Folyóiratok » História » História - 1998 » História - 1998/07
Magyar ásatások Egyiptomban
KERTÉSZ István
Magyar ásatások Egyiptomban
Kertész István interjúja Kákosy László professzorral
Napjaink közvéleményét élénken foglalkoztatják azok a hírek, amelyek az egyiptomi magyar ásatások legújabb eredményeiről szólnak. Sok a megalapozott siker, de vannak negatív jelenségek is, amelyek egyes híradások tudományos komolyságát megkérdőjelezhetik. Mindez indokolta, hogy Kákosy László akadémikust, az ELTE Egyiptológiai Tanszékének tanszékvezető professzorát megkérjük arra, röviden foglalja össze az 1983 óta folyó egyiptomi magyar ásatások fontosabb eredményeit, és világítsa meg olvasóinknak a legújabb ásatási eseményeket kísérő viták hátterét.
Kertész István: Tisztelettel köszöntöm Kákosy László professzort két alkalomból is. Az egyik az, hogy az MTA levelező tagjává választotta, amihez ezúttal is szívből gratulálok. A másik alkalmat az kínálja, hogy hazaérkezett immáron tizenötödik ásatási idényéből, amelynek során a thébai nyugati parton folytatta korábbi egyiptomi kutatásait. Most itt a lehetőség arra, hogy visszatekintsen az egyiptomi magyar ásatások korábbi időszakaira.
Kákosy László: A magyar egyiptológia születésétől, tehát a század elejétől fogva túlnyomórészt elméleti (történeti, vallástörténeti, művészettörténeti) kutatásokat folytatott, helyszíni egyiptomi régészeti feltárásra a jelenlegi thébai ásatások megkezdése előtti időben csak két alkalommal került sor. 1907–1908-ban Back Fülöp kereskedő szponzorálásával két helyen folyt kutatás Közép-Egyiptomban, Sarunánál és Gamhudnál. E munka érdekessége, hogy maximálisan kifejezésre jutott benne az egyiptológia nemzetközi jellege. Back Fülöp nem volt szakember, ezért először egy lengyel régész, Tadeusz Smolensky vezette az ásatást, majd az ő betegségének súlyosbodása után az első egyiptomi egyiptológus, Ahmed Bey Kamal vette át a feltárás vezetését. Így ez a magyar kutatás összekapcsolódott a nemzeti egyiptomi régészet születésével. Mivel a század elején a külföldi feltárók még bőségesen részesültek a leletekből, így a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményének egy jelentős része Back Fülöp ásatásából származik.
Hosszú szünet után 1964-ben az UNESCO nagy nemzetközi leletmentő vállalkozása keretében dolgozott magyar expedíció Egyiptom legdélebbi részén, az abu-szimbeli templom közelében, egy Abdallah Nirqi nevű lelőhelyen. Itt egy kora középkori keresztény települést és annak temetőjét tárta fel Castiglione László vezetésével az MTA expedíciója. Ennek az expedíciónak magam is tagja voltam.
K. I.: Miért kellett ezután közel két évtizednek eltelnie az Ön ásatási sorozatának elkezdéséig?
K. L.: Sajnos 1964 után az illetékes magyar szervek elszalasztották a kedvező lélektani pillanatot. Pedig az egyiptomiak akkor igen nagyra becsülték minden külföldi állam közreműködését abban, hogy elhárult a núbiai (dél-egyiptomi) műemlékek teljes elpusztulásának veszélye. Ekkor épült ugyanis az asszuáni vízduzzasztó gát, amely a Nílus núbiai szakaszát egy hatalmas mesterséges tóvá alakította át, vízzel borítva a műemlékekben gazdag vidéket. Évekig hiába készítettünk beadványokat, javaslatokat újabb ásatások megindítása érdekében, csak 1981-tő1 mutatkoztak jelek az illetékes szervek részéről újabb magyar ásatás lehetővé tételére. Ekkor választottuk ki a thébai 32. sz. sírt (Dzsehutimesz sírját), ahol 1983 őszén kezdetét vette a kutatás. A munkához az anyagi fedezetet kezdettől fogva nagyobb részben szponzorok biztosították, ami az idő tájt nálunk még meglehetősen szokatlan volt, és egyesek szemében megkérdőjelezte küldetésünk hivatalos hátterét.
K. I.: Az Ön által vezetett ásatások eredményeiről a sajtó, így a História is,
részletesen hírt adott.* 1989-ben jelent meg a Dzsehutimesz sírja Thébában c. könyve, amelyben összefoglalta addigi eredményeit. Kérem, hogy nagyon röviden elevenítse fel kutatásai lényegét.
K. L.: Az általam kutatott sír birtokosa, Dzsehutimesz előkelő egyiptomi főhivatalnok volt. II. Ramszesz korában (Kr. e. 13. sz.) élt, részint II. Ramszesz udvarában tevékenykedett, de bizonyos, hogy életének nagyobb szakaszát Thébában töltötte. Itt Amon templomában fontos gazdasági irányító funkciókat töltött be: Amon magtárainak felügyelője, Amon templomának fő jószágkormányzója stb. Az éveken át folyó kutató munka során kiderült, hogy Dzsehutimesz kivételesen nagy méretű sírt épített magának. A sziklasírt két hatalmas udvar előzte meg, pülón bejáratokkal, amelyek az egész építménynek templomhoz hasonló külsőt kölcsönöztek. A belső udvarban a pillérek mellett legalább tizenhat Dzsehutimesz-szobor állt, a sír belsejében több helyiség falait hosszú hieroglif feliratok és magas művészi színvonalon álló ábrázolások díszítették. A sírban több, irodalmi szempontból is érdekes szöveg került elő, így egy úgynevezett „hárfás dal” és egy Nyugat istennőhöz intézett himnusz. Utóbbinak nincs párhuzama az egyiptomi irodalomban. Építészeti szempontból igen érdekes az egyik oldalhelyiségből induló alagút, amely mélyen behatol spirál vonalban a hegy belsejébe, és önmaga alá fordulva, teljes kört leírva halad tovább a végében kivájt függőleges aknáig. Utóbbi oldalfalában van a sírkamra. A számos értékes lelet közül kiemelkedik egy mészkőből alkotott női fej, amely valószínűleg Dzsehutimesz feleségének, Iszetnek a portréja. Ez magas művészi színvonalának köszönhetően bekerült a kairói Egyiptomi Múzeum állandó kiállításának anyagába.
K. I.: Könyvének megjelenése óta milyen eredmények születtek?
K. L.: Az utóbbi években kutatásaim a Dzsehutimesz-sír környékére koncentrálódtak. 1997-ben ezek során teljesült régi vágyunk, és magasan a hegyoldalban rábukkantunk a Dzsehutimesz-sír piramisépítményére. Ennek létezését már 1983 óta sejtettük, de a sejtés csak most vált valósággá. A piramis egy kápolnát is tartalmaz, amelynek falait figurális ábrázolások és a Halottak könyve 17. fejezete díszítik. Kutatások folytak a Dzsehutimesz sírja melletti Amenhotep-sírban is, ahol ez év tavaszán többek között egy miniatűr fahajót, egy írnok palettáját és egy hieroglif feliratokkal ellátott szobortalapzatot találtunk. Itt kell megemlítenem, hogy 1983 és 1995 között csak a Dzsehutimesz-sírban és a sír környékén folyt ásatás. 1995-ben azonban az egyiptomi hatóságok kiterjesztették a magyar koncessziót további három sír feltárására. Ezek az ásatások ma már lényegében különálló vállalkozásként folynak.
K. I.: Ez azt jelenti, hogy Ön közvetlenül nem vesz részt ezekben?
K. L.: Ezeknek a kutatásoknak önálló vezetőik vannak. Gaál Ernő egyetemi tanár dolgozik Bakenanum sírjában, Fábián Zoltán egyiptológus Nofermenu sírjában kutat, Bács Tamás egyetemi adjunktus Imiszeba sírjának feldolgozását végzi. Ez a három feltárás, valamint a Dzsehutimesz- és az Amenhotep-sír alkotja együttesen az ELTE úgynevezett ramesszida sírprogramját.
K. I.: A felsorolt résztvevők az Ön egyiptológiai iskoláját járták végig?
K. L.: Igen, a tanítványaim voltak, és ketten közülük az ELTE Egyiptológiai Tanszéke munkatársai. Valamennyien részt vettek a Dzsehutimesz-sír feltárásában. Az utóbbi három sír, amelyekben ők dolgoznak, szintén fontos felirat- és képanyagot tartalmaz, és nagyban hozzájárulhatnak a XIX. és XX. dinasztiára vonatkozó ismereteink bővítéséhez.
K. I.: Az imént felsoroltak között nem szerepel Vörös Győző neve, akiről a médiumok az utóbbi időben igen sok híranyagot közöltek.
K. L.: Vörös Győző vállalkozása is 1995-ben indult. A thébai nyugati parton lévő hegyi szentély egy méltatlanul elhanyagolt emléke volt az egyiptomi Középbirodalom korának. A rendkívül nehéz terepviszonyok miatt senki sem vállalkozott a hegytető módszeres átkutatására, csak a kiváló angol régész, Flinders Petrie végzett itt néhány napos vizsgálatot a század elején. Vörös Győző vállalta, hogy elvégzi ennek a templomnak a feltárását. A kutatások meg is kezdődtek. Társa volt ebben Pudleiner Rezső, aki a feltáráson az archeológiai szakmunkákat végezte, és korábban több sikeres közel-keleti ásatás résztvevője volt.
K. I.: Ezt meglepve hallom, mert tudomásom szerint róla a médiumok nem emlékeztek meg. Egyáltalában mi volt Vörös Győző szakmai szerepe az ásatásban?
K. L.: Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a három éven át folyó ásatás és restaurálás sikeres vállalkozás volt, amely megfelelt a modern szakmai követelményeknek. Vörös Győző mint egyiptológus szerepelt a feltárás vezetőjeként, és a szorosabb értelemben vett, egyiptológusra tartozó feladatokat végezte, így a hieroglif felirattöredékek rekonstruálását is. Megemlíthető Montuhotep Szanhkáré király dedikációs feliratának helyreállítása az új töredékek, valamint a korábban már megtalált darabok alapján. Ezenkívül Vörös Győző tartotta a kapcsolatot az egyiptomi régészeti hatóságokkal, és a szponzorok segítségével biztosította az ásatások anyagi fedezetét.
K. I.: Mi indokolja Ön szerint a média szokatlan érdeklődését?
K. L.: A középbirodalmi templom és az alatta lévő régebbi, talán archaikus kori templomépítmény kiásása igen fontos Théba régi története szempontjából. A város Középbirodalom előtti korszakáról ugyanis nagyon keveset tudunk. Ezeket az eredményeket a nemzetközi tudományos világ is érdeklődéssel fogadja, és Vörös Győző Pudleiner Rezsővel együtt egy német és holland szakfolyóiratban közölt cikke is a kellő tudományos szerénységgel és mértéktartással ismerteti az eredményeket. Sajnos egészen más a helyzet magyar viszonylatban, ahol a tisztes eredményekből világszenzáció, korszakalkotó felfedezés lett. A magyar tudományban ez merőben szokatlan jelenség, amely az utóbbi hónapokban annyira elfajult, hogy már az egész hazai egyiptológiát kompromittálja. Ezekből a híradásokból úgy tűnik, hogy szinte valamennyi eredmény az ásatásvezető érdeme, holott végig ketten végezték a munkát Pudleiner Rezsővel, akiről a hangos hírverés lényegében megfeledkezett. Ez az ízléstelen és hangos propaganda nemcsak a tudomány komolyságának, hanem Vörös Győző jövendő tudományos pályafutásának is árthatott.
K. I.: Vörös Győző is az Ön tanítványa volt?
K. L.: Igen. Ő a legfiatalabb, már a szakmában működő tanítványaim közé tartozik, és én valamennyi tanítványom pályáját igyekszem segíteni. Megértem több egykori tanítványom felháborodását a Thot-hegyi ásatás negatív kísérőjelenségei miatt. Ezek között említhetem az úgynevezett „királysír” problémáját. Ez a Thot-hegy oldalában, nehezen megközelíthető helyen lévő sziklasír, amelynek falain egy pompás kopt (egyiptomi keresztény) freskó, Krisztus Pantokratór látható. Emellett Vörös Győző elmondása szerint sok kopt felirat és egy szent ábrázolása található a falakon. Az egyik teremben sziklából kifaragott kőszarkofág is van, melyet Vörös Győző Montuhotep Szanhkáré király szarkofágjának vél. Erre egyelőre nincsen semmilyen bizonyíték, sem felirat, sem lelet. Közvetett, spekulatív érvek alapján kizárni ezt a lehetőséget sem lehet. Ismeretterjesztő könyvében (Templom Théba koronáján) Vörös Győző még óvatosan fogalmazott, a könyvbemutató utáni médiahíradások viszont a királysírt már kész tényként hirdették. Véleményem szerint Vörös Győző tudományos reputációjának sokat ártott ez az ügy. A sírban további kutatásokat tartok szükségesnek, mivel még alaprajz sem készült.
K. I.: Mik az ELTE-expedíció legközelebbi tervei?
K. L.: Be kell fejezni a Dzsehutimesz-sír melletti Amenhotep-sír feltárását, de kutatni szeretnénk a Dzsehutimesz-sír külső udvara előtti térségben is. Remélem, hogy az a lelkesedés, amely újabban hazánkban a magyar egyiptológia tevékenységét kíséri, mindannyiunk munkáját segíteni fogja. Azokét a munkatársaimét is, akikről a sajtó rendszeresen megfeledkezik.
Lejegyezte: Kertész István
Ld. Kákosy László: Amon csűrjeinek felügyelője című cikkét a História 1984/3. számában. (A szerk.)
az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. megbízásából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy csak etikusan és nyomdafestéket tűrően írj a bejegyzésekhez megjegyzést!