Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. február 6., szombat

Az antik világ (MEK)

Az antik világ

Az alexandriai könyvgyűjtemény megteremtése az ókor könyvtártörténetében a legnagyobb tett. A tervet az első egyiptomi Diadochusnak, Ptolemaios Soternek (i. e. 283) tulajdonítják, a végrehajtást pedig fiának, Ptolemaios Philadelphosnak. Nem kisebb dologról lévén szó, mint arról, hogy összegyűjtsék az egész görög irodalmat, nagyon jelentős pénzösszegeket kellett az uralkodóknak erre a célra mozgósítaniuk, azonkívül attól sem riadtak vissza, hogy kíméletlen intézkedésekhez is nyúljanak. Így lefoglalták az alexandriai kikötőben horgonyzó hajók könyvrakományát, és ezenkívül - a monda szerint - nem küldték vissza a három nagy drámaíró alkotásaiból Athéntól kölcsönzött állami könyvpéldányokat, hanem csak egy-egy másolatot adtak róluk. A végül felhalmozódott könyvtekercsek számát többszázezerre becsülték, hatalmas szám ez, még akkor is, ha meggondoljuk, hogy ezek között sok mű több példányban volt meg és hogy egy-egy irodalmi mű rendszerint több tekercsre terjedt. A könyvtárnak két részlege volt: a nagy gyűjtemény Brucheion városrészben, a királyi palotában és a kisebb Serapis-szentélyben. Miután az első részleg i.e. 47-ben Caesar alexandriai háborúi folyamán elpusztult, a Serapeion vált a város tulajdonképpeni könyvtári központjává.

A történeti kutatás sokat fáradozott azon, hogy felderítse azokat a könyvtári létesítményeket, amelyek a Ptolemaiosok számára mintául szolgálhattak. Eközben a régebbi tudósok és néhányan még a modernek közül is, egészen az "özönvízelőtti" korszakig terjesztették ki kutatásaikat. Mi nem akarjuk őket odáig követni, kutatásunkat az alexandriai könyvtár felállítása előtti évszázadokra szeretnénk korlátozni.

Legvalószínűbbnek látszik az előzményeket a régi Egyiptomban keresni. Egyiptom volt a papirusz hazája, annak az anyagnak, amely az ókori írás rögzítésére szolgált. Egyiptom teremtette meg nagy méretekben a tudományos- és szépirodalmat, hiszen akkoriban sehol sem írtak olyan sokat, mint éppen a Nílus menti országban. Egyiptomnak megvolt a maga kitűnően megszervezett hivatali hálózata, nagyszámú hivatalnoki személyzettel. De az alexandriaihoz hasonlítható nagy könyvtárakról nincsen adatunk. Csak a templomokban voltak levéltárak mellett könyvtárak, melyek azonban főként szertartási és oktató célokat szolgáltak.

Az asszír-babilóniai kultúrkörben is találkozunk hasonló hivatali jellegű gyűjteményekkel, sőt még irodalmi emlékekkel is a szentélyekkel kapcsolatban. De valamennyit fölülmúlja mind terjedelemben, mind jelentőségben Assurbanipal könyvtára, amelynek agyagtáblái a múlt század közepe táján a ninivei királyi palota ásatásainál kerültek napfényre. Asszurbanipál (i. e. 668-626) Asszíria utolsó nagy uralkodói családjához, a Szargonidákhoz tartozott. Elődeinél sokkal inkább ápolta a kulturális értékeket. Nagyon gondos nevelésben részesült, azzal dicsekedhetett, hogy "az özönvíz előtti időkből származó kövek feliratait is el tudja olvasni". Mikor trónra került, megkezdte az asszír-babilóniai irodalom rendszeres gyűjtését, pontos utasításokat adott ki a szükséges alapszövegek megszerzésére, számos másolót foglalkoztatott és ösztönzött nagyon gondos munkára. A könyvtárnak megvolt a saját személyzete; a gyűjtemény szak szerinti csoportokra volt tagolva és jelzetekkel ellátva. Katalógusok is megkönnyítették a használatot. Az állományban voltak iratok, oklevelek, levelek, másfelől vallásos szövegek, továbbá történeti feljegyzések, végül az ismeretek legkülönbözőbb területeiről szóló művek - szóval az állomány összetétele illusztrálja a könyvtár rendeltetését: éppúgy kellett szolgálnia az államvezetés, mint a kultusz számára, a dicsőség megörökítésére, mint a tudománynak.

Kétségtelen, hogy a ninivei és az alexandriai könyvtárak között feltűnő hasonlóságok mutatkoznak. Mindkettő egyetemes jellegű intézmény, amelyek uralkodók hoztak létre. Joggal mutatnak rá arra is, hogy hellenisztikus könyvtár belső berendezése több tekintetben emlékeztet az asszíriaira, sőt, hogy sok hasonlóságot mutatnak az egyes írásművekkel kapcsolatos eljárások a két helyen, bár az írásművek anyaga különböző volt: itt agyagtábla, ott papirusztekercs. Mégis egyelőre túl merésznek találom azt a törekvést, hogy közvetlen kapcsolatokat állapítsunk meg Alexandria és Ninive között. Négy évszázad választja el őket egymástól, a méd-perzsa királyok uralma, akik - amennyire ma ismeretes - nemigen fordítottak figyelmet a könyvtárügyre. A jövő kutatásoknak kell átengedni azt a feladatot, hogy eddig rejtve maradt lehetséges kapcsolatok vonalait felfedezzék.

Jobb eredményekkel biztat a görög könyvtári viszonyok tanulmányozása, hiszen az európai nyelvek bibliotheca, Bibliothek, bibliothéque stb. elnevezése maga is görög eredetre utal. De a klasszikus görög korszak nem ismeri még a könyvtárakat. Az a hagyomány, mely szerint az athéni Peisistratos és a samosi Polykrates már felállítottak volna könyvtárakat, nem hitelt érdemlő, Perikles korában volt ugyan fejlett könyvkereskedelem, nem tudunk azonban arról, hogy az állam kéziratos gyűjteményeket állított volna fel s arról sem, hogy az előkelő házak leltáraiban szerepelt volna magánkönyvtár. Csak az 5. és 4. évszázad fordulóján kezdenek szaporodni az olyan esetek, hogy tudósoknak, irodalmároknak saját könyvtáruk volt, így például egy aristophanesi vígjáték megjegyzése alapján feltehető ez Euripidesről. A görög könyvtár tulajdonképpeni fejlődése azokra az évtizedekre esik, amikor a két szellemóriás, Platon és Aristoteles élt.

Az Akadémia és e peripatetikus iskola dicsősége, hogy megteremtette nemcsak a görög, hanem egyáltalán a klasszikus ókor tudományát. Ekkor került sor első ízben "a közös munka nagyszabású szervezetére" egységes vezetés alatt. Platon a matematikai-természettudományi területek egzakt átvizsgálására vállalkozott. Aristoteles minden tudományágban igyekezett a tényanyag lehető teljes összegyűjtésére és megbízható rögzítésére, és megteremtette a filológiai-kritikai és irodalomtörténeti tudományosságot. Mindkettőjük munkájának előfeltétele volt egy jelentős nagyságú könyvtár létezése. Platonnál sincs utalás erre; Aristotelestől ezzel szemben azt halljuk, hogy tervszerűen gyűjtötte a kéziratokat, és könyvtárának változatos sorsáról is tudunk.

Aristoteles tanítványa, Nagy Sándor, hadjárataival új fejezetet nyitott az antik történelemben. A görög kultúra világkultúrává szélesedett ki. Kialakult a művelt embereknek nemzetközi társadalma. A hellenizmus korában a tudományosság, a tudós életforma a szellemi élet lényeges tényezőjévé vált. Így Aristototeles munkája gazdag gyümölcstermést hozott, de ugyanakkor megváltozott a tevékenység iránya. Mindinkább meglazult az az egységes kötelék, amellyel a mester az egyes szaktudományokat összetartotta. Ezek a szaktudományok saját lábukra álltak, egyes szűk területekre korlátozták kutatásaikat, és az alkotómunkát gyakran az örökbe kapott tudás összegyűjtésével pótolták. A munkaközösség külső formája is megváltozott. A szabad filozófus iskolából az uralkodó intézménye lett, minthogy a hellénizmus államformája a Diadochusok királysága volt. És ezek feladatuknak tekintették a görög kultúra ápolását és terjesztését.

Nagy Sándor túl korán halt meg ahhoz, hogy a Stagiriták szellemében kormányzati programmá emelhette volna a tudományos kutatások nagyszabású megszervezését. Ezt az első Ptolemaios végezte el, kinek szellemi tanácsadója a phaleroni Demetrios volt. Athén nyomdokain alapították meg a Museiont és gyűjtötték egybe az egyiptomi udvar köré a kor legkiválóbb tudósait. Így lett Alexandria rövid idő alatt a hellenisztikus tudomány gyújtópontja. A Museion legfontosabb munkaeszközét a könyvtár alkotta. Tervszerű kutatás indult meg a görög irodalom területén, filológiai-történeti kritikával összeállították a hiteles szövegeket, felülvizsgálták a szerzőséget és a valódiságot, meghatározták a mű terjedelmét és beosztását. Az alexandriai iskola korszakalkotó hatással volt a könyv fejlődésére, amennyiben az egyes írók műveiből és a különböző irodalmi műfajok területén normál példányokat állított elő. Ezeket azután számos másoló sokszorosította, majd a másolatokat kereskedelmi forgalomba hozták. A Museionnak és könyvtárának köszönhető, hogy Alexandria egészen Caesar idejéig megtartotta monopolhelyzetét a könyvkereskedelemben.

Eddigi fejtegetéseink után érthető, hogy az alexandriai gyűjtemény vezetését csak a tudomány fő embereire bízták, akikre olykor a hercegi nevelő magas tisztét is ráruházták. Az első volt a nagy grammatikus, az ephesusi Zenodotos (megh. 260 k.) Ő kezdte meg a könyvállomány rendezését, a görög irodalom kiadását is az ő Homeros-kiadása indította meg. Utódai közül említsük még meg Eratosthenést, aki egyetemes műveltségű tudós volt mind a természettudományok, mind a humán tudományok terén, és aki mindenekelőtt a kronológia és a matematikai földrajz megalapítójaként ismeretes. Említésre méltó még a bizánci Ariastophanes, kinek legkiemelkedőbb teljesítménye a lexikográfia területére esik. Külön helyet foglal el ebben a sorban a kyrénei Kallimachos. Egyesek nem is sorolják a könyvtári személyzet közé, mások viszont alacsonyabb hivatali beosztottat látnak benne. Kallimachos tudományos hírnevét "pinakes"-ei alapozták meg, amelyeket valószínűleg külső előmunkálatok és tanítványai közreműködésének segítségével a harmadik század közepén hozott létre. Kallimachos műve a meglévő kéziratanyag katalógusait tartalmazta, külön hozta a prózaírókat és költőket, és mindkét osztályon belül ismét szakcsoportokra bontotta az anyagot. Az egyes szakcsoportokon belül a szerzők alfabetikus rendben sorakoznak, mindegyikük életrajzi jegyzetekkel és műveik jegyzékével. Az egyes műveket a cím, a kezdőszó és a sorszám egyénítette. A Pinakes hosszú ideig "kanon" tekintélyével bírtak és az ókor későbbi bibliográfiáinak alapjául szolgáltak.

Az alexandriai könyvtár építészeti viszonyairól semmi biztosat nem tudunk. Annál értékesebbek számunkra a múlt század végén megejtett pergamoni német ásatások eredményei. Az ottani könyvtár az Attalidák műve volt, alapítója II. Eumenes (197-158). Athéné Polias temploma mellett szabad teret fedeztek fel kétemeletes oszlopcsarnokkal, ehhez csatlakozóan négy termet. A legnagyobbikban állt Athéné óriás szobra, ezenkívül Kis-Ázsia kiváló íróitól talapzatfelírások, köztük egy felirat versekben Homérosról. Ebben rajzolódik ki előttünk az ókor tipikus könyvtára: a tanulás célját szolgáló stoa, a szobrokkal díszített reprezentációs termek és a többi termet könyvraktárnak alkalmazó helyiségek; az egész szoros összefüggésben egy szentéllyel.

Más Diadochus fejedelmek könyvtáralapításáról csak nagyon szegényes adatok maradtak ránk, így például a Seleukidák bizonyára nagyon jelentős könyvtárairól. Egyáltalában ebből az időből oly szegényesek a forrásaink, hogy az a fölöttébb fontos fejlődési folytamat, amelyen a hellenisztikus könyvtár végighaladt, egészen ismeretlen előttünk. Minden látszat szerint az alexandriai kéziratgyűjtemény eredetileg egy meghatározott tudós csoport kutatási eszköze volt. Lassanként bővült a használók köre. Így Ptolemaiosban az athéni főiskola könyvtára valószínűleg egyre inkább a modern egyetemi könyvtár jellegét öltötte magára. Jelentős további lépésként a tudósokhoz a műveltek széles köre csatlakozott. Ezzel a könyvtár első ízben nyert nyilvános jelleget, többé nem korlátozódott a tudományos munka színhelyének szerepére, hanem - Vitruviusszal szólva - "közgyönyörűségre" szolgált (ad communem delectationem). Így már a hellenisztikus korszakban kialakult ez a típus, a Földközi-tenger keleti vidéke azután i.e. az első század végén örökül hagyta ezt a nyugati világnak.

"A leigázott Görögország foglyul ejtette vad legyőzőjét", mondja az antik költő. A modern tudományos felfogás a római császárkori kultúrában a hellenisztikus műveltség folytatását látja.

Időszámításunk előtti második évszázad közepétől fogva kezdtek római hadvezérek egyéb zsákmány mellett görög könyvtárakat hazahurcolni, így először Aemilius Paullus, majd Sulla és Lucullus. A század vége felé már elterjedt a bibliofilia az előkelő római társadalomban. Cicero fölöttébb értékelte könyvgyűjteményét, házának lelkét látta benne. Barátja, Atticus, Róma első nagy könyvkiadója volt. Fel merte venni a versenyt magával az alexandriai könyvkereskedelemmel is. Atticus maga igen művelt volt és számos filológiailag képzett munkatárs fölött rendelkezett. Ezekhez tartozott a "De bibliothecis" c. mű szerzője, Varro.

Varro segítségével akarta Caesar "a világbirodalommal együtt megalapítani a világbirodalmat" (Mommsen) egy állami könyvtári intézmény létrehozásával. Caesar kultúrmissziós fáradozásai világosan hellenisztikus előzményekre utalnak. Erre utal az is, hogy az alexandriai könyvtárat a Tiberis mellé akarta áttelepíteni. De csak halála után alapították meg Rómában az első nyilvános könyvtárat a Libertas Atriumában. Egyik bizalmasa, Asinius Pollio ily módon elsőként tette közkinccsé az emberi szellem alkotásait. Utána Augustus két gyűjteményt állított fel, egyiket a Palatinuson az Apollo templom közelében, a másikat Octavia csarnokában. A negyedik század elején 28 nyilvános könyvtár működött a fővárosban. Ezek közül csak kevésről van konkrét adatunk. Mégis jogosult az a feltételezés, hogy a nagy Forum- és fürdőintézmények mellett nem hiányoztak a könyvtárak sem. Legjelentősebb volt a Traianus oszlop melletti Ulpia. Mint a többi könyvtár, ez is két osztályból állott, görögből és latinból, s egyszersmind a fontos állami okiratok számára levéltárul is szolgált. A könyvtárak élén kezdetben procuratori rangban tekintélyes tudósok állottak. Később szakadás állott be a tulajdonképpeni adminisztratív hivatalnokok és a tudományos vezetők között. A személyzetet rabszolgák vagy szabadon bocsátott rabszolgák alkották, és oly nagy volt a számuk, hogy külön orvosuk volt.

Itália és a provinciák városai igyekeztek Róma példáját követni. Sem irodalmi örökségünk itt-ott elszórt megjegyzései, sem az ásatások eredményei nem elegendőek a birodalomban lévő nyilvános könyvtárak számának felbecsüléséhez. Mégis az a véleményünk, hogy a nagyobb tartományi városok többségének megvoltak a maga könyvtárai. Alapításukat vagy császári bőkezűségnek köszönhették - így ajándékozott a görögöket kedvelő Hadrianus Athénnek nagyszerű könyvtárat, melynek romjait még ma is csodálhatjuk -, legtöbbször azonban gazdag magánemberek áldozatkézségének. Ez utóbbiak azonban buzgón gondoskodtak saját szükségleteikről is, mert a császári Róma társadalmában a bibliofil hajlamok hozzátartoztak az előkelőséghez. Egyetlen előkelő városi palotából vagy vidéki nyaralóból sem hiányozhattak a könyvgyűjtemények. Seneca így gúnyolódott: "A ház elmaradhatatlan díszei közé tartozott a fürdők mellett a könyvtár is.", vagy más helyen: "Mennyi számtalan könyv és könyvtár, melyeknek gazdája egész életén át még címét sem olvasta el." Akadtak magánkönyvtárak 30.000, sőt 60.000 könyvtekerccsel. Előállításukhoz a ház ura vagy tanult rabszolgákat használt, vagy a nagyon fejlett könyvkereskedelem útján elégítette ki könyvszükségletét. A művelt világ előszeretettel viseltetett a görög szerzők iránt. Egy-egy ilyen könyvtár állományának tartalmáról legjobban a híres herculaneumi tekercs-lelet tanúskodik, amely ma a nápolyi múzeum kincsei közé tartozik.

A római könyvtár építészeti elrendezése általában követi a pergamoni példaképet, ez persze részletkülönbségeket nem zár ki. Így a legutóbbi ásatások Ephesusban feltártak oszlopcsarnok nélküli könyvtártermet, oszlopokkal díszített homlokzattal és lépcsőzettel. Vitruvius megkívánta az épület keleti fekvését, a reggeli napfény kihasználására. A gyakorlat azonban nem mindig követte előírásait. A papirusztekercsek nedvesség elleni védelme érdekében gyakran a belső falakat még egy külső fallal is körülvették, úgy, hogy a kettő között keskeny folyosó keletkezett. Ami az építőanyagot, épületszerkezeti stílust és képzőművészeti díszítést illeti, mindezekben a könyvtárak megegyeznek a kor egyéb középületeivel Sehol nem hiányzott az istenség képmása, melyet általában a nagy terem szoborfülkéjében helyeztek el. Ehhez jöttek még a tudósok és írók mellszobrai és domborműves arcképei, kiknek "immortales animae in locis iisdem loquuntur" (halhatatlan lelkei ezeken a helyeken beszélgetnek). Mindenütt gazdag díszítést alkalmaztak. De, hogy a szemet kíméljék, kerülték az arany felhasználását s a padlót zöld márványból készítették. A könyvtekercsek fa-szekrények polcain feküdtek, elöl a címtáblákkal. A szekrényeket gyakran szimmetrikusan falmélyedésekben helyezték el, s ahol erre szükség volt, több rétegben álltak egymás fölött. A felsőket oszlopokon nyugvó galériákon lehetett megközelíteni. A könyvállomány beosztását illető vezérszempontokról semmi biztosat nem mondhatunk, mivel csak szegényes töredékek maradtak fenn a katalógusokból. Több nyilvános könyvtár kölcsönzött is könyvet. A könyvtári munkát gyakran papok látták el, ha a könyvtár - ami nagyon gyakran előfordult - valamely templom épületei között volt.

A görög-római könyvtár története kereken 600 év távolát fogja át. Olyan eredményeket mutathat fel, melyeket a keresztény-nyugati könyvtártörténet csak háromszor olyan hosszú fejlődési szakaszban ért el. Az antik könyvtárügy fölényét az utána következő nemzedék is elismerte. Be fogjuk mutatni, mennyire ideálként lebegtek későbbi könyvtárreformerek előtt az ókor ilyen alkotásai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!