A BESZÉDHEZ ÉRTENI HATALOM
Jelenlegi és volt kommunikációs- és kampányigazgatók, beszédírók és nyelvészek állnak katedrára, hogy a Magyar Író Akadémia márciusban induló Közéleti beszédíró mesterkurzusán oktassák a beszédírás mesterségét.
A meggyõzésnek, a hatásos kommunikációnak mára hatalmas szakirodalma alakult ki. Ma már szinte minden nagyobb társadalmi, politikai, civil és profitorientált szervezet alkalmaz beszédírókat, és a gyakorlati szakemberek tapasztalataira ezen a területen kiemelten nagy szükség van. A Magyar Író Akadémia olyan államilag elismert felnõttképzést indít, amely célul tûzte ki, hogy hallgatóit professzionális beszédírókká képezi. Az itt végzett szakemberek, nem csak a saját maguk számára lesznek képesek beszédet írni, hanem elsajátítják azokat a szakmai eszközöket, melyekkel megbízóik számára is hatásos beszédeket írhatnak.
A mesterek: Aczél Petra, Balázs Géza, Bencze Lóránt, Bozóki András, Gyulai Attila, Gyurkovics Tamás, Molnár-Bánffy Kata, Novák Tamás, Síklaki István, Wermer András.
A mesterkurzus egyik szemináriumvezetõje Aczél Petra így foglalta össze a foglalkozások lényegét: „Minden jó kurzus elsõ, hosszú fázisa, hogy felismerem a hibákat. Jön egy rácsodálkozó, felismerõ szakasza az ismereteknek, és ebbõl meríti aztán az ember az önkritikus, reflexív magatartást, a valódi tanulás épülése elkezdõdik.” 2008-2009-ben 155-en szereztek államilag elismert tanúsítványt hazánkban a Közéleti beszédíró mesterkurzuson. Az eltelt idõ óta számos hallgató már saját vállalkozásaként vállalja beszédek írását.
Boldog beszédíró - a Népszabadság cikke a Magyar Író Akadémia végzett hallgatójáról
BÕVEBB INFORMÁCIÓK A MESTERKURZUSRÓL >>>Telefon: 06 1 266 – 7601Mobil: 06 20 338 0352
Kiknek szól a mesterkurzus?
1. politikusoknak és politikai pályára készülõknekA politikusok egyik legfontosabb „munkaeszköze” a beszéd. Akár napi rendszerességgel is nyilvános beszédeket kell mondaniuk a legkülönbözobb témájú eseményeken, más-más közönségnek. A hiteles és hatásos beszéd létkérdés minden politikus számára, nem csak a kampányidõszakban. Ezeknek a beszédeknek a hitelesség mellett hatniuk is kell közönségükre, hisz ennek segítségével igyekszik a politikus meggyõzni a publikumot a maga igazáról. Érdemes hát elsajátítani a meggyõzõ beszéd mechanizmusát, hogy azt akár napi szinten is hatékonyan alkalmazni tudja.
2. önkormányzatok és kormányzati hivatalok vezetõinek és kommunikátorainakA polgármestereknek és a közigazgatásban dolgozó vezetõknek akár napi rendszerességgel kell nyilvános beszédeket mondaniuk a legkülönbözõbb témájú eseményeken, más-más összetételû közönség elõtt. Ezeket a szónoki feladatokat készítik elõ azok a beszédírók,akik a háttérben dolgoznak. A vezetõk számára létkérdés, hogy aki a beszédeiket írja, maximálisan azonosulni tudjon a kívánt üzenettel, illetve a beszédet megrendelõ személyiségével, annak érdekében, hogy az írott szöveg elmondva is hiteles legyen.
3. kommunikációs pályára készülõknekA túltelített kommunikációs pályán megkönnyíti az elhelyezkedést ez a specializált tudás. Nagyobb cégek, társadalmi, politikai, civil vagy profitorientált szervezetek kommunikációs vagy sajtóosztályain nagy szükség van profi beszédírókra. Intézményesített keretek között, a felsõoktatásban csak elvétve van közéleti beszédíró képzés, és ott sem azok a szakemberek tanítanak, akik jelenleg ezen a területen az élvonalban dolgoznak. Ezt a hiányt pótolja a Magyar Író Akadémia közéleti beszédíró mesterkurzusa, amelyen a szakterület legjobbjai osztják meg gyakorlati tapasztalataikat, és adnak mintákat a késõbb helyükbe lépõ fiataloknak.
4. oktatási intézményvezetõknekAz intézményvezetõk feladatai közé tartozik az ünnepi beszédek tartása, szakmai konferenciákon, hivatalos eseményeken való felszólalás, de a munkatársaknak tartott értekezleteken is naponta szerepelni kell. A tanárképzés mégsem helyez elegendõ hangsúlyt arra, hogy segítséget nyújtson a beszédírás technikájának elsajátításához. Ezért sokszor kellemetlen teher az iskolaigazgatókon, hogy ezekre az eseményekre is felkészüljenek. Megkönnyíti az iskolaigazgatók szónoki feladatainak teljesítését, ha a beszédírás professzionális mûvelõitõl kapnak jól hasznosítható technikákat a szövegek elkészítéséhez.
5. cégvezetõknekA cégvezetõknek mindennapi munkájuk során számos partnerrel kell kapcsolatba lépniük, nyilvánosan szerepelniük. A nyilvános szereplések mellett ugyanígy meghatározzák a cég mûködését a munkatársak számára tartott értekezletek és ünnepi beszédek is. Míg nagyobb cégek esetében a kommunikációs osztály munkatársai készítik elõ a beszédeket a cégvezetõk számára, addig a kisebb vállalkozások esetében ez a feladat magára a vezetõre hárul. A felsõoktatás kommunikációs képzéseibõl azonban mind a mai napig hiányzik a beszédírás oktatása, így a kommunikációs szakemberek többnyire saját tapasztalataik, illetve minták alapján sajátítják el ezt a mesterséget. A Magyar Író Akadémia közéleti beszédíró mesterkurzusán hatékonyan alkalmazható technikákat kaphat minden cégvezetõ és kommunikációs szakember a terület professzionális mûvelõitõl.
6. érdekvédelmi- és szakszervezetek vezetõinek, kommunikátorainakSok esetben kell a civil közösségek képviselõinek, az érdekvédelmi- és szakszervezetek vezetõinek nyilvános beszédeket mondaniuk annak érdekében, hogy álláspontjuk érvényesülhessen. Ezeknek a beszédeknek hatásosaknak kell lenniük, hiszen legtöbb esetben a maguk igazáról kell gyõzködniük hallgatóságukat, egyúttal cselekvésre is buzdítani õket. Ezért érdemes elsajátítani a hatásos beszéd megírásának „titkát”, hogy azt a késõbbiekben valaki akár napi szinten is hatékonyan alkalmazni tudja.
7. ügyvédeknekAz ügyvédi pályán az érvényesüléshez elengedhetetlen a kitûnõ kommunikációs képesség. Ennek ellenére a jogi egyetemek egyike sem foglalkozik kellõ mértékben az ügyvédjelöltek beszédírói és szónoki képességeinek fejlesztésével. Ezt a hiányt minden pályakezdõnek, vagy már gyakorló ügyvédnek pótolnia kell egyetemi tanulmányain túl.
8. újságíróknak és szerkesztõknekAzoknak, akik még jobban meg akarják érteni politikai beszédek mögötti motivációt, olvasni akarnak a sorok között, vagy egyszerûen csak több lábon kívánnak állni.
9. pr vagy politikai kommunikációval foglalkozó cégek munkatársainak, kommunikációs vezetõknek, szóvivõknek, sajtókapcsolati munkatársaknakHogy még hatékonyabban és még tudatosabban használják a nyilvános beszédeket a kommunikációban.
A Magyar Író Akadémia Közéleti beszédíró mesterkurzusárólingyenes tájékoztatót és jelentkezési lapot igényelhet itt>>>
További információkért forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetõségek valamelyikén:Karsai Edit: 06 1 266 7601; 06 20 338 0352, beszediro@iroakademia.huBencsik Tünde: 06 20 339 9044 Fax: 06 1 266 7603Web: www.iroakademia.hu
Nyilvántartási szám: 01-0793-04 / Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1160 / Program-akkreditációs lajstromszám: PL-2034
A Tollforgató Irodalmi Lap internetes újság, amely lehetőséget szeretne biztosítani az alkotók számára az interneten való megjelenéshez. Szeretnék lehetőséget adni mindenki számára, akinek ez boldogságot, fejlődési lehetőséget jelenthet. Kékrózsa Bíborvirág
Tollforgató Irodalmi Lap Blog
Válogatások az Internetről.
Az alsó sávban weboldalakat, videósávot, és híroldalakat talál!
A fő oldalunkat itt találhatja:
Az alkotásokat a tollforgato.lap@gmail.com és a tollforgato.lapcsoport@gmail.com címre várom! Köszönöm, hogy megtiszteled az olvasóidat az alkotásokkal, a türelmeddel és a tanításaiddal!
Keresd meg a jobb oldalon a rejtett linkű, vagy lent a középen látható Chat-falat! Beszélgess, vitatkozz irodalomról, művészetről, történelemről, régészetről, vagy írástörténetről, logikáról, másról oldalainkon!
Új aloldalaink nyíltak:
Látogass el új blogunkra is!
A fiók nem Adsense fiók, támogatókat keresek!
2010. február 10., szerda
A BESZÉDHEZ ÉRTENI HATALOM
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!