Keresés ebben a blogban

2010. április 8., csütörtök

József Attila - (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)





- József Attila -

Életrajz

József Attiláról szólva nem elég azt mondani, hogy ellentmondásokban bővelkedő életútja volt, mert az volt szinte nemzedéke valamennyi jelentősebb tagjának is - ezt mérte rájuk a sors: a nagy világégést követő kiútkeresés összes kényszerességével és bizonytalanságával. A korán árvaságra jutó József Attila azonban mintha a többieknél is sebezhetőbb és kiszolgáltatottabb lett volna. A fő esztétikai művében „világhiány”-nak nevezett állapot számára személyes élmény volt és maradt. Hiába próbált közösséghez tartozni vagy a szerelemben megkapaszkodni. „Légy, ami lennél: férfi” - írta, teljesíthetetlen feladatként élve meg a felnőtté válást. Attól, hogy Horger Antal nyelvész professzor a szegedi egyetemről eltanácsolta, máshol - egy másik egyetemen - nemcsak folytathatta, de be is fejezhette volna tanulmányait. Ő azonban ragaszkodott a kiűzetés parancsához: kiválasztottsága zálogának tekintette.


- József Attila -

Életrajz

Gyermek- és ifjúkora

1905. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban, a Gát utca 3-as számú házban. Apja, József Áron, szappanfőző munkás; édesanyja, leánykori nevén Pőcze Borbála, szabadszállási parasztlány. A családfő 1908. július 1-én eltűnt; családja úgy tudta, hogy kivándorolt Amerikába, valójában Romániába ment. A három gyermekével magára hagyott asszony napszámos munkát vállalt, úri házakhoz járt mosni, vasalni, takarítani, mégsem tudta gyermekeit eltartani. Az albérleti díjakat sem bírta kifizetni, állandó költözködésre kényszerültek. 1910 tavaszán Etus és Attila az Országos Gyermekvédő Liga jóvoltából Öcsödre Gombai Ferenc parasztgazda házához került. Az ellátás fejében a házi munkában segédkeztek.

József Attila az öcsödi református elemi iskolában kezdte meg tanulmányait, az 1911-1912-es tanévben. 1912 júniusában a két testvér hazatért. Anyjukat munka közben súlyos baleset érte, s félretett kis pénze hamar elfogyott. A család a külváros nyomorgó szegényeinek életét élte. A kisiskolás Attila próbálkozott a kenyérkereset szabályos és szabálytalan eszközeivel.

Jolán, a legidősebb testvér elvégezte a polgári iskolát és a Bőrklinikán kapott állást. A két testvér 1914 első felében egy ízben összeveszett - Attila ekkor kísérelt meg először öngyilkosságot: lúgkővel akarta magát megmérgezni, de tévedésből keményítőt ivott. 1914 végén jelentkeztek a Mama betegségének első jelei; kiderült, hogy méhrákja van. Az 1916-1917-es tanévben Attila az Üllői úti polgári iskolába iratkozott be. 1918 júliusában Etel és Attila Makai Ödön segítségével, a Károly király gyermeknyaraltatási akció keretében Abbáziában üdült. A Tanácsköztársaság első napjaiban Makai - családja tiltakozása ellenére - feleségül vette Jolánt, lemondott állásáról a Magyar Banknál, és önálló ügyvédi praxisba fogott. 1919 nyarától a Mama már nem kelt föl az ágyból, ősszel fölvették a Telep utcai szükségkórházba, itt töltötte utolsó napjait. József Attilát Szabadszálláson érte a hír, hogy édesanyja meghalt.

Az árván maradt testvérek a Makai házaspár Lovag utcai lakásába költöztek. Makai a rokonok megtévesztésére Etust szobalányként, Attilát annak testvéreként mutatta be. A cselédszobában laktak, és idegenek előtt sógorukat „doktorurazniuk” kellett, Jolánt pedig Lucie-nek szólítaniuk. 1920 júniusától nagykorúságáig Makai Ödön lett József Attila gyámja. 1920 nyarán hajósinas az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógőzösein. 1920 júliusában magánvizsgát tett a polgári iskola IV. osztályából. Gyámja beiratta a makói magyar királyi állami főgimnáziumba, itt indult költői pályája.

1922 decemberében megjelenik első önálló verseskötete, a Szépség koldusa (1922) is, egy szegedi nyomdász-kiadó vállalkozásában. A tizenhét éves diák nem akármilyen indulást tudhat magáénak: a Szépség koldusához Juhász Gyula írt előszót, az ifjú szerzőt „Isten kegyelméből való költő”-ként ajánlva az olvasók figyelmébe. A későbbi életút ismeretében szinte profetikusnak tűnnek szavai: „Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul, magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki!”

A felkészülés évei
A Vágó Márta-szerelem
A közösségkeresés évei
József Attila és a kommunista párt
Válságkezelése: pszichoanalitikus és más orientációk
A Szép Szó szerkesztője

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!