdonítani a "magyarul ír, de nem magyar író" kifejezésnek, illetve ez barokkos kifejezése annak, hogy illető nem író.) - Ez a prím váratlanul tényleg jó definíció, vannak pl. az ikerprímek, 11-13, 17-19, Goethe és Schiller, Arany és Petőfi, Stan és Pan.

Legyen fNU az ún. népi-urbánus függvény, értelmezési tartománya az A halmaz, értékkészlete a B halmaz, vagyis minden prímhez rendelünk egy magyar írót, több prímhez is tartozhat ugyanaz az író, de egy prímhez nem tartozhat egynél több magyar író, pl. kettő, mert kettő több, mint egy...

Eddig valahogy így kezdődtek itt az előadások, tudósok beszéltek, tudósok, akik tehát tudnak valamit, és erről a tudásukról itt beszámoltak, mi a meleg víz?, molekulák, Brown-mozgás (vagy Browning? előkapta 38-as browningját s ettől fölmelegedett a víz?), mindenesetre szakszerűség, jól definiált kérdésekre szeriőz válaszok.

Most azonban egy író áll itt, s elég, ha csak az író Örkény István által kiemelt jelentésére gondolunk: a vaj köpülésekor megmaradó, tejszerű, savanykás folyadék, s már gyanítható, ma ez itt nem lesz ilyen egyszerű.

[mi a bánat és mi végre?]
[miben hasonlít az író a kőműveshez?]
[mit keres az író a pampákon?]
[szerepelt-e a 7x8 a kommunista 1x1-ben?]
[bepiszkolódnak-e a szavak?]
[a wittgensteini kőműves esete]
[ki csépel kit/mit?]
[a hány millió kocsis országa vagyunk?]
[az irodalom esete a birkával és a kamionnal]
[az irodalom mint fürkész]

*

Kihagyott mondatok jegyzéke

tovább

Esterházy Péter

A szavak csodálatos életéből


1/11. oldal >>

[mi a bánat és mi végre?]

Nem szívesen sertepertélnék a "mi az irodalom?"-kérdés körül, ezt meghagynám a szakférfiaknak és szaknőknek, de átfogalmazva már jobban kézre állna, hogy ti. Mi a bánat is az irodalom? (s ha nem volnánk ilyen úri és/vagy közszolgálati helyen, akkor a bánat helyett más szó is állhatna - mint az köztudott, tenném hozzá védekezve), és akkor erről a bánatról kicsit.

Vagy másképp arról, hogy mit is akarok. Anekdot. Egy afféle irodalmi konferencián a nekem rendelt tolmács nagyon tudott spanyolul, ami jó volt, mert ott spanyolul beszéltek, de az irodalomról halvány dunsztja se, akárha nekem a tehéntermesztésről beszélnének. Az előadó épp vidám dolgokat mondhatott, mert körülöttem dőltek a nevetéstől. Mit mond?, kérdem. Várjon, figyelek, majd később. Megint hallom, hogy Kafka és bruhaha. Mit mond? Majd később. Ez így ment végig. Wittgenstein, Camus - és a felszabadult, orgiaszerű vihogások. Taps, szünet, várakozón a tolmácsra néztem, fiatal egyetemista lány volt, aki szigorúan, mintegy megrovóan azt mondta: Igen. Azt hiszem, az irodalomról beszélt.

Ezt szeretném én is elérni, hogy Önök a végén azt mondhassák, igen, azt hiszem, az irodalomról beszélt.

Nem toporognék sokat itt tovább a módszertan körül - bár erre is igaz ifjabb Plinius mondata, amely szinte minden ún. modern vagy modern utáni szöveg mottója lehetne: "Ez nem kitérés, ez maga a mű.", önös szóval: a Bevezetés a szépirodalomba nem bevezetés, hanem szépirodalom -, szóval azt még megjegyzem, hogy ha író beszél az irodalomról, író íróként, akkor többnyire a sajátjáról vagy a neki ismerősről beszél, mert a gyakorlatból beszél, a gyakorlatából - ez a korlát itt is áll.

Ebben az "író beszélben" nem csak az író problematikus, hanem a beszél is. Megszoktuk, hogy manapság mindenki beszél, egyszer csak ott egy mikrofon - nagypapa, hallasz? -, és beszélni kell, háziasszony, focista, táblabíró, hivatásos pederaszta és amatőr bélyeggyűjtő, mindegy, csak beszéljen. Folyamatosan műsoridő van. De az író hangsúlyozottan nem beszélő-állat, hanem író-állat, én is, ahogy a költő mondja (én) "leginkább papírközelben vagyok én".

Másfelől meg az a helyzet, hogy már rég szerettem volna így állni egy tábla előtt. Krétával. Eddig meg is volnánk, de láthatták és látandják, hogy az igazi tanárok ilyenkor lazán zsebre dugják a kezüket, és csak adnak elő, adnak elő... Na ebből itt nem lesz semmi. Van énnekem rendes kéziratom, sok szó van rajta, melyet kímélet nélkül mind fölolvasok, egyetem ez, nem szórakozni vagyunk. Lám, a mi végre vagyunk a világon? alapkérdésre mintegy véletlenül kaptunk egy részválaszt.

Heidegger szebben tette föl a kérdést: Wozu Dichter in dürftigen Zeiten? Vagyis mi végre volnának a költők ínséges időben. Ez a mi végre is témánk.

Esterházy Péter

A szavak csodálatos életéből


<<>>

[miben hasonlít az író a kőműveshez?]

Szokták mondani, az író szerszáma a nyelv. Ez majdnem igaz. Én szívesen látom az írót, magamat - mint kézművest. Még inkább kőműves. Kőmíjjes. Tégla, malter, rakni, nő a fal, leomlik, újra, föl-le, Kelemenné, szóval valami nő.

Itt kicsit megállnék mutatni valamit. A mondat arra lehet példa, hogy nemcsak én írom a mondatot, az is írja önmagát. Vagy másképp: hogy a nyelv is szerző. Az írásnál sok és sokféle összefüggésre lehet ügyelni, szimmetriákra, ismétlődésekre, eposzi állandó jelzőre, a leleményes komplexus, és akkor többnyire kiderül, mondjuk egy értő olvasásnál, ez akár még egy kritikusnál is bekövetkezhet, minden jó kritikus jó olvasó is, de nem minden rovar bogár, hogy rendszerint sokkal több összefüggés, nyelvi játék, mélység és sekélység található a szövegben, mint amennyit az író beletett. Egy más szempont szerint ezt úgyis lehet fogalmazni, hogy az rossz jel a munka minőségét illetően, ha csak az van a könyvünkben, amit beletettünk.

Jobb korokban ezt elfogadták közvetlen Isten-bizonyítéknak.

Szóval a következő történt (ezt persze becsületszóra kell elfogadniuk, így nincs bizonyító ereje, de nem is bizonyítani akarok, hanem mutatni): tehát írtam, hogy rakosgatjuk a téglát, nő a fal, és akkor eszembe jutott, hogy hány és hányszor kiderül, hogy amit fölraktunk estére, leomlott reggelre, hogy az nem is fal volt, hanem legjobb esetben árok - gondolatjel: ha egy napot végigírok és másnap sorról sorra kihúzom, tehát nem marad semmi, az két nap jó munka, nulla linea, sine dies -, innen logikus ugrás a Kőműves Kelemenné, aki nemdebár nő. Az én kis linkségem már nem emlékezett, csak a nyelv, hogy a mondat elején volt már egy nő, de nem asszonyállatként, hanem igeként, cherchez la verb!

Én személy szerint jó barátságban vagyok a nyelvvel - nyelven a magyart értem -, illetve ő van velem barátságban, megengedi ezt a barátságot, mert az még igaz lehet, hogy a kolléga volt az úr, a vers csak cifra szolga, ám végül is a nyelv az úr.

Ezért van az kérem, hogy hűséggel nem az országomnak, nem hazámnak tartozom, nem az osztályomnak, ha van, nem a családomnak, hanem egyes egyedül a nyelvnek tartozom, a magyar nyelvnek. Jó társaságban vagyok.

A nyelv az úr, és akkor zárjam parodisztikusan: Habár fölül a gálya. Ez például egy üres fölül-és volt, csak azért nem húzom, hogy lássák, a nyelvre se lehet mindent hagyni. Mondatkihúzáshoz ugyanazok a képességek és erők kellenek, mint mondatíráshoz.

Mindenesetre az már látszik, hogy itt a tárgyról való beszéd része magának a tárgynak, blöffszerűen használva a matematikai szókészletet: könnyű Möbius-szalagok úszkálnak szigorú Klein-kancsókban.

A barátságról jut eszembe Balassa Péter, a nyáron halt meg, neki ajánlom ezt az előadást.





előző oldal következő oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!