Keresés ebben a blogban

Betöltés...

Tollforgató Irodalmi Lap Blog

Válogatások az Internetről.

A blogban pályázatokról, rendezvényekről, és hirdetésekről tájékozódhat, valamint zenét hallgathat, videót nézhet, és az interneten megjelent hivatalos műveket olvasgathatja. Ha folytatni akarja a mű olvasását, akkor kattintson a szöveg címére!

Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!

A fő oldalunkat itt találhatja:

Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!

Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!


Új aloldalaink nyíltak:

Látogass el új blogunkra is!


A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!

2010. február 10., szerda

Konfliktus

Konfliktus

Mi is az a konfliktus?

A konfliktus fogalma » A konfliktus fogalma: ókor » A konfliktus fogalma: középkor »

A konfliktus fogalma: újkor » A konfliktus fogalma: újkor » A mediátor és a konfliktus »

KonfliktusAz emberiség újra és újra minden időkben és helyzetekben bebizonyítja azt, hogy milyen hihetetlenül alkalmatlan a konfliktus helyzetek megoldására. A konfliktus az emberi karakter elválaszthatatlan részeként van jelen a különböző társadalmakban, földrajzi, etnikai és vallási hovatartozás nélkül. A konfliktus mindenfajta általunk kialakított emberi tevékenységben és kapcsolatban megnyilvánul.

Konfliktusok a szervezetekben »

A konfliktus értelmezése két alapvető tényezőtől függ: az, ahonnan a kívülálló szemlélő megfigyeli a konfliktust, és az a környezet, amelyben a konfliktus létrejön.

A konfliktus fogalma

Jonathan Swift a Gulliver kalandos utazásai regényében szemléletesen gúnyolja ki kora társadalmának különféle politikai konfliktus helyzeteit.Jonathan Swift a Gulliver kalandos utazásai című 1726-ban megjelent nagyhatású regényében szemléletesen gúnyolja ki kora társadalmának különféle politikai konfliktus helyzeteit, amikor a törpék és óriások háborúját írja le, ahogyan az egyik csoport a kisebb, a másik a nagyobb végén töri fel a tojást.

Szerzők, elméleti kutatók különböző és változatos módokon határozzák meg a konfliktus fogalmát:

Webster’s Dictionary » értelmező szótárában a konfliktus: „Összecsapás, versengés, vagy ellentétes, összeegyeztethetetlen erők és adottságok kölcsönös ütközése.”

Chambers Dictionary » értelmezése szerint a konfliktus antagonizmus: „Agónia, antagonizmus, harc, veszekedés, ütközés, küzdelem.”

Longman’s Dictionary » definíciója értelmében a konfliktus: „Nézeteltérés, vita, civódás.”

Wikipédia » definíciója értelmében:

„A konfliktus (latin confligo «összevet, (fegyveresen) összecsap, megütközik, perlekedik») egyének vagy társadalmi csoportok közötti olyan ütközés, amely mögött igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek szembenállása húzódik meg. Harcra, összeütközésre akkor kerül sor, amikor a felek viselkedése akadályozza egyikük vagy másikuk igényeinek érvényesítését, vagy értékrendjük különböző.”

Látható, hogy minden szótár negatív jelentést rendelt a konfliktus fogalmához. Azonban nem minden szakember és kutató látja a konfliktust negatív jelenségnek.

A konfliktus fogalma

A konfliktus fogalom változása - ókori megalapozás

Arisztotelész (i.e. 384-322)

Amennyiben a konfliktus jelenségét történelmi perspektívából vizsgáljuk, Arisztotelész filozófiájában található meg ennek az emberi magatartásnak a tudományos módszertani megközelítése. 2300 évvel ezelőtt Arisztotelész megfogalmazta a konfliktus egyik legmaradandóbb metaforáját: az értelem és érzelem konfliktusát. Szerinte az értelem és az érzelem mindig ellentétben áll egymással, elméletét az „úr és szolga”viszonylatában jelenítette meg. Az érzelmek az ember primitív, unintelligens és ösztönös emberi reakciói. Ebből következően e veszélyes késztetések megtestesítője a szolga, amelyet el kell nyomni. Az értelem, a bölcsesség és az ész pedig az úr, amely kézben tartja a szolgát.

A „veszedelmes érzelmek” gondolata hosszú időn át befolyásolta a nyugati civilizációt. Az a hiedelem, hogy a negatív érzések konfliktus helyzetekhez vezetnek, és a konfliktusok ellentétbe torkollnak egész történelmi korszakokon húzódott végig. Ebből a megközelítésből kiindulva a konfliktus olyan negatív emberi tulajdonság, amit ki kell küszöbölni és fel kell cserélni az értelemmel.

Hérakleitosz (i.e. 535-475)

Hérakleitosz azzal vált ki a korabeli filozófusok közül, hogy mélyen megvetette a népszerű gondolatokat. A világegyetemről alkotott impozáns építménye a változás gondolatán alapult, melynek értelmében a változás a létezés mindent átfogó törvénye. Magába foglalja az ellenállást, az ellenállás pedig magában hordozza a konfliktus lehetőségét. A mediációs cél elérése érdekében el kell fogadni elméletének azt a tézisét, hogy a konfliktus a világ természetes állapota, és része a holisztikus létnek, amit a mediátornak mindig figyelembe kell venni.

A konfliktus fogalom a középkorban

A középkorban a keresztény filozófiákat az erény és a bűn, a démoni és az angyali között feszülő konfliktus foglalkoztatta. A konfliktusok az ideológiai, a vallási és a nemzeti tudat nevében lángoltak fel. Ezt mindig kibékülés követte, azonban minden kibékülés után újabb konfliktus keletkezett.

Ennek a korszaknak a legjellemzőbb szemlélete az, hogy a konfliktust fel kell számolni, és egyoldalúan a jósággal kell helyettesíteni. Ez jellemzi a mai társadalmi felfogást is.

René Descartes (1596-1650)

A francia filozófus nevéhez fűződik a nevezetes szentencia: Cogito ergo sum – Gondolkodom, tehát vagyok.Descartes hitt abban, hogy önnön értékeink és meggyőződéseink állandó megkérdőjelezése révén végül eljuthatunk az igazsághoz. Az alábbiakat írja az általa megtett útról, amit kartéziánus kétkedésnek is hívnak:

„Ezért úgy gondolom, hogy minden, amit látok, hamis. Meggyőzöm magamat, hogy mindazok a dolgok, amik csalóka emlékezetemben élnek, sohasem léteztek. Úgy gondolom, hogy nem érzékelek semmit. Úgy hiszem, hogy a test, az alak kiterjedése, a mozgás és az elhelyezkedés csupán az agy szüleményei. Akkor mit higgyünk igaznak? Talán csak azt, hogy semmi sem biztos a világon.”

Ez az ellentmondás nagyban befolyásolja, hogy fogjuk fel az igazat és a valóságot. A mediáció során lényeges, hogy a mediátor tudatosítsa és feltárja magában saját viszonyulását. Az a mediátor, aki a konfliktust úgy fogadja el, mint egyetemes adottságot, és ennek tükrében dolgozik a konfliktussal, másképpen áll hozzá a problémához, mint az a mediátor, aki igyekszik eltüntetni a konfliktust és a konfliktuskezelésben nem a holisztikus megközelítést alkalmazza.

A konfliktus fogalom az újkori gondolkodóknál

Friedrich Hegel (1770-1831)

A német filozófus szintén sokat vívódott az igazság és a konfliktus fogalmán. Az ellentmondásról és a konfliktusról alkotott elméletét sokkal sarkalatosabban fogalmazta meg bármelyik hasonló témakörrel foglalkozó társánál. Hegel fejlesztette ki a tézis, antitézis és szintézis dialektikus folyamatának triászát.

Az első lépcső a probléma felvetése, a tézis. Ha ez nem megfelelő, ezt követi a tézis ellentéte, az antitézis. A szintézis pedig magában foglalja mind a tézis, mind az antitézis érvelését, majd kizárja a racionalitást.

Az előbb felvázolt triász úgy vonatkoztatható a mediációra, hogy az egyik fél felveti a saját nézőpontját, ami tézisnek felel meg. A másik fél kifejti a maga ellenvéleményét, az antitézist. A mediátor pedig igyekszik ezeket a szempontokat úgy összeegyeztetni, hogy az mind a két fél számára elfogadható legyen, és ebből jön létre a szintézis, a megoldás.

Soren Kierkegaard (1813-1855)

Dánia szellemi és technikai aranykorában élt, keresztény teológus, akinek egész életét a konfliktusok és ellentmondások szőtték át. Ezt jól példázza az a tény, hogy igazhitű keresztényként szembekerült az egyházzal.

Kierkegaard konfliktuskutatásai szemléltetésére egy idézet:

„A létező szubjektív gondolkodó egyszerre áll negatív és pozitív viszonyban az igazsággal. Megtalálható benne mind a humor, mind a szükséges pátosz, és állandóan a valamivé válás folyamatát éli, vagyis mindig törekszik valami felé.”

Charles Darwin (1809-1882)

A modern kor tudósai közül talán ő az első, aki az evolúciós elmélet részének tekintette a konfliktust. A fejlődés története szerint a konfliktus az emberi alkalmazkodás fokozatos fejlődésének minden mozzanatában megnyilvánul. Darwin elméletének kiindulási pontja, hogy az emberiség és más fajok „vakon” jöttek létre, ami egy lassú, előre meg nem tervezett kumulatív kiválasztódási folyamat eredménye. Ennek az elméletnek az alapja, hogy az egyes fajok a létért való küzdelem során mutatott rátermettséggel fejlődtek tovább, és ez csakis versengés, konfliktus révén történhetett. Ezzel a megközelítéssel a konfliktus semleges, talán még pozitív jelentést is kapott, szemben az eddig kizárólag negatív jelentéssel.

Sigmund Freud (1856-1939)

Ő az első pszichiáter, akinek az elmélete az intrapszichikus konfliktusokon alapul. Szerinte az ember alapvető tulajdonsága a tudatos és tudattalan elme közötti konfliktus. A tudattalan elme a tudattalan vágyak és elfojtott érzések tárháza – ezt nem foglalkoztatja a külső valóság. A tudatos elme tisztában van a veszélyekkel – azzal, hogy mit szabad és mit nem szabad tenni. Ez a két világ állandó konfliktusban áll egymással. Freud számára a konfliktus része az emberi elmének, és Darwinhoz hasonlóan, semlegesen viszonyul annak létéhez.

Alfred Adler (1870-1937)

Elméletének alapja a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzés közötti konfliktus. Abból a feltevésből indul ki, hogy a kisebbrendűségi érzés alapvető emberi tulajdonság, és a konfliktus abból a késztetésből fakad, hogy az ember felsőbbrendűségre törekszik. Szerinte:

„Embernek lenni annyit jelent, hogy kisebbrendűnek érzi magát, s emiatt állandóan saját magát igyekszik legyőzni.”

Adler elmélete értelmében a konfliktus egy minden emberben létező egyetemleges állapot. Ugyanakkor fennáll a konfliktus megszüntetésének lehetősége. Ezért látja a kisebbrendűségi érzésben azt a konfliktust, amely a kisebbrendűség és a felsőbbrendűségre való törekvés között feszül – s ez a konfliktus gyógyításért kiált.

Carl Rogers (1902-1987)

Rogers nevéhez fűződik a nondirektív tanácsadási módszer megalapozása, az 1940-es évek elejétől. Ő a személyközi kommunikációs irányzat úttörője. Szerinte a probléma gyökere abban az örökös konfliktusban keresendő, amelyek az emberek elsődleges pozitív természete és a civilizációs társadalom természetellenes ráhatásai között feszül. Ez a paradigma azt állítja, hogy a számos természetellenes „szabad-nem szabad” (ezt kell, azt nem szabad tenni) – mint például a család, vagy a kultúra elvárásai – váltják ki a konfliktust, és ezen kellene dolgozni.

Elméletének érzékeltetése: „Terapeutaként arra törekszem, hogy kliensem a saját módján és tempójában jusson el konfliktusának gyökeréig.”

Ezek a módszerek nagymértékben beilleszkednek a közvetítési folyamatba, különös tekintettel a magánjellegű kaukusz-ülésekre, amikor a mediátor sokféle technikát vet be, melyek mind a rogersi elméletből erednek. Állítása szerint empátiával, melegséggel, leleménnyel, és egy feltételnélküli pozitív, elfogadó figyelemmel olyan terápiás kapcsolatot lehet kialakítani, amely nem csupán gyógyító hatású, de képessé teszi a pácienst konfliktusainak önálló megoldására.

A második világháborút követően ő indította útjára az encounter-csoport műfaját, miután bevezette a két ember közötti személyközpontú módszereket, ugyanezt alkalmazta csoportban is. Elsőként teremtette meg a konfliktuskezelés feltételeit, vagy ahogy ma nevezik a mediációt, Észak-Írországban, Közép-Amerikában és Dél-Afrikában.

Luis Coser (1913-2003)

A társadalmi konfliktus funkciói (1956) című művében, szerinte a társadalmi konfliktus gyökere a korlátozott erőforrásokért folyó küzdelem, melynek célja a rivális csoport semlegesítése, bántalmazása vagy megsemmisítése. Legfőbb mondanivalója, hogy a konfliktus köztünk, a csoporthoz tartozók és mindenki más között keletkezik, akik nem tartoznak a csoporthoz. Azt mondja, hogy ennek a konfliktusnak összetartó szerepe van. Ez teremti meg az erős összetartozást és a kohéziót egy adott csoporton belül.

Ez az elmélet alakítja át a konfliktus közkeletű definícióját. Nemcsak azt az elméletet veti fel, hogy a konfliktus az emberi lét természetes része és állapota, hanem pozitív értelmezést ad a fogalomnak, miszerint a konfliktus hozama az összetartás és az együttműködés.

Morton Deutsch (1920- )

Coser elméletét követve tovább vizsgálta konfliktus pozitív és negatív aspektusait. Átfogó művében, A konfliktus feloldása (1973) azt a fő elméletét fejti ki, hogy nem szabad kiküszöbölni a konfliktust, inkább termékennyé kell tenni. Különbséget tesz a konstruktív és a destruktív konfliktus között. Szerinte a destruktív konfliktusban a résztvevők a végén vesztesnek érzik magukat. Ugyanakkor a konstruktív konfliktusok minden résztvevő számára megelégedéssel végződnek, és ennek eredményeként nyertesként kerülnek ki.

Malcolm Owenn Dlavin és Daniel Kriegman

A konfliktust evolúciós perspektívából közelítik meg, és felfedezik az analitikus elméletekben is. Eszerint a konfliktus a természetes emberi lét része és evolúciós funkciója van. Abból indulnak ki, hogy a konfliktusok még a terápiás kapcsolatban is adódnak, minden más kapcsolathoz hasonlóan. Ezért a mediátornak is tudomásul kell vennie, hogy a közvetítés folyamán közte és a felek között is támadhat konfliktus ugyanúgy, mint magában a mediátorban.

Jean-Paul Sartre (1905-1980)

A múlt század legismertebb francia filozófusa. A lét és a semmi című művében azt állítja, hogy önmagunk és a mások között kialakított kapcsolat „kölcsönösségen” és „változáson” alapul. Már ez a viszony is magában hordja a beépült konfliktusokat.

A konfliktus eredeti jelentése a másokért-való-lét. Ez annyit jelent, hogy az egyén igyekszik a másikat egyenrangú félként tisztelni, ugyanakkor ez a szándék már megteremti az egyének közötti különbség élményét, és ez maga a konfliktus.

Sartre arra tanít, hogy minden emberi interakció már önmagában egy konfliktus. A szabad akaratról vallott nézetei a mediációs modell alapját alkotják. Szemléletében az ember nem előre determinált, hanem ő maga dönti el, mit választ lehetőségei közül. Szerinte az is egy választás, ha nem választunk. Ez igen fontos része a konfliktusmegoldó paradigmának, melyben a feleknek mindig adott annak szabadsága, ha korlátozottan is, hogy a konfliktushoz való viszonyulásukon változtassanak, vagy egy elég jó megoldás mellett döntsenek.

A konfliktus fogalom napjainkban

Edward de Bono (1933 - )

A Konfliktusok című művében kifejtette, hogy a konfliktusok a „konfliktusos gondolkodás” eredményei – ez a gondolkodásnak egy formája. De Bono ezt a gondolkodásmódot vita-összecsapás alakjában ábrázolja, amely bizonyos fajta kommunikációban fejeződik ki. Szerinte az a gondolkodási rendszer, amely olyan ellentéteken alapul, mint a jó és a rossz, alkalmatlan és elavult a konfliktusok feloldására, mivel a konfliktusos gondolkodásból indul ki: az ember nem oldhat meg egy konfliktust a konfliktusos gondolkodása révén. De Bono szavaival: „Adva van a tézis, és elővesszük az antitézist.” Ennek eredménye, hogy mind a két fél tovább merevíti álláspontját, egyik sem törekszik új elképzelések kidolgozására, és végtelen mennyiségű energiát zárolnak végtelen hosszú időre.

Szerinte a laterális gondolkodás révén mozdulhatunk el a merev pontoktól a konfliktus megoldása érdekében. Így ahelyett, hogy a másik tévedésének bizonyítására törekednénk, vagy arra, hogy „leégessük”, és nem veszünk tudomást a valóságról, hogy másoknak imponáljunk, a laterális gondolkodást javasolja. Ez azt jelenti, hogy ítélet nélkül mozduljunk el az egyik „idiómától” a másikig. Azzal az elképzeléssel él, hogy ennek az átmenetnek olyan módon kell végbemenni, hogy közben felfüggesszük a logikus gondolkodást, és megkockáztatjuk olyan gondolatok feltárását és születését, amelyek formálisan nem illenek bele a logikus gondolkodás nyelvi menetébe. Ez a folyamat a logikai rend és „ellentmondás elvén” alapszik. Végső célja, hogy friss szemmel tekintsünk valamire, és szemléletváltást idézzünk elő.

De Bono azt állítja, hogy egy gondolkodási rendszert legjobban egy harmadik személy segítségével lehet meghaladni – ilyen a mediátor. A mediátor ráveheti a feleket, hogy merev nézeteiken lépjenek túl, és segíthet szemléletváltásukban. A konfliktusban álló felek bele vannak gabalyodva saját hagyományos vitatkozó nyelvhasználatukba.

Ernesto Spinelli

A professzor De Bonohoz hasonlóan azt állítja, hogy az emberek olyan értékrendet és viselkedési sémákat hordoznak magukban, amelyek megcsontosodtak és nehéz fellazítani őket. Meggyőződése, hogy a konfliktus kikerülhetetlen, de ami még fontosabb, annak tisztázása, hogy a konfliktus során mi derül ki az illető önértékeléséről és értékrendjéről. Az értékrend és az önértékelés megismerése és feltárása a mediáció elengedhetetlen jellegzetessége. A mediáció egyik célja olyan feltételek megteremtése, amelyek lehetővé teszik a felek számára saját megmerevedett gondolatrendszerük felismerését – és ezek megkérdőjelezését.

Jonathan Sacks

A konfliktus ezen rövid történeti áttekintése nem lenne teljes a Különbözés és méltósága (2002)című könyvének említése nélkül. Ez a mű újabb szemszögből világítja meg a konfliktust és a széttartást. Vizsgálat tárgyává teszi a konfrontációkat és a konfliktusokat, és arra a következtetésre jut, hogy a békéltetés nélkül olyan „kultúrák közötti összecsapás tanúi lehetünk, mint a szeptember 11.-i események.” És ezek újra megismétlődnek. A konfliktusról szóló gondolatai arra utalnak, hogy elfogadja a konfliktus kikerülhetetlenségét.

Konfliktus

A mediátor és a konfliktus

A konfliktus jelenségéről alkotott negatív közkeletű képet fel lehet fogni úgyis, mint az emberi természet veleszületett pozitív alkotórészét, ami nem feltétlenül jelent ellenségességet. A konfliktus ebben a felfogásban a társadalmi és emberi lét fenntartásában stratégiai fontosságú szerepet játszik, és a mediátornak ezt be kell látnia.

Miből eredhet a pereskedés szándéka? »

A konfliktus lehetséges velejárója: a békülés. Ennek az emberi tartalma pozitív. Ha azokból a korábbi feltevésekből indulunk ki, hogy a konfliktusnak elsődlegesen „összekötő” szerepe van, akkor a békülésnek az együttműködésben van elsősorban funkciója. Mind a konfliktus, mind a kibékülés a természetes emberi lét részei, és ehhez hozzátartoznak mindazok a korlátok is, amelyek minden egyénre jellemzők. Ezek adottságok, vagy másképpen, mindenkiben meglévő tulajdonságok. Ha feltámad egy konfliktus, majd elcsitul, a korábbi ellenfelek előtt ott áll a választás lehetősége: kibékítik ellentéteiket, vagy tovább mélyítik.

A mediátor fogadja el a konfliktust, mint az emberi élet megkerülhetetlen aspektusát, a kibékülés lehetséges következményével együtt.

A mediátor ténykedése arra irányul, hogy a másik fél attitűdjét változtassa meg, azonban nem az egész életére, hanem csupán annak egy bizonyos vitás aspektusára vonatkozóan. A mediátornak négy alapvető tételt kell figyelembe vennie munkája során.

Mediáció – A konfliktusmegoldás lélektani aspektusai »

  1. Mindig fennáll a konfliktus lehetősége, nem lehet kiküszöbölni, a viszály és a kibékülés természetes, szükségszerű körforgás.
  2. A mediátor viszonyulása a konfliktus létéhez igen lényeges, és magában hordozza a közvetítés kimenetelét: az a mediátor, aki elismeri, hogy a konfliktus kivédhetetlen, és egyben el is fogadja annak létét, valamint azt, hogy dolgozni kell rajta, sokkal hatékonyabban befolyásolja majd a folyamatot.
  3. A mediátor úgy idézhet elő paradigmaváltást a feleknek a vitában tanúsított attitűdjében, ha azonosítja, felismeri, megérti és tapintattal tárja fel életszemléletüket. Az egyik fél életszemléletét alkotják mindazok az értékek, hiedelmek, aspirációk és életértelmek, melyek az egyénben válaszként adódnak a világ adottságaira, korlátaira. A felek életszemlélete határozza meg, hogy milyen módon irányítják személyközi kapcsolataikat, és ami a mediátor szempontjából még fontosabb, hogy miként lehet befolyásolni azokat a stratégiákat, melyek révén igyekeznek kikerülni egy konfliktus helyzetből. Akik konfliktus helyzetbe keverednek, azokat mindig valamilyen rejtett vagy titkolt motívumok vezérlik, de lehet közöttük nyílt vagy látszólagos ok is, ami a vitát kiváltja. Amíg feltárják a feleknek a vitás helyzetekre vonatkozó életszemléletét, a mediátor rávilágíthat a rejtett szándékokra, dolgozhat rajtuk, és így segíthet a feleknek kimozdulni eredeti álláspontjukról.
  4. A konfliktus helyzetekre vonatkozó ismereteket és készségeket nemcsak mediátorok alkalmazhatják a közvetítésben, de az életre való képesség is elsajátítható belőlük olyan területeken, ahol konfliktusok adódnak, beleértve az életre való edződés, illetve edzés, a vezetők és az emberekkel foglalkozók képzésében ma elterjedt coaching elnevezésű módszer alkalmazását.

Mi is az a mediáció? »

Mediáció és pszichológia »

A mediátor és a konfliktus

Konfliktus és konfliktuskezelés: Gazdasági, üzleti mediáció

A gazdasági, üzleti mediáció segít neked az üzleti partnered és a vállalkozásod közötti, a vállalkozásodon belüli különböző viták, jogviták, konfliktusok megoldásában. Célszerű, hatékony, gyors a törvény által szabályozott eljárás. A vállalkozások közötti együttműködés területén felmerülő érdekfeszültségek megoldására hatékony módszer. A mediátor segítségével jövőorientált, kölcsönös konszenzuson és kompromisszumon alapuló megegyezés jön létre.

  • Keresd a mediátort », hogy a vállalkozásod életében a döntési folyamatokat gyorsítani tudjad!
  • Keresd a mediátort », hogy konfliktusok megoldásánál a gazdaságosság álljon az előtérben!
  • Keresd a mediátort », hogy elkerüld a pereskedést!

Konfliktus és konfliktuskezelés: Gazdasági, üzleti mediáció »

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!