Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. február 21., vasárnap

LÁZÁR ERVIN - A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ

LÁZÁR ERVIN

A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ
=========================


GYERE HAZA, MIKKAMAKKA


Hiába, no, az egyik legjobb dolog a világon, süttetni a hasunkat
a nappal. A nap nem tesz különbséget. Süt boldogra-boldogtalanra.
Valami efféle mocorgott Ló Szerafin fejében - persze nagyon
lomhácskán, lassúdadan mocorgott: a gondolatnak sincs kedve
ilyen álmosító, zsongító melegben ugrándozni. De ha halovány is,
csigalassú is, mégiscsak gondolat volt. Ló Szerafin úgy vélte,
nem hagyja kárba veszni. Kimondja. S már mondta is:

- A nap nem tesz különbséget.

A többieket - Bruckner Szigfridet, a kiérdemesült cirkuszi oroszlánt,
Aromót, a fékezhetetlen agyvelejű nyulat, Dömdödömöt, aki mint
köztudott, csak annyit tud mondani, hogy "dömdödöm" meg Szörnyeteg
Lajost, a legjobb szívű behemótot - egyáltalán nem zavarta ez a
mondat. Már csak azért sem, mert talán meg sem hallották. Motyogjon
Ló Szerafin, amit akar. De nem úgy Vacskamati! Ő bizony hegyezni
kezdte a fülét. Még mozdulni se volt rest, fölkönyökölt.

- Mit mondtál? - kérdezte élesen.

- Hogy a nap nem tesz különbséget. Egyformán süt mindenkire -
magyarázta Ló Szerafin.

Vacskamati felült.

- Éppen ezen járt az eszem - mondta.

- Na, vége a boldog napozásnak - mormogta Bruckner Szigfrid -, ennek
jár az esze valamin. - Mocorogtak boldogtalanul, itt mindjárt vita
kerekedik.

Vacskamati zavartalanul folytatta:

- Nincs igazság a földön - mondta pátosszal -, még a napsütés is
igazságtalan!

Most már Ló Szerafin is felkönyökölt.

- Már hogy lenne igazságtalan - méltatlankodott -, amikor egyformán
süt rád is meg rám is. Meg mindenkire.

- Éppen hogy nem! - replikázott Vacskamati. Neked például legalább
tízszer akkora hasad van, mint nekem. Ami annyit jelent, hogy rád
tízszer annyi napsütés jut, mint rám.

- Jézusmária - nyöszörgött Bruckner Szigfrid -, borzasztó! Micsoda
őrültségeken tudtok ti vitatkozni!

- Érdekes - mondta lassan Szörnyeteg Lajos -, mintha Vacskamatinak
tényleg igaza volna.

Ezt már Aromo sem állhatta szó nélkül.

- Persze - mondta -, aki tízszer nagyobb, azt tízszer több napsugár
éri, de tízszer több jégeső is, és a hideg szél is tízszer annyira
fújja.

Szörnyeteg Lajos elcsüggedt. Belezavarodott kissé ebbe az okfejtésbe.

- Majd megjön Mikkamakka, és eldönti - mondta. - Ő biztosan tudja.

Igen ám, de Mikkamakka nem volt otthon. Kora reggel elment a városba.
Ott volt valami sürgős elintéznivalója. Meg különben is, ad is valamit
Vacskamati Mikkamakkára! Már tátotta a száját, már mondta volna...
de ekkor... furcsa... megdöndült, megzördült, megdobbant valami.
S nem is hagyta abba. Ütemesen döngött-böngött, zirgett-zörgött,
kattogott-pattogott, bimm-bumm, kipp-kopp és riccs-reccs. No még
ilyet!

- Halljátok - mondta Ló Szerafin -, dörög az ég.

Néztek rá megütközve. Még hogy az ég? Hiszen sehol egy árva felhő,
nagy fönnen süt a nap.

De a hang csak nem szűnt: döbb-döbb.

- Aha - csillant fel Vacskamati szeme -, biztosan a dinnyefáról
potyognak a dinnyék.

Hát az tényleg így szólhat. Valahogy ilyesféleképpen. Persze csak
akkor, ha jó nagy dinnyék potyognak egy jó nagy dinnyefáról. De hát
dinnyefa? Ki látott már dinnyefát? Húzta is az orrát Ló Szerafin.

- Dinnyefa - mormogta -, ott nő az úritökfa mellett, mi? - A többiek
kuncogtak, csak Szörnyeteg Lajos képe ragyogott.

- Jaj, ez nagyon izgalmas, Vacskamati, hol láttál te dinnyefát? Úgy
ennék egy kis dinnyét!

A zaj meg nem szűnt ám! Csak úgy zengett, csak úgy döngött! Na de
mintha nem is hallották volna. Csak kacarásztak, nevetgéreztek.

- Még hogy dinnyefa! - csapkodta a hasát Bruckner Szigfrid.

Aromo is megeresztett egy fölényes, szánakozó tekintetet Szörnyeteg
Lajos felé.

- Dinnyét enne! - Dinnyefáról!

Ló Szerafin somolyogva csóválta a fejét.

- Ej, kedves Lajos - mondta -, de kevéske eszed van neked, hogy még
ezt a dinnyefamesét is elhiszed. Dinnyefa nem létezik, csak Vacskamati
fejében.

Aromo felvihogott.

- Ott elég hely van egy dinnyefának - mondta boldogan.

Vacskamati keményen ráncolta a homlokát, szúrósan nézett Aromóra.

- Egy pillanat! Mondd csak még egyszer, Aromo!

- Micsodát?

- Amit az előbb mondtál a fejemről meg a dinnyefáról.

- Azt mondtam, hogy a fejedben éppen elég hely van egy dinnyefa
számára.

"Akárhogy is - gondolta Vacskamati -, ez itt gúnyolódik velem."
Elmélyültek a ráncok a homlokán.

- Szóval... ezzel azt akarod mondani, hogy... aha, megvan... hogy
üres a fejem.

Na, kitört ám a hahota! Csak Aromo mímelte a komolyságot és a
csodálkozást.

- Én? - nyitotta nagyra a szemét. - Egyáltalán. Én csak annyit
mondtam, hogy van hely a fejedben egy dinnyefa számára. Se többet,
se kevesebbet. Azt magyarázol bele, amit akarsz. Azt, hogy üres a
fejed, nem én mondtam. Te mondtad.

Vacskamati belezavarodott ebbe a szónoklatba. Mérgelődött.

- Te mindig mást mondasz, mint amit gondolsz. Néha egy hétig is
törheti az ember a fejét, mit akartál tulajdonképpen.

De most aztán igazán fölzengett, földöngött és fölböngött. Még a
szusz is beléjük fulladt. Ló Szerafin megszeppenve tekergette a
nyakát.

- Mégiscsak az ég dörög, ez nem kétséges - mondta.

- Az eszed tokja! - bátorodott fel Vacskamati.

Bruckner Szigfrid is belekottyantott:

- Egy hordót gurítanak.

- Ugyan, dobol a fődobos - gúnyolódott Aromo.

- Vagy csak úgy magától döng - csillant fel Szörnyeteg Lajos képe.
- Jókedvéből.

Erre mind az égnek emelte a tekintetét. Ez a Szörnyeteg Lajos, ez
miket tud mondani!

- Lajoskám... - kezdett bele egy mondatba Vacskamati, de nem tudta
befejezni, mert Dömdödöm szigorúan közbevágott:

- Dömdödöm - mondta. És nehogy félreértsék, megismételte. - Dömdödöm!

Elsápadtak valamennyien. Ijedten néztek Dömdödömre.

- Csak nem? Ezt komolyan mondod, Dömdödöm? - kérdezte reménykedve
Vacskamati, hátha nem komolyan mondja.

De Ló Szerafin rögtön le is torkollta:

- Persze hogy komolyan mondja. Mikor szokott Dömdödöm viccelődni!

Bruckner Szigfrid, a nagymellényű oroszlán bátorsága is kezdett
lefelé szálldogálni, az ina felé. Reszketett a hangja.

- Szóval azt állítod, hogy Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon közeledik.

Dömdödöm nem szólt semmit, de aki akarta, a tekintetéből is láthatta,
hogy igenis azt állítja.

Rákezdtek a sápítozásra.

- Hű, akkor ezer jaj nekünk! Jön a tuskólábú.

- A köcsögfejű.

- A hordóhasú.

- A lepényfülű.

- A melencemellű.

- A kemenceszájú.

- A hígvelejű, széllelbélelt.

Mondták, mint egy litániát. Ló Szerafin följajdult.

- És éppen most, amikor nincs itthon Mikkamakka!

Aromo ocsúdott elsőnek. Siránkozással semmire se mennek. Széles
mozdulattal csendre intette a többieket.

- Az a fontos - mondta gyorsan -, hogy fancsali képet vágjatok!
Mindnyájan. Olyanok legyünk, mint egy gyászoló gyülekezet. Mert
Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon a jókedvet utálja a legjobban.

- A szerencsétlen - sírt fel Vacskamati.

- Ne siránkozz! Rajta, vágjunk keserves pofát!

Éppen idejében, mert dimm-dömm, még a fák is recsegtek, ott állt
a tisztás szélén a tuskólábú, köcsögfejű, hordóhasú, lepényfülű,
melencemellű, kemenceszájú, hígvelejű, széllelbélelt. Ott állt a
tisztás szélén morc pofával Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon.

- Szóval itt a díszes társaság! - recsegett, reszelt, fűrészelt a
hangja.

Aromo előrelépett, alázatos hangon megszólalt:

- Itt vagyunk, persze, hiszen tudod, hogy itt lakunk.

- És jó a kedvetek, mi? - recsegett Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon.

- Dehogy, kedves Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, dehogy jó - mondta
gyorsan Aromo. - Éppen ellenkezőleg. Rissz-rossz a kedvünk.

- Csak sírunk-rívunk - hazudta Bruckner Szigfrid.

- Kesergünk - mondta Vacskamati.

- Bánatoskodunk - toldotta Ló Szerafin.

Zordonbordon toppantott egy nagyot.

- Hallottam, hogy nevettetek!

Aromo erre aztán igazából nekilátott színészkedni.

- Nevetni? Mi az, kedves Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon? Azt se tudjuk,
mit jelent ez a szó.

A többiek meg kórusban rávágták:

- Bizony, fogalmunk sincs!

Aromo belelendült.

- Ilyen szavak már rég nem szerepelnek szótárunkban. Röhécselni,
nevetgélni, mosolyogni, viháncolni, rötyögni, hahotázni, heherészni...
Egyikről se tudjuk, mit jelent.

Vacskamatinak azért ez már sok volt. Pukkadozott, fulladozott, nagyon
igyekezett, de mindhiába, nem tudta visszatartani a nevetést. Kitört
belőle, csilingelt, gilingalangolt.

Ebből meg mi lesz? Rémülten nézték Vacskamatit, még lélegzetet venni
is elfelejtettek.

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordonnak kiguvadt a szeme, pulykavörös lett a
képe.

- Hát ez meg mi?! - böffent ki belőle.

Aromo finoman bokán rúgta Vacskamatit, de mindhiába. Csak csilingelt,
csak gilingalangolt. Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon már emelte a
rettenetes mancsát. Aromo gyorsan előrelépett.

- Kérlek... igazán kellemetlen - dadogta -, de Vacskamati sír.

- Mit csinál?! - üvöltött Zordonbordon. - Még hogy sír?! Nevet!
Röhécsel! Kacarászik!

- Dehogyis! Te nem ismered Vacskamatit. Így szokott sírni. Eleinte mi
is azt hittük, nevet... vagy hogy is kell mondani... de egyáltalán
nem. Éppen hogy sír.

- Hazudsz! - üvöltött Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon.

- Higgyél nekünk. Tényleg sír - mondta kétségbeesetten Aromo, és
szemrehányóan Vacskamatira pillantott.

A többiek látták, hogy segíteni kell Aromónak. Rákezdték hát:

- Bizony sír.

- Így szokott sírni.

- Vacskamati így sír.

Dömdödöm rosszallóan nézte a cirkuszt. Meg is szólalt:

- Dömdödöm.

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon fölkapta a fejét, gyanakodva nézett
Dömdödömre.

- Ez meg mit mondott?

Aromo széttárta a kezét.

- Ki tudja, kedves, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon? Tudod, hogy csak
ennyit tud mondani: dömdödöm.

- De állítólag ti megértitek.

- Nagy ritkán - legyintett Aromo. - Mit lehet azon megérteni, hogy
dömdödöm?

Zordonbordon hitte is, nem is. Mindenesetre jól szemügyre vette a
társaságot. Mikkamakkát kereste.

- És az a híres Mikkamakka hol van? Elbújt talán?

Végre Vacskamati abbahagyta a vihogást, Aromo is megkönnyebbült, hogy
másra terelődött a szó.

- Dehogyis bújt - mondta. - Bement a városba, dolga van. Lehet, hogy
csak holnap este jön haza. És tiszteltet téged. - Nagyot nyelt Aromo.
- Mondta, ha erre járna Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, adjuk át neki
hódolatteljes üdvözletét. És egyébként is, mi valamennyien nagyon
tisztelünk téged.

Zordonbordon nagy büszkén fölemelte a fejét, toporgott, pöffeszkedett,
mint egy felfuvalkodott pulykakakas.

- Hát tisztelhettek is! - mondta elégedetten. Mert különben hátrakötöm
a sarkatokat.

Elhallgatott, úgy látszott, gondolkozik - ha ugyan az ilyen böhöm
zordonbordonok szoktak gondolkozni.

- Szóval az a nagy hírű Mikkamakka nincsen idehaza? Pedig ha jól
tudom, ő a vezéretek.

Bruckner Szigfrid kihúzta magát.

- Itt, kérlek, köztársaság van - mondta hetykén.

- Aha, köztársaság - mondta Zordonbordon, de látszott, máson jár az
esze. Mézesmázos lett az arca.

- Azért jöttem, mert segíteni akarok nektek - mondta.

Dömdödöm szeméből kipattant egy dühös kis szikra.

- Dömdödöm!

A mézmáz azonnal eltűnt Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon ábrázatáról.

- Mit mondott?

Aromo Dömdödömhöz fordult.

- Mit mondtál, Dömdödöm?

Dömdödöm utálkozva megismételte:

- Dömdödöm.

Aromónak most már volt bátorsága egy icipici vigyorra is.

- Na látod, ezt mondta - nézett Zordonbordonra.

Zordonbordon tekintete szúrós lett, mint a szamártövis.

- Ne szórakozzatok velem, mert baj lesz! Én itt kiteszem értetek a
lelkem, ti meg gúnyolódtok. Még egy ilyen közbeszólás, és nem mentlek
meg benneteket!

Ló Szerafin ámulva nézett rá.

- Bennünket? Megmenteni? Mitől?

Zordonbordon vészjóslóan csóválta a fejét.

- Majd ha megmondom, nem lesztek ilyen hetykék.

Úgy látszott, ennek a fele se tréfa.

- Mégis mi történt? - kérdezte ijedten Vacskamati.

Zordonbordon előredöntötte a felsőtestét, suttogva mondta:

- Tudjátok meg, hogy az erdőben rettenetesen elszaporodtak a
pomogácsok!

Tátott szájjal nézték.

- Micsodákok? - kérdezte Szörnyeteg Lajos.

Zordonbordon végigpásztázta az értetlen arcokat.

- Ezt a műveletlenséget! - mondta fitymálóan. - Azt akarjátok mondani,
hogy nem tudjátok, mik azok a pomogácsok?

Aromo tanácstalanul tekergette a nyakát.

- Izé - mondta -, de... dehogynem tudjuk.

Bruckner Szigfrid is kidüllesztette a mellét.

- Mi ne tudnánk!

Ló Szerafin is lódított:

- Nem egyet láttunk már.

Zordonbordon elfojtott egy gúnyos mosolyt.

- Azért mondom! - recsegte. És recsegett volna tovább, de Szörnyeteg
Lajos ártatlan tekintettel körülnézett, és azt kérdezte:

- Tényleg, mik azok a pomogácsok?

Aromo szigorú tekintetet villantott rá.

- Hallgass, Lajos, ne szólj az okosabbak dolgába!

- De amikor sose hallottam még pomogácsokról - erősködött Szörnyeteg
Lajos.

Na, erre a többiek nekiestek.

- Csend!

- Hagyd abba!

- Fogd be már a szád!

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon szemügyre vette Szörnyeteg Lajost.

- Ez a nagyeszű meg Szörnyeteg Lajos, mi? - kérdezte.

Aromo legyintett.

- Kicsit lassú észjárású - mondta. - Nem kell vele törődni. Az a
fontos, hogy mi tudjuk, mik azok a pomogácsok.

Dömdödöm Aromóra nézett, elfintorodott, és méla undorral azt mondta:

- Dömdödöm!

Mindenki behúzta a nyakát, csak Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon
nyújtogatta a magáét, mint egy nagyothalló gúnár.

- Mit mondott?

- Semmit - vágta rá Aromo.

Szörnyeteg Lajos álmélkodva nézett körül. Semmit? Mi az, hogy semmit?
Süketek ezek?

- De igenis, azt mondta, hogy... - kezdett bele, de befejezni nem volt
ideje, mert Ló Szerafin odaugrott hozzá és patáját Szörnyeteg Lajos
szájára tapasztotta.

- Miért fogtad be a száját?! - recsegett Zordonbordon.

- Naponta csak tizenkét butaságot tudok végighallgatni - hadarta
Ló Szerafin. - A tizenharmadiktól idegzsábát kapok. És most ez lett
volna a tizenharmadik.

Zordonbordon már horkantott is egyet, hogy most aztán ad nekik a
hazudozásért, de Vacskamati okosan elterelte a figyelmét.

- Ott hagytad abba, kedves Zordonbordon - mondta mézesmázosan -, hogy
nagyon elszaporodtak a pomogácsok.

Zordonbordon vészjóslóan ránézett.

- Mi az, hogy ott hagytam abba? Ennyi talán neked nem elég?

Vacskamati bizonytalanul behúzta a nyakát.

- De, dehogynem elég. El tudom képzelni, hogy szoronganak most
szegények. Segíteni kellene rajtuk.

Zordonbordon a fejéhez kapott.

- Eszedet hagytad? Segíteni a pomogácsoknak?! Tudod te, mit beszélsz?

- De hát ha egyszer szoronganak - védekezett Vacskamati.

Zordonbordon se volt rest, minden színészi képességét latba vetette.

- Szoronganak! - mondta gunyorosan, aztán suttogóra fogta a hangját.
- Rövidesen megindítják a döntő támadást.

Szörnyeteg Lajos arcára őszinte szánalom ült.

- Jaj de sajnálom szegényeket! - mondta.

- Kiket? - förmedt rá Zordonbordon.

- Hát akiket megdöntőtámadnak.

- Jaj de ostobák vagytok! - sóhajtott galádul Zordonbordon, és ettől
a sóhajtól Aromo észbe kapott.

- Azt akarod mondani, hogy... hogy a pomogácsok - dadogta, s annyira
belekeveredett a dadogásba, hogy Ló Szerafin segítette ki:

- Minket támadnak meg?

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon arca felragyogott. Már amennyire egy
ilyen észveszejtő csúfság ragyogni tud.

- Na végre, hogy leesett a húsz fillér! - ordított fel boldogan. - Mi
az, hogy megtámadnak! Széttépnek, kinyírnak, átpasszíroznak, kerékbe
törnek, felnyársalnak, elemésztenek, miszlikbe vágnak, porrá zúznak
benneteket!

- Jaj istenem! - sírt fel Vacskamati.

Na de a többiek se különbül. Sápadoztak, szepegtek, reszkettek.

- Segítség! - jajdult föl Szörnyeteg Lajos.

A halálmegvető bátorságú oroszlán, a nagyhangú Bruckner Szigfrid se
düllesztette a mellét. Azt suttogta:

- Meneküljünk!

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon diadalmasan nézett a berezelt társaságra.

- Hiába is menekülnétek. Körül vagytok zárva. Bármerre futtok, a
pomogácsok kezére juttok.

Erre lett aztán igazi haddelhadd! Futkostak, ugráltak, jajgattak,
siránkoztak. Csak az egy Dömdödöm támaszkodott szótlanul, karba tett
kézzel egy fának.

A nagy zajongásból Vacskamati hangja sivított elő:

- És akkor most mit csináljunk?

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon élvezte a zűrzavart.

- Micsoda pipogya társaság - mondta. - Bruckner Szigfrid, a vakmerő
oroszlán, Aromo, a lángeszű nyúl, Ló Szerafin, a kék csodaparipa meg
ez a bikaerejű Szörnyeteg Lajos, a híres Vacskamati és ez a becsület
szobra, ez a Dömdödöm, vagy mi a neve!

Dömdödöm még arra sem érdemesítette Zordonbordont, hogy a fejét feléje
fordítsa, úgy mondta a fa mellett álltában:

- Dömdödöm.

- Most aztán dömdömözhetsz! - villogott Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon.
- Majd a pomogácsok kitömetnek benneteket az iskolai szertáraik
számára, hogy a kis pomogácsok még száz év múlva is láthassák a
világ leggyávább társaságát.

Ettől keseredett el igazán Vacskamati. Még hogy kitömés!

- De hát mit tehetünk, kedves Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, mondd már
meg! - siránkozott. - Én annyi minden szeretnék még lenni, de iskolai
szemléltetőeszköz egyáltalán nem.

Bruckner Szigfrid csillapította:

- Ugyan, Vacskamati, mit siránkozol? Majd beszélünk azokkal a
pomogácsokkal. Csak nem fognak ok nélkül öldökölni. Egy csöpp eszük
biztos van.

Zordonbordon felnevetett. Akárha egy rekedt sziréna szólalt volna meg.

- Haha! Beszélni a pomogácsokkal! Az előbb azt mondtad, tudod, mik
azok a pomogácsok. Most meg tárgyalni akarsz velük! Akkor aztán
százszorosan végetek. Még ennek a tisztásnak a helyét is sóval
hintik fel. - Itt jelentőségteljesen elhallgatott, majd egész más
hangon folytatta: - Egy dolgot próbálhattok csak meg.

Reménykedve néztek rá.

- Micsodát?

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon kihúzta magát, melencemellét
kidüllesztette.

- Tudom, hogy magatoktól sose jutna eszetekbe. De segíteni akarok
rajtatok, hát megmondom. Egy dolog segít csak: a harc!

A reménykedő arcok elfintorodtak.

- A harc? - rebegte Bruckner Szigfrid.

- Az üsd-vágd, nem apád? - hebegte Vacskamati.

- A csihi-puhi? - habogta Szörnyeteg Lajos.

- Az - mondta Zordonbordon. - Bár reményetek úgyse sok van. A
pomogácsok rettenthetetlen harcosok. Bátrak, alaposak, szívósak,
kegyetlenek.

Ez kellett csak! Csak úgy zengett az erdő a sírás-rívástól.
Zordonbordon meg pöffeszkedett nagy boldogan. Hiszen éppen ezt
akarta.

- Begyulladtatok, mi? Na, akkor megyek is... És mondom: csak a
harc segít. Fel kell venni a kesztyűt. Höhö! Meg kell küzdeni a
pomogácsokkal... Na, isten veletek!

Sarkon fordult, csak a háta közepét látták. Az is egyre kisebbedett.
Ment döngő léptekkel, csak úgy reszkettek a fák, nevetgélt, hahotázott,
csak úgy rezegtek a levelek.

Vacskamati tétován utána lépett.

- Jaj, ne hagyj itt bennünket, kedves Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon!
Jaj, mi lesz velünk!

Siránkoztak volna tovább, de Dömdödöm erélyesen rájuk szólt:

- Dömdödöm!

Mintha késsel vágták volna el a zajongást. Döbbent csend lett.
Vacskamati odaóvakodott Dömdödömhöz. Suttogva kérdezte:

- Ebben egészen biztos vagy, Dömdödöm?

- Dömdödöm - mondta határozottan Dömdödöm.

Bruckner Szigfrid dühösen felhorkant:

- Te mindig egészen biztos vagy mindenben. Te mindent jobban tudsz.
Hogy mered azt állítani, hogy pomogácsok egyáltalán nincsenek?

Szörnyeteg Lajos Dömdödöm védelmére kelt.

- Miért, te talán láttál már pomogácsot?

Bruckner Szigfrid válaszra sem méltatta, helyette Aromo fordult
szegény Szörnyeteg Lajoshoz.

- Nézd, Lajos - mondta hetykén -, föltennék neked egy kérdést. Mondd
meg, hogy mennyi kétszer kettő!

Szörnyeteg Lajos elmélázva nézte az eget. Toporgott, gyűrögette a
nadrágja varrását.

- Kétszer kettő az... az annyi, mint... se több, se kevesebb, mint -
tanácstalankodott, aztán méregbe gurult. - Mit kétszerkettőzöl itt,
amikor sokkal fontosabb dolgokról van szó? A pomogácsokról!

Aromo fensőséges ábrázattal nézte.

- És azt gondolod, hogy ebben a fontosabb dologban éppen arra
hallgatunk, aki azt sem tudja, hogy mennyi kétszer kettő?

Szörnyeteg Lajos harciasan dobbantott.

- Na jó! Hát akkor kétszer kettő az öt!

Láthatta jól Aromo arcán, hogy nem annyi. Elbizonytalanodott.

- Akkor... hat... vagy esetleg...

- Esetleg befoghatod a szádat - avatkozott bele Bruckner Szigfrid.
- A lángeszedet inkább majd szalonnasütéshez használjuk.

Szörnyeteg Lajos konokul lehajtotta a fejét.

- Akkor se láttam még soha egy darab pomogácsot sem.

Aromo csípőre tette a kezét, odaballagott Szörnyeteg Lajos elé.

- Miért, talán bumerángot láttál már? Vagy hangyászsünt, kacsacsőrű
emlőst, huszonnégy karátos aranyat, harisnyakötőt, gőzkalapácsot,
bálnát, anakondát, hexencsúzt, lámát, bálombökit és guttermuttert?
Láttál? Nem láttál! És mégis létezik valamennyi.

Szörnyeteg Lajos behúzott nyakkal állt Aromo előtt, a szónoki hév
elsöpörte maradék biztonságát is. De Vacskamatinak valami nem tetszett
a szónoklatban. Aromo elé penderedett.

- A guttermuttert nem hiszem. Meg a harisnyakötőt se. Muttert, azt már
láttam, meg főkötőt is. De guttermutter meg harisnyakötő?!

Bruckner Szigfrid szúrósan nézte Vacskamatit.

- Ezek szerint te is azt állítod, hogy pomogácsok nincsenek?

- Egy szóval se - tiltakozott ijedten Vacskamati.

- Csak a guttermutter meg a harisnyak... Ló Szerafin fölordított, mint
akit oldalba lőttek.

- Hagyjátok már ezt a guttermutterezést! A fejünk felett lóg a baj,
ti meg az eszeteket járatjátok.

- Teheti, akinek van - kottyantott közbe Vacskamati, és
jelentőségteljesen Szörnyeteg Lajosra nézett. Az meg szegény
majd elpityeredett.

- Én igazán nem tehetek róla, hogy egy kicsit lassabban forog az eszem
kereke, de...

Hogy mit mondott volna a "de" után, azt most már sose tudjuk meg, mert
Aromo odalépett hozzá, vállon veregette, és így szólt:

- Lajoskám, téged senki se hibáztat, senki se okol. Nem tudod, hogy
mennyi kétszer kettő, és kész. De azt biztos tudod, mi az, hogy csönd.

- Igen, azt tudom.

- Nahát, akkor maradjál csöndben! Mi meg fölkészülünk a pomogácsok
elleni harcra. Nem adjuk ingyen a bőrünket!

- Jaj de félek! - jajdult föl Vacskamati.

De Aromo most már elemében volt.

- Csak semmi félelem - mondta. - Majd én kezembe veszem a
pomogácsügyet.

Ló Szerafin szúrósan ránézett.

- Nana! - mondta. - Talán kezünkbe vesszük.

- Úgy is lehet mondani - legyintett Aromo. - Mindegy. A fontos az,
most már végre kezdjük el.

- Úgy van, kezdjük - helyeselt Bruckner Szigfrid, de a lelkesedése
hirtelen elpárolgott. - Hogyan kezdjük? - tekergette a nyakát.

Aromo katonás léptekkel föl-le sétált a tisztás közepén.

- Hát hogyan kezdenénk?! Haditanácsot tartunk.

- Dömdödöm - mondta Dömdödöm.

Aromo elvörösödött.

- Dömdödöm, nagyon kérlek, ne bomlaszd a fegyelmet. Még egy ilyen
megjegyzés, és kizárlak a haditanácsból.

- Dömdödöm - mondta Dömdödöm.

- Már ki is vagy zárva! - kiabált Aromo. - Vedd tudomásul. Szedd a
sátorfádat, és vonulj a tisztás másik végébe!

- Úgy van - kiabált Vacskamati is -, még csak nem is hallgathatod a
haditanácsot.

- Még elárulná a pomogácsoknak - tódította Bruckner Szigfrid.

Ló Szerafin is tűzbe jött.

- Úgy van! Takarodj a tisztás másik végébe!

Dömdödöm egy szót se szólt, hátat fordított nekik, átballagott a
tisztás másik végébe, és leült a fűbe. Szörnyeteg Lajos szánakozva
nézte.

- Ezt igazán nem kellene csinálnotok Dömdödömmel - mondta.

- Kuss! - kiabált rá Aromo.

- Majd megjön Mikkamakka, és ad nektek - mormogta Szörnyeteg Lajos.

Aromo ráförmedt:

- Kizárjunk téged is?

- Ne, ne... én inkább...

- Na, akkor csönd! - diadalmaskodott Aromo. Lássunk munkához! Úgy
gondolom, hogy a pomogácsok ellen legeredményesebben úgy harcolhatunk,
ha... ha... hogy is mondjam... Szerinted, Ló Szerafin, mi lenne a
legeredményesebb módszer?

Ló Szerafin igencsak zavarba jött. Váratlanul érte a kérdés. De még
mennyire váratlanul! Dadogni kezdett:

- Én szerintem... az én véleményem szerint... mivelhogy a pomogácsok
termete...

Itt elakadt, pedig valamennyien nagy érdeklődéssel néztek rá. Aromo
biztatta is:

- Na, na mondd! A pomogácsok termete?

- A pomogácsok termete - nyögte nagy kínban Ló Szerafin - olyan
kicsi...

Bruckner Szigfrid ámulva kérdezte:

- Mit mondasz? Kicsi?

Ló Szerafin rázta a fejét.

- Azazhogy nagy.

Bruckner Szigfrid ezen még jobban elcsodálkozott.

- Nagy?

Ló Szerafin most már végleg nem tudta, mit mondjon. Kivágta hát nagy
vitézül:

- Akarom mondani, közepes.

Szörnyeteg Lajos egész eddig tátott szájjal hallgatott. De most már
nem bírta tovább. Megkérdezte:

- Most akkor kicsi, nagy vagy közepes?

Aromo felcsattant:

- Légy szíves, ne tegyél föl ostoba kérdéseket! Te meg, Szerafin,
mondd meg végre, milyen a pomogácsok termete. Kicsi, nagy vagy
közepes?

Ló Szerafin lesunyta a fejét. Krákogott.

- Az az igazság, hogy pomogácsot én csak meglehetős távolságról
láttam.

- A termetét meglehetős távolságból is megítélheted - mondta Bruckner
Szigfrid.

Ló Szerafin csűrte-csavarta.

- Hát ez, kérlek szépen, nem egészen így van. Mert ha az a meglehetős
távolság nagyon nagy, akkor ugye, a pomogács kicsinek látszik. Ha
meg a távolság igen kicsi, akkor a pomogács óriásnak látszik.

- A közepes távolságot már el se mondd - jegyezte meg Aromo.

- Miért, akkor mi az eredmény? - kíváncsiskodott Szörnyeteg Lajos.

- Lajos! Lajos! - rikoltoztak a többiek.

Vacskamati Ló Szerafinhoz fordult.

- Tehát az a kérdés, hogy te milyen távolságról láttál pomogácsot.

Ló Szerafin nem tágított.

- Mondom, hogy meglehetős távolságról.

- Na és meglehetős távolságról mekkorának láttad? - kérdezte Aromo.

- Meglehetősnek... - Ló Szerafin elmélázott. - Ha egyáltalán...

Várták, hogy mi egyáltalán, de Ló Szerafin nem folytatta.

- Ha egyáltalán - sürgette Bruckner Szigfrid.

- Ha egyáltalán pomogács volt - nyögte ki nagy nehezen Ló Szerafin.

A többiek hüledeztek.

- Lehet, hogy nem pomogácsot láttál meglehetős távolságról? -
csodálkozott Aromo.

- Lehet - bólogatott Ló Szerafin. - Lehet, hogy egy bodzabokor volt.
Vagy egy fatönk. Mert ugyanis, amikor meglehetős távolságról láttam
azt a meglehetős nagyságú valamit, már meglehetősen sötét volt.

Ezen a kacifántos okfejtésen egy kicsit mindenkinek gondolkoznia
kellett. Sőt Szörnyeteg Lajosnak nagyon kellett gondolkoznia.
Csak Dömdödöm érthette meg azonnal - a tisztás másik végén is
jól hallotta, miről beszélnek Szerafinék -, mert megszólalt:

- Dömdödöm.

- Na, ez már mégiscsak több a soknál! - visított Aromo. -
Megbüntetjük.

Odavágtattak Dömdödömhöz, körülállták.

- Vedd tudomásul, hogy hadiállapot van! - rikoltozta Aromo.

Bruckner Szigfrid ünnepélyesen Dömdödöm felé nyújtotta a mutatóujját.

- Én téged ezennel regenátnak nyilvánítlak.

- Talán generátornak - javította Vacskamati.

- Renegátnak - mondta Aromo, immár helyesen.

Vacskamati hadonászott.

- Regenátor vagy generátor, mindegy. Büntetésből idekötözzük a fához.
Itt aztán renegáthatsz!

Nosza, gyorsan kerítettek egy kötelet, és mirniksz-dirniksz,
odakötözték szegény Dömdödömöt a fához. Csak Szörnyeteg Lajos nem
vett részt a kötözésben, rémülten ugrabugrált körülöttük, és azt
kiabálta:

- Ezt csinálni Dömdödömmel! Ezt csinálni Dömdödömmel!

Aromo ráripakodott:

- Akarsz te is mellé kerülni?

Jaj, dehogyis akart! Összehúzta magát, és mukkanni sem mert. A
többiek meg kötötték a nagy csomókat Dömdödöm bokáján, csuklóján,
még a derekán is.

- Így - mondta elégedetten Aromo -, és ha még egyszer meg mersz
szólalni, még a szádat is betömjük. Értve?

Visszakocogtak folytatni a haditanácsot.

- A belső ellenség a legveszélyesebb - morogta Bruckner Szigfrid.

- Ott hagytuk abba, hogy meglehetős sötét volt - vette át a szót
Aromo.

- És hogy talán nem is pomogács volt az a bizonyos bodzabokor vagy
fatönk, amit láttál.

Ló Szerafin megunta, hogy folyvást őrajta lovagolnak.

- Igen. De semmi vész - mondta gúnyosan -, itt vagytok ti, ti aztán
biztosan láttatok közelebbről és tiszta időben pomogácsot.

- Mi aztán láttunk - mondta óvatosan Bruckner Szigfrid.

- Mi ne láttunk volna - mondta még óvatosabban Aromo.

- Ez csak természetes - suttogta Vacskamati.

Szörnyeteg Lajos felkapta a fejét.

- Lehet, hogy én is láttam? - kérdezte izgatottan.

- Lehet - bólogatott Bruckner Szigfrid.

- Csak talán bodzabokornak nézted.

- Vagy fatönknek.

Szörnyeteg Lajos ámuldozott.

- Nahát - mondta -, ez eszembe se jutott! Pedig mennyi bodzabokrot meg
fatönköt láttam az utóbbi időben... Szóval azok pomogácsok voltak. -
Fölugrott, Dömdödöm felé fordult. - Dömdödöm! Ide hallgass, Dömdödöm!
- kiabálta.

- A renegáttal nem tárgyalunk - szólt rá Vacskamati.

Szörnyeteg Lajos esdekelve nézett rájuk.

- Engedjük el most már!

De lehurrogták.

- Nem érted, hogy hadiállapot van? - mondta Bruckner Szigfrid. -
Térjünk a tárgyra!

- Úgy van - helyeselt Aromo. - Légy szíves, Szigfrid, meséld el a
pomogácsokkal való találkozásodat.

- Miért éppen én? - riadt meg Bruckner Szigfrid. - Jobb, ha te kezded.

Erre Aromo is vakarni kezdte a feje búbját.

- Kezdje inkább Vacskamati - mondta.

Ez már tetszett Bruckner Szigfridnek.

- Úgy is van. Vacskamati, rajtad a sor - helyeselt.

Most Vacskamatin volt a sor, hogy ijedten körülszalajtsa rajtuk
a tekintetét. De az ijedtség csak egy szempillantásig tartott,
Vacskamati fölényesen elmosolyodott.

- Hát, kérlek szépen - kezdett bele -, a pomogácsok kétszer akkorák,
mint egy elefánt. Öt lábuk van, és öt kezük. S mind az öt kezükben
egy-egy gyilok.

- Micsoda? - kérdezte zöldre váltan Szörnyeteg Lajos.

- Gyilok. Azaz gyíkleső. Vagyis békanyúzó - magyarázta Vacskamati.

- Jaj nekem! - reszketett Szörnyeteg Lajos.

De Bruckner Szigfrid sem érezte valami jól magát.

- Biztos, hogy öt lábuk van? - kérdezte.

- Annyira biztos, amennyire az öt kezük - mondta nagy ravaszul
Vacskamati.

Aromo gyanakodott.

- Ne haragudj, Vacskamati, de hol láttad őket? És milyen messziről?

- Hogyhogy hol? Hogyhogy milyen messziről? Sehol se láttam őket.

Zavartan néztek rá, nem tudták, örüljenek-e, mérgelődjenek-e.

- Akkor meg honnan szeded, hogy öt kéz... öt láb... meg gyilok...?
- kérdezte Aromo.

- Így képzelem - vágta ki hetykén Vacskamati.

Bruckner Szigfrid felfortyant:

- Hát ez mégiscsak nevetséges! Éppen képzelgésekre van szükségünk!

- Vedd tudomásul, hogy az én képzelőerőm a legcsodálatosabb a világon
- mondta neki Vacskamati.

- Sokra megyünk a képzelőerőddel! Megtarthatod magadnak. Még hogy
ötkezűek! Miért nem mindjárt huszonöt kezűek?!

Aromo csitította őket:

- Ne idegesítsük egymást fölösleges vitatkozással. És igenis a
képzelőerő néha nem árt.

- Na mondhatom! - háborgott Bruckner Szigfrid.

- Már csak az hiányzik, hogy te is csak képzeletben láttál
pomogácsokat.

Szörnyeteg Lajos ijedt képpel toporgott mellettük, a megkötözött
Dömdödömre pislogott.

- Engedjük szabadon Dömdödömöt! - kérlelte őket, de Bruckner Szigfrid
ráförmedt:

- Hallgass! Beszéljen Aromo a pomogácsokról.

- Beszélek is. Az igaz, hogy nem láttam pomogácsokat...

- Na tessék! Nem látott! - kiabált Ló Szerafin.

Aromo szigorúan ránézett.

- Látni nem láttam, de hallottam őket.

Szörnyeteg Lajos nagy tisztelettel nézett Aromóra.

- Beszélgettek? - kérdezte.

- Nem beszélgettek. Süvítve zúgtak el a fák fölött.

Bruckner Szigfrid ugrott egyet izgalmában.

- Azt akarod mondani, hogy repültek?

- Azt. Éjszaka volt. Egyszer csak hallom ám: zii, aztán: zuu,
sitty-sutty. Süvítettek a fák fölött.

- És miből gondolod, hogy pomogácsok voltak? - kérdezte Vacskamati.

- Hát mik lettek volna? Hallottál már éjszaka ilyesmit, hogy
zii-zuu-sitty-sutty?

- Egyszer - mondta Vacskamati -, egyszer hallottam. De akkor Bruckner
Szigfrid horkolt.

- Én? Kikérem magamnak! Én nem horkolok!

- Ezen talán ne vitatkozzunk - legyintett lemondóan Aromo. - Neked,
Szigfrid, szerencséd van.

- Miért lenne szerencsém?

- Mert amikor horkolsz, olyankor mindig alszol. Nem kell hallgatnod.

Bruckner Szigfrid már tátotta a száját, de belefulladt ám a szó. Mert
az erdő felől felsivított, felpengett valami: zii-zuu-sitty-sutty,
aztán döngések, böngések, zuhanások. Aztán néma csend.

Vacskamati reszketve bújt Ló Szerafin háta mögé.

- Te jóisten, ez meg mi volt?!

Rémülten néztek egymásra. Mindannyiuknak ugyanaz járt a fejében. Aromo
ki is mondta:

- Semmi kétség, a pomogácsok! Megkezdték a felderítő repüléseket.

Erre újra megdobbant, megzörrent, felsivított: zii-zuu-sit

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!