Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. február 6., szombat

Kazinczy Ferenc - BÁCSMEGYEINEK GYÖTRELMEI

Kazinczy Ferenc

BÁCSMEGYEINEK GYÖTRELMEI

(1814)


BÁCSMEGYEI SURÁNYI NINCSIHEZ

Soprony, jan. 18.

Mintha csak álmodnám, szép és jó Nincsi, hogy eljöttem tőled. Tőled lenni elválva - nem fogom meg e gondolatot; pedig minden pillantatban, minden érütésben érzem híjodat, érzem, hogy távol vagyok tőled. Lyánykák, lyánykák, mikké nem tesztek ti mibennünket! ti szíveinkkel együtt vészitek el azt az erőt is, mely minket éltet; s akkor osztán lehelletetek nekünk enyhülés, pillantástok nekünk táplálat. Ha elgondolom, kedves Nincsi, mint vala az midőn estvénként együtt sétálánk a bástyán, vagy alól a hídon - a hold reszketve csillámlott a lassan zuhogó Duna habjain, s egy ablakban véletlenül megszóllamlott a guitarr, sírt, nyögdelt, panaszkodott; továbbad vígabb hangzatokra fakadt, s utoljára örvendő csattogásokkal szaladt fel és ismét alá a húrokon - ó Nincsi! mint hajtottam fel olyankor az örömpoharat, melyet nekem a végezés nyujta, miként mentem melletted a legédesebb szendergésben, s te engem miként ébresztél fel édes csókod által álmaimból, s angyaltekinteted mint ragadott el, hogy rólad, magamról, s az egész világról magam körül elfeledkezém! - Ha ezt így elnézem, jó Nincsi, s elképzelem, hogy ez az oly nyugtalanul várt idő majd megint itt leszen, hogy én majd megint nálad leszek, majd megint boldog leszek - oh! akkor nem bírok hevemmel, ki kell mennem a szabadba, s ott neki eresztem szivemet, hadd érezze a szép téli nap kecseit, hogy az űr, melyet szívemben emlékezeted támaszta, elteljen. S mikor osztán három négy órát a hidegen töltök, s az éj a szerelmes andalgót ott éri, s haza jövök, s megállok ablakomnál, s elnézem mint megyen itt egy szerelmes pár, s amott a második, a harmadik, a hold szép fényében, s az az érzés, hogy együtt vannak, miként melengeti őket mint a tavasz melege, hogy nem gondolnak a hideg csípősségével - ha e boldogokat látom, s elgondolom minden örömeiket, mind azt az ő szent hűségeket egymás iránt - Nincsi! akkor egyszerre előttem terem angyalképed, s szent csókokra szóllít karjaid közzé. Felszököm, néked eredek, meg akarlak ölelni, kiterjesztem utánad karjaimat, - az árny elenyész, a reszkető karok elhullanak, s magamat szorítom által. Olyankor nagy csepp esik ki a megcsalatkozott szemekből, s vigasztalhatlan sírok. Nincsi! én nem most jövék el tőled először mióta egymást szeretjük, de ez aggást szívem még soha nem érzette. - Ha ez előérzés volna! - Irtózatos gondolat! Minden tetemem reszket belé. - - Abba kell hagynom; nem irhatok tovább; pedig szívem oly igen tele van. - Élj boldogul, kedves leány! s szeress oly kimondhatlanul mint én téged.

NINCSIHEZ BÁCSMEGYEI

Soprony, jan. 21.

Nincsi, nekem te vagy minden gondolatom. Napról napra, óráról órára inkább érzem, hogy nélküled nem élhetek. Reád emlékeztet minden kicsinység. Ha dolgaim mindentől elvonszanak, ha a legnagyobb figyelemmel neki állok írásomnak, huss, papirosomon képed! s midőn sétálni indulok, vezérem leszen s kalauzom, előttem megyen, mint a világosság felhője ment a pusztában bujdosóknak. - Tegnap egy patak szélén őgyelegtem, s veled töltött boldog napjaimra gondolkozám, s abban kerestem, abban találtam vigasztalást, hogy majd ismét veled leszek, hogy majd ismét boldog leszek karjaid között. - De hát ha Nincsidet másnak kellene látnod karjai között? e gondolat szökött keresztűl fejemen. Hát ha a szerint kellene eltöltened nélküle napjaidat mint ím ezeket töltöd most? Ha ezt ki fognám e állhatni? kérdém, s azon pillanatban egy fiatal nyár ötlött a víz szélén szemeimbe. A patak megáradott vala, s az egyik hab a másika után csapkodá a fiatalt. Ez elhajlék, s ha a víz kevés ideig elcsendesedett, uj erőt látszott gyűjteni. Míg még törzsöködben velő vagyon, mondám; míg még erősen állasz, nem tarthatsz a víz dühétől: de ha gyökereid közül el lészen kapva a föld, ha éltető nedvedet a férgek kiszívják, s a patak úgy kezd ismét ingatni, óh, akkor oda lészesz! - Az emberi sors képe mindenben és mindenhol, kedves leány! - Élj boldogul! Írj hamar! Nyugtalan várom leveledet.

BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Soprony, jan. 24.

Megengedj kedves, hogy leveleim után sokáig hagylak várni, noha már nagy az ideje, hogy itt vagyok; annyifelé kapkodtak, hogy lehetetlen vala reá érnem; ez a sok látogatás, viszontlátogatás, ez a sok ebédre, ozsonára hívás, a sok vacsorák, kocsizások, melylyel vendég urat régi ismerősei egymással vetekedve gyötrik, kínozzák... - Osztán - szólljunk valót! a dolognak vagyon egy más titkos oka is, - a szerencsétlen nem feledheti az elhagyott lyánykát, s a leglármásb mulatságnak közepette is pityergőre áll szája.

Valóban barátom, szégyenlem, hogy egy rövid elválás így elbúsít, ily alkalmatlanná tészen mindenre. De ha a Nincsimnek portréja szemembe ötöl, oda vagyok. Úgy teszek mint a kis leány, kinek új ruháját elzárá az anyja, és a ki minden órát számlál az óhajtott vasárnapig.

NINCSIHEZ BÁCSMEGYEI

Soprony, jan. 27.

Bálból jövök, lelkemnek kedves barátnéja, melyet tegnap egy szánozás előze meg. Mely napom vala, ha azt együtt tölthettem volna veled! De lehetek e én tenélküled boldog? Lehet-e az lélek nélkül a test? Nézd mint olvaszt fel bennem a te emlékezeted minden érzést, mint melegíti fel szívemet, mely egész nap zárva volt minden örömnek. - Egyedül a bátyám tizenhárom esztendős leánykája tudott édes enyelgései s ártatlan lelkének kilövellései által egyszer-kétszer felderíteni. Szívemet még most is zárva tartja az a homályos aggás, melyet neked minden levelem panaszol, s nem örömest engednék neki itt újabb kiömlést; és így csak egy rövid történetét az én kis Tónim felől, mely téged a gyermeknek szép lelkével megismértessen, s azzal jó éjszakát, imádott leány!

Tóni az én szánomban ült. A mint a faluba kiérénk, figyelmessé tevém, hogy nézze mennyi nép tolakodik látásunkra, s szántam őtet, hogy a sok köszöngetés kifárasztja. Mit tészen az, felelé szívének mindenkori nyájasságával; ki ne tűrne inkább bármely alkalmatlanságot, mint hogy azt a gyanút vonja magára, hogy elhívén magát azon, hogy ő a szán királynéja, szégyelli isméretségeket; a kevély lélek mindég romlott lélek. - E szívből eredő felelet a maga melegségében, könyűket gyűjtött szemeimbe. Emlékezzél azon nyomorultakra, kik születések, pénzek, titulusok, s óh hányszor nem! azon gunya miatt, mely hátukon fityeg, nem akarnak ismerni némely érdemes emberre, ki ezerszerte többet ér mint ők, minden gunyájokkal. - A nevetséges bohók!

BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Soprony, febr. 2.

Oh barátom! hogy az ember a maga érzéseit annyira megtagadhatja, s utána vetheti a haszonnak a bevett balgatagságoknak! Emlékezel mint örvendénk tavalyi ittléttünk alatt, midőn Halasit és Veszprémi Mariet egymást oly híven szeretni látánk? Nem esküdt volna-e meg a város két harmada, hogy ők egyek lesznek? nem megkészültnek nézte e a dolgot minden; s íme a szerencsétlen Marie ma consiliárius Nagyfalvi úrhoz eskettetett! - Hogy az a teremtés, melynek a természet, kedvében-e vagy haragjában? legtöbb érzést ada, ily érzéketlen tud lenni! Ime most világosodék ki, hogy az öregek soha nem akarták, hogy gyermekek Halasiné legyen, azon minden tekintetet lenyomó ok miatt, mert Halasinak nincs sokja. Hogy a fiatal pár szereti egymást, azt elnézték; annak mondának, úgy is vége leend, ha Mariet máshoz adjuk. - Gyönyörű kor, melyben az ily esetek mindennapiak! Rettenetes látni, hogy az emberek oly reményeket táplálnak, melyeket nem tudnak, s gyakran nem is akarnak teljesíteni. Esztelenek! nincs-e különben is elég ínsége az életnek, s ti még akarva szaporítjátok azoknak számokat? Az ily eseteket össze kellene szedni tanúlságul, hogy a tapasztalatlan készülne el jó korán, s kerülné az örvényeket, melyekben nyugalma, s gyakran egész életebeli szerencséje hajótörést szenved. - De hagyd beszélnem a történetet.

Halasi kényére él Mariejának szerelmében, nem tart semmitől és senkitől; azonban consiliárius Nagyfalvi, egy rettenetes formájú vén, de gazdag ember, belé szeret a leányba, s azt szüléitől megkéri. Mit gondolsz? Egy oly valami a mit méltóságnak tituláznak, ha merő törzsök is - ez a szerencse nagyobb vala, mint hogy egy óráig is elmélkedni kellessék Veszpréminek és Veszpréminének. Hadd billenjen a ház! S íme a gyermekek boldogságát értő s óhajtó szülék szerencsének tartják, hogy házok egy ily tekintetű uraság által megtiszteltetett, s a leányt oda ígérik. Hogy egy dologhoz, mely gyermekeket egészen boldoggá vagy egészen boldogtalanná teheti, magának neki is van szóllója, az nekik eszekbe nem jutott, mert azt édes atyámuramtól s édes anyámasszonytól megtanúlánk, hogy gyermeknek nem szabad akarni, hogy annak engedelmeskednie illik. Előhívatják Mariet, s Veszprémi úr atyai egész hatalmát éreztető tekintetével vezeti jövendő férje felé. Consiliárius úr maga sem mulasztja el, vérrel befutott ábrázzal jelenteni, hogy huga asszonya szépsége, derék magaviselése nem kerülheték el figyelmét, s ő kedves hugaasszonyát elvenni szándékozik. A szegény gyermek, ki ezt meg sem álmodá, elijed, reszket minden teteme, Halasinak emlékezete általszök fején, s a szerelem azt a vétket követteti el vele, hogy ellenkezzék szüléivel. Sír, tördeli kezét, kéri, szánnák meg, ő csak Halasival lehet szerencsés. Bolondságok! a hol a gyermek vak, ott a szüléknek illik szemeseknek lenni. Consiliárius úr eléggé szemtelen és pogány, látni hogy a szerencsétlen gyermek miatta kínoztatik; s Veszprémi él hatalmával, a midőn a fejes gyermek engedni teljességgel nem akar, kitagadást, elkergetést harsog. Marie gyenge volt s megadta magát. - Én mind ezekről semmit nem tudtam valamig Halasi megértvén, hogy itt vagyok, bejöve hozzám s szerencsétlenségét elpanaszlá. Szóllani akartam Veszprémivel, kihez bíztam, hogy más gondolatra fogom vehetni, csak az a csuda mondana le erőszakosan szerzett jusáról, de már késő vala ajánlásom; öszvekelések harmad napra rendeltetett, s Halasi megígérteté velem magának, hogy a lakodalomtól, melyre bizonyosan meg leszek híva, magamat el nem vonom, mert azon ő neki is meg kell jelenni, s szüksége lészen bátorításomra. E szerént tanúja valék egy lépésnek, mely két ember életét örök nyomorúsággá tevé. Hideg borzadás futott végig rajtam, midőn Marie az eltaposott szerelemnek minden kínjaival a pap elébe lépett; s midőn a pap az esketéshez hozzá fogott, s e kérdés alatt: Szereted-e? az ajtó megnyílt, Halasi belépett, s Marie őtet meglátta, elhalványult, s szíve a szerelemnek minden dühével riada a "szeretem" kimondása ellen, s kegyetlen atyja, általellenben állván vele, értette hallgatását, s elkeményedett tekintettel a szerencsétlen szót belőle kicsikarta s Marie azt a kétségbeesésnek minden kínjai közt nyögte ki, - a szerént állottam ott mintha ég föld rajtam feküdt volna. Oh barátom, mely hang vala az! még most is hallom. Irtózatos! a megfojtott természetnek halotti hörgése volt. E hangja szerencsétlenségbe taszított gyermekednek, embertelen atya, melyet csábulásodban most nem hallál, e hang, majd midőn világosabban látó szemekkel tekintesz azon jövendőbe, mely téged elfogadni készül, csengeni fog füleidben, s jaj akkor neked! Halasi meggyőzte fájdalmát, s nagyságban álla ott, melyet annak érzése ád a szerencsétlennek, hogy nem érdemli esetét. Kevéssel az esketés után eltünt, s egy barátja által menteté ki magát, hogy viceispánjától siető parancsolatjai érkeztenek. Mariet kellett volna látnod, midőn ezt hallotta. Szíve megsugá neki miért távozott légyen el Halasi, s minden mozdultán látszott, mely szertelenül boldogtalan. - Miért ád néktek a törvény, miért maga a vallás annyi hatalmat szülék, ha ti azzal oly kárhozatosan éltek vissza! Gyermekeiteknek szívekbe ütni a kést véteknek tartjátok, de őket oly rabságba vetni, melyből nincs szabadulás, látni, miként vesznek óráról órára, az előttetek véteknek nem tetszik. Mi jót szülhet az emberi társaságban a víg kedv, a szabad lélek, az egészséges testi és mennyi rosszat az ellenkezők! Magzatjaitok, kiket ti hidegen taszítátok nyomorúságba, betegeskedve vonják egy napról más napra szánást érdemlő élteket; kínjaikat minden óra öregbíti, s őket használhatlanabbakká teszi a köznek szolgálatjára. - Hah! nem elég tövis van-e éltünk ösvényein? önmagunknak kell e a magunk napjaikat pokolbeli szenvedésekkel öldösni?

NINCSIHEZ BÁCSMEGYEI

Soprony, febr. 12.

Tegnapi rettenetes napomat rettenetes éj követte - Ismét egy áldozatot láttam az oltár előtt. De arról szóval. - Nincsi! ha való találna lenni ez éji álmom! Ugy látszott, hogy valamely ismeretlen kiterjesztett karral közelíte feléd, hogy téged megcsókola, s hogy te édes mosolygással tekintettél neki szemeibe, s én egy szögben, távol tőletek, hosszú fehér lepelbe öltözve állottam, s reszkettem. Az idegen másodízben is megcsókola, s te neki kibeszélhetetlen bájjal simultál mellére. Ki akarálak tépni karjaiból, feléd szaladtam, de ah! csak árny valék mely körülted szélylyelfolyt, s nem vala erőm elrántani. Kiáltani akarék, s nem vala hangom. E rettenetes csüggedésben lábaidhoz rogytam, s álmom eloszlott. - Nincsi! ha ez az álom előérzés volna! - Ezer gondolatok tolakodnak lelkemre; nem tudom mit mondjak. Ah, vedd elő képemet, s emlékezzél rólam, midőn azt nézelled, s mondd magadnak, hogy nincs ember, aki téged oly híven, oly valón, oly forróan szerethessen, mint én. Emlékezzél vissza együttélt boldog óráinkra, s érezd, hogy mi egymásért vagyunk teremtve, érezd hogy ha boldog akarsz lenni, enyémnek kell lenned. Ne tépd el csábulásodban a köteléket, mely lelkeinket összekapcsolva tartá még minekelőtte testbe költöztenek. Ha te engem elhagynál, Nincsi, magányosan sóhajtoznám utánad, elfonnyadnék, s ideje előtt lépnék sírba; mert nékem csak egy szívem van, s az tiéd; csak egy életem, s az néked van szentelve. Én ama boldog este néked áldoztam szívemnek minden érzéseit, minden indulatját, s meg nem szegem hitemet. - Te nékem nem írsz. Nem tűrhetem tovább hallgatásodat. Kérlek, szóllj, mi lelt? mi tartóztathat, hogy írj? Ha elhidegültél irántam, engedd tudnom. Ne hidd, hogy téged azért vádolni foglak. Birtokod engem eddig oly felette boldoggá teve; szerelmed felébreszté szunnyadó indulataimat, szivemet érzékenynyé tette mind az iránt a mi szép, nagy és nemes. Neked köszönöm ezt, s neked fogom köszönni örökké, neked köszönném, ha szívemben irántad nem égne is szerelem, forró, kibeszélhetetlen szerelem. Korán kóstolám meg azon boldogságot, melyet ember kóstolhat; s íme mind éltem azzal a mit az ég a maga legkedveltebb szülöttjeinek engedhet. Örömeimnek mértéke teljes vala: hadd teljen meg tehát poharam keserüséggel is. Engem kevés napok megérlelhetnek a halálra. - Halálra? Nincsi! halálra? Nem ez ragadja-e ki az embert a társaság közül, mely nekem kedves, oly igen kedves volt, mert benne találtalak tégedet? nem keskeny sírba veti-e a szívet, mely szerelemmel akarná általfogni az egész világot? - Halál! - Nincsi, hagyd félbe szakasztanom e gondolatot! Alatta meghűl az érzék, s minden enyész szemeim előtt.

Fogjad e levelet, Nincsi! Ezer könyűk mennek vele, e név nélkül való érzés. Olvasd meg másodszor, s harmadszor, s tollhoz hamar!

NINCSIHEZ BÁCSMEGYEI

Soprony, febr. 15.

Posta nap ismét s - ismét nincs levél! - Nincsi! Nincsi! szólj, kérlek; mi lelt? mi lelhetett? - Oh, ha érzenéd mint gyötör e hasztalan várás! Nem kívánnék neked ily kínt, ha megváltoztál volna, ha hitedet megszegted volna is. - Hitedet megszegted volna? S lehet azt megszegni, kedves Nincsi? Lehet-e azt megszegni két oly szívnek, mint a miénk? - S íme képed egész kedvességében jelene meg ismét előttem. - Ha azon édes pillantatokra emlékezem, Nincsi, melyeket szép szemeid löveltenek reám, ha azon édes hangot hallom, mely engem visszakiálta a kertbe, midőn harántsípomon ömledeztetém phantasieimet, s mentem, mert a szerelem felolvadt érzéseivel nem bírtam tovább, és még sem mertem neked megvallani, mely kibeszélhetetlenül szeretlek - ha mind ez örömekre, boldogságokra emlékezem, az a gondolat, hogy elhagysz, mint valamely rettentő hegy áll vala szemeim előtt, semmivé lohad el, s szent szerelmed képzelte ismét felvidítja elszomorodott elmémet, s a világ előttem ujólag elysiummá változik el. De az édes álom nem tart sokáig, s megint gyötör hitszegésed. Ma még kettőkor nézettem a postát, ha vannak-e leveleim. Már a sobák kezében valának. El nem tudék távozni az ablak mellől, valamíg megláttam, hogy jő. Két levél, Nincsi, utánuk kapék, nézem az írást borítékjaikon, s egyike sem tiéd? Nincsi! Mi lelt? kérlek az ég szerelméért! Beteg nem vagy; azt nékem megírta volna Endrédi. Oh írj! írj, mihelyt ezt veended, s tudasd velem honnan eredhet e gyötrő, magyarázhatatlan némaság. Az én leveleim kezedhez mentek; Endrédi maga adta meg őket. Nem olvastad talán? Ah, úgy nem láttad cseppjeimet, melyek papirosomra csorogtanak! Ha olvastad volna, nem maradtak volna válasz nélkül; vagy már nem volnál Nincsi. - Áldd meg a kötést, melyet a szerelem előtt esküvénk! Emlékezel? mint búva a hold felhői mögé azon szent este, s mint jöve elő ismét teljes fényében, s mint mosolyga reánk, midőn a bonthatatlan hitet esküvénk. Emlékezzél rá azon szent esküvésre, s maradj enyém! légy ismét enyém! örökre enyém! Ezer közt sincs egy, a ki kedvesét úgy szeresse, mint én szeretlek téged; s épen ez nekem az az egy érdemem, mely miatt engem te szeretsz. Más több fényt, több ragyogást, több bőséget fogna neked adhatni; de nem adhatna oly szívet, mint ím ez itt, mely csak teérted ver, melynek csak egy akaratja van, a te akaratod! Oh, nem repülhetek hozzád! Még nehány nap itt kell mulatnom, s úgy kell tennem, a mi nehezebbé teszi késtemet, mintha örömest mulatnék. Midőn szívem bánatjában csaknem meghasad, elmétlen csevegéseket kell oly társaságokban, melyeket gyűlölök, hallgatnom. ... Oh, ha repülnöm lehetne, hogy bánatomat kebeledben sírhatnám ki! Csókold fel e cseppet, kedves leány! Drágább az, mintha annyi nagyságú gyémántot vennél; mert ez a legforróbb szerelemnek, a leghűbb epedésnek cseppje.

BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Soprony, febr. 18.

Oly kínok, oly hánykódások közt folynak napjaim, kedves, melyeknek nincs mása. Szívemben ezer indulat zúdul fel, de nem lelek szót, a mivel kiadjam. - Nincsi ötödik levelemre nem felel, s most veszem Endrédinek tudósítását, hogy Nincsivel valaminek kell esni, mert kerüli a velelételt, s házoknál holmi készületeket sejt. - Marosi, mit teszen az? Én őtet másnak nem engedem. Ugy térek vissza Budára, mint az az oroszlán, kinek elszedték kölykeit; s jaj annak, a ki, ha elébe adom jusaimat, tőle félre nem áll!

BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Soprony, febr. 19.

Alig méne el tegnapi levelem, midőn egy barátom által egy csomó levelem érkezék. Felbontám, s legelébb azt vevém elő, melyen Endrédimnek kezére ismertem. Halljad mit ir: - Szentpéteri, az én közbenjárásom által az országbiró előtt, secretáriussá lett a helytartó tanácsnál, megérkezett Budára, s megkérte Nincsit. Megkérte, s Surányi kedvezve felelt, s kívánsz hallani még egy és-t? - s Nincsi hozzá ment. - Nem illene-e ez románba? - Te nem nevetsz? Én nevetek. - Indúl a posta. Isten hozzád!

ENDRÉDY BÁCSMEGYEIHEZ

Buda, febr. 25.

Legújabb hír gyanánt jelenthetem, hogy Szentpéteri megérkezett. Örvendve írnám ezt neked, barátom, hahogy a toldalék, mely mellé lesz vetve, minden örömeimet s örömeidet kétszeresen el nem mérgesítené. Barátom, légy férfi, s készülj egy váratlan történet értéséhez - az Nincsit illeti. Tegnap érettem külde. Megjelentem. Egy csomó írással jött ki hozzám. Én, úgymond, íme e leveleket az úr barátjától vettem. Környülményeim úgy kívánják, hogy válasz nélkül adjam által az urnak. Jelentse neki szíves tiszteletemet, s tegye bizonyossá hálás s állandó barátságom felől. Kővé váltam előtte, s meg nem foghatám, mi ok által indíttatik. - A lépés, melyet tevék, felele tetszetes zavarodással, ezt úgy kívánja. - Nem értettem. - S az úr nem tudná, kérdé, hogy mátka vagyok? Mire való itt e tettetés? - Elhitte állításomat, hogy semmit nem tudok, s jelentette, hogy Szentpéterivel jegyben vagyon. - Az Istenért! mondám, mit követett el nagysád? s mit Szentpéteri, ki talán nem is tudja, hogy e kincstől barátját, jóltevőjét fosztotta meg? Atyja belépett, s Nincsi eltünt, minekelőtte kérdéseimre felelhetett volna. Jónak láttam tartalék nélkül szólani Surányival, s kimondám neki, hogy cselekedetén eléggé álmélkodni nem tudok. Szándékod előtte tudva volt, ismeri charakteredet, bízhatott hozzád, s leányát mégis Szentpéterihez adá, holott az elsőség bármely oldalról tekintsük, a tiéd. Vállat vonított, s azt felelé, hogy a leány destinatiója a házasság; az erkölcsöknek megromlásában, midőn ifjaink nőtelen szeretnek maradni, az a tiszte minden gyermekeit szerető s bölcs atyának, hogy leányát, mihelyt érette magát oly ifju jelenti, a kivel neki boldog életet igérhet, kiadja; volt egy idő, melyben mind tulajdon érdemeidre nézve mind atyád emlékezetéért óhajtotta és remélte is, hogy te lészesz veje, de te magadat soha nem jelentetted, s ő a bizonyost a bizonytalanért el nem szalaszthatá; Szentpéterinek személyes érdemein s ifjuságán kivül fényes születése s szép birtoka vagyon, s szerencséjét futni elkezdette: te a magadét, Isten tudja, mely különösségek miatt, elmulasztottad, s birtokodnak egy része onkelednek rendelésétől függ, mely annak csudálatosságai miatt kétséget szenved; s több ehhez hasonló dolgokat. Forrott vérem, látván, hogy egy köztiszteletü s különben valóban nagy ember ily kicsiny módra gondolkozik, kimondám neki, hogy te ismered a dolgok becsét, s alkalmasan tudod, mit ér az a titulus, melyben az üres főkkel együtt sokszor még a jók is oly sokat keresnek; s ha kedved volt volna szolgálatot venni, kegyelmében lévén a nemzet elsőjének, s nagyjaink által megkülönböztetvén oly könnyen boldogíthatád vala magadat, a hogyan már egynél több barátodat boldogítottad; örökséged pedig kérdést nem szenved. De ha te minden pénz és születési fény nélkül akarnál is valamely házhoz csatlattatni, azok által a kik reád méltók, nagy örömmel fogadtatnál. Azt felelte, hogy a dolgot úgy tekintem mint igen hív barát, s reám bízza, hogy már most tekintsem mint eszes atya; s érdemének azon érzésével, mely oly sok embert megzavart, és a mely másban dölyfnek fogna magyaráztathatni, elhallgatott. - A lépés, a mint látom, visszavonhatatlanul meg vagyon téve, s illő, hogy a mélt. úr szavát állja, noha kérdés, ha gyermeke a cserében nem veszt-e, mondám félig epével, félig megháborodva, s eljöttem.

Mint viselé magát Nincsi, önként hajlott-e, vagy kényszerítetett? azt lehetetlen volt kitanulnom. Előttem az legcsudálatosabb, hogy Szentpéteri a te szerelmed felől semmit nem tudott, és mind ez ideig semmit nem is gyanít. Utálnám, ha tudná, mitől fosztotta meg barátját, jóltevőjét. Hogyha későnek nem látnám, szólnék vele; de nem szeretném azt hinni felőled, hogy neked ezáltal szolgálatot tehettem volna.

Hitesd el magaddal, hogy parancsaidban, melyekkel barátságos bizodalmad megtisztelni akarand, híven eljárni fő tisztem s örömem lesz, és hogy esetedben nálamnál szívesebb részt nincs senki a ki vehessen.

BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Soprony, márcz. 9.

Mégis itten vagyok, barátom, s tudják az egek mikor mehetek el. Már egy izben útnak valék készülve, de nem eresztének. Azt nekik a jó angyalok sugallák. Ha első tüzemben mehettem volna, most Szentpéterinek gyilkosa volnék. Egy esztelen lépést csakugyan tettem, s pirulok magam előtt mikor eszembe jut. Pénzt kértem az onkelemtől - hiszed-e, minek? - hogy rajta Nincsit megvehessem. - Álmodhatál-e ilyet felőlem? - Tudom én, hogy nekem elég volt volna csak egy szót szólani Szentpéterinek, s ő mátkájáról azonnal lemondott volna; szeretetből, barátságból, hálának érzéséből, és miért ne tegyem ezek mellé? széplelkűségből is. De az én örömeim el vannak mérgesítve örökre, s én nézzem e, hogy más szenvedje azt miattam, a mit én szenvedek most Szentpéteri miatt? Bírja békével a mit a sors neki ada, s legyen oly boldog Nincsimnek birtokában, mint én reméltem az lenni. De az onkelem! az onkelem! Megvetéssel fog tekinteni reám szemtelenségemért, elmétlenségemért. Pedig a megvetés nehezet nyom, mint a szegénység.

BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Soprony, márcz. 16.

Köszönöm barátságodat, hogy elmétlen lépésemet mentegeted, s miatta egyedül a magával tehetetlen szerelem hevét vádlod. Bár mások is ugyanezt tennék; úgy sok szeretetlen itéletek maradnának el, s a tettek a magok való színekben jelennének meg, holott mostan kiki a maga szíve s érzése szerint itél, s tulajdon hidegsége szerint mérsékli az idegen tántorodás grádicsait.

Az én széplelkü onkelem nékem többet külde mint kértem, s egy levelet teve ajándéka mellé, egy levelet, barátom, a milyetént az atyám testvérétől, a milyetént az én második atyámtól lehetett várnom. Olvassd tulajdon szavait: "Te nékem, kedves Nevőm, oly kérést tevél, melyen talán minden fel fogott volna akadni, de nem én. Nekem az fölötte kedves, mert meggyőzött a felől a mit mindenkor vártam, óhajtottam, hogy szeretsz, s hogy bennem határtalan bizodalmad vagyon. Imhol a mit kértél, s túl azon még annyi, egyéb szükségeidre. Az én kedves emlékezetű bátyám fia, kinek minden cselekedetein nemesség tündöklött, nem élhet azzal nem szép czélra; s ez okból nem kivánom tudni mire fordítatott."

E levél engem annyira megaláza, s cselekedetemnek alacsonyságát velem annyira érezteté, hogy tisztemnek érzém megvallani neki válaszomban, hogy mind kegyére, mind jó ítéletére érdemetlen vagyok, mert kevésbe mult, hogy az ifjúság tüze azt velem fölötte nemtelen módon nem vesztegetteté el. Kértem őtet, a legszívesbb esdekléssel kértem, ne vonja meg tőlem szeretetét, mivel ugy is eléggé szerencsétlen vagyok. Mostan ismét várom levelét, s kibeszélhetetlen a nyugtalanság, melyben élek.

Körültem szomorú minden. Ha elfonnyadott ábrázt látok, azt hiszem, hogy azt szerencsétlen szerelem fonnyasztja, s magányomban gyakorta kesergem az emberek inségeit. Puszta előttem a világ, mióta nincs nekem ő, a szeretett! Befutok minden kertet, minden társaságot, hogy bajomat elszórhassam, de szívem bár mely nyilva volt is, míg egyedül valék, ismét bezáródik, mihelyt emberre akadok. Hasztalan keresek itt barátot, kinek keblében kínjaimat kiönthessem. Egy-két jó embert itt is találtam ugyan, de ők nem ínyem szerint valók; sugorgó gonddal élnek egy napról más napra, s a mi idegeiket meg nem rándítja, a mi őket meg nem rázza, azt nem érzik. Nincs érzékek a szerencsétlen szerelem kínjai iránt. Ti, egyedűl ti vagytok, kedveseim, a kik nekem mind azt, a mit elvesztettem, kipótolhatjátok, - az egész világot! Nincsit! - Írj kérlek, ne hagyj sokáig várnom leveled után. Úgy vagyok mint a ki térdig érő homokpusztán sippadoz, s szomjúzom a vigasztalást, mint az elalélt bujdosó a forrás vizét. Írj minél elébb, barátom! Tudod mely bér várja azt, a ki epedő barátjának egy ital vizet nyújt.

BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Soprony, márcz. 21.

Elnézem, mi lesz mind ebből. A mai postával vevém Szentpéterinek levelét. A szerelem száll belőle. El vagyon részegülve édjeitől, s nékem, ó Marosi, az ő leveleiből kell olvasnom, az én Nincsim mint pazarolja reá nyájasságait, s jobbja és szeretete által mint teszen mást, és nem engemet boldoggá. - De még ez nem a legnagyobb; képzeld a mi következik: Szentpéteri úgy akarja, hogy régi barátságunk szerént és azon jótét tetézéséül, melyet iránta hivatalának elnyerésében is bizonyítottam, legyek; vőfélye. - Hogy a román ugyancsak érdeklő légyen, el kellene fogadnom kérését. - Az én agyam nem arra való, hogy megfontolja, mit illik és mit kell; te fontold meg tehát, s írd meg mit tegyek; levele addig válasz nélkül fog hagyatni. - Boldogtalan ember! ime az a csalfa, ki most igéző mosolygásai, édes kék szemei által téged elysiumba bájol, épen az ezelőtt kevés hónapokkal nekem esküvék örökös bonthatatlan hűséget. Jaj neked; ha a hitszegés büntetése, melyet ő érdemel, tereád is szálland! - Már fekvő beteg voltam. Marosimon és Endrédimen kívül még vagyon egy barátom. Az segíthetne rajtam, az könnyíthetne roskasztó terhemen - az orvosa, barátja, szabadítója a szerencsétleneknek! Az engem mind azon kínjaimtól, melyek most gyötrenek és a melyek utánam bujdosásom hátra való útján ólálkodni fognak, egyszerre megmenthetne. Oh jőne, jőne bár a szabadító! Úgy nyújtanám felé karjaimat, mint még kevéssel ezelőtt Nincsi után nyújtottam volt.

BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Soprony, márcz. 28.

Úgy kivánja az országbiró, hogy siessek vissza Budára. Holnap tehát itt hagyom Sopronyt. De más útat veszek, hogy a régibben nem látott vidék elszórhasson. - Marosim! mely rettenetessé nem tette nekem egyetlen percz ez utat! Egy hónappal ezelőtt, mely kedves volt volna nekem Buda felé indulni! s íme most, hogy oda Nincsi. - Oh, bár ne kellene soha többé látnom Budát! - Mit csinálok majd ha vele összejövök, miként állom ki látását! Mert, kerüljem a hogyan akarom, végre össze kell jönünk, s az az egy pillantat - - Hagyj véget vetnem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!