Reményik Sándor Gondolok valakit
Gondolok valakit,
Akivel összefügg az életem.
Lehet: nem ismerem,
Lehet, nem fogom ismerni soha.
Lehet, hogy egy más csillagon lakik.
És mégis összefügg az életünk
Rejtelmes, örök rendelés szerint.
Nekem kárhozni kell,
Romolnom napról-napra, -
Hogy napról-napra üdvözüljön ő
Nekem vétkezni kell,
S a vétkem súlya alatt roskadoznom, -
Hogy ő állhasson a szentség fokán.
Nekem szenvedni kell,
Őrlődnöm gyötrő nyughatatlanságban, -
Hogy Isten békéje vele legyen.
Nekem nehéz követ kell hordanom
A szívem helyén, - hogy könnyű legyen
Az ő szíve és szárnyas és szabad.
Nekem a tétlenségnek mocsarában
Kell vergődnöm, - hogy ő oltárt emeljen
A munkának s titáni templomot.
A föld nehéz és kesernyés szaga
Kell hogy körüllebegjen engemet, -
Ő csak úgy érzi rózsák illatát.
A mindenség roppant lépcsőzetén
Egy lépcsőfokot le kell szállanom, -
Hogy ő hághasson egy lépcsőfokot.
Mikor ő a világ-zenitre ér,
S én a nadiron szétmorzsolva fekszem:
Akkor telik be kettőnk végzete.
Kolozsvár, 1928 február 16
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!